Zakós forradalom
Vezércikk - 2017. október 2.
A kockásinges 'forradalom' kapcsán gondolkodtam sokat arról, hogy vajon miért halt el, miért nem lett belőle valódi, országos mozgalom. Sok - mások számára valószínűleg érdektelen - végkövetkeztetésre jutottam, ugyanakkor az az egy gondolat, hogy valamiért nem akarnak, vagy nem mernek tanárok például egy ütős sztrájkot indítani, nem engedett el. Természetesen érthető, vagy akkor legalábbis annak tűnt, ha valaki nem merte az állását, bevételét, egzisztenciáját feltenni egy minden szempontból bizonytalannak tűnő helyzetben. Mára azonban mintha nagyot fordult volna a világ, és az sem tűnik teljesen elképzelhetetlennek, hogy a pedagógus társadalom problémáinak a megoldása nem forradalom lesz, pláne nem kockásinges, hanem nagyon egyszerű, világos, mégis kérlelhetetlen közgazdasági szükségszerűség: a kereslet és a kínálat törvénye. Nézzük meg a jelenlegi trendeket, és gondoljunk végig egy lehetséges alternatív jövőt.
Tanárhiány van, halljuk egyre többször (például ITT, a 24.hu oldalon). A felvetés tapasztalataim szerint teljesen életszerű. Nem tudom, lesz-e például a kémia vagy a fizikatanároknak akár csak rövid távon is utánpótlása. Az mindenesetre látszik, hogy valami megváltozott. Régebben a tanároknak kellett reménykedni, hogy lesz délutánra elég magántanítvány, most én azt látom, hogy egy jó magántanárt elég nehéz megcsípni. Ez nem az oktatásra korlátozódó jelenség egyébként, ha bárki próbált Budapesten (de, ahogy látom egyre több helyen) elintézni bármit (pl. fűtést megszereltetni), arra kell rádöbbennie, hogy a magabiztos, üzletet hozó és a jelentkezők közül válogató megrendelő szerepéből a szívességben reménykedő szerény, megszorult állampolgárrá csendesült. Lehetne még sorolni, de ha akár az építőiparba gondolunk bele, elég jellemző az alábbi telefonbeszélgetés:
- Nem tudom elvállalni a munkát sajnos, nincs elég munkásom. - mondja a vállalkozó.
- Nem ismer esetleg valakit a környéken, aki mégis meg tudná ezt csinálni?
- Hja, uram, ha ismernék, már nálam dolgozna.
Akárhogyan is forgatjuk a dolgot, 500 000 ember egy 10 milliós országban komoly tömeg. Ha meg hirtelen eltűnik, ráadásul a szakképzettebb fajtából, akkor komoly űrt hagy maga után. Valamiért a tanárokat sokkal kiszolgáltatottabbnak hittük/hisszük. Félünk felemelni a szavunkat, munkaidő után sztrájkolunk, (lásd még: "- Segítség! - suttogta Micimackó, de csak halkan és finoman, hogy ne zavarjon vele senkit, miközben a két méterrel alatta terpeszkedő ág felé zuhant."), és ha kell, magyartanárként három nap felkészüléssel nyolcadikban megpróbálunk fizikát tanítani (igaz történet), mert az alternatíva az lenne, hogy nincs az osztálynak hónapokig fizikatanára. Ha utasítanak, kitöltünk havonta nonszensz excel táblázatokat, és persze fogcsikorgatva alkalmazkodunk, ha a NAT az óráink 90%-át pontosan szabályozza. És tovább próbálkozunk, ha a fennmaradó 10%-ban pedig előírják nekünk az IKT készségek fejlesztését, mert az informatikaórák száma csökken, de már nem lehet megtenni, hogy ezzel nem foglalkozik az oktatáspolitika, mert az IKT modern, hasznos és hát ugye itt van a nyakunkon.
Mindezt nem azért írom le, mert döbbenetes újdonságnak gondolom, de érdemes lenne a tanárok szemszögéből is megvizsgálni ezt a kérdést. Ha jelenleg 2600 hirdetés érhető el online tanári állások betöltésére, nem lehetséges, hogy egyszer eljön az a pont, amikor a tanárok is elkezdenek építési alvállalkozóként gondolni magukra? Mi történne vajon, ha egy iskolában egyszerre felmondana három fizikatanár, vagy akár nyelvtanár, és elmenne baristának egy jó helyre havi 20% fizetésemeléssel azonnal? Vagy ha elkezdenének kódolni tanulni a kémiatanárok, és rájönnének, hogy 400 000 Ft nettó kezdőfizetéssel válogathatnak a munkák közül? És emlékszünk még ugye a budapesti nővérekre, akik testületileg elmentek az IKEA-ba dolgozni? Az a helyzet, hogy - és ez vállaltan szubjektív, nem kutatásokon alapuló vélemény - mintha egyre könnyebb lenne ma Magyarországon bizonyos szektorokban munkát találni, a cégek gyakran kapkodnak a képzett, vagy csak intelligens munkaerő után, akit át lehet képezni fél év alatt bármivé.
Szóval a kérdésem csak az, hogy ha ezt a tanárok is megérzik, és rájönnek, hogy sok esetben nincs valódi alternatívája az ő munkájuknak, vajon lesz-e egy olyan pillanat, amikor ezt arra is bátrak lesznek használni, hogy visszanyerjék szakmai autonómiájukat? Itt most nem a munka elszabotálásáról beszélek, azt lehet szoros NAT mellett is. Arra gondoltam, hogy ha köteleznek valakit, hogy egy heti három órás tárgyból havonta (!) négy jegyet adjon, akkor mondhassa és gondolhassa azt, hogy nem teszi. Vajon mit lehet tenni? Kirúgni? Pár éven belül - főleg kevésbé kurrens, vidéki iskolákban - ugyan kit lehetne találni a helyére? Másrészről az így felszabadult tanár, a gombamódra szaporodó online felületek egyikén, egyre könnyeben talál magának elkeseredett tanítványokat akár az ország másik részéből, akiknek a szülei képesek kifizetni egy magánórát, és félnek, hogy ha nem teszik, nem lesz orvos, mérnök stb. a gyerekük. Mert az iskolában már csak formálisan vannak bizonyos tantárgyakból órák, leginkább nem szakszerű helyettesítéssel lehet csak megoldani a diákok felügyeletét.
Lehet, hogy nem is lesz szükség forradalomra, hanem pont az oktatás kivéreztetése fog oda vezetni, hogy egy idő után a közoktatás szigorúnak tűnő rendszerében egyre nagyobb szabadsága lehet a pedagógusnak. Gondolkozzunk el ezen, hátha egyszerűbb a megoldás, mint gondolnánk. Az persze igaz, hogy ezt tesztelni valószínűleg kockázatos lehet - egyelőre.
