Miben versenyzünk?
Vezércikk - 2017. december 2.
Hollandia nem kiemelkedő az atlétikában gondolhatná a felületes szemlélő. Alapozhatná ezt arra a megfigyelésre, hogy az olimpiákon alig nyertek ilyen érmeket, Rióban összejött egy ezüst női 200 méteren, de azelőtt csak Barcelonában volt érmük (női 800-on egy arany). Szóval nem az atlétika a hollandok erőssége állíthatnánk, ha nem tudnánk, hogy Fierljeppen-ben minden világrekordot holland tart és minden komolyabb versenyt is holland nyer (pontosabban fríz, de tényleg ne legyünk szőrszálhasogatók). Az, hogy a fierljeppen nevű csatornaárugrást, ahol egy, a csatornába állított tíz méteres pózna felhasználásával kell minél messzebbre ugrani, szóval a tény, hogy ezt a sportot a világon sehol máshol nem űzik semmit nem von le a teljesítmény értékéből. Nézzük csak meg, miről is van szó:
Mindez a vidéki kormánylapokban megjelent cikk kapcsán jutott eszembe, melynek címe: A finn modell. A szerző lerántja a leplet a finn oktatásról, ami vállalhatatlanul nivellál, visszafogja a tehetségeseket és rettenetes következményei vannak:
Közben az iskolarendszerből kikerült nemzedék körében kimagasló lett a gyilkossági ráta, jelentős az öngyilkossági arány, súlyos probléma az alkoholizmus.
Kemény szavak, amik nem feltétlenül vannak kapcsolatban a tényekkel, hiszen a 100 000 főre jutó gyilkosságok száma Finnországban 1,28, míg lángoktól ölelt kis országunkban 2,28, az ugyanennyi lakosra jutó májzsugor mifelénk 27, ott fent északon pedig 14, de ez nem számít, a lényeg, hogy:
Az iskolák magasabb eredményeket érnek el a kevésbé tehetségesek esetében, csak a középszerűséget hirdetik és valósítják meg, a jókat visszahúzzák. Finnország példája azt tanítja, hogy kettő dolog nem lehetséges: móka az iskolában és a legmagasabb teljesítmény.
Elhessegethetné az ember az egészet, hogy egy ostoba kis írásról van szó, ha nem jelent volna meg egyszerre nyolc kormányközeli megyei lapban. De megjelent, és az utóbbi időben az embernek visszaköszönnek régi reflexei, amikor a Pravda cikkeiből próbált arra következtetni, hogy vajon mi lesz a Központi Bizottság legújabb döntése. Ez a cikk, ami relativizálni próbálja a finn modell eredményeit sugallhatja azt is, hogy az új irány szembe megy azzal, amit 21. századi oktatásnak szoktunk nevezni. Mi nem a síkfutásban és a rúdugrásban akarunk versenyezni, hanem a saját magunk által kiötölt versenyszámokban. Nem lenne ez új dolog, egy éve, a már akkor is rettenetes PISA eredmények kapcsán Hoffmann Rózsa még arról beszélt, hogy de bezzeg a magyar gyerekek mennyivel jobban értik a művészettörténetet és a Bibliát, még ha az ilyen látványos feladatokat nem is tudják megoldani. Kár, hogy a múzeumi versenyeket csak mi rendezzük, ahogyan a csatornaugrást is csak a frízek.
Nem könnyű kiismerni a magyar oktatáspolitika irányait és fordulatait. A kormány által elfogadott Digitális Oktatási Stratégia olyan progresszív, hogy még a finnek is megnyalnák mind a tíz ujjukat utána. A nyíregyházi Innovatív Pedagógus Konferencián pedig az NGM helyettes államtitkára hosszasan sorolta, milyen készségeket várnak el a munkaadók a modern gazdaságban, majd kissé megrovólag vetette az egybegyűlt tanárok szemére, hogy ezek fejlesztése frontális órákkal nem fog menni. Van tehát egy elvárás az igazán modern, finn típusú pedagógia megvalósítására és van ezzel együtt az idő 90%-át előíró tanterv, a központi tankönyv, a minősítés Damoklesz kardja és persze az a sok versenyszám (a múzeumismerettől a tények visszamondásáig), amikről talán csak mi tudunk.
Jó lenne eldönteni, hogy akkor mi is van!
