Eddig a TanárBlogon elsősorban az iskolák, tanárok felkészülését próbáltuk információkkal, ötletekkel, tapasztalatokkal támogatni. Most már ott tartunk sok iskolában, hogy a digitális menetrend kialakul, el kell kezdődnie a tanulásnak. Itt elsősorban az a kérdés, hogy a hirtelen jött digitális átállás terhét kire tesszük? A tanárokra, a szülőkre vagy a gyerekekre. Nyilván mindháromra, és az is egyértelmű, hogy a szülő-gyerek szempontok fedik egymást sokban, ugyanakkor az arányok rendkívül fontosak. Mennyi rugalmasságot várunk el a diákjainktól és az ő szüleiktől, illetve mennyit magunktól, pedagógusoktól, iskoláktól. Attól tartok, a digitális tanulás sikerét alapvetően fogja ez meghatározni.

Mit tegyen a testnevelő tanár a karantén idején? Szomorúan tűárja szét a karját, hogy akkor neki nincs mit tennie vagy gondolkodjon el azon, hogy miként lehet a digitális iskolában megoldani a mozgást. A mi iskolánkban az utóbbit tették és létrehoztak csoportokat a diákoknak, ahol maguk vezethetik a heti edzéstervüket és azt, hogy mit sikerült belőle megvalósítaniuk. Ha kell segítséget kapnak a gyakorlatokhoz, esetleg videón küldik el a tanároknak, hogy mit csináltak. A lényeg megint a bizalom és a tanárok és diákok közös munkája. Az alábbiakban közöljük Teremy László kollégám levelét, amit a 11. évfolyam diákjainak írt:

Rengeteg eszközzel öntöttek nyakon minket, pedagógusokat az elmúlt pár napban. Egy oldalon szavazás indult, hogy ki melyiket használja, pillanatok alatt 65 eszköz gyűlt össze, és szavaztak szépen rá a kollégák. Egy pillanatra beleképzeltem magam egy pánikban lévő, digitális nem affinis tanár helyébe, és teljesen elveszettnek éreztem magam. Próbáljuk ki mind a 65 alkalmazást? Hogyan fogom ezeket összekapcsolni, hogy derül ki, hogy melyik jó nekem és melyik nem? És ha nem jó valamelyik, akkor majd váltok? Ma még a Quizleten, holnap a Redmentán, aztán a Google Forms-ban értékelek? Az alábbiakban eltekintenénk a konkrét eszközöktől, és javaslunk egy lehetséges 'üzletmenetet', rendszerben, úgy, hogy az mindenki számára érthető, vehető legyen, legyen hol segítséget kérni, tudjunk értelmes és élhető rendszert kiépíteni magunk köré, ahol a diákok számára is hasznos és nem kaotikus digitális oktatási (vagy még inkább tanulási) rendszert tudunk kiépíteni.

Hihetetlen az aktivitás a pedagógustársadalomban, valóban történelmi perceket élünk. A digitális oktatásra készülődés közben arról szeretnék pár gondolatot megosztani, hogy talán hogyan lenne érdemes ezt az időszakot kihasználni, mire jó, és mire nem a digitális környezet. A legelső jellemző kérdés felénk az volt eddig, hogy 'hogyan tudok pont úgy tanítani, ahogy eddig, csak online?'. Ez persze érthető, de lehet, hogy már középtávon ez lesz a legnehezebb út. Ez az az út, amikor megpróbáljuk pont ugyanazt csinálni, amit eddig, csak egy egészen más közegben. Ebben a cikkben arra próbáljuk a választ keresni, hogy mit lehet, és érdemes egy digitálsi iskolában csinálni, illetve milyen folyamatokat nem tud helyettesíteni egy digitálizált modell. Konkrét tippek, ötletek a lapozás után!

Miközben mindenki gőzerővel készül a digitális oktatás megvalósítására az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés: hogyan lesznek így a dolgozatok? Tény, a számonkérés az a része a tanításnak, amit a legjobban állít kihívás elé állít ez a helyzet. A diákoknak valahogy visszajelzést kell kapniuk a munkájukra, sőt vannak, akiknek hamarosan majd érettségizniük is kell, szóval az értékelés semmiképpen sem nélkülözhető, de hogyan lehet ezt megoldani az online térben?

Két lehetőségünk van: vagy a megszokott paradigmában maradunk, vagy kilépünk belőle. Talán nem meglepő, ha eláruljuk, hogy mi a második megoldás hívei vagyunk, de tudjuk, hogy nem mindenki lépne túl nagyot pont most, amikor amúgy is elég nagyokat kell lépkednie és amúgy is elég távol van a saját komfort zónájától. Mit lehet tehát tenni?

A digitális oktatásra átállás sok technikai kérdést vet fel, de legalább annyi pedagógiait is. A kettő közül valószínűleg ez utóbbi a kemény dió. Együttműködő gyerekekkel postagalambbal is lehet tanulni, olyanokkal, akik nem akarnak részt venni a dologban még a holografikus konferencia és mesterséges intelligenciával támogatott osztályfelügyeleti rendszer sem fog működni. Az első és legfontosabb tehát, hogy beszélgessünk a diákokkal arról, hogy mi és miért fog történni, lehetőség szerint közösen dolgozzuk ki az online tanulás és tanítás szabályait.

Néhány dolog, amire biztosan figyelni kell, amiről biztosan beszélni kell:

A Facebook falamat - ahogy gondolom sokunkét - az elmúlt időszakban két téma uralta mind felett: koronavírus ÉS távoktatás. Amiért az elmúlt 10 évben dolgozunk (az iskolai digitális transzformáció elősegítése) az egyik pillanatról a másikra égetően fájó, valóságos igénnyé vált. Gondolom, nem csak én, hanem mindannyian megkaptunk legalább tíz üzenetet, levelet, posztot a 'digitális eszközök'-ről, amelyek segíthetnek. Ebben a (elnézést, hogy kicsit hosszabb) posztban megpróbálom egy másik oldalról közelíteni a problémát - nem az eszközök, hanem a pedagógia oldaláról. Természetesen lesznek benne eszközök is, de minden esetben másodlagos szerepben.

Nagyon sokan kérdeztek az elmúlt napokban arról, hogyan tovább. Megpróbálom lépésekben leírni egy módját annak, ahogy a kialakult vészhelyzetet kezelni lehet.

A mostani vitákban, amik az új alaptanterv körül zajlanak oda-vissza előkerül annak hazafias jellege. Petíció indult azért, hogy azonnal vonják vissza és azért is, hogy támogassák hazafias szellemiségét. És ez az utóbbi az, amiről szerintem érdemes lenne egy kicsit gondolkodni. Kell-e hazafiasnak lennie egy tantervnek és vajon ez az alaptanterv hazafias-e?

Számos előfeltevés és széles körben osztott sztereotípiák birtokában az Egyesült Államok Ohio államába a híres-neves Kenti Egyetemre érkeztem az amerikai külügyminisztérium Fulbright kutatótanári ösztöndíjával, többek között médiatudatosságot és amerikai oktatási rendszert tanulmányozni 2019 őszén. A következő oldalakon kísérletet teszek tapasztalataim és első kézből szerzett ismereteim, benyomásaim minél tárgyilagosabb megosztására a kedves olvasókkal. Mint minden önmagára valamit adó ország, az Egyesült Államok is folyamatosan változik és az oktatási, illetve iskolarendszere is megpróbál lépést tartani a hihetetlen ütemű technológiai változásokkal, amelyek természetesen nem hagyják érintetlenül az emberi közösségeket így az iskolákat sem. Az amerikai oktatási rendszer igencsak sok változáson ment keresztül, ugyanakkor kijelenthetjük, hogy az alap jellemvonások nem változtak az utóbbi évtizedekben: helyi tankerületi szakmai és pénzügyi felügyelet, (full local control) tagállami és szövetségi kerettantervi iránymutatások (curriculum guidelines) és sok-sok központi szintfelmérő és rangsoroló teszt (advanced placement tests).

A technika iskolai megjelenésének egyik érdekes leírása a SAMR-modell. A modellt Ruben R. Puentedura dolgozta ki (pl. ITT), mi is ismertettük könyvünkben. Eszerint a technika kétféleképpen jelenhet meg az iskolában vagy bővíti vagy átalakítja a tanítás menetét. Mindegyik két szintje képzelhető el: a bővítés esetében a helyettesítés és a kiterjesztés, az átalakításnál a módosítás és az átértelmezés. Gyakran egy piramisnak ábrázolják ezeket, aminek az alján a helyettesítés, a tetején az átértelmezés áll, ez azonban nem mindig célravezető kép, talán többet segít, ha egy spektrumon képzeljük el a technika szerepét a helyettesítés infravörösétől az átértelmezés ultraibolyájáig. Így talán elkerülhető az is, hogy automatikusan értékítéletet társítsunk az egyes típusokhoz (minél magasabban van, annál jobb), hanem úgy gondolkodjunk, hogy a különféle alkalmazási szinteknek megvan a szerepe, ahogyan a különféle fényeknek is.