Az interaktivitásról
Vezércikk - 2014. december 17.
Mitől lesz egy tananyag, egy tanóra interaktív? Megint felmerült ez a kérdés, most éppen az OFI kísérleti tankönyveinek digitális tananyagaival kapcsolatban (itt olvashatóan), de nem először. Amióta megjelent a számítógép használata az oktatásban, azóta folyik a vita arról, hogy mitől is lesz valami interaktív. Sorra készültek az interaktív oktatóanyagok, de mindig volt,aki kritizálta őket. Az interaktív táblák megjelenésével tovább fokozódott a vita: interaktív-e ez az eszköz vagy csak a frontális tanítása kiszolgálója. Mi okozhatja ezeket a vitákat és mi lehet a megoldásuk?
Azt gondolom, a félreértések gyökere az interaktivitás eltérő értelmezésében van, mást jelent az interaktivitás a számítástechnikus és a pedagógus számára. A számítástechnikus akkor nevez valamit interaktívnak, ha a felhasználó valamilyen módon közbe tud avatkozni a folyamatba, valamilyen módon hatással van rá. A 2000-es évek elején egy nagy állami tananyagfejlesztésnél például a pályázatok elbírálásának fontos szempontja volt, hogy hány interaktív elemet készítenek el a fejlesztők. Sok ezret vállaltak el, hogy elnyerjék a megbízást. Nem kis meglepetésre azután ezeknek az interaktív elemeknek a jelentős része egyszerű animáció volt, amit egy gombbal meg lehetett állítani és újraindítani. A készítők szerint ezzel interaktívvá vált az animáció és formailag igazuk is volt. Az interaktív tábla ugyanilyen értelemben véve interaktív, rajta keresztül kommunikálni lehet a számítógéppel. Szemben a pusztán kimeneti eszközként használható vetítővászonnal, ez bemeneti eszközként is viselkedik. De ettől vajon interaktív lesz-e az az óra, amit ezzel tartanak?
A pedagógiában, a mindennapi gyakorlatban az interaktivitást teljesen más értelemben használjuk. Akkor mondjuk, hogy egy óra, valamilyen tevékenység interaktív volt, ha abban a diákok jelentek meg aktív szereplőként, ha a tanár és a tanulók között kiterjedt kétirányú kommunikáció folyt. Pusztán csak technikai szempontból természetesen interaktív az az óra is, ahol egy diák húsz percen keresztül majd a tanár frontális előadást tart, hiszen a diáknak is volt lehetősége arra, hogy megnyilvánuljon, de a szíve mélyén mindenki érzi, hogy ezt még nem nevezné interaktív pedagógiának. Az tanításban az interaktivitásból a hangsúly javarészt az aktivitáson, a cselekvésen van. Akkor interaktív egy tanulási folyamat, ha a diák cselekszik, tevékenykedik, teheti ezt számítógéppel vagy anélkül is. Paradox módon az interaktív tábla leggyakrabban éppen a nem interaktív órák eszköze, hiszen alapvetően a tanár magyarázatát segíti. Még akkor sem túl jobb a helyzet, ha egy tanuló csinál valamit a táblán, hiszen ebben az esetben is csak az osztály tört része aktív, a többiek passzív befogadók (és szomorúak, hogy ők nem tapogathatják a táblát). Olyan interaktivitást, amit a pedagógia kívánna meg legalább olyan nehéz számítógéppel megvalósítani, mint anélkül.
Ha megnézzük azokat a tananyagokat, amik elkészültek és elkészülnek és megpróbálnak interaktívak lenni, általában csalódnunk kell. Talán ha tíz nagy típusba sorolható a feladatok döntő többsége: puzzle, memory, párosítás, többszörös választás, képre bökdösős stb. Mindenki látott már ilyeneket, az 1998-ban megjelent Hot Potatoes már tudta a többségüket. Jellemzően ezek a feladatok az ellenőrzésre és esetlegesen a tanultak gyakorlására (önellenőrzésre) használhatók, új ismeretek szerzésére, kialakítására, formatív értékelésre csak nagyon korlátozottan. Vagyis használhatóak arra is, csak ahhoz nagyon jól átgondolt, didaktikailag és metodológiailag nagyon jól szerkesztett tananyagokra lenne szükség. Ilyet csinálni pedig nagyon sok munka és még akkor sem biztos, hogy minden környezetben jól használható lesz a végtermék.
A tanulás valóban interaktív folyamat és a cselekvésben történik (ez lehet pusztán intellektuális cselekvés is), olyan cselekvésekben, amiket nagyon nehéz gépesíteni. A ma kínált interaktív eszközeink szerepet játszhatnak benne, de csak egy kis részét tudják megadni. Szükség van például tanárokra, aki a különféle eszközöket összerendezik, az adott csoport igényeihez szabják, segítő visszajelzést adnak, a tanulási folyamat emocionális részét is figyelembe tudják venni. Számukra jó eszköz lehet a digitális tananyag.
