Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...

Vége - törte meg a csendet nagy sokára Fernando. Ő egy dél-portugál egyetem középkorú, napbarnított adjunktusa volt, csupa optimizmus és energia, de most ő sem tudott urrá lenni apátiáján.

Hirtelen mindenki felnézett, szomorúan biccentettek. Maria, a varsói egyetemről kortyolt egyet a kihűlt kávéból, majd a mellette ülő magyar nőre nézet. Ágnes csendben biccentett és egy pillanatig a csészébe ömlő kávé hangja telítette be a termet. Fernando kedvetlenül kotorgatta tényérján a reggeli lazac maradványait.