A következménytelenség pedagógiája

Ebben a projektben ugyanakkor belátták, hogy kattintós tesztekkel nem lehet mindent megmérni, ezért több esszét is be kellett adnunk. Én meg is tettem, még hosszabban, részletesebben is írtam, mint ahogy azt a minimumkövetelményekben meghatározták. Kíváncsian vártam és vártam az eredményt, a visszajelzést, a vitát, az értékelést, bármit. Aki arra tippelt, hogy ebből semmi nem lett, hanem egyszerűen kaptam egy igazolást, hogy elvégeztem sikeresen a képzést, az nyert. Hurrá, gondoltam, de azért én mégiscsak szeretném látni, hogy milyen visszajelzést, értékelést adtak az esszémre - gondoltam az is szöveges lesz. Meg is kerestem a trénert, és a szervező cég illetékeseit, az előbbi azt mondta némileg indignáltan, hogy csak nem képzelem, hogy ennyi pénzért ő ennyi esszét ELOLVAS???!!! AZ illetékesek kedvesen hallgattak, majd semleges választ adtak (egyszer, amikor tovább firtattam a dolgot, már egyáltalán nem válaszoltak), amiben leírták, hogy ne aggódjak, és minden rendben van. Ismét a következménytelenség. Ha azt szeretném, hogy modern eszközöket modern pedagógiai elvek mentén használjanak, akkor nem egy évvel az eszköz kiadása után szervezek képzést, ha már szervezek, akkor megpróbálok önálló, izgalmas, jól használható tananyagot adni, és nem arról a 15 oldalról, alkalmazásról beszélni (konkrétan azt elmondva, hogy hová kell kattintani), ami már amúgy is az emberek könyökén jön ki (Tankockák, Kahoot!, NKP stb.). Arról nem is beszélve, hogy ha elvárom, hogy esszét adjanak be, akkor magammal szemben is elvárom, hogy arra visszajelzést adjak. De ilyenről szó sincs, mindenki tudta, hogy AI-val beadott esszék lesznek (én 2,5 órát dolgoztam vele), és senki nem nézi meg őket, és ezzel mindenki boldog, abban a bizonyos Excel-ben egy újabb rubrikába kerülhet pipa. Az, hogy ennyi pénzt elköltve mit sikerült fejleszteni a pedagógusok digitális készségén, senki nem firtatta, és senkit nem is érdekelt valójában sohasem szerintem. Konkrét feladat volt, minél olcsóbban megoldani, és a résztvevőkkel cinkosan összekacsintva világossá tenni, hogy elég úgy tenni, mintha valamit csinálnánk.

Ennek még súlyosabb, minősített esete a szememben az NKE pedagógia karának egyik első megnyilvánulása, az a bizonyos NAT vizsga. Bár sokan (vélhetően) AI-val vizsgáztak le, valójában az sem kellett hozzá, hiszen egyszerű kereséssel a NAT dokumentumokban bőven meg lehetett oldani a feladatot, hiszen ott csak és kizárólag arra figyelhettek, hogy védhető legyen minden kérdés. Ezért csak konkrétumokat kérdeztek, abból is a legalját. Így lehetett nekem az kérdés, hogy hány akkreditált angol nyelvkönyv található a tankönyvlistán, illetve az is, hogy egy 2. osztályos kisdiáknak hány órája lehet hetente maximálisan, majd ismét visszatérve az eredeti témához azt is be kellett tudnom írni, hogy hány évig érvényes az akkreditáció (5 egyébként, ha jól emlékszem). Ez utóbbi például fontos lenne, ha könyvkiadóhoz szeretnék menni dolgozni, de nyelvtanárként teljesen semleges információ, mint ahogy másodikosokkal sem találkozom gyakran.

A NAT vizsga kapcsán érdemes még egy pár mondatot szánni rá mint mérés-értékelés szakmai termékre. Azt hiszem, hogy ha valaki egy szakszemináriumon ilyen tesztet állított volna össze, csúnyán kivágják. Nem tudom, volt-e mérés-értékeléssel foglalkozó szakember a stábban, akik ezt összerakták … őszintén nem tudom, melyik a jobb: ha igen, vagy ha nem. Ha nem volt, akkor az nagyon komoly szakmai blamázs az NKE-nek, hiszen azzal párhuzamosan próbálta magát elit pedagógusképző intézetként reklámozni, hogy nem volt képes összerakni egy értelmes (vagyis csak szakmailag legalább értelmezhető) tesztsort. A másik eset - amit én sajnos esélyesebbnek gondolok- az, hogy volt ugyan ilyen szakértő, és akik ezt a teszt adatbázist összerakták, tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy ez a teszt pontosan semmit nem mér, és azt is nagyon pontatlanul. Ha értelmes vizsga lett volna, az egy hatalmas adatbázist jelentene, nagyon értékes tudással arról, hogy a NAT-ról mit tud, mit hisz, mit gondol rengeteg pedagógus. Ha én NAT-ot akarnék fejleszteni, egy ilyen adatbázis kimeríthetetlen aranybánya lenne. Természetesen, sejthetjük, a tesztből, és az egész vizsgából messziről süt, hogy senkit nem érdekel, hogy mit tudunk, gondolunk, hiszünk a NAT-ról, semmilyen következménye nincs ennek az egésznek, pusztán annyi, hogy lehetett egyet csuklóztatni pár százezer embert. Azt is el tudom képzelni, hogy valakinek a fejéből kipattant, hogy ‘hogy lehet, hogy ezek a pedagógusok nem ismerik a saját szabályzataikat’ (én így képzelem az elhangzott mondatot :) és mozgásba lendült ez az ostoba szerkezet.

Ezzel el is jutottunk a NAT-hoz, ahol azért a rengeteg hülyeség, meg ellentmondásos elem között megbújva igenis vannak értelmes gondolatok. Nem véletlenül indítottunk a NAT vizsga kapcsán Je suis NAT sorozatot a TanárBlogon, ahol kiemeltük ezeket a pozitív elemeket - sok volt! Többek között én személy szerint és szakmai meggyőződésből támogatom azt, hogy a digitális kompetenciák fejlesztését emeljük ki a digitális kultúra tanteremből, és legyen olyan, mint az olvasás - olvasunk magyar- és matekórán is - azaz fejlesszük minden tantárgy keretében. Ez meg is valósult a NAT szintjén, hiszen ez feladata minden szaktanárnak. Ugyanakkor azzal együtt, hogy ezt a feladatot kiadták, senkinek nem jutott az eszébe, hogy mondjuk akkor lehet, hogy nem elég a 10%, amivel egy pedagógus szabadon rendelkezhet (mármint az idejével a tanmenetben), eszközök, technológia, képzés, és szerintem leginkább támogató környezet is kellene mindehhez, egyfajta módszertani védőháló, hogy ha nem sikerül valami, vagy nem úgy sikerül elsőre, ahogy szeretné, akkor találjon a tanár támogatást, segítséget, akár képzések formájában. De nem, nem ez történt - egyszerűen oda lett rakva egy olyan feladat, amit szerintem senki a világon nem vesz komolyan - aki eddig Kahoot!-ozott, az ezután is csak azt fog, senki nem nézi meg, hogy a digitális kompetenciák akkor hogyan is fejlődnek az egyes szakórákon, de azt lehet sejteni, hogy egy ilyen horderejű módszertani paradigmaváltás nem fog megtörténni csak azért, mert azt egy dokumentumba beleírták. Ismét csak a teljes, könyörtelen következménynélküliség. Soha senki nem gondolta komolyan, hogy ezt meg kellene csinálni, arra esetleg jó lehet, hogy ha vegzálni kell egy tanárt, akkor elő lehet ezt rángatni a hajánál fogva, és lehet vele kicsit revolverezni mindenkit. Másra nem jó.

És nem csak az egyén, hanem akár intézmények szintjén is így működik. Fantasztikus ötletnek tűnhetett (szerintem is jó volt, egyébként), a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ felállítása, amelynek a feladata az volt, hogy kidolgozza a Digitális Oktatási Stratégia nevű programot. Ezt meg is tette, nem is lett rossz, sőt! Mi lett a sorsa? Bezárták, hiszen lejárt a mandátuma, és az értelmes, pedagógiailag jól megtámogatott iskolai digitálizáció lezárult. Eszközöket fejlesztettek tantestületek digitális fejlettségének a felmérésére, és fejlesztési útvonalakat javasoltak iskoláknak, illetve az egyes pedagógusoknak. Hol van ez most? Ki mérte azt meg, hogy valóban megvalósult-, valóban sikeres volt-e, tényleg bevezették-e és működik-e mindaz, amit a DOS-ban megfogalmaztak. Én azt gondolom, hogy senki, de ez nem is igénye azoknak, akiknek a feladata lenne.

Elmondhatjuk tehát, hogy sorozatosan azt kapjuk azoktól, akik a mi hivatásunkat szervezik, igazgatják és vezetik, hogy soha semmit nem kell komolyan venni. Vannak ilyen hülye vizsgák, de tudjuk, hogy AI-val írod meg, semmi gond, nyugi. Nem fogunk gondolkodtató, nehezebben megválaszolható kérdéseket feltenni, nehogy gondolkodni kelljen rajta, a válasszal meg amúgy sem tudnánk mit kezdeni, ezért csak maradjunk annál, hogy magold be a törikönyved ISBN számát (nem vicc), és azt majd jól megkérdezzük. És akkor persze csodálkozunk, ha egyrészt idegesek a pedagógusok, vagy kinevetik azokat, akik ilyen feladatokkal szórakoztatják őket, másrészt - ne legyenek illúzióink - az ilyen mértékű következménytelenség igenis lecsorog, és alapjaiban demoralizálja akár már egy iskola közösségét is, hiszen azt közvetíti felénk, hogy semmi nem számít, csak a formális teljesítés. Ez pedig a pedagógia végét jelentheti.