Oktatás az alvilágban
Vezércikk - 2021. január 29.
Lassan harmadik hónapja van digitális oktatás a középiskolákban és jól érezhető, hogy mindenki egyre kevésbé viseli az egészet. Már tavasszal is lehetet érezni az év végére valami erősen depresszív hangulatot az online órákon, a tanár-diák kapcsolatokban és pont jókor jött a szünet. Most a hangulat szintjén nagyjából ugyanott vagyunk, csak még kilátástalanabbul, hiszen senki nem tudja, meddig tart még ez így, két napig vagy a tanév végéig. Amikor megpróbáltam végig gondolni, hogy mitől is olyan nehezen működő vagy nehezen viselhető az online tanítás diáknak és tanárnak egyaránt, eszembe jutott, amit Akhilleusz mond az Odüsszeiában:
Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét,
egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség,
mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak
Én is szívesebben tartanék élőben akár rossz órákat is megátalkodott gyerekeknek, mint még egy digitálisat akár a leginkább együttműködő csoportnak is, és meglehet ugyanazért, amiért az antik hős is inkább választaná a legrosszabb földi létet is az alvilág helyett. Homérosznál Hádész birodalma leginkább abban különbözik az élők világától, hogy nincsen benne semmi öröm. A holtak lelkei közömbösen léteznek, árnyak csak, akik nem tudnak érezni, örülni, létezésük hasonló az emberekéhez, éppen csak a lényeg hiányzik belőle. Ez a túlvilági lét rettenetesen emlékeztet a távolléti oktatásra, ami sok külsőségében hasonlít a rendes tanításra, de legjobban az öröm hiányzik belőle.
Miféle öröm van a tanításban és a tanulásban, hacsak nem az, ha elmarad az óra, kérdezhetné bárki tulajdonképpen jogosan. Már Shakespeare is arról ír, hogy a Táskás nebuló: csigamódra és / Kelletlen mászik iskolába., elsőre nem tűnik hát az öröm helyének z iskola, de a mostani helyzetben mégis látszik, hogy a legszürkébb iskolai napokban mennyi olyan öröm volt, ami most ebben a helyzetben hiányzik. Ha tökéletesen pótolni nem is tudjuk, fontos lehet, hogy megtaláljuk, mi az, ami hiányzik és kitaláljuk, hogy miként lehet többé-kevésbé pótolni. Milyen örömforrások vannak az iskolában?
A taktilitás öröme. Hiába vannak csilli-vili videójátékok ma már, mégis sokan játszanak hagyományos társasjátékokkal, egyszerűen azért, mert a tábla, a figurák a játék fizikai létezése olyan élmény, amit nem tud pótolni a legmenőbb videókártya sem. Ez a fajta élmény, ez az öröm többnyire teljesen hiányzik az online oktatásból, hiszen szinte minden a képernyőn történik. Érdemes odafigyelni arra, hogy valamiképpen visszacsempésszük ezt az élményt a tanulásba. Ugyan remek szókártya programok vannak, de egyszer-egyszer nyugodtan lehet az a feladat, hogy fizikai valójában is elkészítsék a kártyákat. Vannak remek videók fizikai kísérletekről, nagyszerű szimulációk érhetők el, de néha érdemesebb valami olyat is csináltatni velük, amit az otthoni eszközökkel készíthetnek el, még akkor is, ha a mérés nem lesz pontos és nem látszik olyan egyértelműen a fizikai összefüggés.
A metakommunikáció öröme. Élőben fel sem tűnik, hogy milyen sok csatornán kommunikálunk másokkal és ezzel milyen sok dolgot (gyakran pozitív dolgokat) közlünk velük. Az online tér egyik legnagyobb nehézsége, hogy ezt a metakommunikációt szűkíti le nagyon. Élőben például egyértelmű, hogy mások figyelnek ránk (kitüntetnek a figyelmükkel), amikor éppen szerepelünk (akár tanárként, akár diákként), ez a pozitív megerősítés teljesen hiányzik az online világban. Nem tudhatjuk, hogy csak a semmibe beszélünk-e éppen, az aki a másik képernyő előtt ül éppen figyel-e ránk vagy nem. De ugyanúgy hiányoznak a metakommunikatív megerősítések, egy mosoly, egy biccentés, ha valaki valamit jól csinál. Teljes mértékben ezeket nem fogjuk tudni pótolni, de törekedhetünk arra, hogy valami legyen helyette. Adjunk sokkal több visszajelzést szóban és írásban is. Kérjünk visszajelzést a diákoktól is, akár a tanári előadások közben is, erre kifejezetten hasznosak lehetnek az olyan backchannel eszközök mint például a Socrative vagy a Mentimeter.
A változatosság öröme. Amikor bent vagyunk az iskolában, nagyon sokféle dolog történik, amikor a képernyő előtt vagyunk sokkal kevesebb. Ez is hozzájárul az online tanítás örömtelenségéhez. Még a legjobb feladatok is unalmassá, rutinszerűvé válnak a leszűkített térben. Noha azt a sokféleséget, amit az élő iskola ad nem fogjuk tudni pótolni, tudatosan törekedhetünk arra, hogy az online lét is sokszínű legyen. Legyenek sokfélék az órák, változatos összetételűek a csoportok, többfélék a feladatok, érdemes minél több dolgot megpróbálni, hogy megtörjük a monotóniát.
Ugyan ezek a tippek sem fogják visszahozni az élő oktatás örömét, de talán egy kicsit kevésbé érezhetjük azt, hogy testtelen árnyakat kell tanítanunk.
