Diákjaim között egy új mánia terjed, a Minecraft nevű játék (ITT TALÁLHATÓ), első pillantásra a dolognak semmi köze nincsen a tanításhoz, de azt gondolom, hogy annál több köze van a digitális nemzedékhez, a játékélményhez, sok olyan dologhoz, amivel akár tetszik nekünk, akár nem foglalkoznunk kell majd. Biztos mindenkinek vannak World of Warcraft fanatikus diákjai, olyanok, akik napokat képesek eltölteni a játék előtt. És természetesen olyanok is, akik valamilyen lövöldözős játék megszállotjai. Ezeket a játékokat hatalmas csapatok fejlesztik, a produkció költségvetése (és a haszon is) összemérhető a hollywoodi szuperfilmekével. A Minecraft nem ilyen.

Ezt a játékot egyetlen ember írta (játékbeli neve Notch, egyébként úgy hívják Markus Persson, Svédországban él és 8 éves korában programozta az első játékát. A Minecraft nem akar szépségben versenyezni más játékokkal, kifejezetten csúnyácska, amíg az ember bele nemszokik a világba. Mindezzel szemben viszont fantasztikus szabadságot ad a játékosoknak. Nincsen egyértelmű cél, nincsen történet, amit végig kell követni, nincsenek küldetések és nincsen a játéknak vége sem. Ehelyett van egy hatalmas, kockákból álló világ, amit mindenki a kedve szerint formálgathat. Bányászthat, feltalálhat dolgokat, építhet kastélyokat és házakat, bonyolult szerkezeteket, amit csak kedve tartja.

Érdekes dilámmával küzd a fejlett világ: miközben gazdasági és technikai előnyét elsődelegesen a műszaki és természettudományok terén elért fejlettségének köszönheti, ezek a szakmák egyre kevésbé népszerűek. Az oslói egyetemen végzett ROSE vizsgálat tapasztalata szerint a tudományok népszerűsége fordítottan arányos az ország fejlettségével és az adott ország természettudományos oktatásának sikerességével. Régóta tudható, hogy az USA-ban például csak a nagyfokú brain drain tölti fel az egyetemi helyeket, kutatói állásokat. Valamit tenni kell.

Egy megoldás lehet a felvételi keretszámok átírása, de nem mindenhol gondolják úgy, hogy attól, hogy csak mérnöknek lehet ingyen tanulni majd remek mérnökeink lesznek. Sok helyen gondolják úgy, hogy szükség lenne a tudományos, műszaki pályák népszerűsítésére. Az elmúlt hétvégén egy ilyen eseményen vehettem részt Németországban, Cottbusban. A Lego robotépítő liga (ITT A HONLAPJA) közép-európai döntőjén voltam, az AKG-Graphisoft csapattal. Hatalmas élmény volt látni, hogy ennyi remek, okos és érdeklődő gyerek dolgozik együtt, talál élvezetet a kutatásban és a technikában. (A kíváncsiak kedvéért, 6. helyezést értünk el, robottervben harmadik díjat kaptunk, így éppen csak lemaradtunk a világbajnokságról.)

Az év elején egy kísérletet kezdtem, és akkor megígértem azt is, hogy a félév befejeztével megírom, mi lett belőle. A 'kísérlet' lényege annyi csupán, hogy megkértem 4 csoportnyi gyereket, hogy hetente egyszer - ha van kedvük - a Ning oldalunkra posztoljanak ki egy olyan weboldalt, videót, vagy bármit, ami foglalkoztatja őket, kapcsolódik az angoltanuláshoz, és esetleg mások számára is érdekes lehet. A lapozás után összegyűjtöttem egy csokorra valót ezekből. Szerintem érdekes olvasmány.

Konnektivizmus, 21. századi készségek, paradigmaváltás az oktatásban, netgeneráció stb. Megannyi fontos, hasznos, az életünket (egyre jobban) befolyásoló kulcsszó. A kérdés az, hogy vajon mindezt hogyan lehet az iskolai tanórák mindennapjaiban is megvalósítani. Hol van és mi a szerepe a tanárnak ebben az új világban? Mit és hogyan kell tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és a szép elméleteket, gondolatokat átültessük a pedagógiai gyakorlatba. Nemrég olvastam egy blogbejegyzést, ahol egy tanár ír elég elkeseredetten arról, hogy hiába a szabadság, a tanulói autonómia, a világ közös felfedezésének az igénye, bizony a diákok teszteket, számonkérést, szigort, rendszert akartak. Sokat gondolkoztam azon, hogy egy ilyen pozitív gondolat miként pattanhat le a valóság tűzfaláról. A lapozás után erről található pár hangulatkeltő gondolat.

Több érdekes vita is kirobbant, és / vagy folyik folyamatosan arról, hogy mi is a helye az iskolában a Facebook-nak. Most, hogy volt időm végigolvasni a vonatkozó írásokat, arra gondoltam, hogy én szívesen megkérdezném a gyerekeket arról, hogy milyen ajánlásokat, ha úgy tetszik 'közlekedési szabályokat' fogalmaznának meg a Facebook oktatási felhasználása, illetve a Facebook-on a tanár / diák kapcsolata vonatkozásában. És láss csodát, egy csomó érdekesség kiderült. A lapozás után szerkesztetlenül, javítások, kozmetikázás nélkül adjuk mindenki tudtára, hogy ez a kb. 70 gimnazista diák (14-18 éves korúak) miként gondolkodnak arról, hogy mit szabad/nem szabad, vagy éppen illik/nem illik tennünk (vagy tenniük) a facebook-on. Tanulságos olvasmány, ajánlom mindenkinek. Hogy hol? még egyszer: a lapozás után a Bővebben- re kattintva!

A Tisztaszoftver.hu oldalon megjelent tájékoztatás meglepetésként érhet sok szereplőt a közoktatás és a felsőoktatás szereplői közül. A közlemény többek között az alábbiakat tartalmazza: “Az NFM szakmai álláspontja szerint a köz- és felsőoktatási intézmények igényeit – néhány speciális esettől eltekintve - képesek kielégíteni az ingyenesen használható nyílt forráskódú szoftverek is. Ezért a jövő évi költségvetés költség alapú tervezése során a Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket.” Azaz március 1-től nem járnak Microsoft termékek az iskoláknak. Természetesen sok byte lefolyik még az interneten március 1-ig, mi most a nem IT-guru tanár szemével próbáljuk mindezt nézni.  Lapozás után a részletek:

A cím 'szélsőséges' (talán azért csak kissé 'hangulatkeltő' :), mindenesetre némileg túlzó. Ilyenkor, Karácsony táján az embernek kedvesebbnél kedvesebb gondolatok cikáznak a bejglitől felpuhult, az M1 karácsonyi koncertje által eltompított, már-már teljesen vészleállított agyában. Olvasni is van egy kis idő talán, olyasmit is, amit egy ideje a polcon tárolunk, mondván 'egyszer majd elolvasom'. Szégyen, de sok szakmai cikk, tanulmány is erre a sorsra kárhozott az elmúlt félévben nálam. Most viszont előkerültek, és gondoltam írok reflexiót rájuk - nem elsősorban mint tanártovábbképző, inkább egész állásban, heti 22 órában tanító gimnáziumi tanárként. Először az angoltanárok angol nyelvű lapját, a mELTing pot Extra októberi kiadását olvastam át, hiszen sok mindenben szól hozzám, IKT-t használó, és használni szerető tanárhoz. A téma 'tanuló(i) közösségek volt, és sok érdekességet találtam. A lapozás után a Facebook iskolai használatáról írt cikkhez készítettem lábjegyzeteket. Tehettem mindezt azért is, mert a szerző valóban konkrét ötleteket is ad, ami - tapasztalataim szerint - nem nagyon gyakori. Szóval itt egy Facebook cikk, amivel gyakorló tanárként is tudok mit kezdeni. Lássuk!

Teljesen véletlen, és nem összebeszélés nyomán jelenik meg két cikk is a Facebook-ról egymás után a TanárBlogon. Engem az alábbi történet ihletett meg: tizenévesek buliztak, majd az egyik fiú valószínűleg megütött egy lányt. Ezt nem onnan tudom, hogy együtt voltunk ezen a bulin, hanem onnan, hogy a kislány azonnal kiposztolta Facebook-ra, hogy a fiú mit is csinált. Mindezalatt ugyanabban a szobában tartózkodtak, de nem veszekedett a fiúval a lány, hanem így vágott vissza. Vajon azért, mert félt? Nem, nem azért, csak egész egyszerűen így tudta a legnagyobb kárt okozni a fiúnak. Így most több száz ember tudhatta meg azonnal, hogy mi is történt vele. És működött. Beszélgettem ezzel a fiúval kb. 4 hónappal az eset után, és csak egy halvány utalást tettem a bulira, mire ő teljesen elsápadt. Működött a terv! Mindezek kapcsán kezdtem el gondolkodni azon, hogy hol is a helyünk nekünk, tanároknak, a Facebook-on.

Teljesen véletlen, és nem összebeszélés nyomán jelenik meg két cikk is a Facebook-ról egymás után a TanárBlogon. Engem az alábbi történet ihletett meg: tizenévesek buliztak, majd az egyik fiú valószínűleg megütött egy lányt. Ezt nem onnan tudom, hogy együtt voltunk ezen a bulin, hanem onnan, hogy a kislány azonnal kiposztolta Facebook-ra, hogy a fiú mit is csinált. Mindezalatt ugyanabban a szobában tartózkodtak, de nem veszekedett a fiúval a lány, hanem így vágott vissza. VAjon azért, mert félt? Nem, nem azért, csak egész egyszerűen így tudta a legnagyobb kárt okozni a fiúnak. Így most több száz ember tudhatta meg azonnal, hogy mi is történt vele. És működött. Beszélgettem ezzel a fiúval kb. 4 hónappal az eset után, és csak egy halvány utalást tettem a bulira, mire ő teljesen elsápadt. Működött a terv! Mindezek kapcsán kezdtem el gondolkodni azon, hogy hol is a helyünk nekünk, tanároknak, a Facebook-on.

Ha valaki aktív a Facebookon, akkor az utóbbi napokban az ismerősei falát bizonnyal elárasztották a Mi az indián neved üzenetek. Ilyen jellegű értelmetlenségből bőséggel van a legnagyobb közösségi oldalon, amiért mégis érdemes egy picit gondolkodni róla, az a mögötte álló ékszerkereskedő cég. A cég oldalát nyolcszázezren lájkolták, csak azért, hogy megtudják, mi az indián nevük. Ezzel együtt jogot adtak a cégnek, hogy hozzáférjen az összes adatukhoz, fényképeikhez és írjon a nevükben a saját üzenőfalukra. Mit adnának mások egy ilyen listáért?

Az online marketing szakértő természetesen zseniálisnak tartja az ötletet (ITT) és az egyik nagy hírportál is tisztelettel adózik a módszer előtt (ITT). Biztosan igazuk is van a maguk szempontjából, de vajon nekünk tanároknak nem kell-e ennek kapcsán is elgondolkodnunk arról, milyen szerepet is szánunk például a Facebooknak az oktatásban. Az utóbbi időben egyre több olyan, gyakran egészen kiváló, projektet láthattunk, ami ezt a felületet használta, többek között azért, mert a diákok számára ma már ez a legmagátóertetődőbb médium. De nem problematikus-e, ha megkívánjuk a gyerekektől, hogy iskolai feladataikkal itt legyenek jelen. Eszembe jutott erről egy nagyon elgondolkodtató rajz, ami a lapozás után következik.