Nagy verseny, hogy vajon mi lehet az a hagyományos iskolai keretekben, ami a legjobban távolítja azt el attól a fajta tanulástól és tanítástól, amit jobb híján 21. századinak szoktunk nevezni. Mindenki fel tudja sorolni, hogy milyen képességekre lenne szükség: együttműködésre, kezdeményezőkészségre, problémák felismerésére és megoldására, a tudásszerzés képességére és így tovább, majd mindenki felteszi a kezét, hogy de hát ez sajnos itt és ilyen keretek között lehetetlen. Merthiszen a NAT és a kerettanterv, az érettségi követelmények, az éves mérések, az óraszámok és az osztályozás és így tovább. Herkulesnek csak tizenkét feladatot megoldania, a 21. századi tanárnak ennél jóval többet kellene, de vajon melyik lehet az ősbűn, a hagyományos oktatásnak az a vonása, ami teljesen ellehetetleníti, hogy valódi tanulás és tanítás történjen az iskolákban?

Az utolsó héten az iskolámban témahetet tartottunk és arra a meggyőződésre jutottam, hogy az, ami leginkább akadálya a tanításnak a 45 perces tanóra. A témahét mifelénk azt jelenti, hogy az adott héten csak egy témával foglalkoznak a diákok, tehát nincsenek is klasszikus értelemben vett óráik, hanem minden tevékenység az adott téma köré szerveződik. A témát az adott évfolyam tanárai határozzák meg és ők azok, akik a hét menetrendjét is megtervezik. Érdekes látni, hogy mint a szirének hangja, úgy csábítja az embert a 45 perces frontális előadás lehetősége és alig van olyan témahét, ahol ilyesmi egyáltalán ne lenne. Pedig azokban az esetekben, amikor sikerül megszakítani ezt a keretet, egészen hihetetlen dolgokra képesek a diákok, így volt ez a mi Ki mit tud?-unk esetében is.

Sok vitát generál a házi feladat, mint iskolai műfaj. vajon van-e értelme, hasznos gyakorlás, és az iskolában megtanultak rendszeres, irányított konszolidációja, vagy csupán egy kínzóeszköz, amelyet kegyetlen tanárok találtak ki, hogy a gyermekek életét elviselhetetelenné tegyék. Nos, kétségkívül van ilyen és olyan házi feladat is, mi most arra válllkoztunk, ohgy egy meta kutatás segítségével megkíséreljük megválaszolni, hogy kell-e egyáltalán házi feladat, ha igen, akkor kinek, mikor, milyen munkát adjunk otthonra, illetve a kutatások eredménye alapján kimondható-e, hogy milyen a jó házi?

Nagyon izgalmas egy másik oktatási rendszert közelről, belülről megtapasztalni, és ez különösen igaz most, Magyarországon. Lehetőségem volt egy hetet egy galíciai kisváros (valóban kisváros, alig 13 000 ember lakja) középiskolájában élni, dolgozni, órákat látogatni, és sok-sok diákkal és tanárral beszélgetni arról, hogy mit is jelent(het) a közoktatás 2023-ban az Európai Unióban. A számomra szemléletformáló élmény rövid összefoglalóját olvashatjátok most.

A nagy Kahoot!-láz idején sok tanár hamar rájött arra, hogy az online kvízek használata akkor a legkényelmesebb, ha azt a diákok állítják össze. Magam is adtam ki ilyen feladatokat, amiben kvíz kellett készíteniük például az összefoglaló órához. A végeredmény szinte mindig lehangoló volt. Nem sokban különböztek attól a burgonya fajtákra kérdező kvíztől (megnézhető IDE KATTINTVA), amit egyszer kifejezetten viccből raktam össze. A kérdések többsége adatokra, szavakra, magukban lényegtelen részletekre kérdezett rá. Ilyesmik mint: Milyen magas a Kékes? A) 1014 m B) 1015 m C) 1016 m. Egy újabb érdekes adat! – mondhatná rá Galla Miklós.

Vajon mi működik az oktatásban, mit érdemes bevezetni, milyen innováció 'ragad meg'? Ezek mind olyan kérdések, amelyek minden tanárt, szülőt (jó esetben iskolaigazgatót és fenntartót). Foglalkoztatnak. Bárcsak lenne egy olyan gyűjtemény, amely megmondja, hogy mibe érdemes belevágni a fejszénket. Ebben a cikkben egy olyan hatalmas meta-kutatást mutatunk be, amely sorra vesz 30 különböző lehetslges pedagógiai innovációt, és három szempontból elemzi: mennyire drága a bevezetése, mennyire megalapozott a tudományos háttere, illetve milyen hatása van - hány hónapot 'tesz hozzá', vagy éppen 'vesz el' egy diák iskolai életéből. A lapozás után érdemes böngészgetni, mert remek ötleteket ad, és megnézhetjük, hogy mennyire hasznos az, amit éppen mi szeretnénk bevezetni. Az oldal angol nyelvű.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lesz, vagy akár már van az MI az oktatásra jellemzően két sarkosan ellentétes véleményt lehet hallani. Az MI optimisták úgy látják, ezzel egy soha nem látott eszközt kaptak a kezükbe a tanárok, végtelen mennyiségben állíthatók elő tananyagok, feladatok, amiket azután az MI javítani is képes, még kevésbé kell majd unalmas procedurális tudást, alapismereteket tanítani és összességében jobb hely lesz majd az iskola. A pesszimisták ezzel szemben azzal riogatnak, hogy az iskola és a klasszikus tanítás ezzel végérvényesen szerepét veszti, hiszen semmi olyat nem tud kínálni, amit ezek a programok ne tudnának, az iskolai oktatás eljelentéktelenedése ezzel tetőzik be és a tanálok végleg csak gyermekmegőrzők lesznek. Az igazság minden bizonnyal a két véglet között van, de hogy hol, azt nem könnyű megtalálni. Segíthet ebben egy kísérlet, amiben arra próbáltam rávenni a mesterséges intelligenciát, hogy tervezzen egy sakk-készletet.

Rengeteg kérdést, egyben lehetőséget hoznak életünkbe a ChatGPT-hez hasonló AI alkalmazások. Ezekről ír cikkében Kőműves Edina. Nagy örömmel osztjuk meg és ajánljuk írását.

A ChatGPT egy nagy nyelvi modell, amelyet az OpenAI fejlesztett ki, és a GPT-3.5 architektúrára épül. Ez a modell képes szöveges kommunikációra, és az emberekkel való interakcióra, hasonlóan egy chatbot-hoz. A ChatGPT a gépi tanulás és az AI (mesterséges intelligencia) területén található fejlett technológiák felhasználásával működik, és képes széles körű információkra adni választ a felhasználók kérdéseire.

Elindult a jelentkezés a Képességmátrix Óralemező Excel (KéÓEx) megszerzéséért (természetesen ez továbbra is nyitott, IDE KATTINTVA lehet nevezni). Azt találtuk ki, hogy mindent ingyen adunk ebben a képzési rendszerben, cserébe viszont némi 'munkát', befektetett energiát kérünk - aminek az eredményét megosztjuk a közösséggel, és közösen épülünk belőle. Alig pár óra alatt közel 170 jelentkezést kaptunk, ezt nagyon köszönjük! A KéÓEx-ért egyébként egy egyszerű jelentkezési lapot kell kitölteni. Ezután pár napon belül elküldjük az Excel-t, és a továbblépéshez egy pár kérdésből álló kérdőívet kell kitölteni - visszajelzést adni a felhasználásról. Ha nem működött valami, hiányzott belőle egy szempont, netán nem volt érthető egy elem, akkor közösen még jobbá tehetjük. Akik ezt a visszajelző kérdőívet is kitöltik, beléphetnek az digitális pedagógiai önfejlesztés eleddig példa nélküli világába :) - ahogy mi azt elképzeljük. A lapozás után az általatok feltett kérdésekre próbálunk meg röviden válaszolni a KéÓEx kapcsán.

Csak akkor kritizáljon, ha tud jobbat csinálni - hangzik el gyakran a nem éppen magasröptű internetes vitákban és ugyan igaz, hogy ahhoz sem kell tudni tojást tojni, hogy eldöntsük, melyik a záp, valami igazság mégiscsak van a dologban, egy kritika akkor ér valamit, ha azt is megmutatja, hogyan lehetne valamit jobban csinálni. Mi itt a TanárBlogon már pár hete erősen kritizáltuk, azt, amit a Belügyminisztérium tanári teljesítményértékelésnek nevezett el, de valójában sokkal inkább tűnik egy nagyon szoros póráznak, amin a tanárok még jobban foghatók és irányíthatók. Megírtuk, hogy mi a baj az alaphelyzettel, mik a konkrét bajok a tervezettel és milyen elvek mentén lehetne egy jobb, hasznosabb rendszert kiépíteni. Most még tovább megyünk, kidolgoztunk ugyanis egy olyan eszközt, ami lehetőséget ad arra, hogy valaki a saját óráit legyen képes értékelni elemezni. Ez az eszköz segítséget adhat ahhoz, hogy valaki meg tudja határozni, mi az, amiben esetleg fejlődnie kellene, mi az, amivel jobbá tudja tenni az óráit, de arra is hasznos lehet, hogy mások számára megjelenítse, milyen is egy adott óra.

Ostobaság lenne azt gondolni, hogy a tanároknak nincs szükség arra, hogy fejlődjenek, tanuljanak. Miközben a csapból is az folyik, hogy a 21. században milyen gyorsan változik a világ, milyen gyorsan strukturálóik át az, hogy mi a fontos, értékes tudás, azt állítani, hogy egy tanárnak bizonnyal elegendő, amit az egyetemen megtanult nem tűnik vállalható álláspontnak. A szakmai fejlődésnek az alapja pedig az, hogy tudjuk és lássuk, hogy állunk, mi az, amiben fejlődnünk kellene, egyszóval egyfajta állapotfelmérés, ha úgy tetszik értékelés. A tanári munkát értékelni, azt visszajelezni tehát szükséges, de nagyon nem mindegy, hogy miként. Korábban már írtunk arról, hogy milyen gondok vannak a Belügyminisztérium által meglebegtetett tervezettel, most arról töprengünk, hogy milyen lehetne egy ideális rendszer.