Facebook ismét

Kétségtelen, hogy az amerikaiak hozzáállása nem feltétlenül mérvadó, ugyanakkor egy érdekes anyagot ajánlottak (a Facebook-on egyébként) figyelmembe a NPR oldalán (ITT). Ebből az látszik, hogy tanárok megjelenése a közösségi oldalakon villámgyorsan szólásszabadság vs. emberi jogok vitává alakult (pl. írhat-e a tanár magánemberként a Facebook-on olyasmit, ami tanárként helytelen, mint az a tanárnő, aki homofób posztokkal sokkolta ismerőseit?). Lehet-e a Facebook-on valaki magánember?

Egy szakértő szerint fontos szerepet játszik mindebben, hogy a Facebook-on megmaradnak a dolgok. Ha ez egy ebédszünetben hangzik el a tanári asztalnál kicsit hangosabban, biztosan megbotránkoztatna sok embert, de pillanatok alatt elfelejtenék az esetet - legalábbis sokkal nehezebben válna országos üggyé.

A kérdés, amely nekünk, Magyarországon dolgozó tanároknak, is fontos lehet, talán úgy tehető fel egyszerűen, hogy miként legyünk jelen a közösségi oldalakon? Angolul tudóknak érdekes lehet az ITT TALÁLHATÓ ajánlás, amely a tanároknak ad baráti tanácsokat arról, hogy mit és hogyan tegyenek a közösségi oldalakon. Összefoglalva: a közösségi oldalak gyakorlatilag csatatérnek tekintendőek, ahol minden lépésnek, minden egyes leírt szónak komoly következményei lehetnek. Védd magad! - gyakorlatilag így lehetne a legjobban összegezni az ajánlásokat. Vagy ahogy ők fogalmaztak: ne posztolj ki semmit, amit nem olvasnál fel hangosan egy tantestületi értekezleten.

Mindebből nyilvánvaló, hogy a közösségi oldalak nem a magánéletünk, hanem a szakmai életünk részévé váltak. Mégsem így használjuk őket. Ha magánemberként is szeretnénk jelen lenni, az amerikai ajánlás szerint praktikusabb álnéven, e-mail címünk megadása nélkül, mintegy rejtőzködve megnyilvánulni.

Talán a fentiekből arra következtethetünk, hogy nincs a Facebook-nak jövője az oktatásban, hiszen mi, tanárok, egyre inkább publikus életünk részeként tekintünk rá, a gyerekek viszont makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy ez a magánéletük része. Gyakran gondolkodás nélkül bejelölnek tanárokat, majd ugyanúgy - ti. gondolkodás nélkül - posztolják ki az adott tanár órája alatt, hogy a tanár milyen uncsi. De már ez sincs teljesen így, én azt látom, hogy a diákok is kezdenek óvatosabbak lenni. A Facebook kutatás 2011 oldalán olvastam a különböző típusú felhasználókról a Facebook-on. Nos, az én tapasztalatom az, hogy az egyéni beállítottság mellett létezik a 'csordaszellem' is, ami alatt azt értem, hogy ha egyes osztályokban divat a tanárokat bejelölni, akkor onnan szinte minden diák azonnal bejelöl. Ahol volt már ebből gond, akkor abból az osztályból a diákok egységesen nem jelölnek be (egy-két kivételtől eltekintve). Szintén figyelnek arra (erről egyébként Ollé János írt a napokban blogján), hogy a tanároktól függetlenül legyen egy zárt Facebook csoportjuk, ahol lehet informálisan kommunikálni. Érdekes, hogy ez ugyanúgy megvan egyetemi csoportoknál, mint a kisebbeknél. Érdekes volt az a történet, amikor egy tanárnak sikerült elérnie, hogy ne külön legyenek a gyerekek, hanem közösen, a tanáraikkal együtt hozzanak létre egy Facebook csoportot. A diákok látszólag nagy lelkesedéssel vetették magukat az ötletre, majd pár nap múlva létrehozták az újabb, 'tanármentes' csoportot. Ollé János azt írta, hogy "Az online közösségek látványosan leképezik az offline csoportokat, egyszerűen csak kommunikációs plattformváltás van, szemléletváltás nincs." Én úgy látom, hogy az a tendencia, de a határok még nagyon sok esetben elmosódnak. Ahogy 'öregszik' a Facebook, úgy alakulnak ki az emberekben is a használatához kapcsolódó írott-íratlan szabályok. Ahogy kezdjük megérteni a Facebook jleenlét lényegét (és következményeit), elindul a szabályozás is. Részint kívülről (ld. hivatalos ajánlások, tanár-diák Facebook kapcsolat hivatalos tiltása), illetve belülről (önszabályozás az eddigi tapasztalatok fényében).

További érdekes kérdés, hogy beszélhetünk-e a Facebook-ról, mint egyetlen felületről. Nem lehet, hogy egy embernek esetenként több Facebook-identitása is van? Egy kollégám nemrég komoly vívódás után vallotta be, hogy neki bizony nagyon nehezére esik, hogy egy általam kért cikket továbbajánljon Facebook-on. Egyszerűen nem vitte rá a lélek. Nos, ugyanez a kolléga igen aktív egy zárt Facebook csoportban, ahol egy osztályával tartja a kapcsolatot. Ráadásul ezek a szerepek sokkal gyorsabban változnak, mint gondolnánk. Elég egyetlen negatív tapasztalat (pl. 2-3 gyerek hülyéskedése, mikoris egy osztálytársukat 'betámadták' viccből Facebook-on), hogy teljesen átértékeljük Facebook jelenlétünket.

Mindebben nagyon nagy szükség lenne hasznos útmutatóra, tanácsokra. A Facebook kutatás 2011 kínálhatna talán. Kevés konkrét ajánlást fogalmaznak meg a szerzők (nem is ez a kutatás ezen fázisában az elsődleges cél), de azért kapunk némi segítséget. Például ezt írják:

Véleményünk szerint a Facebookon szerzett információk a pedagógus számára semmiképpen sem használhatóak fel megkülönböztető céllal az osztályteremben. Amennyiben a tanárnak véleménye van az oldalon közzétett információkról, úgy célszerű, ha tetszését/nemtetszését abban a közegben nyilvánítja ki, ahonnan az információt szerezte.

Ez szembemegy a jelenlegi (lehet, hogy nem jó) gyakorlattal, és felvet kérdéseket (lehet, hogy a megkülönböztető céllal a zavaró egyébként): mi van akkor, ha egy diák füves cigit szív a Facebook-on az egyik képen? Írjam alá tanárként, hogy 'nem tetszik! :((', vagy esetleg szóljak a szülőnek, hogy lehet, hogy van egy problémánk?  Megfordítva: mit várnánk el szülőként a tanártól? Azt, hogy az online felületen fejezze ki véleményét, vagy azt, hogy azonnal szóljon nekünk. Szintén kérdés, hogy mi a teendő, ha egy tanárt gyalázó publikus bejegyzés születik, amelyben az adott diák a kolléga gyerekeiről értekezik igen durva hangnemben? Kezdjem el a gyereket a Facebook-on nevelni, szóljak az érintett kollégának, a vezetőségnek, esetleg a gyerek szüleinek? És még sorolhatnánk azokat az eseteket, amikor ez az ajánlás komoly gondot is okozhat a gyakorlatban, valódi nevelési helyzetekben.

Szintén az említett kutatás fogalmazta meg az alábbi tételt:

A pedagógusnak az online közösségi felületekre lépve ismernie kell a diákok között kialakult, és számukra természetes viselkedési, illetve kommunikációs formákat (chat, “bökdösődés”), és ezek ismeretében kell eldöntenie, hogy pedagógusként vállalja-e a közösségbe való belépését.

Erről egy Lengyelországban átélt történet jutott az eszembe. Négyen voltunk egy szobában tanárok (2 lengyel, egy szlovák és jómagam), és mindannyian egy diákkonferenciára hoztunk csapatokat. A szlovák kolléga 24 éves, fiatal, lendületes, és végletekig idealista volt. Az utolsó napon 'party' volt a gyerekeknek. Hárman úgy döntöttünk, hogy átmegyünk egy közeli vendéglátóipari egységbe, és beszélgetünk. Hagyjuk a gyerekeket bulizni, ott leszünk a közelben, ám mégsem velük. Nem így a szlovák tanár: ő bizony a diákokkal együtt bulizik, jól ismeri őket, nem lesz semmi baj - ezek nagyon rendes, tisztelettudó stb. diákok. Nem telt el 2 óra, és ahogy közeledett felénk a téren át, valahogy a 'vert seregek' kifejezés jutott az eszünkbe. Kiderült sajnos, hogy a party-n a szlovák gyerekek is káromkodtak, cigiztek, sunyiban ittak is, egymást nyalták-falták, meg egyéb szörnyűségeket tettek, nem pedig Heidegger filozófiai értekezéseiről cseréltek intelligensen eszmét (mint kiderült, ő ebbe az irányba próbálta volt terelni a beszélgetés fonalát). Nos, valahogy így érzek ezzel az ajánlással szemben is. A tanároknak ismernie kellene a diákok viselkedési szokásait a Facebook-on, de ezt csak úgy tehetik meg, ha a Facebook-ra regisztrálnak, és megtapasztalják ezeket. Hiába írjuk le bármilyen ajánlásban, úgysem lesz olyan, mint amikor először kap az ember megszólítás nélküli üzenetet, vagy látja a gyerekek zombisított képét, vagy 'nyelvromboló' rövidítéseit.  Vagy egyszerűen csak végigolvassa egy összeveszés történetét (ld. a poszt elején a verekedős gyereket). És már ott van, törölheti magát ugyan, de a kárt már elszenvedte (arról nem is beszélve, hogy ezután miként változik a hozzáállása az IKT-hoz általában.

Utolsó felvetésként a befektetett munka kérdése merült fel bennem. A Facebook felhasználása rengeteg munkát, energiát és időt igényel a tanár részéről. Szerintem a legtöbb energiát az emészti fel, hogy olyanra próbálja meg használni a gyerekekkel a közösségi oldalt, amire maguktól nem biztos, hogy használnák. Nagyon nehéz a 'most tanulunk, nem hülyülünk' hozzáállást kialakítani. A kulcs (mint például az Ember Tragédiája feldolgozását bemutató előadásban is meghallhattuk), a nagyon profi előkészítés, az iszonyatosan alaposan átgondolt koncepció, és sok idő (az említett projektben - ha jól emlékszem - három hétig napi 1-2 óra).

Végül, ha nekem kellene Facebook ajánlásokat megfogalmaznom (kutatási háttér nélkül), én ezeket mondanám:

a) a tanárnak tudomásul kell vennie, hogy a diákok az online közösségekben máshogyan mozognak. Ez azt jelenti, hogy rengeteg olyan 'szabály', szokás létezik a gyerekek online életében, amire nem is gondolnánk. Én nem azt javasolnám, hogy belépés előtt legyünk ezzel tisztában (hiszen ez lehetetlen), hanem azt, hogy nagyon nagy nyitottsággal, tanulásra készen, toleránsan induljunk az úton. Ha iskolai példát kellene hoznom, talán olyan ez kicsit, mintha a szalagavató helyett az afterparty-ra nyitnánk be éjfél körül. Ne frakkban, estélyiben táncoló elegáns, fegyelmezett már-már felnőtteket keressünk, hanem szétcsúszott tinédzsereket.

b) sokkal mélyebben láthatunk a diákok magánéletébe, sokkal gyorsabban durvulnak el konfliktusok, mint az offline életben. Ráadásul mindennek nyoma van. Sok kérdést vet ez fel, amelyre válaszolnunk kell, mielőtt Facebook-on barátkozunk, vagy dolgozunk a gyerekekkel. Mi van, ha túl sokat tudunk meg róluk? Miként kezeljük ezeket az információkat? Tanárként, vagy magánemberként lépünk a rendszerbe? (pl. ha nyitok egy csoportot, ahová meghívom a gyerekeket, majd az így bejelölődött gyerek kiposztolja, hogy '1 hete részeg vagyok, anyámék Máltán, király!!', akkor van-e ezzel teendőm? És mi lesz, ha a gyereknek baja lesz, és én tudtam róla? Szintén: megpróbáljak-e feloldani egy konfliktust két gyerek között, vagy megtilthatom-e egy diáknak, hogy egy külföldi csereprogramban részt vegyen, ha Facebook-on kritikátlanul nyilatkozik meg a fogadó diákokkal szemben?

c) a Facebook a diákok számára elsősorban a kapcsolattartást szolgálja, illetve a magánéletük része. Ha szeretnénk oktatási céllal felhasználni, tudnunk kell, hogy picit felül kell írnunk (vagy legalábbis újra kell gondoltatnunk, vagy ki kell szélesítenünk) mindazt, amit a gyerekek a Facebook-nak hisznek. és ez nem könnyű. Érdemes nagyon aprólékosan átgondolni, hogy mit, mikor és miért kérünk tőlük, csináltatunk velük a Facebook-on.

d) nemrég írtunk itt a TanárBlogon is arról, hogy az ingyenes Facebook olyan, mint a malacok az ólban: ha minden ingyen van, gyanús, hogy mi vagyunk a termék (ITT A CIKK). Ez egy újabb morális csapda. Vajon felültetem-e a diákokat a Szegedre induló ingyenes buszra, ha útközben termékbemutatók vannak végig? A válasz persze lehet 'igen', csak tudjuk, hogy nem szívességből visznek, hanem edényeket akarnak eladni nekünk.