E-learning: képződik a digitális munkásosztály?
Vezércikk - 2011. január 25.
Az elmúlt napokban sok mindent olvastam, sokakkal beszélgettem (részben az Educatio kiállításon) és egy számomra elég furcsa gondolat kezdett körvonalazódni, amit most leírok: lehet, hogy az e-learning visszaállítja (vagy inkább konzerválja) az ipari forradalom által létrehozott iskolát? Hogy mire is gondolok? Előszöris a Facebookon ajánlott Bujtás Barbara (köszönöm!) egy videót, ahol Alvin Toffler beszélt arról, hogy az oktatási rendszert miért szükséges kidobni, és teljesen újat csinálni helyette. Az ipari forradalom - így Toffler - megkívánta, hogy az iskolák fegyelemre tanítsák az embereket (fontos lett, hogy a futószalagok mellett mindenki időben ott legyen, mert nem tudott gördülékenyen folyni a termelés - a földeken 15-20 perc, lássuk be, nem számított). Ebben jók is az iskolák - időre megyünk, beosztja a napunkat, rendszerezi az életünket. Mindent megtanít, amit egy gyárban tudnunk kell. Természetesen más típusú tudásra van szükség ahhoz, hogy a 21. század kihívásainak megfeleljünk. A kérdés, ami felmerült bennem: Nem lehet, hogy az iskolákban a digitális forradalom újratermeli az ipari forradalom által létrehozott osztályokat - a szó mindkét értelmében?
Szokás az IKT-t, (vagy akár csak az internetet) a jövő demokratikus tudástárának tartani. Egy olyan felület ez, ahol mindenki minimális költségekkel ugyanahhoz a tudáshoz fér hozzá. Hirtelen lengyel középiskolások tudnak a géntérkép elkészítésében értelmesen közreműködni, vagy bármilyen kutatáshoz pillanatok alatt zavarba ejtően sok információt szerezhetünk, gyűjthetünk.
Mi a helyzet az oktatással? Azt tartják, hogy itt is működik majd a tudásközeliség demokratizáló hatása. Nem kell fizikailag jelen lenni, ha ez drága, vagy nem megoldható, nincs szükség sok pénzre, hogy igazán érdekes előadásokat hallgathassunk (pl. ott a TED oldala), és nem baj, ha elmaradott régióban élünk - az internet elhozza számunkra ugyanazt a tudást, amit a főváros, vagy a fejlettebb országrészek elit iskoláiban kapnak kortársaink.
Vagy mégsem? Lehet, hogy pont az ellenkező irányba haladunk? Nemrég írtunk egy floridai iskoláról, ahol (egy törvény rendelkezése miatt) 7000 diák tanárok jelenléte nélkül, számítógépteremben sajátítja el egyes tantárgyak anyagát. Tanár helyett egy 'facilitátor' van csak jelen, aki technikai segítséget ad, mást nem, mert nem tud! Komolyan azt gondoljuk, hogy az e-learningben (is) motiválatlan középiskolások a gépek előtt ülve elsajátítják mindazt a tudást, amire a 21. században állítólag szükség van? Ne legyenek illúzióink: ha sikerül az eredményeket 10%-kal feljebb erőszakolni így, akkor ez az e-learning diadalmenete lesz. Ami engem ebben zavar: nem lehet, hogy a világ (és ezen belül az oktatás) egy újabb típusú polarizáció felé halad? Lesz majd az e-learning anyagokon nevelkedett 'digitális munkásosztály', akik remekül tudnak majd a saját korlátaikon belül viszonylagos pontossággal feladatokat végrehajtani, de az összefüggések értelmezésére, kreatív gondolkodásra nem lesznek képesek. Szerencsére ezt senki nem várja el tőlük, hiszen erre képződik majd az új, digitális elit, aki ezt a feladatot elvégzi. Ők 'rendes' iskolába járnak majd, igazi tanárokkal beszélnek, és személyre szabott, valóban differenciált képzésben részesülnek (nem tudom, mennyire tekinthető valódi differenciálásnak ebben a kontextusban az, hogy ha valaki gyorsabban végzi el az e-learning anyagokat, akkor adott időn belül több kérdést is megoldhat). Ennek az elit képzésnek természetesen fontos része lesz az IKT, és az e-learning, de a képzés hatékonyságát ennek az intelligens integrációja jelenti majd egy valódi kreativitást fejlesztő programba.
Hivatkozhatunk az internet végtelen lehetőségeire, az információ szabadságára, de számomra ez sem perdöntő. Sőt, attól tartok, hogy a digitális szegénységbe zárt emberek még nehezebben törnek majd ki, és követelik a jussukat. Egyrészt (ellentétben az offline munkásosztállyal) nem érzik magukat kizsákmányolva - ki az, aki szakszervezeti tüntetésre megy, ha éppen elért egy játékban a 4. szintre?! Másrészt az internet bősége sokkal jobban elszigetelhet, bármilyen furcsa is. A diákok - kutatásokból kiderült - nagyon kevés dologra használják az internetet. Nem készítenek gondolattérképeket tananyagok átismétlésére, inkább skype-olnak, nem végeznek önálló kutatásokat őket egyébként érdeklő témákban, inkább WOW-oznak, és még sorolhatnánk.
Mit jelenthet mindez? Az USA ismét irányt szabott (lásd a floridai eset), de a jelenség máshol is tetten érhető - online egyetemek, kurzusok sokasága, 1 év alatt szerezhető diplomát és végzettséget kínáló holnap rengeteg található az interneten. Itt képződik a digitális munkásosztály: valószínűleg öltönyt hord majd, számítógép mögött ül, és a folyosón kávégép várja, de a lényeg ugyanaz. Egy virtuális futószalag mellett kell egy jól körül határolt munkafázist elvégeznie. Ugyanakkor nem lesz osztályöntudata, nem érzi magát kizsákmányoltnak, és boldogan végzi a munkáját.
Mindez persze kissé túlzó, de egy dolog világosan látszik: gépet bámuló, egy digitális szép, új világban élő tömegtermelt e-learning zombik helyett lehetne egy, az internet lehetőségeit a végletekig kihasználó, önmagát fejlesztő, kreatív, sokoldalú, digitálisan is művelt, valóban egymással sokban, vagy majdnem mindenben egyenlő generációt nevelni. És itt kell feltennünk a végső kérdést: hol vannak ehhez a tanárok, akiken egy ilyen tudás-forradalom sikere múlik? Nézzünk körül a saját iskolánkban ... látjuk őket?
