A Pintér-mátrix 2 - Mi a gond a tervezettel?
Vezércikk - 3 éve
A politika számára sokszorosan nehéz terep az oktatás. Viszonylag sok pénzt felemészt (a skandináv országokban a GDP 8%-át, nálunk 5-öt sem), minden családot érint, szinte mindenkinek van vele kapcsolatban első kézből élménye, viszont a valós eredmények eléréséhez nagyon hosszútávú és alapos gondolkodás kell, az oktatáspolitika igazi dimenziói messze túlnyúlnak a politika jellemzően négy éves, választástól választásig tartó horizontján. Így válik az oktatás a látványos gesztuspolitizálás ideális terepévé, az érdemi intézkedések helyett a hangzatosak kerülnek előtérbe, így lesz sokkal több szó arról, hogy melyik író legyen a kötelező olvasmányok között, mint arról, hogy egy megváltozott világban milyen készségekre lesz majd szüksége a gyerekeknek és miként kellene az iskolának erre felkészítenie őket. Bő negyven éve az oktatáspolitika egyik kedvenc szava az elszámoltathatóság, azaz az igény, hogy a tanárok valamiképpen legyenek felelősek a tetteikért. Többek között ezzel a jelszóval vezették be az Egyesült Államokban a standardizált tesztelésnek azt a rendszerét, ami azóta látványosan rontott az oktatás helyzetén, de majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy bármilyen másfajta oktatáspolitikáról egyáltalán szó lehessen. A Pintér-éra intézkedései tökéletesen megfelelnek ennek a mintázatnak, az évekénti mérések mellett a tanári önértékelésnek nevezett rendszer is elszámoltathatóvá kívánja tenni a tanárokat, úgy, hogy az a fizetésben is meglátszódjon. A tervezett rendszerrel sok probléma van:
Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!
Fridrich Máté Phd Hallgató több cikkben értekezik a gamifikáció megvalósulásának elméleti lehetőségeiről. Ez egy fontos hiányossága a hazai gamifikációval foglalkozó közösségnek, tanároknak, kutatóknek, fejlesztőknek. Nagyon fontosnak érzem, hogy ezek a szereplők egymást támogatva, egymást segítve, konstruktív szakmai vitában és együttműködésben segítsenek a gamifikációt hatékony és skálázható módszerré tenni a köznevelésben (és azon túl is esetleg).
Fridrich Máté több írást is publikált, többek között a konstruktivizmus, konstruktivista pedagógiai és a gamifikáció lehetséges kapcsolódási pontjait bemutató cikkét 
Sokszor kritizáltuk már azt a gyakorlatot, amikor a diákoknak a mobiljainkat le kell adniuk amikor belépnek az iskolába és csak akkor kapják vissza, amikor hazamennek. egyszerűen pazarlásnak tűnik, hogy egy ilyen remek eszközt, ami kifejezetten elősegítheti a modern oktatást kitiltunk a tantermekből. Természetesen érthető, hogy miért, az a félelem, hogy a tanóra nem tud versenyezni a diák figyelméért mindazzal, amit a telefon kínál. Pedig ez nincs így, ha érdekes az óra, ha izgalmas a feladat, ha látható a tanulás értelme, a diák örömmel tanul. Tanulni mindenki szeret, nem lehetetlen konkurálni a mobil-világgal. Az utóbbi időben azonban azt látom, hogy nem is ezért lehet gond a mobil az iskolában, hanem egy másik szempontból, ami sokkal inkább a szünetekben, mintsem a tanórákon jelent problémát.
Emlékszik még valaki a 
A politikának nincs helye az iskolában! - hangzik el sokszor és sok oldalról, leggyakrabban természetesen olyankor, amikor egy politikus úgy érzi, a másik próbál politizálni az iskolában. De valóban kívánatos-e az apolitikus iskola, az olyan iskola, ami számára a társadalom közös ügyei tabunak számítanak? Ha komolyan vesszük mindazt, amit a 21. századi pedagógiáról mondani szoktunk, akkor erre a kérdésre határozott nemmel kell felelnünk. A diák-központú, 21. századi, jövőre fókuszáló vagy bármilyen más divatos jelzővel képzett modern pedagógiának nagyon sok olyan eleme van, ami nem megvalósítható anélkül, hogy az iskolában ne jelenne meg a politika.
Március 16-án, amikor az ország talán egy kicsit jobban a pedagógiára, pedagógusokra, és általában az iskolára is figyel, a TanárBlog egy rendhagyó iskolai napot, fogadóórát szervez. Mit jelent ez? Igykeszünk egy iskolai munkanap ritmusához igazodni, és szerintünk nagyon érdekes beszélgetésekkel, érdekes emberekkel, jó témákkal kitölteni egészen délután 3-ig az időt. Ehhez egy YouTube csatornán lehet élőben csatlakozni (
Kevés dolog ver akkora hullámokat a hazai oktatási rendszerben, mint a középiskolai felvételik ügye. Kevés olyan dolog van, ami jobban mutatná fel a magyar rendszer egyik legnagyobb problémáját, a szelektivitást. Hátrányos helyzetű gyerekeknek tulajdonképpen reményük sincsen arra, hogy jól végezzenek s így a jobb iskolákba jussanak, a módosabbak pedig meg tudják fizetni az előkészítőket és többé-kevésbé biztosíthatják, hogy a gyerekük jó iskolában tanuljon, megtartva ezáltal a privilégiumait. Az egész dolog mélyén persze a rendszer szent tehene az ironikusan elnevezett szabad iskolaválasztás áll, ami nagyjából csak az elit családjai számára szabad. Mint egy futóverseny, ahol valaki Adidas cipőben indul, más mezitláb és egy harminc kilós zsákkal, míg a harmadik motorral. Végülis teljesen objektív, hogy ki ér elsőként a célba és az elméleti lehetősége mindenkinek volt erre, a verseny tehát teljesen fair, nemde?
Tegnap írtunk arról, hogy milyen problémákat vet fel, ha az értékelésben az átlagokat használjuk. Ha megkérdeznénk egy tanárt arról, hogy az év végi jegyet például miért az átlag alapján határozza meg, vajon meg tudná indokolni, hogy miért ez a módszer a legjobb a tudás, eredmény számszerűsítésére? Egy számsorból nem csak az átlag segítségével lehet valamilyen információt kinyerni. Ott vannak például a másféle átlagtípusok a mértani közép (a számok szorzatának gyöke) vagy a harmonikus közép (a reciprokok összegének reciproka). Ezekkel például a diákok nem nagyon járnának jól, hiszen mindegyik kisebb, mint a hagyományos számtani közép. Tény viszont, hogy minden statisztika kurzus első óráján elmondják, hogy az átlag semmit nem ér szórás nélkül. Hiába van kettőnknek átlagosan ötszáz forintja, nem mindegy, hogy mindkettőnk zsebében egy-egy ötszázas lapul, vagy csak nekem egy fityingem sincs, miközben a másiknak van egy ezrese. A szórás (az átlagtól való eltérések átlaga) azt mutatja meg, hogy mennyire egyenletes egy sokaság eloszlása. Vajon mi ér többet, ha egy diák úgy ér el négyest, hogy a szórása közel nulla vagy ha a szórás kettő felett van?
