Elindult a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal, megvolt az első ülés - adta hírül a média. Ennek sokan örülnek, talán mi is, mivel hátha biztonságosabb lezs az internet, kevésbé kell félni, félteni a gyerekeinket. Az, hogy az egyedi esetek elbírálása mellett mi mindent tesz majd a grémium, az homályos. Jó gyakorlatok megosztása,a szülők és gyermekeik médiatudatosságának a növelése, és egyéb hasonlóan jól hangzó és kapós szlogenek mögé bújni látszik jelenleg a testület. Vajon lehet-e ez megoldás bármire? Éppen ezen töprengtem, amikor a levesládámba egy képzésre invitáló levelet találtam, MÉGPEDIG IDE INVITÁLTAK, ahol két alkalommal megtanítanak olyan osztályfőnöki órát tartani, ahol a magánszféra és a nyilvánosság határait feszegetnénk majd.

Minden folyamatosan változik, nincs az életnek olyan területe, amit ne befolyásolna a technológia és az új online közösségi terek dinamikája. Nemrégiben alkalmam volt egy külföldi út kapcsán megfigyelni az embereket, illetve elkezdtem a közösségi oldalakon is nyomozni, hogy vajon az utazás, illetve az, ahogyan egy utazást megélünk, mennyiben változott. Természetesen nem törvényszerűségekről beszélek, inkább érdekes tendenciákról. Szóval hogyan is utazunk mi? Az utazás már az utazás slőtti napon elkezdődik, amikor a Facebook-on a félig összepakolt bőröndről kiteszünk egy képet, gyakran angol képaláírással, pl. 'Athens, here we come', vagy egy mindenki számára érthető szóviccel, pl. BalatON. Mikor ismerőseink már képben vannak (gyakran szó szerint, hiszen a lelkesebbek a bőröndös képen be-tag-elik a velük utazó ismerősöket vagy rokonokat), jön az obligát becsekkolás a Liszt Ferenc repülőtérről. Természetesen mindez még csak a jéghegy csúcsa, hisz el sem indultunk. Lapozás után a folytatás!

'Az van, ami Facebook-on van' -mondta egy tanítványom pár éve. Akkor még nem hittem el ezt neki teljesen, ezért arra gondoltam, hogy tesztelem a tézist. Annyit tettem, hogy 3 éve átírtam a születésnapom időpontját márcuis 21-re. És valóban. Saját barátaim, ismerőseim, még családtagok is hatalmas lelkesedéssel és kedvességgel köszöntöttek fel márciusban. Többször megtörtént az is, hogy olyan is felköszöntött, aki tényleg csak a születésnapomon ír, és mivel a régebbi üzenetek is látszanak a levelek között Facebook-on, egymás alá került a még helyes dátum alkalmával elküldött üzenet, illetve az új dátumra szóló köszöntés. Amikor megmondtam valakinek, hogy ez egy kísérlet, sokan becsapva érezték magukat, hiszen csak kedveskedni szerettek volna. Ezért is döntöttem úgy, hogy - mivel sajnos megit a diáknak volt igaza - a kísérletet felfüggesztem. Azóta az alaptézis sokkal szomorúbb esemény kapcsán is bizonyítást nyert, amikor egy már nem élő ismerősömnek kívántak többen sok boldogságot.

Már korábban is hírt adtunk arról, hogy a Microsoft innovatív tanár összejövetelét idén Barcelonában tartják. Összesen mintegy 200 izgalmas (ún. 21. századi) projektet állítottak ki tanárok a világ minden tájáról. Be kell vallanom, hatalmas élmény volt beszélgetni ezekkel a kollégákkal, annyira más és más minden ország oktatása. Az ábécé úgy hozta, hogy eleve Hing Kong és India közé keveredtem, és velük ismerkedtem össze legelőször. Ezután körbejárva beszélgettem hosszasabban maláj, amerikai, angol, salvadori, finn, dél-afrikai, taiwani és még legalább egy tucat országbeli tanárral arról, hogy ők mit hogyan, miért csinálnak. A tapasztalataim szubjektív összefoglalása következik a lapozás után.

Az online világ egyre több része válik fizikai valóságunk és ezáltal a jog részévé. Bár még mindig gyakran halljuk, érezzük azt, hogy az online élet rezdülései nem annyira komolyak és jelentősek, egyre többször koppint virtuális orrunkra a jog. Egy érdekes esetről számolt be a Mashable, ahol egy kanadai bíróság azt volt hivatott eldönteni, hogy akkor egy ex-barátnőről terjesztett félmeztelen kép, illetve egy 'ha iskolába jössz, összetörlek' jellegű sms valójában mi is.

Szokás volt (talán még most is) ijesztgetni tanárokat azzal, hogy a technológia megeszi a kenyerüket, vagy éppen elveszi – hiszen ha nem képesek lépést tartani az egyre gyorsabban változó világgal, végleg lemaradnak és anakronisztikus tanár-dinóként próbálják a gyerekeket tanulásra kényszeríteni – akik ennek pedig egyre inkább ellenállnak. Lehet ebben is valami, ugyanakkor mostanában kezdem azt érezni, hogy ez csak egy igen kis része a problémának. Azzal, hogy a PISA felmérések nemsokára kollaboratív problémamegoldó elemmel egészülnek ki hirtelen frontálisan támad a 21. századi pedagógia. Mit tehetünk?

Nagy felhördülést okoztak a legutóbb nyilvánosságra került PISA eredmények, hiszen hazánk minden tekintetben rontott az eredményein, az OECD országok teljesítményének átlaga alá került. Az államtitkár asszony intézkedési terv kidolgozására szólította fel az iskolák vezetőit, és természetesen minden párt igazolva látta az eredményekben összes eddigi állítását és intézkedését. Érdemes végigfutni a PISA gyorsjelentését, sok tanulságos és elgondolkodtató megállapítás van benne (IDE KATTINTVA). Úgy gondolom azonban, hogy a mostani fiaskó csak a kezdet és a feketeleves még hátra, a következő felmérésben ugyanis külön szerepel majd a problémamegoldás képessége és 2015-ben már a kollaboratív problémamegoldást is méri a teszt.

Amikor arról esik szó, hogy mi mindenben hoz újat a technika a világba és az oktatásba az egyik leggyakrabban emlegetett jelenség, hogy fogyasztókból szerzőkké válnak. Ez volt a Web 2.0 lényege, az előre megírt tartalomszolgáltatás helyett a web azokat a kereteket adja meg, amikkel bárki szerző lehet, bárki publikálhat. A technika tehát adott, de vajon élnek-e vele a digitális bennszülöttek. A most bemutatott oldalak arra utalnak, hogy vannak valódi webkettes diákjaink.

Valaki azt gondolta ki 2010-ben, hogy elgondolja hogy milyen lesz az oktatás (iskola) világa 2020-ban, és mi minden van most, ami nem lesz akkor. Nem tudom, ki mot gondol erről, főleg magyar viszonylatban, mindenesetre néhány érdekesebb gondolatot megosztanánk most veletek.

Mit hoz a jövő? Ez mindenkit érdekel, ezért mi is utánanéztünk, hogy a 'nagyok' mi mindent jósolnak, ezúttal a közösségi oldalak kapcsán. Először némi statisztika a múltból: feltörekvő a LinkedIn, a felhasználók 40%-a fizet a prémiumszolgáltatásokért. Az Instagram az új Flickr, ha képmegosztásról beszélünk, vagy ezt tanítjuk, talán már érdemesebb az Instagram-ról szólni. A Facebook is töretlen, a felhasználók 95%-a naponta benéz (máshol, ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy a felhasználók 5-8 százaléka nem is valódi, akkor ez azt jelenti, hogy többen nézik, mint ahányan vannak. Ilyen csodát legutóbb a magyar cukorexport kapcsán láttam, ahol is többet exportálunk, mint amennyit megtermelünk, de hát arra is van magyarázat, erre is találnak). Szaftos részletek a lapozás után!