Kipukkadt az Edublog lufi?

Ha visszatekintünk szakmai blogok pár éve megjelent bejegyzéseire, láthatjuk, hogy mennyire szerettük a blogokat népszerűsíteni. Sok-sok osztálynak lett 'osztály-blogja', sok tanárnak saját szakmai internetes naplója. Úgy tűnt, semmi nem állíthatja meg a szakmai tapasztalatok cseréjének eddig soha nem látott, soha nem tapasztalt, új csatornáját.

Mára az érdeklődik kihúnyni (de legalábbis lanyhulni) látszik. Egyre kevesebb a blogokat bemutató, meghatódott - és megható - cikk, poszt. Vajon azért nem írunk róla, mert természetessé vált? Ez is lehet, bár az osztályblogok nem annyira elterjedtek, mint gondolnánk. Vagy talán az lehet a magyarázat, hogy kialudt a blogok írása iránt érzett vágy a tanárokban? Nehéz eldönteni, hiszen az is elképzelhető, hogy egész egyszerűen megváltozott a blogolás technikája, és szakmai blogok helyett inkább Twitter-en csiripelnek, vagy éppen Facebook-on osztanak meg a tanárok érdekességeket.

Kétségtelen, hogy a fenti okok közül bármelyik elfogadható, és lehet, hogy igaz is. Mégis, én azt gondolom, hogy igenis kipukkadt az edublog lufi, mégpedig több okból.

1 Akik a legelső, 'legnagyobb', legnépszerűbb edubloggerek voltak (és jól is csinálták), azokat mára jó eséllyel beszippantotta az 'ipar'. Könyveket írnak, nagy kiadók szalmai blogjait vezetik, 'húzónevekké' váltak. Ez egyrészt jó, mert garanatálja, hogy ezek az okos emberek továbbra is 'termeljenek' érdekes cikkeket, anyagokat, de azt is jelenti, hogy az edubloggerek saját elitjük nélkül maradtak, ha úgy tetszik, lefölözték (vagy lefejezték) az edublogokat a nagyobb kiadók.

2 Kiderült, hogy az osztályblogok fenntartása sok munka és macera. Az USA-ban nagyon sok iskolának van 'no-publish policy'-ja, ami azt jelenti, hogy NEM szabad diákok anyagait, írásait, munkáit közzétenni. Vagyis nem elég, hogy egy csomót dolgozik a tanár, még arra is figyelnie kell, hogy úgy vezesse a blogot, hogy nehogy kirúgják miatta. Természetesen abban is van ráció, hogy gyerekek adatai, képei, írásai stb. ne kerüljenek ki ellenőrzés nélkül az internetre (főleg, ha még kiskorúakról van szó). Külön megnehezíti mindezt az egyre inkább terjedő internetes zaklatás, valamint a közösségi oldalak eddig részben kialakulatlan szabályai (tanár mikor melyik gyereket jelölje be, milyen képekre kell a tanárnak - ha egyáltalán kell - iskolán belül reagálnia stb.).

Fontos tényező lehet mindemellett a blog moderálása is. Mindenkinek, aki ilyen feladatra vállalkozik, tudnia kell, hogy a gyerekek egymással is kommukálnak, velünk is gyakrabban szeretnének (elvégre egy új csatornát nyitottunk), vagyis több időt kell a feladatra szánnunk (még így is nagyon nehezen lehet teljesen bombabiztos a blogunk, megesett, hogy éppen a tantestületnek dicsekedtem egy ilyen jellegű bloggal, ám közben a gyerekek az igazgatóság, illetve néhány illusztris kolléga fejét illesztették a Manowar együttes egy korai képére, és ezt kitették  főoldalra - derültséget és megbotránkoztatást keltve a jelenlévőkben. Én hiába mondtam, hogy 'délelőtt még becsszó nem volt ott',  az osztályblogok népszerűsítésének nem tett feltétlenül jót.

Hasonlóan kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, ha megírjuk büszkén a szülőknek, hogy csináltunk osztályblogot, aztán egyszer csak felhív egy indignált anyuka, hogy a lányáról az a részeg kép hogyan került a főoldalra. A válasz természetesen egyszerű: szakított a barátjával, akinek a haverja bosszúból feltette a lány képét. Sajnos erre az előmoderálás sem jelent mindig megoldást.

3 Kinek van erre energiája? Túlterheltek a tanárok, és - mint kiderült - a blogok népszerűsége nem csapkodja azonnal az Index látogatottságát. Röviden: mi írunk, de senki nem olvassa. Egy idő után (főleg ha az embernek családja van) felmerül az a kérdés, hogy megéri-e az a naponta legalább fél óra, hogy megírjak valamit, amit aztán jó esetben 10 ember olvas el? A válasz először még igen (elvégre ez kiváló eszköze az önreflexiónak, és ezáltal sokkal jobb tanárrá válhatok), aztán beköszönt az a májusi, napos, langyos délután, amikor mégis moziba megyünk, vagy kirándulni, netán alszunk egészen 9-ig, és hagyjuk a blogot a francba. Természetesen ezt csak lassan ismerjük be - először a napi 1-2 posztból heti posztok lesznek (de hosszabbak, és jobbak - bíztatjuk magunkat), aztán még ritkábban írunk, a végén pedig inkább csak olvasgatjuk a kedvenc hírportálunkat, ha az internetre tévedünk.

Érdekes kísérlet a Suli.net.tan, ahol a résztvevők (kezdőbb, és profi IKT-s tanárok) feladata pont az volt, hogy blogot írjanak. A koncepció szerint elég 'megfertőzni' a tanárokat, fórumot adni nekik, a többi pedig megy magától. A tapasztalat szerint nem megy. Megnéztem most a blogokat, kíváncsian várva az újabb posztokat, de nem nagyon találtam sajnos. Egy-két helyen még az Interaktív Tábla konferenciáról található poszt, de igazi szakmai bejegyzés nyár óta - a projekt befejezése óta - nem nagyon született egy sem. És ez kár. Úgy látszik, mégsem ezen múlik.

Azt, hogy miért durranhatott ki az edublogger lufi, valószínűleg nem egyetlen tényező magyarázhatja meg, inkább sok apróság, amit nehéz előre látni, amikor blogolásra adjuk a fejünket. Mivel a fentebb leírtak nagyrészt személyes tapasztalataim, csak azt tudom válaszként ajánlani a kérdésekre, amit én csináltam: kezdjük kicsiben, a diákokkal zárt rendszerben dolgozzunk, ahová a szülőket nem engedjük be (ha valamit szeretnénk megosztani, azt tegyük e-mailben, vagy az iskola hivatalos honlapján, a vezetőséggel egyeztetve), saját blogunknak legyen célja saját magunk számára (NE másoknak írjuk feltétlenül, hanem azért, hogy saját tapasztalatainkat dokumentáljuk saját magunk számára), próbáljunk meg a gyerekeknek is konkrét célokat, projekteket kitalálni (pl. vegyünk részt az e-Twinning-ben). Ha mindezeket betartva, gondolkodva kezdünk el blogolni, sokkal hosszabb ideig és saját magunk számára is hasznosabban tölthetjük a gép előtt töltött, blogolásra fordított időt.