Ki teheti biztonságossá az internetet?

Kijelenthető, hogy az interneten a gyerekek más szabályok szerint működnek, mint az offline világban. Ez egy sokkal kötetlenebb, szabadabb világ. Értem ez alatt, hogy az a gyerek, aki egyébként teljesen tisztelettudó és aranyos, e-mailben, chat-en gond nélkül letegez, és nem is igazán veszi észre, hogy ezzel átlép talán egy határt - ami egyébként teljesen világos lenne számára, ha a tanteremben találkoznánk.

Szintén igaz, hogy az interneten a gyerekek sokkal elővigyázatlanabbak. Nézzünk egy két statisztikai adatot (az USA-ból és 2006-ból, azaz a Facebook-robbanás előtti időkből: amerikai tinédzserek (13-17 évesek) 61%-ban rendelkeztek saját profillal közösségi oldalakon, 71%-uk kapott ismeretlentől levelet, 45%-ot próbáltak meg rávenni, hogy személyes adatokat adjanak ki, 30% szeretett volna találkozni valakivel, akik online ismert meg (14% valóban találkozott is), és 40% mondta azt, hogy ha egy ismeretlen beszélgetést kezdeményez chat-en velük, akkor válaszolnak. Az 'idősebb' tinédzserek 48%-a mondta azt, hogy a szülei, vagy gondviselői egyáltalán semmit nem tudnak arról (vagy csak nagyon keveset), ami az online életükben történik velük.

Szintén fontos adalék, hogy az én-blog írás is népszerű. Jó érzés valahol kiadni azt ami felgyűlik bennük, és a blogok névtelenséget látszanak adni. Mégis, ki lehet írni mindent, ami foglalkoztatja őket. Megdöbbentő, hogy mi mindent lehet megtudni egy-egy gyerekről az ilyen blogokból. Érdekes, hogy egyáltalán nincsenek tisztában a blog közönségével. Amikor írnak, ismeretlen tinédzsereknek, vagy a barátaiknak szánják a bejegyzéseket. Ha szólunk nekik, hogy ezt bárki más megtalálhatja, elolvashatja, őszintén meglepődnek.

Mit lehet tenni tehát? Pontosabban: Ki tehet bármit, hogy a tinédzserek biztonságosabban éljék online életüket? Vegyük sorra: lehetnek a szülők. Ezzel ugye az a gond, hogy a szülők 99%-ban sokkal kevesebbet tudnak az online világról, mint a gyerekek. Egyébként sem jellemző, hogy akár olyan témában is elfogadjanak tinédzserek tanácsot, intelmet ('papolást') a szüleiktől, amelyben egyértelműen tapasztaltabbak a felnőttek. Próbáljunk meg úgy beszélgetni az online biztonságról, hogy fogalmunk sincs igazából, hogy mi is az a Facebook állapotfrissítés, vagy a Diigo-n hogyan lehet linket megosztani, vagy beágyazni, letölteni egy videót egy megosztóról. Teljes és biztos kudarc, nem nehéz belátni.

Akkor lehet talán az iskola, a tanárok ... nos, ehhez talán még fontosabb lenne, hogy a tanárok képesek legyenek eligazodni ebben a világban. Ez pedig nagyrészt nem így van, és ez nem is változik, amíg az interaktív táblák nagy része teljesen kihasználatlanul marad sok órán - elvből (és nem csak Magyarországon, hanem pl. Angliában is), a tanárok nincsenek jelen semmilyen online felületen (pl. Facebook), nem vezetnek szakmai blogot, sem az osztállyal, sem saját maguk, illetve soha, semmilyen körülmények között :) nem hajlandóak semmit felhasználni az órán, aminek köze van az IKT-hez.

A másik oldalon vannak azok a tanárok, akik össze-vissza jelölgetnek mindenkit a Facebook-on, kommentelik a gyerekek partiképeit, valamint saját '8 feles után, jófajta hazai pálesz' címmel tesznek fel magukról képet. Őszintén, nem tudom, hogy ki is taníthatna online biztonságot a diákoknak. Tovább megyek: ki lenne egyáltalán hajlandó ezzel foglalkozni. Nem lenne nagyon nehéz nevetség tárgyává válni a tanárnak, miután bármikor, bármelyik gyerek tudna olyat kérdezni, amiről a tanár még csak nem is hallott. Ezt az élményt pedig senki nem szeretné magának.

Végül lehetnek még független szervezetek, szakemberek, akik járhatják az iskolákat. Ahhoz, hogy ez a teljes diáknépesség esetében hatásos, hatékony legyen, mondjuk 15 fős beszélgetéseket lenne érdemes szervezni, azaz egyetlen 500 fős iskola 'képzéséhez' 30-40 tréner kellene (vagy 1 tréner járna körbe 40 napig). Természetesen egy ilyen felvilágosító kampánynak a hatékonysága is megkérdőjelezhető, de ha jól csinálják, lehet hatása. Nem látom, mondjuk, hogy hol lehet az a több száz szakember, aki ezt képes lenne megtenni. Marad tehát a pótcselekvés, illetve a fiatalok célzott felvilágosítása. 6-7 éves korban el lehet kezdeni a gyerekek óvatos 'gépre, netre engedését', és ehhez van sok kiadvány, ami segíthet minket szülőket, tanárokat. Ehhez már most létezik több videósorozat, játék stb. A tinédzserek heyzete azonban elég elkeserítőnek tűnik ... nincs, aki segíthetne, illetve aki szeretne segíteni, nem tudja, hogy miről, mikor, mit lehet/ kell mondani. Ezért marad számunkra a South Park iskolapszichológusának híressé vált mondása a drogokról: A drog rossz, értem?!