Most, hogy kezdődik az érettségi szezon, talán érdemes megemlékezni egy, a vizsgákkal kapcsolatos vitáról, ami a napokban lángolt fel az Egyesült Királyságban. Annyi történt, hogy az ország vizsgaközpontjának vezetője azt nyilatkozta, előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy engedélyezzék a Google használatát a vizsgákon (beleértve az érettséginek megfelelő GCSE és A-level vizsgákat is). Mark Dawe fő érve az, hogy a vizsgának tükröznie kell azt, ahogyan a diákok tanulnak és ahogyan majd dolgozni fognak, márpedig az internet használata ma már mindkét területen mindennapos. Természetesen sokan felkapták a vizet a szavak hallatán. Volt aki azt mondta, hogy jó ötlet, hogy legyen vizsga a Google használatából is, de az nem ugyanaz, mint a Google használata a vizsgán. Mások teljesen elutasítják az ötletet és amellett érvelnek, hogy a valódi tudás az, ami a diákok fejében van nem pedig az, ami az interneten, sokan azt is hangsúlyozzák, hogy nincsenek képességek alapvető ismeretek nélkül és azokat is tesztelni kell.

A pár hete megrendezésre került Digitális Nemzedék konferencia egyik előadásáról készült a Dívány-on egy méltató cikk, azzal a címmel, hogy Másmilyen tanár kéne a mai, digitális kölykök mellé. Rengeteg hasznos információ és a digitális nemzedék (szerintem) jó körülírása mellett azért sikerült egy jókorát ’digitálisbevándorlósozni’, erről immár négy éve írtunk ITT Külön izgalmas a kommenteket olvasni Dívány cikkhez, ahol gyakran köszön vissza a ’ki kéne menni a szabadba, nem kütyüzni’ sematikus érvelése. Aki egy kicsit is belegondol, nem hiheti azt, hogy a digitális világ jelentette kihívásokra az lehet a hiteles megoldás, hogy kizavarjuk a gyereket a kertbe játszani. Ezt is lehet – sőt kell is – néha, de attól még a probléma fennáll, mert kiviszi a gyerek a telefonját, leül a fa tövébe és már meg is van a baj. Azon gondolkodtam, hogy tényleg milyenek is ezek a gyerekek? Szerencsére egy komoly cikket találtam az Economist-ban, ennek a rövid kivonatát olvashatja a nyájas olvasó a lapozás után.

Nem szoktunk ilyet tenni, de most a lapozás után olyan oldalakról lesz szó, amit jóérzésű ember nem bír elviselni. Szólunk előre. Az egész egy kellemesnek induló tavaszi napon kezdődött, amikor egy tanítványom a facebook oldalán az osztályban található táblára felírtak pár internetes címet, és azt írták mellé, hogy "Osztályunk szponzorai". Na, gondoltam, ez valami vicces dolog lehet, beírtam a címeket a böngészőbe. Lehet, hogy csak én nem voltam felkészülve arra, ami fogadott, de a mai napig élénken él bennem a kép. Arról, hogy mi minden található a sötét oldalon (és nyilván mindez a jéghegy csúcsa) egy rövid beszámoló található a lapozás után.

Tisztelt Főszerkesztő Asszony!

Szeretném megköszönni megtisztelő felkérésüket, hogy a Magyar Televízió műsora számára egy rövidfilmet forgatnának arról, hogy milyen is az iskola diákszemmel. Mint írta, szeretnének a DiákBlog és a Budapest on the Go! nevű fejlesztésekről beszélgetni diákokkal, vágóképeket csinálni, diák-tanár interakcióról tanórákon felvételeket készíteni.

Megtisztelő, valóban az, hogy ezeket az ötleteket egy televíziós műsor keretében bemutatásra méltónak találja. Az is rendkívül szimpatikus, hogy a diákok véleményére kíváncsiak, és mi, tanárok, inkább csak vágóképek lennénk, a szükséges háttér mindahhoz, amit a diákok elérnek. Mégis, azt gondolom, hogy jelenleg ezt a felkérést nem fogadhatom el. Ennek (ahogyan a klasszikus viccben is a harangozás elmaradásának) több oka van. Először is nem tudnék hiteles IKT-s órát bemutatni, valóban csak vágóképnek lennének jók azok a 7-8 éves számítógépek, amelyekkel dolgoznunk kell – vagyis csak kellene. Nyelvtanárként abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy ha nincsenek ilyen eszközök, hát megvagyunk nélkülük. Használjuk az informatikát órán kívül. Otthon. Ki-ki a saját gépe előtt ülve. Megosztunk, feltöltünk, kommunikálunk, együttműködünk, még egy virtuális osztálytermünk is van. De mindehhez a tanulás helyszínén nem férhetünk hozzá. Mert a gépek már nem működnek jól.

Ki vagyunk téve rosszindulatú emberek zaklatásának mindannyian. Felnőttek és gyerekek egyaránt. Azt gondoljuk, hogy a diákjaink, gyermekeink végképp. Gondoljuk, mégpedig azért, mert nem tudjuk szülőként, tanárként pontosan megítélni. Kétségtelen tény, hogy a zaklatás nagyon komoly probléma, a kiber-zaklatás szintén. Ugyanakkor a kérdésen kicsit elgondolkozva és az adatoknak utánanézve a kép árnyaltabb talán, mint amit sok ilyen jellegű írás, szervezet sugall. Gimzanistákkal (nem reprezentatív minta!) beszélgetve azt találtuk, hogy a diákok ebben a korban sokkal tudatosabban védik a magánszférájukat, mint pár évvel ezelőtt, és az is nagyjából kiderült, hogy az ijesztgetés a legkevésbé hatékony módszer arra, hogy biztonságosabbá tegyük online életüket. Az utolsó, kutatások által is megerősített, következtetés az volt, hogy a szülőktől, tanároktól hiába is várnak segítséget.

Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...

Vége - törte meg a csendet nagy sokára Fernando. Ő egy dél-portugál egyetem középkorú, napbarnított adjunktusa volt, csupa optimizmus és energia, de most ő sem tudott urrá lenni apátiáján.

Hirtelen mindenki felnézett, szomorúan biccentettek. Maria, a varsói egyetemről kortyolt egyet a kihűlt kávéból, majd a mellette ülő magyar nőre nézet. Ágnes csendben biccentett és egy pillanatig a csészébe ömlő kávé hangja telítette be a termet. Fernando kedvetlenül kotorgatta tényérján a reggeli lazac maradványait.

Mitől lesz egy tananyag, egy tanóra interaktív? Megint felmerült ez a kérdés, most éppen az OFI kísérleti tankönyveinek digitális tananyagaival kapcsolatban (itt olvashatóan), de nem először. Amióta megjelent a számítógép használata az oktatásban, azóta folyik a vita arról, hogy mitől is lesz valami interaktív. Sorra készültek az interaktív oktatóanyagok, de mindig volt,aki kritizálta őket. Az interaktív táblák megjelenésével tovább fokozódott a vita: interaktív-e ez az eszköz vagy csak a frontális tanítása kiszolgálója. Mi okozhatja ezeket a vitákat és mi lehet a megoldásuk?

Furcsa kettősség, hogy miközben a csapból is az folyik, hogy mennyire meg kell újulnia az oktatásnak, valójában nagyon kevés dolog változik. Az alapok, hogy mit és hogyan csinálunk az osztályteremben ugyanazok, a technika csak színezi a munkát. A Mathematica szoftver és a Wolfram Alpha kereső egyik alkotója, Conrad Wolfram azonban olyan elképzelésekkel állt elő a matematika tanításáról, amik valóban jelentős változást jelenthetnek. Röviden arról van szó, hogy szabadítsuk fel matematikát a számolás rabigájából és ehhez a számítógépeket használjuk fel. Oldalán a Computer-Based Math nevű (IDE KATTINTVA) részltesen is kifejti mire gondol és példákat is hoz. A dolog alapjait, mi is összefoglaljuk a lentiekben.

Érdekes cikket publikált egy Alexis Wiggins nevű tanár. Az eredeti ITT OLVASHATÓ, a lényegét röviden összefoglaljuk azért. Szóval oktatási szakértőként azt találták ki, hogy egy egész napon át kísérjen egy 10. és egy 12. osztályos diákot végig a nap során. A tapaztalatai őszintén megdöbbentették, és bár az ötlet jónak tűnik, a nagy megvilágosodás részemről elmaradt - mindezt bárki láthatja, aki nyitott szemmel tanít (szerintem). Szóval két diákot követett, és megdöbbent három dolgon, amit a lapozás után némi részletességgel ismertetünk.

Építettünk egy nyomtatót, nem is akármilyet, hanem 3D-set. Október közepén volt szerencsém részt venni harmadmagammal egy workshopon Ausztriában ahol 3 nap alatt elemekből összeraktunk egy saját 3D nyomtatót. Mielőtt részletesebben leírnám, hogyan is dolgoztunk pár szó arról, hogy mi is a 3D nyomtató és mi szüksége lehet rá egy iskolának.