Ma egy újabb érdekességre akadtam, természetesen - mivel ez is személyes jellegű bejegyzés - a blogba teszem. Nos, egyszer egy iskolai értekezleten egy vezető azt mondta: 'Tessék tudomásul venni, hogy ez egy iskola, nem az a cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, hanem az, hogy tanuljanak'. Nem akartam az eleve elhúzódó értekezletet tovább nyújtani, de erre azt gondoltam: Pontosan, nem cél, hanem eszköz. Most találtam egy remek kis videót, amely segítségével illusztrálhatom, amire gondoltam. Lapozás után megnézhető!

Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...

Vége - törte meg a csendet nagy sokára Fernando. Ő egy dél-portugál egyetem középkorú, napbarnított adjunktusa volt, csupa optimizmus és energia, de most ő sem tudott urrá lenni apátiáján.

Hirtelen mindenki felnézett, szomorúan biccentettek. Maria, a varsói egyetemről kortyolt egyet a kihűlt kávéból, majd a mellette ülő magyar nőre nézet. Ágnes csendben biccentett és egy pillanatig a csészébe ömlő kávé hangja telítette be a termet. Fernando kedvetlenül kotorgatta tényérján a reggeli lazac maradványait.