A minap egy dolgozatban olyan feladatot adtam, amiben sorba kellett rendezni dolgokat. Például a földtörténeti korokat. A dolgozat javításánál jöttem rá, hogy az ilyen feladatok klasszikus pontozása tulajdonképpen milyen igazságtalan. Tegyük fel, hogy A B C D E F, a diák pedig tulajdonképpen csak egyet téveszt és azt írja F E A B C D egy pontot sem kap, pedig a sorrend nagyját igazából tudta. Arra gondoltam, hogy talán tisztességesebb lenne, ha nem az érne pontot, hogy hány elem van pontosan a helyén, hanem az, hogy hány olyan van, aminek helyes mindkét szomszédja. A fenti példában például a diák két pontot legalább megkaphat, hiszen a B és a C is olyan, aminek a két szomszédja helyes.

Miről szól még a cikk?
Egy percek alatt lekódolt eszközről, ami segít az ilyen feladatok ekként történő pontozásában. Ráadásul aki szeretné még egy pszichedélikus változatot is kipróbálhat belőle.

Felületes, gyerekként, fiatalként (és néha felnőttként) is használt módszer az 1-től 10-ig tartó skála használata arra, hogy jelezzék, ki mennyire vonzó. "Ez egy tuti 10-es csaj." - hallhattuk, vagy éppen azt, hogy "Szerencsés Józsi, legalább 8-as a csaja, miközben ő meg egy kaposvári 7-es (ami budapesti 5-ösnek felel meg :)

Így viccelődnek az emberek egymással, és ítélkeznek felületesen külsőségek alapján. Az a hírünk van (direkt nem írtuk, hogy 'jó'), hogy ehhez már nem kellenek kritikus tini haverok, mert van olyan internetes oldal (természetesen AI támogatással), ami ezt megteszi helyettünk. Így működik:

Furcsa egy szakma a tanáré, hiszen valójában nagyon kevés visszajelzést kapunk a munkánkra. A tanfelügyelet vagy teljesen névleges, vagy nincs is, arra, hogy a kollégák egymás óráin hospitáljanak sosincs idő és egyébként az ilyen helyzetek inkább stresszesek, semmint fejlesztőek. AZt érezzük, hogy bírálanak, megítélnek minket, jobb az ilyet megúszni.

Pedig már a Bevezetés a pedagógiaába órűn elhangzik, hogy a fejlesztő értékelés a leghatékonyabb eszköz, amivel egy tanár élhet. De ki fogja a tanárokat fejlesztőan értékelni, ha egyszer már túljutottak a gyakornokságon? Talán nem meglepő, hogy ebben is az AI lehet segítség.

Pár hónapja írtunk egy egész könyvet arról, hogy miként lehet tananyag, tankönyv készítéséhez használni a mesterséges intelligenciát. Az volt a tapasztalat, hogy ha van egy jól körvonalazott elképzelés a fejünkben, akkor nagy segítség lehet, hogy a megírásban az AI segítségét vegyük igénybe. Azóta már több más tananyagrésznél vált hasznomra ez. Az erről szóló könyvet minden előfizetőnknek elérhetővé tettük.

Az elmúlt napokban azonban felmerült bennem, hogy meglehet, ideje túllépni a klasszikus tankönyv formátumon, főleg, ha amúgy is digitális változatban létezik csak az anyag. Mi lenne, ha jobban kihasználnánk a digitális médium adta lehetőségeket? Az első próbálkozásom nem tananyag volt, egy Facebook beszélgetés kapcsán merült fel a kérdés, hogy mit tudunk ma az intelligencia örökölhetőségéről és azt gondoltam, hogy ahelyett, hogy egy kommentben írnám le, hol tart ebben a tudomány, vibe kódolok egy infografikát róla. Az eredmény IDE KATTINTVA tekinthető meg. Innen már nem volt megállás, elkezdtem gondolkodni azon, hogy akkor milyen is lehetne egy tananyag?

Pár napja mutattunk be egy olyan keretrendszert, amivel nagyon könnyen lehet sszetett játékokat programozni. Természetesen ez akkor működik igazán jól, ha vannak animált 3D modelljeink, amiket be tudunk vinni a rendszerbe. Szerencsére olyan eszköz is van, amivel egyszerű rajzokból ilyen készíthető és még gigantikus erőforrásokat sem igényel a dolog. Izgalmas eszköz lehet az egyszerű 3D tervezéshez is, ha túl akarunk lépni a TinkerCAD használatát, vagy legalábbis bővíteni akarjuk azt.

Mi lett volna, ha ...? Teszi fel a kérdést sok híres könyv, sci-fi film, vagy sorozat. Az Ai világában mindez már nem csupán a saját fantáziánkra van hagyva, hanem egy külön oldalt fejlesztettek, ahol különböző altervatív történelmi szcenáriókat tudunk tesztelni, természetesen úgy, hogy az AI segít abban, hogy minél izgalmasabb, részletgazdagabb, vagy éppen realisztikusabb legyen a saját világunk. Én kipróbáltam, kifejezetten érdekes, bár, őszintén, ugyanezt el lehetne játszani úgy is, hogy Custom GPT-t, vagy gem-et fejlesztünk, és azzal játszunk. Természetesen kényelmesebb, ha ez már megcsinálták helyettünk. Az ötlet mindenesetre érdekes, akár egy remek iskolai projektet is lehetne erre felfűzni.

A címerek szinte mindenki fantáziáját megmozgatják. Akár anakronisztikusnak is tűnhet, a középkor egy itt maradt darabjának, de mégis valahogy mindenki számára érdekes, fontos dolog. A diákok figyelmét is remekül le lehet kötni a címerekkel, érdekes lehet utánamenni, hogy egy-egy címer miért pont azt ábrázolja, amit, sőt akár izgalmas tervezési feladat lehet új címert tervezni. A most bemutatott oldal ebben ad segtséget.

Nem nagyon lehet azon vitatkozni, hogy az anatómia legizgalmasabb része az idegrendszer és azon belül is az agy felépítése. Amilyen lenyűgöző, annyira összetett is, különleges kihívás, hogyan lehet három dimenzióban, könnyen érthetően megjeleníteni, hogy miként is helyezkednek el az egyes részek egymáshoz képest. Ez az a helyzet, ahol egy digitális megoldás még egy kézzel fogható makettnél is hatékonyabb, mivel ezt szabadon lehet szeletelni, a belső felépítését is vizsgálni. Egy ilyen megoldást mutatunk be.

A karantén idején robbant be a világba a Duolingo, ami sokaknak adta meg azt az érzést, hogy legalább valami értelmeset csinálnak. Azóta már egyértelművé vált, hogy igazán egy nyelvet senki nem tanult meg attól, hogy a négy lehetőség közül ki tudja választani, hogy melyik mondat jelenti azt, hogy a pók nem eszik almát. De igazán nem is a nyelvoktatás volt az, amiben a Duolingo nagyot alkotott, hanem a tanulási motiváció felkeltése és fenntartása. Nagyon ügyesen alkalmazta azokat a trükköket, amiket a gamifikáció használ, voltak rövidebb és hosszabb távú célok, azonnali visszajelzés, annak az érzete, hogy magunk irányítjuk a tanulásunkat (ágencia) és természetesen a dollár árverés hatása is, senki nem akarja veszni hagyni a 437 napos sorozatát, csak megcsinálja az aznapi feladatokat is. Jogos a kérdés, hogy vajon lehetne-e ugyanezt a modellt más tantárgyakra is alkalmazni?

Sokat írtunk itt a TanárBlogon már a játékosítás (gamification) és a játékkal tanítás (game-based learning) közti különbségről, többnyire azért, hogy az előbbiről írjunk azután részletesebben, hangsúlyozva, hogy a gamifikáció nem a játékok használatát jelenti az oktatásban. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy annak ne lehetne nagyon is szerepe a tanításban, csak érdemes megtalálni a pontos helyét. Nem jó, ha azt ígérjük, hogy egy játék képes lesz mindent, például egy teljes idegen nyelvet megtanítani, de arra, hogy a tanulás változatosabb legyen kifejezetten jól jöhet egy-egy játék. A most bemutatottak például az élővilág sokféleségének tanítására.