• Pár gondolat a NAT-képzésről és vizsgáról 1 - a képzés

    Vezércikk - 23 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Ahogy beköszöntött volna az őszi szünet, és én éppen a kertben a mókusokkal próbáltam egyezkedni arról, hogy milyen ütemben verjék le a száradó leveleket a fákról, hogy majd kertészkedés során töltődjek fel a szünet hetében, nos, pont az utolsó munkanapon megkaptam a behívómat a nagy NAT-képzés és vizsgára. Nagyot dobbant a szívem, hiszen régóta készültem rá, azon kevesek közé tartoztam, aki még a NAT-ot is elolvasták, és nagyon vártam, ahogy végre ‘hivatalos’ képzésen láthassam viszont, hogy miért is fontos pedagógiai kötelességem a diákokat többek között a ‘korrupció elleni fellépés’-re nevelni, vagy végre megtudhatom, hogy kellene mindazokat a szerintem egyébként teljesen modern, jó és vállalható elveket megvalósítanom, amelyekre a NAT engem utasít (a teljesség igénye nélkül: az SNI tanulók tanítása szükségleteinek vagy fogyatékosságának típusához igazodó szakképzettséggel rendelkező szakember támogatásával történik, Segíteni kell a párban vagy csoportban végzett felfedező, tevékeny és jól szervezett, együttműködésen alapuló tanulást, Lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a tanulók IKT és digitális eszközöket vehessenek igénybe, “A tanulók értékelését egyéni fejlődésük és sikeres tanulási teljesítményük érdekében az igazságosság, az esélyteremtés és a méltányosság alapelveit szem előtt tartva, emberi méltóságuk tiszteletben tartásával, az értékelés személyes jellegének figyelembevételével szükséges megvalósítani., Az értékelési folyamatokat megalapozó tervező munka figyelembe veszi a tanuló előzetes tudását, aktuális fejlettségi szintjét, egyéni fejlődési lehetőségeit, életkori sajátosságait, az értékelés személyiségfejlődésére gyakorolt hatását és a pedagógiai célokat.).

    Mindezek alapján egy rugalmas, a tanterem berendezéstől kezdve a tanulásszervezésen át egészen az értékelésig ízig-vérig modern pedagógiai paradigmát kellene megvalósítanunk, ugyebár. Kérdés, hogy mit látunk, ha körbenézünk - lecsavarozott padokat, egy-két ped. asszisztenst egy 600 fős intézményben, akinek nincs szakirányú végzettsége, hatalmas vitákat arról, hogy most tanítani kell-e Herczeg Ferencet, vagy sem, de sehol nem láttam arról vitát, hogy miért frontális egy óra, és miért nem ‘tevékenységközpontú’, ahogy azt a NAT előírja, valamint majdnem minden iskola pedagógiai programjában le van írva, hogy hány százaléktól 5-ös egy TZ. Szóval lenne mit tenni itt, és a NAT ebben látszólag partner is, szóval izgatottan vágtam bele a képzésbe, hogy végre megélhessem azt, hogy egy minisztériumi szervezésű kurzus azt kéri számon, amit én eleve hiszek. Sokban csalódtam!

    Először is a tananyaggal szembesültem. Itt pár, 4-5 perces videóval kezdődik minden fejezet, ami a spontaneitás leghalványabb illúzióját is nélkülözi. Pont olyan, amit a minisztériumi (vagy talán OH?) alkalmazottak felmondanak, mint amit később olvashatunk. Azaz, nekem úgy tűnt, hogy egyszerűen írtak egy bevezetőt, amit nem szövegként, hanem videóként olvastak fel. Ez gondolom azért kellett, hogy ne legyen ‘unalmas’, vagy egysíkú a tananyag. Illetve egy lépéssel több, amíg az ember rájön, hogy teljesen felesleges végignézni, mert hozzáadott értéke nincs, unalmas, viszonylag érdektelen, cserébe elég hosszú. Úgyhogy az egyszeri vizsgázó ezt szépen áttekeri a végéig. Emellett szerencsére lelkesítő jelmondatokat is kapunk, amelyek esetenként kifejezetten a 80-as évek Népszabadságát idézik, április első napjaiból. Példa: ‘Az általános nevelési célok kitűzése és elérése mindannyiunk közös érdeke’, vagy ‘Az eredményes tanulást támogató módszertanok a pedagógus mesterkulcsai’. No shit, Sherlock, gondolhatná a 2020-as évek mémkultúrájában szocializálódott fiatal, lelkes pedagógus.

    Az egyes fejezetek után vannak segítő, értékelő kérdések is. Ez már előrevetíti, hogy mire is számíthatunk a vizsgán, hiszen a pedagógia, a NAT szerint is összetett, sok változót folyamatosan kezelő komplex folyamat. Mi sem mutatja jobban, hogy ezeket mennyire sikerült megérteni, és mennyire felkészült egy pedagógus arra, hogy az osztálytermi hétköznapokban is alkalmazza, mint az pl. hogy tudjuk, hogy alsóban maximum hány órájuk lehet a gyerekeknek 2. osztályban, vagy az, hogy angoltanárként tudom, hogy a tankönyvlistán hány német tankönyv található (spoiler alert: 22, illetve 140). Így már sokkal inkább felvértezve érzem magam a NAT által az előttem álló kihívásokra.

    Szintén izgalams volt számomra az, hogy mi az, ami méshogyan van a képzésben, mint az eredeti dokumentumban. Sok helyen egyébként valóban teljes az egyezés, de az Állampolgárságra, demokráciára nevelés- nél ezt látjuk (kiemelve a kimaradt részeket):

    EREDETI NAT

    Állampolgárságra, demokráciára nevelés

    A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Ezt a cselekvő állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és ennek keretében biztosítja a honvédelmi nevelést. A részvétel a közügyekben megkívánja a kreatív, önálló mérlegelő gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra fejlesztését. A felelősség, az önálló cselekvés, a megbízhatóság, a kölcsönös elfogadás elsajátítását hatékonyan támogatják a tanulók tevékeny részvételére építő tanítás- és tanulásszervezési eljárások.

    NAT KÉPZÉS

    3. Állampolgárságra, demokráciára nevelés

    A demokratikus jogállam működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Az állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola feladata, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és az is, hogy ennek keretében biztosítsa a honvédelmi nevelést. Fejlesztési cél a kreatív, önálló mérlegelő gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra kialakítása.

    Bővebben...

  • Pár gondolat a NAT-képzésről és vizsgáról 2 - a vizsga

    Vezércikk - 23 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Végigolvasgattam hát a tananyagot, gyorsítva megnéztem a remek videókat, és elérkeztem a vizsgához. Fontos, hogy amit eddig írtam, az a saját véleményem, de ami ezután következik az merő spekuláció, hiszen semmilyen adatom, bizonyítékom sincs, csupán az őszi kertben, mókusokkal kertészkedés közben gondolkodtam el a dolgok folyásán.

    Hogyan lehet egy ilyen vizsgát letenni? Az látszik, hogy egy adatbázisból jönnek a kérdések, de az is látszik, hogy ez egy korlátos adatbázis. Azaz, ha lelkesek vagyunk, és folyamatosan kimentjük a kérdéseket, akkor viszonylag gyorsan összeállítható lenne egy olyan adatbázis, ami teljesen megspórolhatja nekünk az összes időt, energiát, és elég a kérdésekre bemagolni a választ (műveltségi területenként mondjuk 60 ilyen lehet kb.), és már meg is vagyunk. Honnan találhatnánk ilyen adatbázisokat? Jó kérdés, lehet, hogy soha nem tudjuk meg a választ! 😀. Azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy közösségi médiában erre szakosodott csoportok jönnének létre, vagy iskolai levelezőlistákon forognának közkézen ezek az adatbázisok. Nonszensz!

    A másik út az lehetne (hangsúlyozottan spekuláció mindez), hogy a NAT-ot egyszerűen feltöltené valaki egy AI chatbotnak, és utána a kérdéseket is szintén a ChatGPT oldhatná meg. Ha igényesebb valaki, akár a NAT tananyagot is feltölthetné, és abból gyorsabban tudna esetleg dolgozni az AI. Nem tudom, lehet. Nem hiszem, hogy ezt kipróbálta volna valaki.

    Én, bevallom, egy kicsit teszteltem még nem a vizsgán, hanem az ellenőrző kérdések során. Olyan kérdést választottam, ahol egy legördülő menüből kellett a három lehetséges válasz közül a jót megadni. Képernyőképet készítettem, tökéletesen tudta olvasni a ChatGPT, de a 3 három lehetőség megzavarta. Jobban működött, amikor üresen hagytam a kitöltendő mezőt, és tökéletesen megoldotta a feladatot az AI.

    És ezzel eljutottunk a végső eleméhez, amiről senki nem beszél: vajon mennyire bemértek ezek a kérdések? Honnan tudjuk, hogy mit mérnek, és azt milyen hatékonysággal? Ez alatt azt értem, hogy nem az érdekel (vizsgáztatóként), hogy tudja-e egy angoltanár, hogy hány német könyv van a tankönyvlistán, hanem az, hogy képes-e a saját csoportjának hatékonyan kiválasztani a tankönyvet. Ehhez aztán lehet tesztkérdéseket készíteni (de ehhez szükséges, hogy egy csoport profilja meg legyen adva, készíteni kell egy interaktív szimulációt, a tankönyvek tartalmával, jellemzőivel meg kellene ismerkedni, mert ezelkül nem lehet értelmesen dönteni. Az azonban egyértelműen kiderülne, hogy annak a kérdésnek, hogy hány akkreditált könyv van németből, az égvilágon semmi relevanciája sincs (sem annak, hogy hány évig érvényes az akkreditáció - egyébként 5), ezért butaság megkérdezni. Egészen biztosan nem gondolkodtak el ezen a tesztek készítői. Sem nem alkalmazták a pedagógiai értékelés alapvető módszertanát, hanem a lehető legrosszabb gyakorlatot támogatják ezzel, mondván: egyáltalán nem érdekel, hogy mit értettél meg vizsgázóként, de tessék, itt van 20 random, összefüggéstelen tesztkérdés, ami gyakorlatilag szó szerint a képzés szövegét kéri számon. Hatalmas kihagyott ziccer, hogy szakmailag példát mutasson egy képző intézmény, és ne egy régen meghaladott, jó ha 20. Századi módszertannal, semmitmondó, nyilvánvalóan értelmetlen kérdéseket feltéve bombázza a pedagógusokat. Mi az üzenete ennek? Csak nem az, hogy a teljesen értelmetlen, összefüggéstelen, a tesztfeladatok összeállításának legalapvetőbb szabályait sem betartó, semmit nem mérő ál-tesztekkel gyorsan letudjuk a feladatot. Csak egy példa:

    A Nat 2020 szerint milyen differenciáló módszer segíti elő a tanulási eredmények elérését?

    Az egységes célkijelölés.

    Az egyszintű tananyagalkalmazás.

    Az akadálymentes tanulási környezet.

    Az egyszintű tervezés.

    Nem kell hozzá ész, sem NAT-jártasság, hogy tudjuk, a differenciálás azt jelenti, hogy a tananyagban, vagy a módszerekben mást-mást kínálunk az egyes tanulóknak. Tehát: az egyszintű, egységes, és ismét egyszintű megoldások nem lehetnek jók. Ez egy simán csak rossz tesztkérdés, de valami értelme talán lehet, mert hátha utánanéz valaki, hogy mi is az a differenciálás. Annak azonban, hogy hány évig él egy tankönyv akkreditációja, egy tanárt a legkevésbé sem érint, legfeljebb egy tankönyvkiadót. De nézzünk egy másik kérdést:

    Milyen képességeket fejlesztenek a felső évfolyamokon a kooperatív tevékenységek?

    Kritikus gondolkodás, önismeret, memória.

    Önbizalom, együttérzés, hazafias tudat, segítőkészség.

    Felelősségtudat, érzelemközvetítés, bátorság.

    Együttműködési készségek, a kitartás, a céltudatosság és a kötelességtudat.

    Itt már egyáltalán nem gondolkodtak szerintem, csupán kivettek elemeket a szövegből. Egy kooperatív tevékenység miért is ne feljeszthetné a kritikus gondolkodást, az önismeretet, és a memóriát? Például, ha azt kérem a diákoktól, hogy együttműködve készítsenek egy érvrendszert a halálbüntetés eltörlése ellen, vagy mellett, és ebből rövid jegyzeteket (tenyérpuskát) gyártva vitázzanak egymással, személyes véleményüket is megfogalmazva, akkor ez most kooperatív, avagy sem? Véleményem szerint az ilyen kérdések azt jelzik, hogy vagy nem akartak, vagy nem tudtak a szöveg szintjénél mélyebbre lépni.

    Azért mondom, hogy nem akartak esetleg, mert az egész tananyag+vizsgának van egy nagyon (számomra) visszatetsző hangulata, ami nagyjából annyit tesz, hogy ‘na, dolgoztassuk meg őket, legyen valami teszt + vizsga’ - és nem kizárt, hogy ezen a ponton nem puszta rosszindulatból, hanem tényleg azért, hogy a pedagógusok ismerjék meg a működésük alapdokumentumait). Aztán ehhez hozzá lett téve valahol az úton, hogy ‘de azért annyira ne szívassuk már meg őket’ talán. És ebből lett ez a szörnyszülött, amelyről nyilvánvaló, hogy minimális összefogással, egymás segítésével pillanatok alatt kijátszható, csupa-csupa olyan kérdéssel, amelyre egy AI kiválóan tudja a választ, és ami az égvilágon semmit nem mond el arról, hogy mennyire érti egy pedagógus a NAT szellemiségét, és menniyre képes azokat az elveket hatékonyan alkalmazni a tanórákon, amely elvek egyébként szerintem támogathatóak, jók, és sok szempontból (a szó nem terhelt értelmében) progresszívak.

    Ehelyett kapjuk a kötelező vizsgát, és a kis kikacsintást, hogy ‘na, ugye, hogy nem is volt ez annyira nehéz, meg lehetett ezt oldani’. Hiszen általánosban, ha nem volt növény- vagy rovargyűjteményem, mert nem tudtam, hogy kell ilyet csinálni, és a panelben korlátozott volt a hozzáférésem, akkor azt mondták (az engem egyébként kedvelő) a tanárok, hogy kérjem el a Gyusziét a C-ből, és az akkor majd ötös lesz. Remegve adtam oda a tanárnak Gyuszi rovargyűjteményét, hiszen tudtam, hogy tudja, hogy nem én csináltam. De nem volt baj, a tanárnő kedvesen, rám mosolygott, és mondta, hogy köszöni szépen. És ötös lett. Mint ahogy a NAT vizsgám is. Csak már nem remegek.

    Bővebben...

  • A feladás kultúrája

    Vezércikk - egy hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Az a hatalmas megtiszteltetés ér, hogy nagyon sok iskolába hívnak képzéseket tartani, előadni, beszélgetni az oktatásról. Így hát csak az elmúlt egy évben sikerült sok kis falusi iskolában megfordulnom, de tartottam képzés ‘elit’ középiskola tanárainak, vagy éppen egy hetet töltöttem el egy máltai vagy spanyol iskolában az országon kívül. Sok minden különbözik, de valahogy egy téma mindenhol előkerült. JObb híján ‘demotivált diákok’-nak nevezik, de egyre inkább az az érzésem, hogy a ‘feladás kultúrája’ szökkent szárba az életünkben, és ennek a következményeit látjuk magunk körül.

    Bővebben...

  • Ha rosszul használjuk az AI-t, csökkenti a tanulás hatékonyságát. No shit, Sherlock.

    Vezércikk - 2 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    A HVG 360 digitális lapjain jelent meg pár napja egy cikk (ITT TALÁLHATÓ), amely arról szólt, hogy egyetemeken az AI használata nem, hogy nem motiválta volna a hallgatókat, de még azoknak is elvette a kedvét, akik 'jó tanulók' voltak. Ahogy a cikkből kiderül: A rosszabb tanulók örültek, hogy találtak egy könnyebb utat a jobb jegyek eléréséhez, a jobb hallgatók viszont arra jöttek rá, hogy nem érdemes fáradozni a hagyományos tanulás módjaival, ha mások sokkal kisebb energiabefektetéssel is elérik azt, amit ők. Mit jelenthet ez? Hogyan lesz valóban egy demotiváló, legjobb esetben érdektelen vagy közömbös eszköz a mesterséges intelligencia, és vajon mit ronthattak el a cikkben nyilatkozó oktatók? Megpróbáljuk összegyűjteni a tanulságokat, hogy ne ilyen 'kísérletek' mentén alakítsunk ki véleményt az AI használatáról. Ha rossul hasznoljuk, rosszul működik. Kíváló dolog a kocsikon a kerék, de ha lapjával szereljük fel, könnyen úgy tűnik, hogy rossz és értelmetlen találmány. Vagy a költő szavaival: 'kilincsemet rángatta ordítva, jól csinálta, csak fordítva'.

    Bővebben...

  • Hatékony és káros technológia: ezt mondják a kutatások

    Vezércikk - 3 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Hatalmas vihart kavart a mobiltelefonok használata VS korlátozása kérdéskör. Erről sokat írtunk már, és most nem szeretném ezeknek az írások számát gyarapítani, ehelyett megpróbálok röviden pár kutatást összefoglalni, amelyek a digitális technológia pedagógiai hasznát járja körbe. Az állítások, amelyeket igazolni, vagy cáfolni akartak a kutatók az alábbiak voltak: 1) a digitális eszközök puszta jelenléte hatással van a tanulás hatékonyságára, 2) az írás-olvasást tanító applikációk mögött komoly kutatások állnak, 3) és végül, hogy egy 'tanító' applikáción eltöltött idő, és/vagy a tanulás gyakorisága korrelál a tanulás hatékonyságával, azaz minél többet és többször tanulunk, annál hatékonyabb a tanulási folyamat.

    Bővebben...

  • Digitális transzformáció és a mobiltelefonok

    Vezércikk - 3 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Nincs hangosabb és fontosabb kérdés a 2024-es tanév kezdetekor, mint a mobiltelefonok használata, szükségessége, elvétele, 'tiltása', korlátozása. Ebben sokan (mi is) és sokszor megnyilvánultak, én most arra gondoltam, hogy nem jogi (jogos-e), logisztikai (kivitelezhető-e) vagy éppen emberi jogi (alapjog-e a telefon), netán közgazdasági (ki fogja kifizetni a megrepedt képernyőt) oldalról közelítenék, hanem megpróbálom azt körüljárni, hogy mire is lehet használni a telefont, és valójában mire használják az iskolában. Ehhez a Tanárblog Facebook csoportjában kértem tippeket, ahol a digitális pedagógia és a tanítás iránt elkötelezett pedagógusok beszélgetnek egymással - igen aktívan! - így nem csoda, hogy 1 nap alatt közel 100 válasz jött, sok kommentben 3-4 felhasználási mód is. Ezekről szeretnék most szólni, de úgy, hogy mindezt hozzákötöm az iskola digitalizációjának szintjeit leíró, ismert és bevett ún. SAMR modellt, és megpróbálom meghatározni, hogy az iskolai mobilhasználat jellemzően melyik szinten van jelen, 'bővíti', vagy 'átalakítja' a tanítás folyamatát. Mindegyik szintnek két al-szintje képzelhető el: a bővítés esetében a helyettesítés és a kiterjesztés, az átalakításnál a módosítás és az átértelmezés. lássuk hát, mire jutottam.

    Bővebben...

  • Mobiltelefonokról és tiltásról (ami nem is tiltás valójában)

    Vezércikk - 3 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Sok gondolat, érzés, szakmai és politikai érv kavarog most körülöttünk, és lassan a mobiltelefon is politikai hovatartozás alapján lesz kívánatos, avagy sem az iskolában (azt már régóta tudjuk, hogy aki biciklizik, az liberális, az autósok viszont konzervatívak - vagy csak lusták 🙂.

    Ez véleményem szerint nem sokat segít a tisztánlátásban, és jönnek olyan szakmailag nonszensz és igencsak butuskának ható megjegyzések, mint "Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!”, vagy "Bejött a tanár, leadta az anyagot, hát megtanultuk! Nem is értem!”. Aki ilyet mond, nyilvánvalóan nem ért az oktatáshoz, nem szakember, csak hirtelen reflexből ilyenek jutnak az eszébe. És ez káros nagyon, mivel a telefonok iskolai használatáról ezen a szinten kár vitázni is, ugyanakkor azt az érzetet keltheti az emberben, hogy ezek a telefonok használatának korlátozása melletti legfontosabb érvek. Pedig nem ezek.

    Itt, a TanárBlogon is megkérdeztünk titeket, hogy mire használjátok a telefont. Nagyjából 3 kategóriát állíthatunk fel: tankönyvek kiváltására, tartalom megosztására, ezen olvasnak pl kiadmányokat stb. Ezután vannak az interaktív alkalmazások, pl. a Kahoot, ahol a diákok koppinthatnak és pl. feleltválasztós teszteket oldhatnak meg. Ebben a két kategóriában az a közös, hogy ezt egy laptopon ugyanúgy el lehetne végezni, csak sokkal hatékonyabban - egy érettségi tesztet telefonon olvasva sokkal kényelmetlenebb, nehézkesebb megoldani, mint egy nagyobb képernyőn. Hosszabb szöveg olvasása szintén sokkal nehezebb. És van végül a harmadik szint, amihez valóban sokkal jobb, és hatékonyabb a telefon: egy növényhatározó app egy erdei iskolában, fényképek készítése a szabadban, vagy videó felvétele, és még egy sor alkalmazási lehetőség, amihez a gép nem jó, vagy nem életszerű, és mégis a 21. századi pedagógiai elvek mentén halad.

    Ehhez kapcsolódik az a talán már kevéssé vitatott tény, hogy a telefon elsősorban tartalom fogyasztására alkalmas eszköz, korlátozottan alkalmas tartalom előállítására (pl. ha egyes diákok telefonon jegyzetelnek, mások laptopon, érdemes összevetni a jegyzetek minőségét). Azaz, talán kimondhatjuk, hogy a sok telefon (és kizárólag telefon) jobban segíti a tudástranszfert, mint a felfedező, ún. 21. századi tanulást - talán elsőre paradoxonnak tűnően.

    Itt van aztán a tény, hogy amikor van laptop, és van telefon, személyes tapasztalatom, hogy a tanárok legnagyobb része a telefont használta, és nem vetette elő a diákokkal a gépeket, hiába voltak nagyon gyorsan elérhetőek. És többek között ezért gondolom, hogy a telefonok minél szélesebb körű használata nem biztos, hogy jó út. Nem a telefonokhoz kellene így ragaszkodni, hanem egy értelmes digitális transzformációhoz, ezeknek az eszközöknek az tudásépítést támogató használatához. Ahol pl. háttérbe szorul a Kahoot, mert már nem gondoljuk, hogy feleletválasztós tesztekkel kell visszajelezni a tanulást. Ahol nem kell egészen apró betűket olvasni telefonokon, mert sokkal kevésbé hatékony, mint nagyobb képernyőn, kényelmesen. Ahol nem jönnek a telefonokra folyamatosan értesítések, és a tanulás közben nem ír meg gyorsan 6 insta üzenetet a diák az órán.

    Mert nem hiába hívják ‘attention economy’-nak (‘figyelemgazdaságnak’), ami körülöttünk zajlik, hiszen a pénz, az érték ebben a gazdaságban a figyelmünk, az egyes oldalakon eltöltött idő, és az aktivitás. És ezért mindent meg fognak tenni, (és sikerülni fog) ezeknek a cégeknek elrabolni a diákok figyelmét. Nem úgy, ahogy egy galamb, vagy egy hóesés, hanem ún. attention engineer-ek segítségével, adatalapon, mindent megmozgatva, hogy még 5 reklámot lenyomjanak a torkunkon.

    Ha pedig ez így van, akkor lehet, hogy a telefonok ‘betiltását’ (ami valójában NEM betiltás, csak így drámaibban hangzik) nem biztos, hogy helyes irányból közelítjük. Sem a minisztérium, sem a tiltakozók. Amiért harcolni, tüntetni kellene, és amit követelhetnénk, az a hatékony, értelmes digitális transzformáció, elég laptop az iskolákban, megfelelő infrastruktúra, a pedagógusok felkészítése, annak a megértése, hogy azzal, hogy a kiadmányokat telefonon nézik, a PPT-t ott osztják meg, Messenger csoportokban kommunikálnak a diákokkal, és feleletválasztós teszteket oldatnak meg telefonon, valójában nem egy új pedagógiai paradigmában mozognak, hanem egy kicsit fogyaszthatóvá teszik a teljesen unalmas, és elavult módszertant.

    A HVG cikkéből pár idézet, hogy mi van a világban: “Különösen az UNESCO tavaly nyáron publikált jelentése hatására. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének szakértői azt szűrték le a különféle nemzetközi vizsgálatokból, hogy bár lehet hasznos is a technológia az osztályteremben, a túlzott és főleg a nem a tanári iránymutatás szerinti mobilozás egyértelműen a teljesítmény rovására megy, és rossz hatással van a tanulók érzelmi stabilitására. Olyannyira, hogy már az is elvonja a diákok figyelmét, ha tudják, hogy elérhető közelségben van a telefonjuk.”

    “A magyarországihoz hasonló, szigorúbb korlátozásnak – amikor már az intézménybe lépéskor elveszik a mobilokat – azért is van egyre több híve világszerte, mert az eddigi szórványos próbálkozások pozitív eredménnyel jártak. Egy idén publikált felmérés készítői például meglepődve tapasztalták az Egyesült Államok kétezer oktatási intézményében, hogy a kezdeti ellenállás után a korábban szinte kütyüfüggő kamaszok sokkal többet beszélgetnek egymással, és a tanulmányi eredményeik is javultak. A hasonló francia kísérletek során is arról számoltak be a tanárok, hogy „lenyűgöző változást” tapasztaltak a diákok koncentrációs képességében.”

    Azaz, annak a deklarálása, hogy a telefonok nem (vagy csak ritkán) modern pedagógiai paradigmát támogatnak, hanem fenntartják, és kicsit gyorsabbá teszik a 100 éve is hasonlóan zajló folyamatokat, nem biztos, hogy ördögtől való, és lehet, hogy ennek lehet helye, hasonlóan ahhoz, hogy nem lehetnek hamutálak az iskolai folyosón. Az, hogy ezt logisztikailag meg lehet-e valósítani, más kérdés, a jelenlegi feltételek mellett valószínűleg nem. De ha azon gondolkodunk el, hogy mit szeretnék tanítani, mit kellene és hogyan tanulni 2024-ben, akkor lehet, hogy a telefonok - a normális feltételek mellett - egyszerűen kikopnának, és nem arra használnánk őket, mint most - egy meghaladott pedagógia konzerválására. Azaz, a tiltás nem megoldás, még ha Magyarországon nincs is tiltás, és az egész telefonos őrületet az igazgató az rendelet 5. paragrafusának értelmében egy évre felül is írhatja (ha jól olvastam, erre hivatkozott a Madách is). Ugyanakkor a vita rossz dimenzióban zajlik jelenleg, és félő, hogy a leegyszerűsödik a ‘liberális biciklista’ és a ‘fideszes autós’ szintjére.

    Bővebben...

  • Az ördög szerkentyűje

    Vezércikk - 4 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    gonosz mobilavagy némi hozzászólás az iskolai mobiltelefon-vitához

    Mint oly sok más dologban, a mobiltelefonok iskolai használatában is megfigyelhető egyfajta ciklikusság. Pár éve még az m-learning volt a felkapott kifejezés és a mobil az aktuális dolog, ami majd forradalmasítja az oktatást , most pedig sorra érkeznek a hírek arról, hogy különböző országokban betiltanák az iskolai használatát. Úgy tűnik hazánkban is így tesz a kormány, a gyerekek védelmére hivatkozva. A magyar szabályozás preambulumában hűen követi a britet, a mobiltelefont a figyelmet elterelő és zaklatást lehetővé tevő eszközként azonosítja be. Minthogy a részletes szabályozás még nem jelent meg, nincs értelme előre állást foglalni valamiről, de néhány alapvetést érdemes lenne leszögezni.

    • Nem generációs problémáról van szó. A mobil eszközök és az algoritmusok által vezérelt szolgáltatások, amiknek a használatáért az ott töltött idővel fizet a felhasználó nem csak az iskolás korosztályt érintik. Van abban némi generációs különbség, hogy ki melyik oldalon lóg, a Facebookon például hiába keresünk tiniket, de a TikTokot pörgető tini és a facebookon három percenként kommentelő nagymama között nincs lényegi különbség.
    • Ha addiktív, kezeljük addikcióként. A függőséggel kapcsolatos megoldási lehetőségre már csaknem száz éve rávilágított Kosztolányi Dezső: Csodálkozol a kokainistán / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán - / s megérted! Hosszú évek tapasztalata mutatja, hogy a függőségekkel kapcsolatban sosem az adott szer vagy az adott tevékenység az, ami döntő, hanem a mentálhigiénés állapot, amiben a függőség kialakul. A prohibicionizmus, a Háború a kábítószerek ellen látványos kudarcot vallott, nem csökkent a függők száma, de megteltek a börtönök oda nem való szenvedélybetegekkel. Az egyszerűnek tűnő betiltás helyett érdemes lenen azon is gondolkodni, hogy milyen alternatívái vannak a gyerekeknek, mit tudunk nekik ajánlani, ami érdekes és tartalmasabb, mint az algoritmus generálta hírfolyam vagy a nyolcvanadik hasonló lövöldözős játék?
    • A mobiltelefont a szülő veszi a gyereknek. Kicsit furcsa gondolat, hogy az iskolának kellene elsődlegesen foglalkoznia ezzel a kérdéssel, amikor azokat eszközöket, amikről szó van a szülők veszik meg a gyerekeknek és ők fizetik havonta az előfizetést is. Kicsit sarkítva, de képzeljük el, hogy szülők mindegyike a legmodernebb automata gépkarabélyt vásárolná a gyerekeinek és hozzá minden hónapban egy nagy csomag lőszert, majd az iskolán kérné számon, hogy miért lövöldöznek a gyerekek.
    • Figyelem nincs magától, meg kell teremteni. Ha igaz az, hogy a telefon az oka annak, hogy a diákok nem figyelnek az órán, akkor a tantermeinknek ablaktalannak, fehér falakkal ellátottnak és hangszigeteltnek kellene lennie. A hóesés vagy a tanterem előtti fán egy mókus is hihetetlen mértékben képes elterelni a diákok figyelmét és talán jobb, ha tollat meg füzetet sem kapnak, mert abba meg firkálgatni fognak. Aki azt gondolja, hogy egy ilyen környezetben maximális a diákok figyelme, az joggal harcol a telefonok betiltásáért is. Ezzel szemben az igazság az, hogy a figyelem nem valami olyan dolog, ami alapból megvan és disztrakciók miatt elveszik, hanem az, amit a tanárnak meg kell teremtenie és fent kell tartania. Szép kifejezéssel nevezhetjük ezt tanulási motivációnak is. Meglehet, hogy a zsebben rezgő mobiltelefonok világában kicsit nehezebb a figyelem megteremtése és fenntartása, de nekünk tanároknak is több eszközünk van már erre, részben éppen a mobiltelefonoknak köszönhetően.
    • Az iskolának nem kellene tovább távolodnia a világtól. Sokszor elmondtuk már, hogy a hagyományos iskolára leselkedő legnagyobb veszély az, hogy teljes mértékben érdektelenné, valamifajta ceremoniális zárvánnyá válik. Egyre kevésbé érdekli már a munkáltatókat is, hogy ki mit ért el az iskolában, sőt akár az is, hogy járt-e iskolába. A mesterséges intelligencia korábban mindaz, amit az iskola át próbál adni és amit értékel egyre érdektelenebb lesz, nem csoda, ha a diákok úgy érzik, ami az iskolában történik, ahhoz semmi közük nincsen. Ezen csak ront, ha azt az eszközt, ami a legtöbb diák számára az identitásának része egyszerűen kizárjuk az iskolából.
    • A jó mobilhasználat tanítható. ha belegondolunk egészen furcsa dolog, hogy odaadjuk a gyerekeknek ezeket az eszközöket, amik szerintünk is kifejezetten veszélyesek lehetnek a mentális egészségükre, de semmiféle segítséget nem adunk nekik ahhoz, miként használják. A tiltás helyett sokkal fontosabb lenne olyan, bizonyítékokon alapuló programokat bevezetni, amivel felkészítjük a diákokat a digitális világra, azzal egyidőben vagy akár még az előtt, hogy az rájuk szakad. Ennek jó helye lenne az iskola, még jobb a család, de ehhez a szülők szinte semmi segítséget nem kapnak. Fontos lenne a diákokkal a használat tudatosságáról beszélni, fontos lenne segíteni feldolgozni nekik mindazt, amivel nagyjából az első pillanatban találkozhatnak, amikor felmennek az internetre, legyen az a pornográfia, a csalások vagy akár a bullying. Egy pillanatra se higgyük azt, hogy annyival, hogy napi nyolc órában elvesszük tőlük a telefont, megoldottuk ezt a kérdést.

    Bővebben...

  • Meséljük el dalban! Alakítsd zenévé a tananyagot - AI-val

    Vezércikk - 4 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Nehezen megy a diákoknak a tanulás? Nem akarnak/szeretnek semmit memorizálni? Milyen kézenfekvő megoldás, hogy próbáljuk meg 'megzenésíteni' a tananyagot, hiszen mindneki szereti a dalokat, és sokkal fülbemászóbb, ha énekelni kell a szorzótáblát, és nem magolni. De vajon így van-e? Kétségtelen, hogy az AI forradalom lehetővé teszi lassan számunkra, hogy bármiből kedvünk szerint dalokat írjunk. nem nagyon jó dalokat, de már élvezhetőt. Ennek előnyeit, hátrányait, lehetőségeit, egy konkrét gyakorlati alkalmazását és erős kritikáját mutatjuk be ebben a cikkünkben, alkalmazást ajánlunk hozzá, valamint megosztunk néhány már elkészült művet.

    Bővebben...

  • AI-ra kész képességek - kitartás

    Vezércikk - 5 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    kep Sokan sokféleképpen kárhoztatták már a modern technológiát, hogy az miképpen rontja meg az ifjúságot. A brit neurológus Susan Greenfield szerint a mai gyerek agy a digitális eszközök használata miatt már teljesen másképpen van huzalozva, mint a korábbi generációké. Az állítása sokkal népszerűbbek a bulvársajtóban mint a témával foglalkozó tudósok között, akik sokkal visszafogottabban nyilatkoznak arról, milyen hatással is van a digitális világ a mindennapjainkra. Ha mégis egyetlen dolgot kellene megnevezni, ami biztosan változott, az az azonnaliság megjelenése. Ha belegondolunk, hogy korábban keddről keddre kellett várni az Onedin kapitány részeit, vagy akár egy hetet is arra, hogy a fotót előhívják és nagyítsák, látható, hogy milyen drasztikus a változás, ma már egyben darálhatunk le évadokat sorozatokból és tulajdonképpen végtelen képet készíthetünk a mindig a kezünk ügyében levő telefonunkkal.

    Nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy jobb dolog, ha az ember azonnal elolvashatja, mit is írt a Szabad Nép 1949 április 4-én, nem kell először megtudnia, hogy melyik könyvtárban őrzik ezt az újságot, majd elmennie oda, kikérni és úgy megnézni. De tény, hogy amiként egyre jobban szokunk hozzá az azonnal kapott válaszokhoz és reakciókhoz, úgy csökken a kitartásunk is (a miénk is, nem csak a diákoké). Márpedig az AI hatékony használatához nélkülözhetetlen készség a kitartás, gyakran szükség lesz arra, hogy sokat birkózzunk a rendszerrel, amíg hajlandó azt csinálni, amire nekünk szükségünk van, gyakran kell majd újabb és újabb megközelítésekkel is próbálkozni ehhez. Szerencsére a kitartás egy fejleszthető képesség, adunk pár ötletet ahhoz, hogy miként.

    Bővebben...