Változó világ, változó iskola
Vezércikk - 2017. május 25.
A világ körülöttünk egyre gyorsabban változik, amitől nem, vagy csak egyre nehezebben tudja magát függetleníteni az iskola. A feladatot Caperton és Papert így fogalmazta meg: “Az átalakult munka sokkal többet követel meg, mint a korábbi tananyag tudását. Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.” (Vision for Education: Caperton & Papert). Az elkövetkezendő évek, évtizedek pedagógiai gyakorlatának sikerességét nem kis részben fogja meghatározni az, hogy a megváltozott feltételekhez és elvárásokhoz hogyan viszonyul az oktatás.
A technológia fejlődése és a digitális tér kiszélesedése egyre markánsabban van jelen diákjaink mindennapjaiban, így az iskolában is (akárhogy is tiltsuk, például, az okostelefonok használatát). A tudás fogalma, és különösen a tárgyi tudásé, átértelmeződik, a tények, adatok ismerete leértékelődik, hiszen ezek mennyiségét tekintve nincs az a tanár, aki versenyezhetne akár a leglassúbb internetkapcsolattal. Mindennek egyenes következménye, hogy egyre nehezebb diákjainkat adatok megtanulására, magolására rávenni. Feleslegesnek tűnik (és talán az is), mivel a telefonjukon folyamatosan elérhetőek a kért információk. Mit tehetünk? Az egyik válasz az, amit az egyszeri angol is mond: Ha nem értik, amit mondasz, beszélj hangosabban. Logikusnak tűnhet, hogy ha szűkül a diákok tárgyi tudása, akkor még több adatot kell nekik tanítani. A másik lehetséges reakció valódi elmozdulás a mindennapok osztálytermi gyakorlatában a képességfejlesztés felé, ahol a digitális technológia nem üldözendő gonosz, hanem hasznos társunk a tanulásban. Egy egyszerű példával: Száz éve ha azt szerettük volna megtanítani, hogy Budapesten A-ból B pontba hogy juthatunk el, az alábbi folyamat tűnhetett logikusnak: a tanár (a tudás birtokosaként) elmondja az útvonalat, a használható tömegközlekedési eszközöket stb. Ezt a tanulók lejegyzetelik, majd a következő órán számot adnak tudásukról. Bár talán akkor is tudtuk, hogy sokkal mélyebb tudást eredményezne, ha együtt lejárnák az útvonalat, de természetesen az iakolai keretek ezt nem (vagy csak nagyon ritkán) tették lehetővé.
Amennyiben a képességfejlesztést helyezzük a középpontba, a tanár szerepe a feladat (itt: hogyan juthatunk el A-ból B-be), illetve a megfelelő (akár digitális) eszközök kijejölésében jelentős (pl. Google maps, utcatérkép, BKK adatbázis). Ha a kérdést sikerült jól megfogalmaznunk, a tárgyi tudás a feladat megoldása során folyamatosan épül (nem lehet úgy megválaszolni a kérdést, hogy ne nézzük meg a térképen, hogy hol található a két pont stb.). Látható tehát, hogy a 21. századi munkahelyek által megkövetelt képességek (vö: ITL research, 2011) hatékony fejlesztése igenis lehetséges az oktatási rendszerünk biztosította keretek között. Fontos, hogy mindezzel diákjaink is tisztában vannak. Feleslegesnek érzik, érezhetik a magolást, ha ebbe az irányba lépünk, a digitális technológiák térnyerésével tanárként egyre komolyabb hitelességi deficitet halmozhatunk fel.
Milyenek hát a 21. századi diákok? Természetesen továbbra is sokfélék. Visszatérő panasz, hogy demotiváltak. Az én tapasztalatom az, hogy ha számukra értelmezhető és értelmes feladatot kapnak, sokkal többet és sokkal hatékonyabban képesek elvégezni, megtanulni. Lehet, hogy nem tanulják meg angolból az általam adott szólistát, viszont ha egy beteg társuknak kell segíteni, hogy felkészülhessen az osztályozó vizsgára, akkor ők maguk készítenek el digitális szókártyacsomagokat. Megbízhatatlanok lennének? Kétségtelen, hogy nem adják be néha időre az esszéket, amiket feladok. Azonban az E-tanoda mentorprogramjában (ahol hátrányos helyzetű, ormánsági gyerekeket korrepetálnak diákjaim) szinte soha nem marad el Skype-tanóra, és három hónap alatt közel 150 foglalkozást tartottak úgy, hogy egyszer sem kellett figyelmeztetnem őket. Digitális bennszülöttek lennének (vö. Prensky, 2003)? Nagy biztonsággal navigálnak online eszközöket, viszont abban, hogy mit, mire és hogyan kell, lehet használni, gyakran a tanácsomra szorulnak, és kérdeznek is. Végül nem tudjuk megkerülni a kérdést: Milyen legyen a 21. századi tanár? Nos, azt gondolom, hogy mi is sokfélék leszünk, és sokféleképpen lehetünk továbbra is “jó” tanárok. Nincs recept, egyetlen megkérdőjelezhetetlen út a 21. századi pedagógiában. Ez pedig megkönnyebbüléssel tölthet el minket pedagógusként. Ahogy a magnó, a videó, vagy az interaktív tábla, úgy a digitalizált világ sem lesz képes átvenni a helyünket, bár a Gutenberg-galaxisból áltéptünk a Google-galaxisba. Azaz pusztán a digitalis eszközök használata miatt senki nem less “jó” tanár, azt gondolom, hogy “jobb” tanár feltétlenül.
