Netikett 2011 - digitális kultúrsokk

Az első érdekesség talán az lehet, hogy a gyerekek egy része már nem is igazán használ e-mailt, sokkal inkább kommunikál közösségi oldalakon. Érdemes kipróbálni: írjunk e-mailt egy diáknak (általában 1-2 napon belül válaszol, ha egyáltalán válaszol), azonban ha a Facebook-on küldünk üzenetet, akkor arra órákon belül válasz érkezik. Ez fontos lehet akkor, ha gyorsan szeretnénk - nem telefonon - a diákokkal közölni valamit. Szintén érdekes, hogy az e-mail fiók gyakran inkább információk gyűjtésére szolgál, mintsem levelezésre. Ezt rendszeresen nézik, hiszen ide futnak be az értesítések mindenféle közösségi oldalakon történt izgalmas dologról.

A levelezéssel kapcsolatban is kértem ajánlásokat 16 éves gyerekektől, amiből kiderült, hogy egy héten (!) belül illik válaszolni az e-mailekre, de naponta nézzük a postafiókunkat, hogy ha valami fontos, sürgős levél érkezett, arra gyorsan tudjunk reagálni. Szintén érdekesség, hogy ha levelet írnak, annak a jellege, stílusa egyre inkább közelít a Facebook üzenetekhez, vagy a chat-es kommunikációhoz. Ha ezt le kellene fordítani, kb. azt jelentené, hogy ne lepődjünk meg, ha diákjaink egyre kevésbé tartják az e-mail = levél szabályt, vagyis nem mindig írnak tárgyat az e-mailbe, nincs feltétlenül megszólítás sem, esetenként pedig a levélírás minden szabályát felrúgják akár. Ha egy házit ad be e-mailben, akkor az elsődleges szempont az, hogy a csatolmányt eljuttassa hozzánk. Nem szeretne levelet írni hozzá, hiszen 4-5 chat ablak van nyitva a gépén, ott folyamatosan beszélget másokkal. A házi beadása, elküldése pusztán egy a sok feladat közül, amit szimultán végez. Érdekes, pont nemrégiben kaptam egy késve (!) beadott házit egyetlen szó nélkül e-mailben, csatolmányként. Másnap megkérdeztem a gyereket, hogy mégis, akkor ezt most így hogy, aki láthatóan szégyellte magát, és értette, hogy mindez miért 'bunkóság' a részéről, de nem igazán tudta elmondani, hogy miért is tette, amit tett. Szerintem egyszerűen nem gondolt bele. Ha elmesélik neki, érti, hogy mi ezzel a baj, viszont ő már nem így működik, ha teheti.

Itt találhatóak az e-etikett ajánlásai a közösségi oldalak (social media) használatáról. Nos, sok érdekesség van itt, számomra különösen érdekes volt azonban, hogy ezek az ajánlások köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a közösségi oldalak talán legaktívabb használói, a tinédzserek fontosnak gondolnak. Ami a gyerekeket foglalkoztatja, az egészen más. Sokan írták ezt például: ne használj sok, különböző típusú emotikont (szmájlikat) egy poszton belül. Gondolhatjuk, hogy a szmájlik remekül használhatóak érzelmek kifejezésére, mégis halálra idegesíthetjük diákjankat azzal, ha állandóan használjuk.

Az egyik legfontosabbnak tűnő kérdés - érdekes módon - nem is a képek feltöltése, hanem címkézése (tegelése) volt. Leginkább az veri ki sok gimnazistánál a biztosítékot, ha össze-vissza jelölgetik őket képeken. Ha lehet, ezt kerüljük, de legalábbis egyeztessünk velük erről (pl. mielőtt egy osztálykirándulás képein bejelölgetni az egész osztályt, mert az 'buli').

Szintén úgy tűnik, hogy a lájkolás sem annyira egyszerű, mint gondolnánk. Ne lájkoljunk mindig mindent, negatív állapotokat egyáltalán ne, illetve csak olyan esetben lájkoljunk, amikor tudjuk, hogy miről van szó. Távoli ismerősök magánjellegű állapotfrissítéseit szintén ne lájkolgassuk, ha nem muszáj. Úgy tűnik, hogy ezt is illik érezni: például ha valaki azt posztolja ki, hogy anyukámat kiengedték a kórházból végre! akkor ezt csak akkor lájlkoljuk, ha a) ismerjük az illetőt, b) ismerjük az anyukát és /vagy c) ismerjük a történetet. Egyébként ne lájkoljunk. Emellett, ha lehet, állapotfrissítésekre adott kommenteket már végképp ne lájkoljunk - valahol meg kell húzni a határt!

A következő kategória, amit nagyon sok gyerek írt, a Facebook állapotfrissítések tartalmára vonatkozik; vagyis arra, hogy mit írjunk ki, és mit ne. Meglepő módon két főbb kategória tűnt úgy, hogy zavarja a gyerekeket: a) nagyon személyes jellegű posztok (ne éljünk érzelmi életet mások előtt a Facebook-on, ha lehet), illetve a b) semmitmondó posztok (sertésoldalas vacsorára), vagy teljesen érdektelen dolgok (pl. matekon ülök). Facebook-on fontos még, hogy próbáljuk meg elkerülni a különböző alkalmazások eredményeinek kiposztolását (pl. Ági 1500 karaktert gépel 2 mp alatt stb.), illetve ne hívjunk meg boldog-boldogtalant programokra, eseményekre; nem szeretik. Érdekesség még, hogy a diákoknál szintén jellemző az ún. testvér-jelölés, vagyis az, amikor ismerünk valakit, ezért elkezdjük bejelölgetni a testvéreit is.

A telefonálással, sms-ezéssel kapcsolatban is előkerült néhány érdekes szabály, például az, hogy mennyi idő alatt illik sms-re válaszolni. Nos, a diákok szerint ez attól függ, hogy milyen az illetővel az 'sms-ezés üteme'. Ez az első pár sms-nél kialakul (pl. van, aki csak 1 nap alatt válaszol, van, aki 3 perc alatt), és ehhez illik utána tartani magunkat. Azaz erre nem igazán van külön szabály, van akivel 3 percenként illik sms-t váltani, de előfordulhat, hogy 2-3 napos várakozás sem illetlen. Van azonban olyan sms is, aminek soha, senki nem örül, ez pedig így hangzik: Hívj fel!

Természetesen mindez csak a jéghegy csúcsa, nem szóltunk a chat-szobák szabályairól (pl. ne legyél láthatatlan, ne írd ki, hogy pill., ha vacsorázni mész, mert várnak, ha nem akarsz beszélgetni Google chat-en, akkor tedd magad láthatatlanná stb.). Az mindenesetre kiderült, hogy a szakértők, művészek által adott ajánlások csak felületesen érintkeznek a diákok nagyon határozott és egyértelmű e-etikettjével. A kérdés az, hogy mi, tanárok, mitévők legyünk? Próbáljunk erőnek erejével némi e-kultúrát verni a gyerekek fejébe, vagy mozduljunk együtt mi is a mindennapok e-etikettjének változásaival. Természetesen megoldást jelenthet az is, ha megpróbáljuk a formális / informális kategóriákat az e-kommunikációra is ráhúzni, csak - pont az e-kommunikáció lényegéből fakadóan - nagyon nehéz lesz a dolgunk, hiszen az egyik legerőteljesebb jellemzője, hogy elmosódnak a hivatalos, nem hivatalos kommunikáció határai (pl. az a 14 éves diák, aki teljesen tisztelettudóan, magázva beszél velem az órán és az iskolában, e-mailben simán letegez).