Az iskola és a bambusz irányítótorony
Vezércikk - 2020. december 30.
Digitálisan nem lehet rendesen tanítani – hangzik el gyakran. És valóban, nem lehet feleltetni, dolgozatot íratni, de még a diákok figyelmében sem lehet biztos a tanár. A tanárok, akik között visszatérő panasz, hogy milyen eszköztelenek a diákokkal szemben, most még jobban meg vannak fosztva mindattól, ami lehetővé tette a tanítást számukra. Fogadjuk el, digitálisan nem lehet rendesen tanítani, de talán tovább is mehetünk, meglehet, sehogy sem lehet rendesen tanítani, legalábbis nem úgy, ahogyan addig azt megszoktuk. Főként az elitgimnáziumok végzősei között fordul elő gyakran, hogy kihagynak egy vagy több napot az iskolából – mert tanulni akartak. Mi van, ha az iskola valójában már régóta nem a tanulás színhelye, hanem csak egy kargó-kultusz?
A kargó-kultuszok a második világháború után terjedtek el Óceánia egyes szigetein. A háború alatt a helybeli törzsek isteni adományként tekintettek az amerikaiak által ledobott ellátmányra, gyógyszert, élelmiszert, fegyvereket dobtak le a csapataiknak, nem mindig nagy pontossággal, így nem egyszer az őslakosok kezébe jutott az értékes rakomány. A háború befejeztével viszont elmentek a katonák és megszűnt az égből érkező áldás is, a helyiek pedig megpróbálták megidézni a hadsereget, amitől a sok jót kapták. Bambuszból, pálmalevelekből repülőgépeket, kifutópályát és irányító-tornyot építettek, fel és alá masíroztak a vállukon fából faragott puskával, remélve, hogy ettől majd visszatér újra az égi rakomány. Tulajdonképpen annyi történt, hogy egy változó világban, nem értve a dolgok valódi okait, a külsőségekhez ragaszkodva, azok imitálásával próbálták meg elérni, amit akartak. Hamis ok-okozati összefüggéseket feltételezve igyekeztek az életüket jobbá tenni. Ahogyan ezt tulajdonképpen az oktatási rendszerünk is teszi.
Sokszor mondták mér és mondtuk mi is, hogy a technikai fejlődés legnagyobb hatása az oktatásra nem az interaktív táblák, tabletek, feleltetőrendszerek és adaptív tesztmotorok megjelenése, hanem az, hogy az információ tárolásának és továbbításának technológiai változása maga után vonja a tudás fogalmának változását. Mást jelent tudni abban az esetben, ha mindenki számra bármikor elérhetőek a naprakész tények és mindenki folyamatosan tények, valótlanságok és vélemények áradatában él. Mást jelent a tudás akkor is, ha az ismereteket teremtő és közreadó rendszerek bárki számára könnyen elérhetőek. Ha az iskola erre nem reagál, hanem csökönyösen ragaszkodik a korábbi formákhoz, hogy az majd el fogja hozni a hőn áhított tanulást nem viselkedik másképpen, mint az óceániai szigetek őslakosai.
Az iskolarendszer nem rossz, hanem idejétmúlt - állítja híres előadásában Sugata Mitra. Ez önmagában nem szerencsés, de még nagyobb baj, ha kargó-kultuszként ragaszkodik a külsőségeihez. Ilyen külsőség például az osztályzás, amiről csökönyösen állítjuk, hogy a tudásnak valamiféle mérője, sőt, hogy maga az osztályzás hatékony motiváló eszköz, segíti a tanulást. Ilyen külsőség az érettségi és a középiskolai felvételi, minden ősszel hatodikosok ezrei magolják az obskúrus közmondásokat, nem azért mintha bármikor szükségük lenne rá, hanem azért, mert ez szokott lenni a felvételiben. Bambuszból épített kifutópálya a tantárgy egy olyan világban, ahol már minden lényeges tudás multidiszciplináris, fából faragott puska a tanóra, ami minden tanulási eseményt 45 percbe akar beleszorítani. Miközben a világban egyre kevesebbeket érdekel, hogy ki milyen iskolába járt, és még kevésbé az, hogy ott milyen eredményeket ért el, az iskolarendszer ezeknek bűvöletében él továbbra is. Az online oktatás csak sokkal látványosabbá tette azt, hogy a mai világban mennyire értelmetlen sok dolog, amit mi oktatásnak nevezünk. Akár még hálásak is lehetnénk azért, hogy esélyt adott arra, hogy végiggondoljuk minek mennyi értelme van mindabból, amit olyan rutinszerűen csinálunk. Nem csak az derült ki persze, hogy sok klasszikus forma üres és értelmetlen, hanem az is, sok dologra szükség van. Szükség van tanárokra például és szükség van tanításra is, fontos a személyes kapcsolat a tanítási folyamatban és lényeges a differenciálás. Az is kiderült, hogy a technika nagyon sokrétű tanulásra ad lehetőséget a diákoknak, sőt az is, hogy a diákok tulajdonképpen szeretnek tanulni, ha annak értelmét látják, ha abban partnerként kezelik őket.
Jó lenne ezeket a tanulságokat összefoglalva elgondolkodni az oktatás jövőjéről. Az alapoktól kellene újraépítenünk az egészet, azért, hogy megfeleljen a kornak és képesnek kellene lennünk elengedni nagyon sok dolgot, amit ma az iskola elengedhetetlen részének tartunk. Hogy milyen gyorsan végezhető el ez a munka, abban nincsenek illúzióim. Végtére a háború már hetven éve véget ért és kargó-kultuszok még mindig vannak.
