Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...

Vége - törte meg a csendet nagy sokára Fernando. Ő egy dél-portugál egyetem középkorú, napbarnított adjunktusa volt, csupa optimizmus és energia, de most ő sem tudott urrá lenni apátiáján.

Hirtelen mindenki felnézett, szomorúan biccentettek. Maria, a varsói egyetemről kortyolt egyet a kihűlt kávéból, majd a mellette ülő magyar nőre nézet. Ágnes csendben biccentett és egy pillanatig a csészébe ömlő kávé hangja telítette be a termet. Fernando kedvetlenül kotorgatta tényérján a reggeli lazac maradványait.

Mitől lesz egy tananyag, egy tanóra interaktív? Megint felmerült ez a kérdés, most éppen az OFI kísérleti tankönyveinek digitális tananyagaival kapcsolatban (itt olvashatóan), de nem először. Amióta megjelent a számítógép használata az oktatásban, azóta folyik a vita arról, hogy mitől is lesz valami interaktív. Sorra készültek az interaktív oktatóanyagok, de mindig volt,aki kritizálta őket. Az interaktív táblák megjelenésével tovább fokozódott a vita: interaktív-e ez az eszköz vagy csak a frontális tanítása kiszolgálója. Mi okozhatja ezeket a vitákat és mi lehet a megoldásuk?

Furcsa kettősség, hogy miközben a csapból is az folyik, hogy mennyire meg kell újulnia az oktatásnak, valójában nagyon kevés dolog változik. Az alapok, hogy mit és hogyan csinálunk az osztályteremben ugyanazok, a technika csak színezi a munkát. A Mathematica szoftver és a Wolfram Alpha kereső egyik alkotója, Conrad Wolfram azonban olyan elképzelésekkel állt elő a matematika tanításáról, amik valóban jelentős változást jelenthetnek. Röviden arról van szó, hogy szabadítsuk fel matematikát a számolás rabigájából és ehhez a számítógépeket használjuk fel. Oldalán a Computer-Based Math nevű (IDE KATTINTVA) részltesen is kifejti mire gondol és példákat is hoz. A dolog alapjait, mi is összefoglaljuk a lentiekben.

Érdekes cikket publikált egy Alexis Wiggins nevű tanár. Az eredeti ITT OLVASHATÓ, a lényegét röviden összefoglaljuk azért. Szóval oktatási szakértőként azt találták ki, hogy egy egész napon át kísérjen egy 10. és egy 12. osztályos diákot végig a nap során. A tapaztalatai őszintén megdöbbentették, és bár az ötlet jónak tűnik, a nagy megvilágosodás részemről elmaradt - mindezt bárki láthatja, aki nyitott szemmel tanít (szerintem). Szóval két diákot követett, és megdöbbent három dolgon, amit a lapozás után némi részletességgel ismertetünk.

Építettünk egy nyomtatót, nem is akármilyet, hanem 3D-set. Október közepén volt szerencsém részt venni harmadmagammal egy workshopon Ausztriában ahol 3 nap alatt elemekből összeraktunk egy saját 3D nyomtatót. Mielőtt részletesebben leírnám, hogyan is dolgoztunk pár szó arról, hogy mi is a 3D nyomtató és mi szüksége lehet rá egy iskolának.

Bevallom, azt gondoltam, hogy ennyi év tanári tapasztalata után legalább részben én irányítom, illetve átlátom az osztálytermi folyamatokat. Annyira biztos voltam ebben, illetve abban, hogy nagyon figyelek mindig mindenre, hogy a minap egy kihívást intéztem a diákjaim felé: fogadjunk, hogy nem tudnak úgy sms-t küldeni az órán nekem, hogy azt én ne vegyem észre. Nehezítésül egy 10 szóból álló angol mondatot kellett elküldeniük, amelyet az óra elején írtam fel a táblára, elkerülendő, hogy még a szünetben valamit előre beírjanak, majd az órán csak egy 'Elküld'-öt nyomjanak. Hogy mi lett a vége? Nos, olyasmi, emire nem számítottam. Őszintén.

Itt a TanárBlogon időről időre ajánlunk olyan oldalakat, olyan alkalmazásokat, amik a programozás alapjait segítenek elsajátítatni mindenkinek. Ezek kapcsán többnyire elindul egy vita arról, hogy kell-e egyáltalán ezt tanítanunk vagy nem. Az egyik álláspont szerint a kódolás csak az emelt szintű informatika része, sokkal fontosabb lenne, hogy a diákok rendelkezzenek stabil felhasználói ismeretekkel, ismerjék az internet veszélyeit, legyenek képesek felelősen közlekedni a kibertérben és készítsenek szép PowerPointokat. A másik vélemény szerint senkinek nem lenne szabad elvégeznie az iskoláit úgy, hogy nem ismerkedett meg a programozás alapjaival, nem tudja, mi az a kódolás és milyen alapelvek mentén működik. Ehhez a vitához szeretném hozzátenni a magam meglátásait.

Vajon mitől hatékony az oktatás? Talán a kisebb osztálylétszám, a szakkörök, netán a homogén hasonló tehetségű gyerekekből álló csoportok? A BBC 4 izgalmas sorozatot indított, ennek keretein belül beszélgettek John Hattie-vel, aki a melbourne-i egyetemen azzal foglalkozik már több évtizede, hogy összegzi és elemzi azokat a kutatásokat, amelyek a jól működő, hasznos, hatékony, értelmes oktatás jellemzőit próbálják megtalálni. Összesen 60 000 tanulmányt elemzett eddig, amely 250 000 000 diákot érintett, azaz elmondhatjuk, hogy John Hattie komolyan gondolja, amit csinál. Nézzük, mi az, ami valóban számít, mi működik az iskolában.

Nagy öröm számunkra, ha kollégák írnak cikkeket, esszéket. Különösen így van ez, ha az illető kolléga Rézműves Zoltán (Consonant Kiadó), remek nyelvtanár, tankönyvszerző és tréner. A lapozás után nem egy egyszerű poszt várja az olvasót, hanem egy komoly esszé, amely a visegrádi országokban hasonlítja össze a a kétszintű nyelvi érettségiket. Feltétlenül érdekes, ám rendkívül alapos elemzés található tehát csupán egyetlen kattintásra.

Ismerünk iskolaújságokat, láttunk már nagy cégek részéről is kezdeményezéseket arra, hogy diákok valódi tartalmat generáljanak, de valahogy ezek mindig félkész dolgok lesznek. Az iskolaújság egy félig hivatalos, az iskola holnapjára is felkerülő kiadvány, nem lehet akámit írni bele - ez érthető is. A másik oldalon pedig nem is igazából a tartalom generálása a tét, hanem az, hogy majd a szponzor banknél nyissanak számlát. Mi történik akkor, ha azt mondjuk, hogy adunk a gyerekeknek egy szerkesztőségi rendszert, néim képzést, segítséget a szervezésben, és hagyjuk őke,t hogy írjanak azt és arról, amit és ahogyan szeretnének. Ez lesz a DiákBlog története, amely április 1-jén indult el, és naponta frissülő tartalommal jelentkezik. És ráadásul nyitott, azaz szeretettel vár szerzőket, szerkesztőket bárhonnan!