Sok gondolat, érzés, szakmai és politikai érv kavarog most körülöttünk, és lassan a mobiltelefon is politikai hovatartozás alapján lesz kívánatos, avagy sem az iskolában (azt már régóta tudjuk, hogy aki biciklizik, az liberális, az autósok viszont konzervatívak - vagy csak lusták 🙂.

Ez véleményem szerint nem sokat segít a tisztánlátásban, és jönnek olyan szakmailag nonszensz és igencsak butuskának ható megjegyzések, mint "Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!”, vagy "Bejött a tanár, leadta az anyagot, hát megtanultuk! Nem is értem!”. Aki ilyet mond, nyilvánvalóan nem ért az oktatáshoz, nem szakember, csak hirtelen reflexből ilyenek jutnak az eszébe. És ez káros nagyon, mivel a telefonok iskolai használatáról ezen a szinten kár vitázni is, ugyanakkor azt az érzetet keltheti az emberben, hogy ezek a telefonok használatának korlátozása melletti legfontosabb érvek. Pedig nem ezek.

Itt, a TanárBlogon is megkérdeztünk titeket, hogy mire használjátok a telefont. Nagyjából 3 kategóriát állíthatunk fel: tankönyvek kiváltására, tartalom megosztására, ezen olvasnak pl kiadmányokat stb. Ezután vannak az interaktív alkalmazások, pl. a Kahoot, ahol a diákok koppinthatnak és pl. feleltválasztós teszteket oldhatnak meg. Ebben a két kategóriában az a közös, hogy ezt egy laptopon ugyanúgy el lehetne végezni, csak sokkal hatékonyabban - egy érettségi tesztet telefonon olvasva sokkal kényelmetlenebb, nehézkesebb megoldani, mint egy nagyobb képernyőn. Hosszabb szöveg olvasása szintén sokkal nehezebb. És van végül a harmadik szint, amihez valóban sokkal jobb, és hatékonyabb a telefon: egy növényhatározó app egy erdei iskolában, fényképek készítése a szabadban, vagy videó felvétele, és még egy sor alkalmazási lehetőség, amihez a gép nem jó, vagy nem életszerű, és mégis a 21. századi pedagógiai elvek mentén halad.

Ehhez kapcsolódik az a talán már kevéssé vitatott tény, hogy a telefon elsősorban tartalom fogyasztására alkalmas eszköz, korlátozottan alkalmas tartalom előállítására (pl. ha egyes diákok telefonon jegyzetelnek, mások laptopon, érdemes összevetni a jegyzetek minőségét). Azaz, talán kimondhatjuk, hogy a sok telefon (és kizárólag telefon) jobban segíti a tudástranszfert, mint a felfedező, ún. 21. századi tanulást - talán elsőre paradoxonnak tűnően.

Itt van aztán a tény, hogy amikor van laptop, és van telefon, személyes tapasztalatom, hogy a tanárok legnagyobb része a telefont használta, és nem vetette elő a diákokkal a gépeket, hiába voltak nagyon gyorsan elérhetőek. És többek között ezért gondolom, hogy a telefonok minél szélesebb körű használata nem biztos, hogy jó út. Nem a telefonokhoz kellene így ragaszkodni, hanem egy értelmes digitális transzformációhoz, ezeknek az eszközöknek az tudásépítést támogató használatához. Ahol pl. háttérbe szorul a Kahoot, mert már nem gondoljuk, hogy feleletválasztós tesztekkel kell visszajelezni a tanulást. Ahol nem kell egészen apró betűket olvasni telefonokon, mert sokkal kevésbé hatékony, mint nagyobb képernyőn, kényelmesen. Ahol nem jönnek a telefonokra folyamatosan értesítések, és a tanulás közben nem ír meg gyorsan 6 insta üzenetet a diák az órán.

Mert nem hiába hívják ‘attention economy’-nak (‘figyelemgazdaságnak’), ami körülöttünk zajlik, hiszen a pénz, az érték ebben a gazdaságban a figyelmünk, az egyes oldalakon eltöltött idő, és az aktivitás. És ezért mindent meg fognak tenni, (és sikerülni fog) ezeknek a cégeknek elrabolni a diákok figyelmét. Nem úgy, ahogy egy galamb, vagy egy hóesés, hanem ún. attention engineer-ek segítségével, adatalapon, mindent megmozgatva, hogy még 5 reklámot lenyomjanak a torkunkon.

Ha pedig ez így van, akkor lehet, hogy a telefonok ‘betiltását’ (ami valójában NEM betiltás, csak így drámaibban hangzik) nem biztos, hogy helyes irányból közelítjük. Sem a minisztérium, sem a tiltakozók. Amiért harcolni, tüntetni kellene, és amit követelhetnénk, az a hatékony, értelmes digitális transzformáció, elég laptop az iskolákban, megfelelő infrastruktúra, a pedagógusok felkészítése, annak a megértése, hogy azzal, hogy a kiadmányokat telefonon nézik, a PPT-t ott osztják meg, Messenger csoportokban kommunikálnak a diákokkal, és feleletválasztós teszteket oldatnak meg telefonon, valójában nem egy új pedagógiai paradigmában mozognak, hanem egy kicsit fogyaszthatóvá teszik a teljesen unalmas, és elavult módszertant.

A HVG cikkéből pár idézet, hogy mi van a világban: “Különösen az UNESCO tavaly nyáron publikált jelentése hatására. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének szakértői azt szűrték le a különféle nemzetközi vizsgálatokból, hogy bár lehet hasznos is a technológia az osztályteremben, a túlzott és főleg a nem a tanári iránymutatás szerinti mobilozás egyértelműen a teljesítmény rovására megy, és rossz hatással van a tanulók érzelmi stabilitására. Olyannyira, hogy már az is elvonja a diákok figyelmét, ha tudják, hogy elérhető közelségben van a telefonjuk.”

“A magyarországihoz hasonló, szigorúbb korlátozásnak – amikor már az intézménybe lépéskor elveszik a mobilokat – azért is van egyre több híve világszerte, mert az eddigi szórványos próbálkozások pozitív eredménnyel jártak. Egy idén publikált felmérés készítői például meglepődve tapasztalták az Egyesült Államok kétezer oktatási intézményében, hogy a kezdeti ellenállás után a korábban szinte kütyüfüggő kamaszok sokkal többet beszélgetnek egymással, és a tanulmányi eredményeik is javultak. A hasonló francia kísérletek során is arról számoltak be a tanárok, hogy „lenyűgöző változást” tapasztaltak a diákok koncentrációs képességében.”

Azaz, annak a deklarálása, hogy a telefonok nem (vagy csak ritkán) modern pedagógiai paradigmát támogatnak, hanem fenntartják, és kicsit gyorsabbá teszik a 100 éve is hasonlóan zajló folyamatokat, nem biztos, hogy ördögtől való, és lehet, hogy ennek lehet helye, hasonlóan ahhoz, hogy nem lehetnek hamutálak az iskolai folyosón. Az, hogy ezt logisztikailag meg lehet-e valósítani, más kérdés, a jelenlegi feltételek mellett valószínűleg nem. De ha azon gondolkodunk el, hogy mit szeretnék tanítani, mit kellene és hogyan tanulni 2024-ben, akkor lehet, hogy a telefonok - a normális feltételek mellett - egyszerűen kikopnának, és nem arra használnánk őket, mint most - egy meghaladott pedagógia konzerválására. Azaz, a tiltás nem megoldás, még ha Magyarországon nincs is tiltás, és az egész telefonos őrületet az igazgató az rendelet 5. paragrafusának értelmében egy évre felül is írhatja (ha jól olvastam, erre hivatkozott a Madách is). Ugyanakkor a vita rossz dimenzióban zajlik jelenleg, és félő, hogy a leegyszerűsödik a ‘liberális biciklista’ és a ‘fideszes autós’ szintjére.

avagy némi hozzászólás az iskolai mobiltelefon-vitához

Mint oly sok más dologban, a mobiltelefonok iskolai használatában is megfigyelhető egyfajta ciklikusság. Pár éve még az m-learning volt a felkapott kifejezés és a mobil az aktuális dolog, ami majd forradalmasítja az oktatást , most pedig sorra érkeznek a hírek arról, hogy különböző országokban betiltanák az iskolai használatát. Úgy tűnik hazánkban is így tesz a kormány, a gyerekek védelmére hivatkozva. A magyar szabályozás preambulumában hűen követi a britet, a mobiltelefont a figyelmet elterelő és zaklatást lehetővé tevő eszközként azonosítja be. Minthogy a részletes szabályozás még nem jelent meg, nincs értelme előre állást foglalni valamiről, de néhány alapvetést érdemes lenne leszögezni.

• Nem generációs problémáról van szó. A mobil eszközök és az algoritmusok által vezérelt szolgáltatások, amiknek a használatáért az ott töltött idővel fizet a felhasználó nem csak az iskolás korosztályt érintik. Van abban némi generációs különbség, hogy ki melyik oldalon lóg, a Facebookon például hiába keresünk tiniket, de a TikTokot pörgető tini és a facebookon három percenként kommentelő nagymama között nincs lényegi különbség.
• Ha addiktív, kezeljük addikcióként. A függőséggel kapcsolatos megoldási lehetőségre már csaknem száz éve rávilágított Kosztolányi Dezső: Csodálkozol a kokainistán / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán - / s megérted! Hosszú évek tapasztalata mutatja, hogy a függőségekkel kapcsolatban sosem az adott szer vagy az adott tevékenység az, ami döntő, hanem a mentálhigiénés állapot, amiben a függőség kialakul. A prohibicionizmus, a Háború a kábítószerek ellen látványos kudarcot vallott, nem csökkent a függők száma, de megteltek a börtönök oda nem való szenvedélybetegekkel. Az egyszerűnek tűnő betiltás helyett érdemes lenen azon is gondolkodni, hogy milyen alternatívái vannak a gyerekeknek, mit tudunk nekik ajánlani, ami érdekes és tartalmasabb, mint az algoritmus generálta hírfolyam vagy a nyolcvanadik hasonló lövöldözős játék?
• A mobiltelefont a szülő veszi a gyereknek. Kicsit furcsa gondolat, hogy az iskolának kellene elsődlegesen foglalkoznia ezzel a kérdéssel, amikor azokat eszközöket, amikről szó van a szülők veszik meg a gyerekeknek és ők fizetik havonta az előfizetést is. Kicsit sarkítva, de képzeljük el, hogy szülők mindegyike a legmodernebb automata gépkarabélyt vásárolná a gyerekeinek és hozzá minden hónapban egy nagy csomag lőszert, majd az iskolán kérné számon, hogy miért lövöldöznek a gyerekek.
• Figyelem nincs magától, meg kell teremteni. Ha igaz az, hogy a telefon az oka annak, hogy a diákok nem figyelnek az órán, akkor a tantermeinknek ablaktalannak, fehér falakkal ellátottnak és hangszigeteltnek kellene lennie. A hóesés vagy a tanterem előtti fán egy mókus is hihetetlen mértékben képes elterelni a diákok figyelmét és talán jobb, ha tollat meg füzetet sem kapnak, mert abba meg firkálgatni fognak. Aki azt gondolja, hogy egy ilyen környezetben maximális a diákok figyelme, az joggal harcol a telefonok betiltásáért is. Ezzel szemben az igazság az, hogy a figyelem nem valami olyan dolog, ami alapból megvan és disztrakciók miatt elveszik, hanem az, amit a tanárnak meg kell teremtenie és fent kell tartania. Szép kifejezéssel nevezhetjük ezt tanulási motivációnak is. Meglehet, hogy a zsebben rezgő mobiltelefonok világában kicsit nehezebb a figyelem megteremtése és fenntartása, de nekünk tanároknak is több eszközünk van már erre, részben éppen a mobiltelefonoknak köszönhetően.
• Az iskolának nem kellene tovább távolodnia a világtól. Sokszor elmondtuk már, hogy a hagyományos iskolára leselkedő legnagyobb veszély az, hogy teljes mértékben érdektelenné, valamifajta ceremoniális zárvánnyá válik. Egyre kevésbé érdekli már a munkáltatókat is, hogy ki mit ért el az iskolában, sőt akár az is, hogy járt-e iskolába. A mesterséges intelligencia korábban mindaz, amit az iskola át próbál adni és amit értékel egyre érdektelenebb lesz, nem csoda, ha a diákok úgy érzik, ami az iskolában történik, ahhoz semmi közük nincsen. Ezen csak ront, ha azt az eszközt, ami a legtöbb diák számára az identitásának része egyszerűen kizárjuk az iskolából.
• A jó mobilhasználat tanítható. ha belegondolunk egészen furcsa dolog, hogy odaadjuk a gyerekeknek ezeket az eszközöket, amik szerintünk is kifejezetten veszélyesek lehetnek a mentális egészségükre, de semmiféle segítséget nem adunk nekik ahhoz, miként használják. A tiltás helyett sokkal fontosabb lenne olyan, bizonyítékokon alapuló programokat bevezetni, amivel felkészítjük a diákokat a digitális világra, azzal egyidőben vagy akár még az előtt, hogy az rájuk szakad. Ennek jó helye lenne az iskola, még jobb a család, de ehhez a szülők szinte semmi segítséget nem kapnak. Fontos lenne a diákokkal a használat tudatosságáról beszélni, fontos lenne segíteni feldolgozni nekik mindazt, amivel nagyjából az első pillanatban találkozhatnak, amikor felmennek az internetre, legyen az a pornográfia, a csalások vagy akár a bullying. Egy pillanatra se higgyük azt, hogy annyival, hogy napi nyolc órában elvesszük tőlük a telefont, megoldottuk ezt a kérdést.

Nehezen megy a diákoknak a tanulás? Nem akarnak/szeretnek semmit memorizálni? Milyen kézenfekvő megoldás, hogy próbáljuk meg 'megzenésíteni' a tananyagot, hiszen mindneki szereti a dalokat, és sokkal fülbemászóbb, ha énekelni kell a szorzótáblát, és nem magolni. De vajon így van-e? Kétségtelen, hogy az AI forradalom lehetővé teszi lassan számunkra, hogy bármiből kedvünk szerint dalokat írjunk. nem nagyon jó dalokat, de már élvezhetőt. Ennek előnyeit, hátrányait, lehetőségeit, egy konkrét gyakorlati alkalmazását és erős kritikáját mutatjuk be ebben a cikkünkben, alkalmazást ajánlunk hozzá, valamint megosztunk néhány már elkészült művet.

Sokan sokféleképpen kárhoztatták már a modern technológiát, hogy az miképpen rontja meg az ifjúságot. A brit neurológus Susan Greenfield szerint a mai gyerek agy a digitális eszközök használata miatt már teljesen másképpen van huzalozva, mint a korábbi generációké. Az állítása sokkal népszerűbbek a bulvársajtóban mint a témával foglalkozó tudósok között, akik sokkal visszafogottabban nyilatkoznak arról, milyen hatással is van a digitális világ a mindennapjainkra. Ha mégis egyetlen dolgot kellene megnevezni, ami biztosan változott, az az azonnaliság megjelenése. Ha belegondolunk, hogy korábban keddről keddre kellett várni az Onedin kapitány részeit, vagy akár egy hetet is arra, hogy a fotót előhívják és nagyítsák, látható, hogy milyen drasztikus a változás, ma már egyben darálhatunk le évadokat sorozatokból és tulajdonképpen végtelen képet készíthetünk a mindig a kezünk ügyében levő telefonunkkal.

Nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy jobb dolog, ha az ember azonnal elolvashatja, mit is írt a Szabad Nép 1949 április 4-én, nem kell először megtudnia, hogy melyik könyvtárban őrzik ezt az újságot, majd elmennie oda, kikérni és úgy megnézni. De tény, hogy amiként egyre jobban szokunk hozzá az azonnal kapott válaszokhoz és reakciókhoz, úgy csökken a kitartásunk is (a miénk is, nem csak a diákoké). Márpedig az AI hatékony használatához nélkülözhetetlen készség a kitartás, gyakran szükség lesz arra, hogy sokat birkózzunk a rendszerrel, amíg hajlandó azt csinálni, amire nekünk szükségünk van, gyakran kell majd újabb és újabb megközelítésekkel is próbálkozni ehhez. Szerencsére a kitartás egy fejleszthető képesség, adunk pár ötletet ahhoz, hogy miként.

Rengeteget hallunk arról, hogy milyen komoly kihívások elé állítja a tanárokat az, hogy a diákok gyakran generatív mesterséges intelligencia segítségével készítik el a házi feladatokat, illetve csalnak a teszteken, beadandókban és úgy általában a feladatokat kiszervezik az AI-nak. Ezek a félelmek teljesen jogosak, ugyanakkor arra gondoltunk, hogy érdemes lehet megfordítani ezt a kérdést, és körbejárni, hogy a tanárok munkájában milyen lehetséges következményekkel járhat az AI használata. Külföldön már elkezdődtek ezek a beszélgetések, érdemes felvenni a fonalat.

Megannyiszor szó esik arról, hogy mire és miként lehet használni a mesterséges intelligenciát a tanításban, a legerősebb ígéret a személyre szabott tanulás. A mesterséges intelligencia majd személyes tutor lehet, teljesen az egyéni kívánalmaknak megfelelően tudja alkítani a tanulást és így hoz el egy sokkal boldogabb jövőt (amiben azért a tanárokra egyre kevesebb szükség van). maga az ötlet nem újdonság, Az 1970-es években jelentek meg például az első számítógépes adaptív tesztek, amik az újabb kérdéseket az előzőek függvényében adták mindig a diáknak, így próbálva meghatározni minél laposabban a tudás szintjét. Ha erről a Peter-elv jut eszünkbe, miszerint egy hierarchikus rendszerben mindenki addig jut el, amíg már képtelen jól teljesíteni, az nem véletlen.

De még korábban találunk példákat hasonló elképzelésekre a tanulási folyamatról. A kísérletes pszichológia egy nagy kutatója, B. F. Skinner, aki a behaviorizmus egyik kidolgozója volt gondolta azt, hogy a galamboknál és patkányoknál már bizonyított módszereket az iskolában is lehetne alkalmazni. Megalkotta a tanítógépet, egy olyan szerkezetet, amiben a tananyagot apró részletekre bontotta fel, amit a diáknak meg kellett oldania. A diák a választ (ami lehet rövid szöveg, szám, de a leggyakrabban egy ABCD-teszt) beírja, majd látja, hogy helyes-e. Ha helyes, tovább léphet a következőre, ha nem, egy újabb hasonló problémát kap. Skinner, aki a tanulást a pozitív és negatív megerősítéssel (jutalmazással és büntetéssel) elért viselkedésváltozásnak tartotta úgy vélte, ezek a gépek egyfelől azonnali visszajelzést adnak, másfelől lehetővé teszik, hogy mindenki az egyéni ütemében tanuljon tovább.

Az iskola vége, vagy új paradigma? Hatékonyan segíti a tanulást, vagy egyszerűen egy újabb eszköz a csalásra? És ezzel együtt feladat a tanárnak, hogy kiszűrje az AI-val megírt házi feladatokat, és beadandókat - mintha nem lenne elég feladata, dolga manapság! A mesterséges intelligencia iskolai használata a határtalan optimizmus és csodavárástól egészen az apokalipszis vizionálásáig sokfajta reakciót vált ki az oktatás körül élő és dolgozó emberekben. A diákok gyakran azt gondolják, hogy ezentúl nem kell már esszét írni, fogalmazni, sőt olvasni sem. A tanárok rettegnek a sok AI-val megírt beadandótól, vagy lelkesen keresik azokat az alkalmazásokat, ahol egy perc alatt, egyetlen mondatból óravázlatot ír nekünk egy messterséges intelligencia. Az oktatás irányítói remek eszközt láthatnak az AI-ban, hiszen egyszerű tömegtermelésre kiválóan alkalmas, és viszonylag olcsó. Ja, és nem kérdez vissza, nem gondolkodik. Egy magyartanárt nehezen lehet esetleg arról meggyőzni, hogy lelkesedéssel tanítsa Herczeg Ferencet, egy AI alkalmazással nem lesz ilyen problémánk. És aztán itt vannak azok a cégek, akik megérezve, hogy az AI valami egészen új, izgalmas, és sokoldalú, az alap AI modellekre építve, és azok technológiáját használva oktatási alkalmazásokat készítenek - napok alatt, ezrével. Ebben az írásban ezeknek az előnyeit, veszélyeit járjuk körbe, sok gyakorlati tippel, amelyek segítenek eligazodni a sokezer AI alkalmazás dzsungelében.

Ismét kitaláltunk valamit, amiről azt gondoljuk, sok pedagógusnak hasznos lehet. Elkezdtünk írni egy online kiadványt, amelynek a címe: Mesterséges intelligencia az oktatásban. Nem túl kreatív, ám annál beszédesebb cím :)

A könyv több szempontból is különleges: online írjuk, és egy Google Drive-on lesz elérhető minden TanárBlog előfizető számára! Folyamatosan írjuk, újraírjuk, és dinamikusan változtatjuk a könyv tartalmát, igazodva a világ hihetetlen ütemű változásához, így mindig naprakész kiadványt olvashattok.

További izgalmas újdonság, hogy közösségi szerkesztésre hívjuk minden olvasónkat. A könyvben helyben lehet kérdéseket feltenni, kiegészíteni, példákat írni hozzá, és mi ezt beledolgozzuk a kiadványba, vagy ha nem is, ott lesz, és minden olvasó számára elérhető marad!

A TanárBlog olvasói 2024. május 10-től elérhetik a folyamatosan bővülő kézikönyvet, amelyben elméleti alapok, a rendszerszintű bevezetés keretei, óravázlatok, eszközök, és rengeteg egyéb, hasznos információ található még. Hisszük, hogy ez a kiadvány lehet az AI iskolai felhasználásnak egyik alapja, főleg, ha ti is kommenteltek :)

Ha szeretnél hozzáférést a kiadványhoz, nem kell mást tenned, mint előfizetni erre a hónapra a TanárBlogra. A részletekről ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ, a havi előfizetés 999 Ft.

Azon gondolkodtam, hogy tudnék olyan órát tartani angolból, ahol a diákok gyakorolhatnak a különböző szóbeli egyetemi felvételikre, ám ezúttal kifejezetten ‘motivációs felvételi beszélgetést’ szerettem volna valahogy szimulálni. Rengeteg ilyen anyag van, persze, de az én igényeim ennél specifikusabb voltak - azt szerettem volna, hogy minden diák számára teljesen személyre szabott felvételi kérdéssort tudjunk összeálltani, ami konkrétan arra az egyetemre, és arra a karra vonatkozik, ahová ő jelentkezni szeretne, mégis nem egymás mellett futó 16 párhuzamos tanórát szerettem volna megtartani, hanem egy teljesen koherens, mégis tökéletesen differenciáló megoldásra vágytam. Naná, hogy az AI segített, mutatom is, hogyan. Összegzés: egy jó ötlet, gépek a gyerekek előtt, ingyenes ChatGPT vagy Copilot account, és tökéletesen tervezett egyéni tanulási útvonalak úgy, hogy a differenciált tananyag folyamatosan, mégis egy csoportban tartott órán alakul. Készülés egyébként 0 perc, hatékonyság 100%. Emellett tettem néhány érdekes megfigyelést arra nézve, hogy milyen hatással van az órára az, ha AI-val dolgozunk - van pár meglepetés benne.

Ahány szakértő, ahány ‘futurista’, annyi szcenárió arról, hogy vajon hogyan írja át az iskola működését. Vannak, akik örömmel, és naponta osztanak meg 4-5, vagy akár 10 újabb AI eszközt, amit (bár nem használnak), ajánlanak. Itt ugye mindig kérdés az, hogy addig rendben van, hogy létezik egy klassz AI megoldás, de arra nem igazán kapunk választ, hogy ez az iskolai mindennapokban hogyan is nézhet ki. Mi itt a TanárBlogon nagyon sokat gondolkodunk azon, hogyan lehet értelmesen, a tanulás szolgálatába állítani az AI-t, ami egy fantasztikus eszköz IS lehet. Amiben talán az, amit mi mondunk, más kicsit, az nem más, mint a tantermi tapasztalat. Bevisszük az órára, kitaláljuk a módszertanát, és ez alapján ajánlunk olyan AI alkalmazásokat, amelyek valóban segíthetik a tanárok mindennapjait, és így sokkal hatékonyabbá tehetik a pedagógiai munkát. Ebben a rövid összefoglalóban a mesterséges intelligencia helyét próbáljuk kijelölni, az alkalmazás (vagy csak simán az AI-hoz viszonyulás) különböző szintjeit meghatározva. Bónuszként pedig megosztunk egy olyan gyűjtő oldalt, ahol mindenki kedvére szemezgethet a most elérhető, több mint 15 000 AI alkalmazás között!