Jóindulattal kikövezve 1

A szerző (Bujtás Barbara) a Facebook-kritikák cáfolásával kezdi, pontosabban azt igyekszik bemutatni, hogy mindaz, amivel a Facebook-ot vádolják, nem Facebook specifikus (pl. eltereli a diákok figyelmét - ahogy pl. a szomszéd kopácsolása is). Ez meggyőző, és szerintem igaza is van. A legfontosabb az, hogy belássuk, hogy bár sok mindenben újat hoz a Facebook, azért lehet az offline világgal párhuzamokat vonni. Talán kell is.

Miért integráljuk a Facebook-ot az oktatási folyamatba?

Itt sok modern hívószót találunk a cikkben (pl. 21. századi készségek, projekt-alapú oktatás stb.), amihez mind ideális eszköz lehet a Facebook. Tanárként itt torpanok meg először, hiszen ismerőseimmé illik tennem a diákjaimat, majd meghívni a csoportokba őket. Ha valaki pedig nincs Facebook-on, annak most - miattam - regisztrálnia kell. Ki nincs Facebook-on manapság? - kérdezhetnénk, és ebben igazunk is lenne, hisz minden diáknak van Facebook oldala. De ha így tesszük fel a kérdést: hány diák gondolja azt, hogy a Facebook a magánéletének a része, ahová nem szeretné sem a tanárait, sem az iskolát beengedni, akkor már mindjárt más lesz a válasz. Az én tapasztalatom az, hogy nem mindenki örül annak, ha ez a két világ összekeveredik. Kérdés, hogy a tanárnak szabad-e ezt erőltetni. Tudom, hogy sántít az analógia, de ha kitalálom azt, hogy azért, hogy a diákok nehogy elfelejtsék a házi feladatot, naponta felhívom őket telefonon és elmondom nekik, vajon segítek nekik, vagy zavarom őket? Biztosan van aki így, van aki úgy élné meg a helyzetet. És itt van egy másik 21. századi jelenség, amire fel kell hívnunk a figyelmét a gyerekeknek, ez pedig az adatvédelem, ebben pedig a Facebook nem jár az élen - sőt, éppen abból él, hogy az adatainkkal kufárkodva reklámokat értékesít nekünk.

Szintén kérdés, hogy szükség van-e a tanárra, mint katalizátorra, hogy a Facebook-on közösségi tanulás folyjon, hogy a gyerekek szociális kompetenciája fejlődjön, olvassanak, megosszanak, stb. Itt szerintem túlértékeljük a tanárok szerepét. A diákok maguk is csinálnak Facebook csoportokat, ahová tipikusan nem hívják meg a tanárokat. Itt informális diskurzus folyik a tanárokról, iskoláról, mindenről - még a házi feladatról is. Szóval ez megy nélkülem is. Ami nem megy, az a tág látókör kialakulása. Ebben igaza van a cikknek - és sok egyéb 'facebookfil' tanárnak. Az órához kapcsolódó kiegészítő anyagok, videók, az órán elhangzottak kreatív továbbgondolása - ezekre nagyon nagy szükség van. Ha nincs más lehetőségünk, erre valóban jó lehet a Facebook, de ugyanilyen jó lehet, ha mondjuk egy blogon közzétesszük ezeket az érdekességeket, és rendszeresen megkérünk egy gyereket, hogy 'ugyan már tegye fel az osztály Facebook-csoportjára' egy ideig. Aztán - ha elég érdekesség és / vagy kézzelfoghatóan hasznos anyag található a blogunkon (pl összefoglaló a TZ-hez, vagy szólista az olvasmányokhoz), akkor elkezdenek maguktól is odatalálni. Erre nehezebb rászoktatni őket, ugyanakkor megvan az az előnye, hogy nem kavarodunk bele a gyerekek magánéletébe hívatlanul.

A konnektivizmus előszobája

Hasznos lehet egy ilyen kísérlet - a cikk szerint - azért is, mert a tanár megtapasztalhatja a konnektivizmust a gyakorlatban. Közösségbe rendeződhetünk másokkal, és közösen csapást vághatunk az internet információ-dzsungelében. Hatalmas ereje és értéke lehet egy ilyen közösségnek, és azt gondolom, hogy minden tanár (és tanárközösség) csak nyerhet, ha kialakít egy ilyen hálózatot önmaga körül. Azt azonban nem gondolom, hogy ehhez jó belépő egy Facebook csoport gyerekekkel. Itt nem csupán egy vagyok a sok közül, legalábbis nem minden szempontból, hiszen feladatokat adok a gyerekeknek, és óhatatlanul másképpen viszonyulnak ők is egy ilyen csoporthoz, mint egy 'átlagos' facebook csoporthoz. Kétségtelenül elmosódnak a határok, de azért nem lesz egy ilyen Facebook csoport soha egyenlő felek beszélgetése. De ez nem baj, hisz nem is kifejezetten ezért hozzuk létre.

Kinek van erre energiája?

És akkor elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez. Itt is sok hangzatos (szerintem egyébként igaz) érvet találunk: tanulói autonómia, differenciálás, tanulási stratégiák megosztása, (ön)reflexió, stb. Mindezt valóban segíthet a Facebook (vagy más hasonló közösségi oldal) fejleszteni. A kérdés az, hogy ehhez mit kell nekünk tenni? Aki már próbálkozott hasonlóval, az tudja, hogy ahhoz, hogy egy ilyen csoport jól működjön, elég komoly, rendszeres munka, erőfeszítés szükséges a tanár részéről. Ahhoz, hogy a gyerekek elkezdjenek megosztani másokkal mindenfélét, nekünk is meg kell osztanunk mindenfélét. Ahhoz, hogy reflektáljanak arra, ami az órán történt velük, nekünk is ezt kell tennünk - illetve megtanítani, megmutatni, hogy mit is értünk ezalatt. Szerintem általában nehéz valódi reflexióra bírni a diákokat, vagy szeretik a tanárt, és akkor minden jó, vagy nem, és akkor minden rossz. Idővel, sok erőfeszítéssel ezen lehet változtatni, de ehhez pont ez a két dolog szükséges: idő és erőfeszítés. És most vegyük sorra a cikk ajánlásait, és azt nézzük meg, hogy hetente mindez mennyi plusz időt / energiát jelentene egy tanár számára azt feltételezve, hogy osztott osztályokat tanít, és heti 22 órája van (ez 4, vagy 5 csoportot jelent, csoportonként átlagosan 16-18 fővel). Az ötleteket igyekszem mindig leírni, mivel sok jó van köztük, és ha valaki hajlandó az időt / energiát rászánni, lehetnek nagyon izgalmasak is.

0) A létrehozott csoportoknak van egy alapjáraton, mindig szükséges munkaigénye. Ha nem is csinálunk semmit, naponta 5-10 percet akkor el kell töltenünk egy csoportban - ha jól működik - hiszen ideális esetben naponta 2-3 bejegyzés születik (pl. mi a házi, írunk szódogát, mi volt az a jó cikk stb.). Ez önmagában 5 csoport esetében könnyen lehet napi 45 perc, azaz hetente 5 óra plusz munka.

a) a cikk egyik ajánlása: miután létrehoztuk a csoportot, adjuk feladatul, hogy mindenki keressen egy, a tárgyhoz kapcsolódó cikket, és posztolja ki. Biztassuk őket, hogy reflektáljanak egymás posztjaira, illetve mi is tegyük ezt. Nos, ez 5 csoportnál és 90 diáknál 5 különböző facebook csoport 'menedzselését' jelenti, ezzel a feladattal min. 90 linket is. Ezek különböző minőségűek lesznek, és nekünk bizony mindegyiket meg kell néznünk, és véleményt, biztatást hozzátennünk. Nagyon fontos a gyerekeknek, hogy visszajelzést kapjanak. Az adott héten ez azt jelenti, hogy 90 oldalt kell megnéznünk, szakmailag értékelnünk, nekünk is továbbiakat ajánlanunk, és minden diáknak visszajelezni. Ha ezt a Facebook csoportunk alakulása után kevéssel csináljuk, ez legalább napi 1 óra (inkább több) munka. Ha ebből rendszert csinálunk, akkor hetente lesz 90 angolos oldalunk, amivel nemigen lehet mit kezdeni. Ha megpróbáljuk az órákba beemelni (ahogy a szerző javasolja), akkor ennek az órán helyet kell keresni, gyakran az óráNAK is, hiszen sok anyag számítógéphez kötött lesz. Ha valaki nem keerül egyáltalán sorra, az megsértődik esetleg és többet nem posztol ki ilyesmiket stb. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a Facebook csoportok stílusához szokott kommentekkel mit kezdjünk, hogyan kezeljük. 'Minden tinédzserben lakik egy kis troll' - mondta valaki, és igaza is volt. Nem konkrétan rosszindulatúak, csak megszokták, hogy Facebook-on másképpen kommunikálnak. Lehet őket terelgetni, d nem egyszerű! Ugyanez igaz a játékokra: meglepően kevés játékot tudnak, amit játszanak is, és tényleg jó. Ha ilyet kérünk tőlük, leginkább rákeresnek, és választanak egyet az egyik legelső Google által ajánlott oldalak közül. Nekünk ugyanez 2x, 3x annyi idő, hiszen el kell menni az oldalra, meg kell érteni a játékot, ki kell próbálni, és a végén véleményt kell rni róla a Facebook csoportban. Ez a projekt napi 1.5-2 óra egy hétig.

b) Heti reflexió az órákra : itt hetente egy diák írja le, hogy mit gondolt az iskolai 'kontaktórákról'. Ha sikerül rászoktatni a gyerekeket erre a fajta reflexióra, az nagyon hasznos lehet a számukra, és a mi számunkra is, de ez nagyon nehéz. Főleg az nehéz, ha ezt ráhagyjuk a gyerekekre - legalábbis támpontokat, szempontokat érdemes talán adni, ami alapján képes a véleményét megfogalmazni. A Facebook egyébként szerintem nem kifejezetten a visszafogott, árnyalt véleménykifejtés színtere, azaz belefuthatunk a megszokottnál élesebben megfogalmazott kritikába is, ezt is tudni kell kezelni. Az biztos, hogy ha kezdő tanár lennék, én biztosan nem a Facebook-on kérném az erre nem szoktatott 15 éves gyerekeket, hogy értékeljék az órákat.

c) szervezzünk 'kihívásokat', Facebook projekteket (pl. népszerű a 30 napos dal projekt - minden napra egy dal), és ezeket a csoportban tegyék közzé. Ezt sok gyerek csinálja egyébként is, jó lehet akkor, ha egy új csoportot kapunk, és ezzel is jobban megismerik egymást a gyerekek. Amit itt is meg kell fontolnunk az az idő és az energia. Én ilyen esetekben szintén csinálom a projektet (azaz én is osztok meg számokat, ha tőlük azt kérem), illetve megnézem, esetenként meghallgatom az általuk megosztott számokat. Én nem 30 napos projektet, csak 1-1 dalt szoktam kérni. A megadott kontextusban a 30 napos dal projekt azt jelenti, hogy naponta 90! klipet kell átnéznünk, valamit nekünk is megosztani 5-öt. Persze el lehet tolni a projekteket, de az összterhelés akkor is annyi lesz. Időben ez naponta legalább 90 percet jelent naponta - feltéve, hogy nem kommenteltek, vagy nem szeretném kommentelni a megosztott videókat.

d) backchannelling: ez a közösségi oldalakon található azonnali visszajelzést jelenti (pl. egy előadást tartunk, ehhez Twitteren hozzárendelünk egy 'kulcsszót', és a résztvevők folyamatosan kérdezhetnek tőlünk, akár ki ki vetíthetjük a visszajelzéseket, hogy mindenki lássa őket. Ezt én nagyon szeretem, bár azt gondolom, hogy ezt mindig, minden órán kellene csinálni. Én egyébként a Twittert használom erre, ott kevesebb a 'hülyülés'. Ha erre szeretnénk a Facebook-ot befogni, azonnal hatalmas konkurenciát csinálunk magunknak, és az órának. Szerintem érdekes órákat szoktam pl. én tartani, de ha nyitva van a diákok előtt a Facebook a számítógépen, 10-ből 9 biztosan megosztja a figyelmét az óra és az egyéb Facebook tevékenységek között. Én ezt nem vállalnám.

e) szavazások kezdeményezése, indítása: ez is jó ötlet, és magam is használom, de ritkábban. Ha feladatként adjuk ki a gyerekeknek, időbe telik a moderálása, ed ha mi kezdeményezzük (pl. mit ismételjünk a dolgozat előtt, vagy mi megy a legnehezebben az angolban stb.) kaphatunk visszajelzést, vagy számunkra is hasznos információkat (arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek is jó, ha látják, hogy pl. a nyelvtan másnak is nehéz).

f) egy olvasmány feldolgozása előtt kérdéseket tegyünk fel, a feladatokat Facebook-on osszuk meg, megosztott videókkal vezessük fel az órát. Ez is működhet, de azt feltételezi, hogy egyrészt ezeket a feladatokat megcsináljuk előre, online, valamint rendszeresen segítjük a diákokat (pl. quizlet digitális szókártyacsomagok készítésével, szavazások, feladatok kiposztolásával stb.). Mindez lehet nagyon hasznos, de egy dologgal számolnunk kell: nem az a kérdés, hogy meg tudjuk-e ezt egyszer csinálni, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e ezt MINDEN HÉTEN, és nem utolsósorban MINDEN CSOPORTNAK megcsinálni! Mint tudjuk, nem az a nagy feladat, hogy egy jó újságot összerakjunk, hanem az, hogy hetente ugyanolyan minőségű folyóirattal jelentkezzünk. És ezt olyan tanárként mondom, aki több száz Quizlet csomagot készített (évek óta minden csoportnak szinte minden fejezethez, videóhoz) , rendszeresen csinál a gyerekekkel online projekteket és nem is tud már elképzelni olyan kurzust, ahol nincs online támogatás (én a Ning-et használom). Megoldás lehet, ha a gyerekek közösen összeraknak egy Quizlet csomagot, és én 'csak' ellenőrzöm - nos, ez valóban hasznos a gyerekeknek, de az én tapasztalatom az, hogy nekem - tanárként - több idő, mintha én írnám a kártyákat. Szóval tudom milyen nyomást jelent az ember hétvégéjén, hogy a gyerekek rá vannak szoktatva, hogy a héten tanult szókincsből Quizlet csomagot kapnak. Ha ehhez még egy aktuális projekt is hozzácsapódik, már úgy érzem, hogy nagyon sokat vesz el a magánéletemből az online támogatás. Aztán persze látom, hogy ez jó, és szívesen folytatom, de napról-napra, hétről-hétre ez SOK MUNKA és SOK IDŐ!

g) sok szókincsfejlesztő feladatot ajánl a cikk szerzője, de ezeket most nem sorolom fel, hiszen nem a cikk konkrét ötleteinek a publikálása a cél (akit érdekel, elolvashatja a mELTing Pot októberi különkiadásában :). Az ötletekhez egyetlen fontos széljegyzetet szeretnék csak fűzni: egy közös vonásuk van, mégpedig az, hogy mindegyik - nem meglepő módon - Facebook-on történik. Nos, vagy állandóan számítógépteremben van valaki (ebből a szempontból kivételezett, kegyelmi állapotban vagyok, hiszen elég sok órát tarthatok gépekkel, de még nekem is van 10 órám nem  IKT teremben), ami szinte lehetetlen, vagy külön feladatként, ismét plusz munkát csinál magának. Bármely feladat napi 10-15 percet is elvehet csoportonként, ez 5 csoporttal számolva + egy óra munka.

h) feltölthetjük a kiadott feladatlapokat Facebook-ra és megoszthatjuk a gyerekekkel. Ezt én nem, vagy csak ritkán csinálom. Ha fontos anyagról van szó, akkor felteszem, de minden nap, minden kiadott lapot nem. Ennek az az egyszerű oka, hogy nekem rendszeres plusz feladat (ha nem én készítem a feladatlapot, akkor be kell szkennelnem, és utána tudom csak feltenni), és a diákok megszokják azt, hogy úgyis minden ott van. Ez lesz az 'alapértelmezett' állás, és ha valamit nem teszek fel egyszer, akkor az mintha nem is lenne ... a megoldás számomra az, hogy nagyon fontos 'sarkalatos' anyagokat megosztok, a többire vigyázzanak ők. Szintén ezért nem teszem fel a házi feladatot. Ez nagyon jó szolgáltatás, egy ideig próbáltam is, de egyszerűen nem volt minden nap időm, hogy minden csoportnak kiírjam, viszont hivatkozási alap lett, illetve fel sem írták a házit az órán, 'úgyis kint lesz Ning-en'. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha valaki nem tud valamit, az ne kérdezhetné meg, vagy ne válaszolnék neki.

i) heti 30 perc chat, amikor elérhetnek, és kérdezhetnek tőlem: ez az, amit viszont SOHA nem nem csinálok, több okból. Egyrészt 16-18 gyerekkel 30 perc chat nincs. Nehéz elszakadni, ha egyszer beindul egy beszélgetés, és ha 10 gyerek kérdez csak fejenként kettőt, már nem tudjuk kitárgyalni 30 percben. Emellett rengeteget kell írni, és kevésbé figyelnek arra, amit olvasnak. Eleve egyébként ha chat-et használok órán, általában a 18 fős csoportot is kettészedem, és még így is alig lehet követni, hogy ki mondott mit és mire. Ha felvetnek csak 5-6 kérdést, már lehetetlen követni, hogy a 18 ember mire reagál. Amikor csináltam ilyet (általában dolgozat előtt szoktam 1 órát adni), akkor az lett belőle, hogy sok privát ablakot nyitottunk, és külön-külön válaszolgattam a gyerekeknek, ami közhasznú volt, azt pedig bemásoltam a közösbe. Arra is érdemes gondolni, hogy ez mit jelent időben: ha hetente 1 órát rászánunk, az délután kell, hogy legyen. Ha 5 csoportom van, akkor minden nap kell ezzel foglalkoznom. Ha ez 5-6 óra körül van, akkor lemondok a délutáni dolgaimról (pl. bevásárlás, sportolás, készülés), és minden nap a géphez szegezem magam. Ha ez esti időpont, akkor vagy a gyereknek nem mesélek, nem fürdetek stb., vagy még este 10-kor is ezzel foglalkozom, és soha egy filmet, meccset nem nézek meg, vagy nem hívok meg senkit vacsorára.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy rengeteg haszna lehet akár a Facebook-nak is, de nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy akinek ajánljuk, az milyen kontextusban él, dolgozik. Veszélyes lehet, ha csak az előnyöket soroljuk fel, ötleteket adunk, de nem vesszük figyelembe, hogy ezzel mennyi energiát, időt veszünk el egy tanár életéből. Kétségtelenül remekül működik minden egy kis csoportos nyelviskolában, esetleg magántanárként, ám a közoktatásban, teljes terhelés mellett, némi magánélettel mindaz a sok kecsegtető ötlet halva születik és csak rendkívül nagy frusztráció letéteményese.

Az én tanácsom az lenne, hogy válasszunk egy-egy dolgot, pl. indítsunk blogot, aktivizálunk magunkat Facebook-on picit, aztán nagyon alaposan gondoljuk át, hogy mit is szeretnénk, és mennyi időnk / energiánk van rá, majd fontolva haladva próbáljuk felépíteni a saját kis IKT kereteinket, amelyben mi is és a diákok is kényelmesen mozognak.