Egy mondat a gamifikációról
Vezércikk - 2017. október 30.
A fiam már régóta játszik egy, szerintem, elég bugyuta ugrálós játékkal a számítógépen. Az elég régóta hetekben mérhető, persze nem arról van szó, hogy semmi mást nem csinál, e ha a géphez ül játszani, akkor ez kerül elő. Kérdeztem tőle, hogy a végére ért-e már, kissé sértve mondta, hogy természetesen. Akkor minek játszol még vele? - kérdeztem, amire a válasz az volt: Ki akarom vinni mindegyik pályát 100%-osra.
Történik-e ilyen az iskolában? Van-e olyan, hogy egy diák azt mondja: Ez a dolgozat törtek osztásából (Arany János epikájából, a félgerinchúrosokból, a present perfectből, a vegyes házi királyokból stb. - a nem kívánt törlendő) most 86% lett, de én szeretném megírni 100%-osra. Miért nincs?
Azzal, ahogy az iskolában rohanunk, ahogy mindenki egyszerre halad, nem csak nem használjuk ki, hanem egyenesen ellehetetlenítjük azt a motivációs forrást, ami elég ahhoz, hogy egy gyerek órákon át nyomogasson négy gombot, aminek hatására egy képzeletbeli vízvezeték-szerelő ugrál pettyes gombákon. Ennél azért csak érdekesebb, amit mi tanítunk, nem? Mi a világ csodáit, az emberi gondolkodás és kreativitás csúcsait tárjuk eléjük, aztán őket mégis jobban érdekli a vízvezetékszerelő.
Érdekes módon nem csak, hogy nem használjuk ki ezt a fajta motivációt, hanem teljes mértékben el is lehetetlenítjük. Régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon miért csak a dolgozatot elégtelenre írók jutalma az, hogy újraírják a dolgozatot, miért csak az elbukó diák pótvizsgázhat? Az esetleges javító dolgozatot miért csak úgy számítjuk be, hogy az átlagolódik az előző eredménnyel? Nem azt kellene a jegynek bemutatnia, hogy mennyit tud a diák?
Gyakori érv, hogy a diáknak meg kell tanulnia azt is, hogy határidők vannak és adott időre kell teljesíteni. De biztos, hogy ez ennyire fontos? Gyakran mondják, hogy ha végtelen javítási lehetőség van, akkor azzal visszaélnek a gyerekek, de ezt a játékoknál érdekes módon nem lehet látni. Még felkészületlenül eljönni egy beszámolóra is erőfeszítés, arról nem is beszélve, hogy az az idő más feladatok teljesítéséből megy el. A diák, akinek lehetősége van a javításra sokkal jobban megtanulja szervezni a feladatait mint az, akinek mindig a tanárai mondják meg, hogy mikor miből kell vizsgázni.
Természetesen az is igaz, hogy a gyerek akkor fog olyan erőfeszítést tenni, mi kár a videojátékoknál is látható, ha a teljesítés számára érték, örömforrás. Ha az iskola, a tanulás semmiféle örömöt nem okozni, ne is számítsunk rá, hogy 100%-osra vigyék ki az összes pályát.
