Elindult egy blog az év elején, ahol a világ 'innovatív' tanárait keresték, és kérték fel, hogy írják le mit, hogyan csinálnak (esetleg azt is, hogy miért), illetve mit gondolnak az IKT helyzetéről onnan, ahol ők állnak. A blog címe Dailyedventures (ITT TALÁLHATÓ), és egy Anthony Salcito nevű guru indította. A Microsoft Partners in Learning programja segítségével kerestek 365 tanárt, akik sokszor érdekes dolgokat írnak, ha bírja valaki a nyelvet, akkor érdemes lapozgatni. Ami külkönleges aktualitást ad mindennek, az nem más, mint hogy a TanárBlog szerkesztője is bekerült a válogatásba, és éppen tegnap jelent meg a cikk :) Ha valakit érdekel, IDE KATTINTVA elolvashatja itthon néha 'hangulatkeltő'-nek (ott újszerűnek) gondolt véleményünket a dolgok állásáról.

Az IKT hatékony napi használatának egyik fontos előfeltétele a virtuális (digitális) osztályterem, ami az a hely, ahol kommunikálni tudunk a diákokkal, megosztani anyagokat, linkeket, feladatokat, illetve a gyerekek is tudnak együtt dolgozni. Ez az a virtuális tér, amit betöltünk képekkel, feladatokkal videókkal, blog posztokkal, fórum bejegyzésekkel stb. Én jelenleg négy csoportot tanítok, és ez a közel 70 diák produkált kb. 800 blog posztot, rengeteg bejegyzést, és az is látszik, hogy naponta többször is meglátogatták a diákok az oldalt. És elérkeztünk egy nagyon fontos kérdéshez: melyik oldalt válasszuk? A külföldieket (pl. Ning, Edmodo), vagy a magyar alkalmazásokat? Több van ebben, mint először gondolnánk, a lapozás után némileg hangulatkeltő összehasonlítással és szubjektív elemzéssel próbálom borzolni a strandhangulatot :)

Melyek azok a közhelyek, amelyek az IKT használata kapcsán közkeletűek? Nos, mindezt remekül összegyűjtve találtuk meg a Mindennapi pszichológia című magazinban, itt találhatóan. Azért gondoltuk, hogy írunk róla, mert nagyon szépen felsorakoztatja mindazokat a kliséket, amelyek többet ártanak, mint használnak az IKT elterjedésének. A lapozás után számot vetünk ... és vihart aratunk :)

A múlt héten volt szerte a világon (leginkább az USA-ban) a Teacher Appreciation Week (azaz a tanárok megbecsülésének a hete). Ezen a héten (illetve május 8-án) kis ajándékokkal köszöni meg a társadalom a tanárok munkáját. Elgondolkodtam azon, mit is jelent nekünk mindez, és mit is hozott ez a hét itthon és külföldön a megbecsülés hete mellett. Szombaton a NYESZE konferenciáján jártam, és ott hangzott el egy előadásban, hogy a kis majmok is csak az alfahímtől hajlandóak tanulni, akárkitől nem. A kérdés az, hogy a (magyar) tanárok társadalmi elismertsége hogyan viszonyul egy ilyen alfahím szerephez ... lapozás után egy érdekes tanárellenes blogról, valamint egy angol cikkről szeretnék beszámolni.

Az ötlet nem a miénk, egy nemrég megjelent, Michael Trucano tollából született blogposzt bírt hasonló címmel. Trucano szakértő, és összeszedett 10 (azaz csak 9) olyan (tév)hitet, amit érdemesnek tart megcáfolni, vagy legalábbis ellenvéleményét kifejezni. A lapozás után röviden összefoglaljuk mindezeket, lesz benne hangulatkeltés bőven! Elég ha csak annyit mondunk, hogy Trucano szerint nem az számít, hogy hogyan és mennyit használjuk az IKT-t az iskolában, nem híve a szám.tech. nevű tantárgynak általában, nem hiszi a digitális bennszülött legendáját, vagy éppen azt javasolja: adjuk fel! Úgysem sikerül a fejlődéssel lépést tartani nekünk, tanároknak. Részletek a Bővebben-re kattintva!

Egy évvel ezelőtt írtam itt arról a gyanúmról, hogy digitális bennszülött (legalábbis olyan módon, ahogyan gyakran elképzelik) talán nem is létezik. Akkor azt mondtam, hogy a digitális bennszülött olyan, mint a jeti, mindenki tudja, hogyan néz ki, de az életben még senki sem látta (ITT AZ A CIKK). Ma már biztos vagyok benne, hogy az X, Y és Z generációkról megfogalmazottak, a digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók metaforája jobban félrevezet, mint amennyire használ abban, hogy megértsük, milyen helyzetben is van az oktatás ma.

Valószínűleg nincsen olyan generáció, ami ne érezné azt, hogy régen minden jobb volt, minden más volt. Szent Ágoston is kesereg már azon, hogy mennyire elfajzottak az emberek a korábbi századokhoz képest sőt már Hésziodosznál is szó van arról, hogy a mai emberek csak ócska utánzatai az egykor volt aranykor nagy hőseinek. Amikor arról van szó, hogy a mai diákok már nem olvasnak, enm élnek át mély érzelmeket, nem tudnak figyelni és nincsenek valódi kapcsolataik, mindig eszembe jut, hogy mi mindent gondoltak és mondtak korábban a beat-nemzedékről vagy éppen a Nagy Háború utáni gyerekekről.

Saját magam számára is félelmetes kísérletbe kezdtem, most már egy ideje tart, ezért arra gondoltam, hogy megosztom másokkal is éppen aktuális aggodalmaimat, esetleges sikerélményeimet, hátha másnak is eszébe jut róla (hozzá) valami. Az ötlet nem új, de eddig nem mertem a gyakorlatban ennyire 'radikálisan' alkalmazni. Oktatásügyi világnagyságotól mást sem hallunk, mint hogy a mai oktatási rendszer elavult és nem képes a diákokat arra készíteni, amire igazán szükségük lenne. Összegyűjtöttem néhány hívószót, és úgy döntöttem, megnézem mi lesz, ha ezt a mindenapokba is átültetjük. Ilyenekre gondolok, mint 21. századi készségek, nem tanítás, hanem tanulás, diáközpontú oktatás, kifordított osztályterem (flipped classroom), egyéni tanulási útvonalak a diákok számára. A lapozás után az egyéni tanulási útvonalakról szólok, mert úgy látom, lehetséges és működik.

Az már látszik, és talán nem is kell nagyom magyarázni, hogy a 21. században az információ közelsége megváltoztatta azt, ahogy a tudáshoz viszonyulunk. De hogy miként, azt gőzerővel kutatják. A múlt heti Time magazinban találtam egy érdekes cikket Annie Murphy Paul tollából, aki jelentős kutatásokra hivatkozva a tanulás, tudás nagy kérdéseire keresi a választ. A lapozás után azt is elmondjuk, hogy mi mindent találtak. Érdemes kattintani!

Be kell vallanom, nem számítottam annyira nagyon komoly szakmai munkára a Microsoft PIL Fórum európai döntőjének bírájaként, hiszen ez leginkább játék - gondoltam én. És valóban játék volt, de a játékot megelőző tréning első percétől olyan komoly figyelem tükröződött a többi bíró arcán, hogy magával ragadott a hangulat. Jól éreztem magam, pedig komoly 'teszt' volt sok szempontból. Szintén hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogyan is dolgozik Európa IKT elitje (elsősorban egyetemi professzorok, minisztériumi szakértők vettek körül - összesen 27-en). Amikor pedig végül a versenyre került a sor, ahol rengeteg európai ország összesen 82 projekttel nevezett ... nos, az igazán különleges két nap volt. A lapozás után megpróbálok saját élmények alapján választ keresni azokra a kérdésekre, amelyek végig foglalkoztattak mindenkit a 4 nap során: kik is azok az innovatív tanárok, mit csinálnak, és mitől hívjuk őket innovatívnak?

Február elején, amikor végre leesett a nagy hó, nagyobbik fiam boldog volt: lehet szánkózni! Mivel már nagy gyerek (10 éves) és kora reggeltől nyaggatott minket, hát kiengedtük, hogy egyedül menjen el a domboldalra. A domboldal a házunk mellett van, az ablakunkból rálátni, egy óra múlva ki is néztem hát. Kisebb csapat gyerek volt ott, felnőtt egy se és rendületlenül szánkóztak. Néztem a fiamat, ahogy maga mögött húzva a műanyag szánkót botorkált fel az addigra már jeges, keményre fagyott, meredek hegyoldalon. Elsett háromszor és kétszer orra bukva visszacsúszott pár métert. Nem zavarta. Öt perc alatt felmászott, aztán három másodperc alatt lecsúszott és indult újra. Néztem, ahogy megint nekivág, volt benne valami a nagy felfedezők, a Hillaryk és Nansenek elszántságából.

Délután azután a kisebbik fiút néztem, ő hét éves, ahogy építkezni kezdett a LEGO-ból. Bonyolult űrhajót készített, aminek valamiért egy magas tornya is volt. Az építkezés közben a torony leglább harmincszor ledőlt, ő mindannyiszor egy kicsit javított rajta és folytatta a munkát. Másfél óra elteltével készen volt egy teljesen szimmetrikus, bonyolult szerkezet, kezdődhetett a nagy csata. Ahogy néztem a fiúkat azon gondolkodtam, hogy mi az az erő, mi az az energia, ami mozgatja őket. Hogyan képesek ilyen elszánt, a kudarctól egy pillanatra sem megriadó munkára, mi az a jutalom, mi az a cél, ami hajtja őket. És hol van ez a hajtóerő az iskolákban?