Saját magam számára is félelmetes kísérletbe kezdtem, most már egy ideje tart, ezért arra gondoltam, hogy megosztom másokkal is éppen aktuális aggodalmaimat, esetleges sikerélményeimet, hátha másnak is eszébe jut róla (hozzá) valami. Az ötlet nem új, de eddig nem mertem a gyakorlatban ennyire 'radikálisan' alkalmazni. Oktatásügyi világnagyságotól mást sem hallunk, mint hogy a mai oktatási rendszer elavult és nem képes a diákokat arra készíteni, amire igazán szükségük lenne. Összegyűjtöttem néhány hívószót, és úgy döntöttem, megnézem mi lesz, ha ezt a mindenapokba is átültetjük. Ilyenekre gondolok, mint 21. századi készségek, nem tanítás, hanem tanulás, diáközpontú oktatás, kifordított osztályterem (flipped classroom), egyéni tanulási útvonalak a diákok számára. A lapozás után az egyéni tanulási útvonalakról szólok, mert úgy látom, lehetséges és működik.

Az már látszik, és talán nem is kell nagyom magyarázni, hogy a 21. században az információ közelsége megváltoztatta azt, ahogy a tudáshoz viszonyulunk. De hogy miként, azt gőzerővel kutatják. A múlt heti Time magazinban találtam egy érdekes cikket Annie Murphy Paul tollából, aki jelentős kutatásokra hivatkozva a tanulás, tudás nagy kérdéseire keresi a választ. A lapozás után azt is elmondjuk, hogy mi mindent találtak. Érdemes kattintani!

Be kell vallanom, nem számítottam annyira nagyon komoly szakmai munkára a Microsoft PIL Fórum európai döntőjének bírájaként, hiszen ez leginkább játék - gondoltam én. És valóban játék volt, de a játékot megelőző tréning első percétől olyan komoly figyelem tükröződött a többi bíró arcán, hogy magával ragadott a hangulat. Jól éreztem magam, pedig komoly 'teszt' volt sok szempontból. Szintén hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogyan is dolgozik Európa IKT elitje (elsősorban egyetemi professzorok, minisztériumi szakértők vettek körül - összesen 27-en). Amikor pedig végül a versenyre került a sor, ahol rengeteg európai ország összesen 82 projekttel nevezett ... nos, az igazán különleges két nap volt. A lapozás után megpróbálok saját élmények alapján választ keresni azokra a kérdésekre, amelyek végig foglalkoztattak mindenkit a 4 nap során: kik is azok az innovatív tanárok, mit csinálnak, és mitől hívjuk őket innovatívnak?

Február elején, amikor végre leesett a nagy hó, nagyobbik fiam boldog volt: lehet szánkózni! Mivel már nagy gyerek (10 éves) és kora reggeltől nyaggatott minket, hát kiengedtük, hogy egyedül menjen el a domboldalra. A domboldal a házunk mellett van, az ablakunkból rálátni, egy óra múlva ki is néztem hát. Kisebb csapat gyerek volt ott, felnőtt egy se és rendületlenül szánkóztak. Néztem a fiamat, ahogy maga mögött húzva a műanyag szánkót botorkált fel az addigra már jeges, keményre fagyott, meredek hegyoldalon. Elsett háromszor és kétszer orra bukva visszacsúszott pár métert. Nem zavarta. Öt perc alatt felmászott, aztán három másodperc alatt lecsúszott és indult újra. Néztem, ahogy megint nekivág, volt benne valami a nagy felfedezők, a Hillaryk és Nansenek elszántságából.

Délután azután a kisebbik fiút néztem, ő hét éves, ahogy építkezni kezdett a LEGO-ból. Bonyolult űrhajót készített, aminek valamiért egy magas tornya is volt. Az építkezés közben a torony leglább harmincszor ledőlt, ő mindannyiszor egy kicsit javított rajta és folytatta a munkát. Másfél óra elteltével készen volt egy teljesen szimmetrikus, bonyolult szerkezet, kezdődhetett a nagy csata. Ahogy néztem a fiúkat azon gondolkodtam, hogy mi az az erő, mi az az energia, ami mozgatja őket. Hogyan képesek ilyen elszánt, a kudarctól egy pillanatra sem megriadó munkára, mi az a jutalom, mi az a cél, ami hajtja őket. És hol van ez a hajtóerő az iskolákban?

Vajon ki a jó tanár? Mit kell tudnia a jó tanárnak? Hogyan mérjük, hogy valóban jó-e az, aki jónak tartja magát (vagy mások őt). Szabad-e a diákok eredményei alapján ítélni, mint New York-ban, ahol 15 000 tanár munkájának a hatékonyságát mérték a 'hozzáadott érték' nem egyértelmű alkalmazásával? Hogyan érzik magukat a tanárok az iskolában, és mit gondolnak a vezetők a tanárok képességeiről? Egyáltalán milyen készségekre, képességekre van szüksége egy tanárnak manapság? És hogy el ne felejtsük: végül akkor hol is hatékonyabb a közoktatás a világon? Ezekre a nem elaprózott kérdésekre keres választ az OECD TALIS kutatása. A Microsoft Innovatív Tanárok Fórumának európai döntőjén erről beszélt Kristen Weatherby, a kutatás egyik vezető elemzője. A lapozás után ezzel kapcsolatban szeretnék néhány talán érdekes adatot, helyenként kifejezetten hangulatkeltőnek szánt felvetést megosztani.

Érdekes cikket találtam a 'Using ICT for Teaching, Learning and Management'-ben. Kínáról szól, és azt fejtetegeti, hogy mitől lesz hatékony, vagy kevéssé hatékony az IKT eszközök használatának elsajátítása később tanítani kívánó egyetemi hallgatók esetében. A cikk kapcsán elgondolkodtam arról is, hogy mitől lesz hatékony bármilyen képzés ... azt állíthatom, hogy a sikeresség és szakmaiság fokmérőjének a visszajelző kérdőívek nem a legjobb eszközei. Én is tartottam olyan képzést, ahol egész egyszerűen nem volt internet (ami IKT képzés esetén elég kínos), azaz szinte semmit nem tudtunk csinálni, mégis 90% feletti volt a kérdőívben az elégedettségi ráta. Mert az emberek kedvesek, főleg, ha tanárok, és látják, hogy más tanár - önhibáján kívül - szenved. A lapozás után néhány szubjektív, ámde hangulatkeltő gondolatot szeretnék mindezzel kapcsolatban megosztani.

Diákjaim között egy új mánia terjed, a Minecraft nevű játék (ITT TALÁLHATÓ), első pillantásra a dolognak semmi köze nincsen a tanításhoz, de azt gondolom, hogy annál több köze van a digitális nemzedékhez, a játékélményhez, sok olyan dologhoz, amivel akár tetszik nekünk, akár nem foglalkoznunk kell majd. Biztos mindenkinek vannak World of Warcraft fanatikus diákjai, olyanok, akik napokat képesek eltölteni a játék előtt. És természetesen olyanok is, akik valamilyen lövöldözős játék megszállotjai. Ezeket a játékokat hatalmas csapatok fejlesztik, a produkció költségvetése (és a haszon is) összemérhető a hollywoodi szuperfilmekével. A Minecraft nem ilyen.

Ezt a játékot egyetlen ember írta (játékbeli neve Notch, egyébként úgy hívják Markus Persson, Svédországban él és 8 éves korában programozta az első játékát. A Minecraft nem akar szépségben versenyezni más játékokkal, kifejezetten csúnyácska, amíg az ember bele nemszokik a világba. Mindezzel szemben viszont fantasztikus szabadságot ad a játékosoknak. Nincsen egyértelmű cél, nincsen történet, amit végig kell követni, nincsenek küldetések és nincsen a játéknak vége sem. Ehelyett van egy hatalmas, kockákból álló világ, amit mindenki a kedve szerint formálgathat. Bányászthat, feltalálhat dolgokat, építhet kastélyokat és házakat, bonyolult szerkezeteket, amit csak kedve tartja.

Érdekes dilámmával küzd a fejlett világ: miközben gazdasági és technikai előnyét elsődelegesen a műszaki és természettudományok terén elért fejlettségének köszönheti, ezek a szakmák egyre kevésbé népszerűek. Az oslói egyetemen végzett ROSE vizsgálat tapasztalata szerint a tudományok népszerűsége fordítottan arányos az ország fejlettségével és az adott ország természettudományos oktatásának sikerességével. Régóta tudható, hogy az USA-ban például csak a nagyfokú brain drain tölti fel az egyetemi helyeket, kutatói állásokat. Valamit tenni kell.

Egy megoldás lehet a felvételi keretszámok átírása, de nem mindenhol gondolják úgy, hogy attól, hogy csak mérnöknek lehet ingyen tanulni majd remek mérnökeink lesznek. Sok helyen gondolják úgy, hogy szükség lenne a tudományos, műszaki pályák népszerűsítésére. Az elmúlt hétvégén egy ilyen eseményen vehettem részt Németországban, Cottbusban. A Lego robotépítő liga (ITT A HONLAPJA) közép-európai döntőjén voltam, az AKG-Graphisoft csapattal. Hatalmas élmény volt látni, hogy ennyi remek, okos és érdeklődő gyerek dolgozik együtt, talál élvezetet a kutatásban és a technikában. (A kíváncsiak kedvéért, 6. helyezést értünk el, robottervben harmadik díjat kaptunk, így éppen csak lemaradtunk a világbajnokságról.)

Az év elején egy kísérletet kezdtem, és akkor megígértem azt is, hogy a félév befejeztével megírom, mi lett belőle. A 'kísérlet' lényege annyi csupán, hogy megkértem 4 csoportnyi gyereket, hogy hetente egyszer - ha van kedvük - a Ning oldalunkra posztoljanak ki egy olyan weboldalt, videót, vagy bármit, ami foglalkoztatja őket, kapcsolódik az angoltanuláshoz, és esetleg mások számára is érdekes lehet. A lapozás után összegyűjtöttem egy csokorra valót ezekből. Szerintem érdekes olvasmány.

Konnektivizmus, 21. századi készségek, paradigmaváltás az oktatásban, netgeneráció stb. Megannyi fontos, hasznos, az életünket (egyre jobban) befolyásoló kulcsszó. A kérdés az, hogy vajon mindezt hogyan lehet az iskolai tanórák mindennapjaiban is megvalósítani. Hol van és mi a szerepe a tanárnak ebben az új világban? Mit és hogyan kell tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és a szép elméleteket, gondolatokat átültessük a pedagógiai gyakorlatba. Nemrég olvastam egy blogbejegyzést, ahol egy tanár ír elég elkeseredetten arról, hogy hiába a szabadság, a tanulói autonómia, a világ közös felfedezésének az igénye, bizony a diákok teszteket, számonkérést, szigort, rendszert akartak. Sokat gondolkoztam azon, hogy egy ilyen pozitív gondolat miként pattanhat le a valóság tűzfaláról. A lapozás után erről található pár hangulatkeltő gondolat.