Tanár 2.0 avagy az új természetessé válása
Vezércikk - 2011. január 5.
A napokban be kellett járnom Budapestet - tömegközlekedéssel. Összesen 2.5-3 órát töltöttem a belvárosban, és (részben unalmamban), elkezdtem számolni, hogy hány alkalommal kerültem /kerülhettem volna kapcsolatba gépekkel, a digitális világgal - azaz a virtuális valóság és a valós valóság mezsgyéjén egyensúlyoztam. Tapasztalataim rövid leírását poszt formájában nyújtanám át minden kedves TanárBlog olvasónak. És hogy mindez miért egy IKT blogon jelenik meg, és nem a saját 'én-blogomon'? Nos, ennek két oka van: egyrészt nincs 'én-blogom', másrészt egy nagyon fontos gondolatot (megközelítést) szeretnék illusztrálni mindezzel, amit sajnos nem vagyok képes lefordítani, angolul 'digital fluency' a neve, és rendkívül frappáns megfogalmazás, magyarul talán 'digitális folyékonyság' lehetne, amiről nekem egyrészt a Terminátor 2, másrészt egy olvadó televízió jut eszembe. Pedig a digital fluency jobbat érdemel! Lapozás után jön az útibeszámoló.
Legelőször egy bank előtt egy automata állta utamat - vagyis nem is az enyémet, hanem egy kedves lányét, aki nyilvánvalóan pénzt szeretett volna kivenni. Node a pénzkiadóhoz vezető ajtó zárva volt. Kétszer megpróbálta erőszakosan kinyitni, majd az órájára nézett, elmosolyodott, elővette a bankkártyáját, lehúzta a kártyaleolvasón, majd belépett.
A metróaluljárójában turisták lapozgatták a digitális információspult anyagait, majd a telefonjukon megkeresték a helyet, a pontos útvonallal, ahová igyekeztek. És ők is mosolyogtak. Mindeközben a fiatalok legalább két harmada valamilyen digitális eszközhöz volt kötve. Van, aki mp3 lejátszót hallgatott, van aki Facebook-ozott a telefonján, többen telefonáltak, sms-t küldtek, vagy éppen böngésztek az interneten az okostelefonjaikkal. Végül buszra szálltam, ahol az idősebbek is magától értetődően jeleztek a leszállásjelző gombbal. Senki nem állt értetlenül, tehetetlenül az ajtó előtt. Mert ezek a dolgok természetesek.
Mindez annak a jele, hogy ahhoz, hogy a mindennapi életben boldoguljunk (le tudjunk szállni a buszról, vagy éppen pénzt tudjunk kivenni a falból) szükségünk van minderre a tudásra, illetve készségre. Lehet, hogy külföldön máshol van a leszállásjelző, és máshogyan néz ki, mégis tudjuk, hogy mit is kell tennünk). Valami hasonló az internet és az ún. webkettő is. Természetesen nem egyszerű megtanulni, hogy a weboldalakon hogyan lehet a főoldalra visszajutni (általában a bal felső sarokban található logo segítségével biztosan), vagy azt megérteni, hogy regisztrációkor hová mit is kell írni, mi az a captcha, mire jó stb. Ezek alapvető dolgok, de először még nem sikerülnek mindenkinek (első továbbképzésüket tartó kollégák mindig megdöbbennek, hogy az, hogy 15 ember egy weboldalra regisztráljon kb. 15 percig tart. Pedig addig, sőt!). Idővel azonban ez természetessé válik, tíz alkalom után rutinszerűen regisztrálunk.
Nem azért írtam le mindezt, hogy újra megpróbáljam sokadikként sulykolni, hogy megváltoztatja életünket a technika, itt az Y, a Z, meg az N generáció stb. Ezt sokan megtették már, biztos én is. Ami engem ebben érdekelt, az a párhuzam a nyelvtanulás, illetve a virtuális világ megértése között. Nagyon sokan nagyon türelmetlenek vagyunk a digitális, virtuális világgal szemben. Képzéseken tapasztalom, hogy ha valami nem működik, sokan azonnal hátradőlnek és elkeseredetten (esetleg némi kárörömmel) közlik, hogy hát ez nekem nem megy, ezt nem csinálom az órán, az biztos, mert ez nem működik. Sokszor nyelvtanárok mondják ezt, pedig ők igazán tudhatnák, hogy hiába tanítunk meg szavakat, akár nyelvtant is, butaság lenne azt elvárin, hogy diákjaink azonnal képesek legyenek folyékonyan kifejezni magukat. Ez idővel és gyakorlással jön meg. Gondoljunk ugyanígy a számítógépek és az internet világára is. Azért nem megy először, mert semmi sem megy először. (megj.: érdekes, hogy valamiért az IKT-val szemben ugyanakkor mintha kicsit elvárás is lenne, hogy varázsütésre, azonnal működjön).
A folyékony beszéd valódi fokmérője azonban a kreativitás, vagyis az, hogy új dolgokat, másképpen elmondani képesek vagyunk-e. Én azt érzem, hogy ez az IKT-val is ugyanígy van. Ha elég sokat gyakorlunk, egy idő után elkezdenek eszünkbe jutni új gondolatok, projektek, esetleg meglévő alkalmazások új kontextusban újrahasznosítása. Egy példa: először esetleg csak begépelünk egy tesztet Word-ben, és kinyomtatjuk, utána már a tankönyvhöz kapott CD-t használjuk és kattingatjuk a teszteket. Némi idő elteltével bemerészkedünk az interaktív táblához kapott szoftver tesztmotorjába, és interaktív táblán kivetíthető teszteket készítünk. A végső fázis pedig az, amikor a teszteket a Mouse Mischief alkalmazással Powerpointban, közösen, egérrel megoldható diákba foglaljuk, vagy éppen a Google docs űrlap alkalmazása segítségével készítünk interaktív, blogba beágyazható teszteket, azonnali értékeléssel.
Mindehhez be kell jármunk utat az első bizonytalan mondatoktól a szabatosan, viccesen elmesélt anekdotáig. Nem egyszerű, de megéri. ha nem működik valami a számítógépekkel az órán, vagy éppen otthon, gondoljunk a pénzt felvenni próbáló lányra. Mosolyodjunk el, és keressük meg a kártyalehúzót, ne pedig mogorván rugdossuk az ajtót, vagy csüggedten távozzunk - pénz nélkül!
