Pár napja írtunk a Blabberize alkalmazásról (ITT), amivel vicces beszélő képeket készíthetünk. Most bemutatunk egy olyan foglalkozást, amiben ezt használtuk. Hetedikesekkel tanultunk csillagászatot, ebben az anyagrészben komoly hangsúlyt kap a tudománytörténet, nem csak azért, mert az emberi gondolkodás egyik csúcsteljesítményéről van szó, hanem azért is, mert nagyon jól követhető általa, hogy miként formálódik a tudományos gondolkodás.

A diákok csoportokban kapták azt a feladatot, hogy készítsék el egy-egy híres csillagász bemutatkozását rövid szövegben. A következő órán, amíg a csoport az egyes világképek makettjén dolgozott a csoport egy-egy tagja a gépteremben felmondta a szöveget a Blabberize-ra az előre elkészített képek alá, így készült el a híres csillagászok beszélő arcképcsarnoka, amit a csoport blogjában publikáltunk is.

Az az igazság, hogy nehezen szántam rá magam, hogy teljesen nulláról egy 15 perces bemelegítő/ismétlő feladatot csináljak egy gondolattérkép (mind map) segítségével. Több dologtól is tartottam (szerintem joggal): először is nem egyszerű a megfelelő kollaboratív alkalmazást megtalálni, aztán itt van a regisztráció, ami sok időt is elvehet. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a gondolattérkép használatát hogyan s mikor tanítom meg a gyerekeknek. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy én sem dolgoztam még az adott alkalmazással, talán érthető, hogy aggódtam. Amint az órán kiderült, mindennek semmi alapja nem volt, hiszen megtaláltam a legegyszerűbb közösen szerkeszthető gondolattérképet (Mind42.com), a gyerekek 2 perc alatt regisztráltak (pontosabban előző nap én küldtem nekik egy meghívót, így ugyanazt a térképet szerkeszthettük együtt), a használata teljesen magától értetődő volt, és az órán sikerült azt elérni IKT-val, amit IKT nélkül nem sikerült volna (vagy csak sokkal hosszabb idő alatt. Hogy mit és hogyan csináltam, a lapozás után részletesebben is elmondom.

Sokat lelkeldenztünk már Kodu-ról (PÉLDÁUL ITT), erről a kisebbek által is remekül használható programozási környezetről, ahol könnyen készíthetnek a diákok játékokat és közben elsajátíthatják a programozás, az algoritmikus gondolkodás alapjait is. Tanév elején kezdtünk el a diákokkal dolgozni ezzel a programmal, egy programozás-robotika szakkör keretén belül.

A hatás frenetikus volt. A diákok nagy örömmel és nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába és hamar rákaptak az ízére. A Kodu egyszerű ha... akkor... programozási rendszere lehetővé teszi, hogy hamar sikereket érjenek el. A második Kodus óránkon már az volt a feladatuk, hogy egy mesét készítsenek el, mégpedig a következőt:

Hosszú ideje folyik az ötletelés arról, hogy miként lehetne közelebb hozni az iskolában elsajátított tudást közelebb hozni mindahhoz, ami a való életben lényeges. egyes kutatások szerint a valódi tanulásunknak csak 30%-a az, amit formális (iskolai) keretek között teszünk meg, míg a többit informális csdatornákon (tévé, múzeumok, könyvek stb.) szerezzük meg. Többféle megközelítés is született arra, hogy a kétféle tudást közelítsük egymáshoz, több-kevesebb sikerrel. Az érettségihez közelítők számára különösen fontos lehet, hogy a pályaválasztásra készülve találkozhassanak olyanokkal is, akik nem csak tanítják, hanem akár csinálják is az egyes tudományokat.

Aki azonban már próbálkozott azzal, hogy akár egy-egy faktos csoportot megpróbáljon elvinni valahová, ahol az adott tudományággal komolyan foglalkoznak, tudja, hogy nem olyan egyszerű dolog ez. még ha ismerünk is valakit, aki szívesen fogadja a csoportot, a logisztikai nehézségek jelentősek. Egy-egy kutatólaborban (hacsak nem végeznek maguk vizsgálatokat a diákok, amire nem nagyon van esély), egy óránál többet nem nagyon érdemes eltölteni, ehhez viszont több órányi utazás társul. Maguk a laborok ritkán látványosak, többnyire szürke dobozok vanna számítógépekre kapcsolva és a mérések eredményeként számsorok jelennek meg. Nem TanárBlogon keseregnék arról, hogy milyen nehéz dolog ez, ha nem az IKT eszközök jelentenék a megoldást ebben az esetben is. Ha nem a csoport megy el  a laborba, hanem a kutató jön el az osztályterembe, minden nehézségen felül kerekedhetünk. Az alábbi videó egy ilyen foglalkozáson készült:

A HUNDIDAC szakkiállítással párhuzamosan rendezték meg a VI: Interaktívtábla-konferenciát, ahová a TanárBlog is hivatalos volt. Láthattunk sok érdekességet, voltak igazán különleges dolgok is (mint pl. az egész napos flash programozó tanfolyam), voltak kiszámíthatóan érdekes előadások (ki tudná megunni Komár Zsolt lelkesedését), aztán a nap végén - már kissé fáradtan - beültünk Veszelszkiné Huszárik Ildikó A Facebook az ember tragédiája? előadásárára. Bevallom, némi előítélettel léptem a terembe, hiszen igazán átgondolt, működő Facebook-ot értelmesen (hozzáadott értéket teremtve) használó magyar projektet még nem nagyon láttam, inkább a Facebook, mint 'trendi' eszköz játszik szerepet - valamiben. És akkor a teremben megtörtént a csoda! A tanárnő egy nagyon jól átgondolt, a Facebook-ot hasznosan forgató, kreatív, az értékelst kiválóan megoldó, és a diákokat is sikeresen megmozgató projekt segítségével tanította Madách művét. Az erről szóló bejegyzés ITT TALÁLHATÓ, de az OFI oldalán a projekt részletes leírása is elérhető (PDF formátumban), mégpedig IDE KATTINTVA.

A Lunch-o-matic (ITT TALÁLHATÓ) kicsiknek és nagyoknak is egyaránt szólhat. Egy étkezdében dolgozunk, és az a feladatunk, hogy az összeállított menükhöz egy-egy kiegészítőt tegyünk (4 megadott lehetőség közül választva). Természetesen minden esetben egy bizonyos szempont alapján kell választanunk, azaz pl. nincs elég szénhidrát a menüben, mit tennénk bele, hogy ez ne így legyen (és megadnak 4 ételt, pl. narancs, hot-dog ...). Összesen 15 menüt kell helyretenni, és minden ötödik után átnézhetjük, hogy miket választottunk és miért. Kinézetében nem kifejezetten felnőttes az oldal, de ezt elnézik nekünk, és szívesen játszanak vele még ők is!

Korábban is említettük már a QR-kódokat itt a TanárBlogon, ezekben a kétdimenziós vonalkódokban nagyon sokféle információt elrejthetünk, szöveget, webcímet vagy egy kép elérését. Az ilyen kódokat könnyedén leolvashatjuk az okostelefonokkal (erre alkalmas pl. a Google Goggles alkalmazás androidos telefonokra), de egy webkamerával ellátott laptopot is könnyedén alkalmassá tehetünk a QR kódok olvasására az INNEN LETÖLTHETŐ programmal.

Most egy olyan alkalmazást mutatunk be, amivel ilyen QR kódokra épített foglalkozást, kincsvadászatot készíthetünk az iskolánkban. Az eszköz a korábban is sokat dicsért ClassTools.net oldalán található (IDE KATTINTVA), megadhatunk egy sor kérdést és hozzá a válaszokat, a program pedig legyártja nekünk a QR kódokat, amik a kérdéseket tartalmazzák. Ezek után ezeket kinyomtathatjuk és elhelyezhetjük mindenfelé az iskolában. Felépíthetjük úgy is a játékot, hogy az egyes kérdésekre adott válaszok mutassanak a továbbiak helyére és így vezessük végig a diákokat az iskolán.

Akik digitális osztályteremben, vagy e-learning keretrendszerrel (pl. Ning, Moodle, Edu 2.0, Sulivilág) dolgoznak, talán szintén tapasztalják azt amit én: értelmes kommentárt, hasznos megosztott tartalmat ritkán tesznek az oldalhoz a diákok (gimnazistákról beszélek). Sőt, ha az a feladat, hogy kommentálják egy másik diák írását, esetleg szóljanak hozzá egy beszélgetéshez, nagyon sok lesz a 'nekem nagyon tetszett' jellegű komment. Azon gondolkodtam, hogy a 4 gimnáziumi csoportomat hogyan lehetne arra rávenni, hogy ne velem és nekem osszanak meg hasznos dolgokat, hanem egymásnak próbáljanak segíteni, ötleteket adni. Azt hiszem, sikerült 'áttörést' elérnem. Hogy miként, azt a lapozás után elmondom!

És - bár nagyon nehezen - de megszületett a Fényképezzük le Magyarország Egy Napját nevű kezdeményezésünk weboldala (meglátogatni pedig IDE KATTINTVA lehet). Addig egy rövid kedvcsináló a programhoz:

Egyre több és több szó esik manapság a természettudományok tanításának válságáról, arról, hogy valamiképpen meg kellene újítani ezeknek a tárgyaknak a tanítását. Abban mindenki egyetért, hogy a szemléltetés elsődleges fontosságú, minél több kísérletre lenne szükség. Természetesen a tökéletes az lenne, ha a diákok maguk tudnának kísérletezni, de ez nem minden esetben lehetséges, vagy azért mert túl veszélyes dologról van szó, vagy azért mert nincs elég alapanyag/eszköz hozzá, ilyenkor marad a tanári bemutatókísérlet.

Tapasztalataim szerint azonban ezek a bemutatókísérletek nem feltétlenül érik el a kitűzött célt. Ha nem elég látványosak, hamar lankad a diákok figyelme, ha pedig túl látványosak, akkor show lesz a dologból ahelyett, hogy a mélyebb megértést szolgálná. Szerencsére az IKT eszközök itt is segítségünkre lehetnek és a tanári bemutatókísérletek könnyen interaktívvá, alapos, elmélyült tanulássá tehetők velük. Mindehhez a korábban már bemutatott Funscreen tableteket (ITT ÍRTUNK RÓLA) és a Socrative nevű visszajelző programot használtuk (ERRŐL ITT VOLT SZÓ), mégpedig a következőképpen: