• Google költészet

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon vicces oldal a Google poetics (ITT TALÁLHATÓ), ami egy nagyon egyszerű ötleten alapul. Kezdjünk el beírni pár szót a kereső, majd másoljuk ki sorban a felkínált javaslatokat és már kész is a vers. Az oldalon több ilyen, elgondolkodtató remekművet olvashatunk.

    A dolog magyar nyelven is elég jól működik, mint azt a Bővebben után olvasható pár világmegváltó verselet mutatja. Napközibe, helyettesítő órára vagy éppen időkitöltőnek azoknak, akik hamarabb befejezték a feladatukat nagyon jól használható szórakozás. És akkor következzenek a költemények:

    Bővebben...

  • Elképzelt ökoszisztémák

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A most bemutatott, legalább két órát felölelő foglalkozásban a diákok képzelőerejére és biológiai ismereteire egyaránt szükség van. Saját maguk által kitalált élőlényekből kell egy saját ökoszisztémát összeállítaniuk. Az ökoszisztéma modellezéséhez a korábban bemutatott Econet programot használják (ITT ÍRTUNK róla).

    Lentebb letölthető a diákokinak kiadható feladatlap és a pontos óravázlat is. A Bővebben után pedig videón is bemutatjuk, miként zajlott a foglalkozás.

    Bővebben...

  • Digitális szórólapok egy kattintással

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Kiselőadásokat márpedig nehéz tartani - hangzik a közhely. És nem is minden alap nélkül, hiszen a prezentáció elkészítése is gyakran nem kevés gondot okoz. Ha szeretnénk időtakarékosan dolgozni, főleg kisebbekkel, fontos, hogy jó eszközt válasszunk. Nem szeretnénk sem regisztrációval foglalkozni, vagy várni a visszaigazoló emailre, hanem egyetlen kattintással online szerkesztenénk prezentációkat, akkor érdekes lehet a Tackk (ITT TALÁLHATÓ), ahol villágyorsan készíthetünk egy oldalas digitális (multimédiás) szórólapokat, üzeneteket, vagyis diákat. Nincs szükség regisztrációra, a szórólapunkhoz azonnal kapunk egy linket (jobb felső sarokban), amit megoszthatunk másokkal. Ennyi az egész, érdemes kipróbálni.

  • Termtudos ötletek

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Újabb bejegyzésekkel gazdagodott a Termtudos ötletek rovat (IDE KATTINTVA). Az ötletek rovatokban egyes tantárgyakhoz (angol, magyar, természettudományok) köthető rövid ajánlatokat, kis ötleteket közlünk. Olyanokat, amik egy teljes cikkhez kevesek, de mégis jól használhatók az órán.

    A legutóbbi négy ötlet arról szól, hogyan használhatjuk a cseljabinszki meteort matematikai számításokhoz, hol vannak a Föld legnagyobb szeméttelepei, hány kávéba halunk bele valamint hogyan néz ki a nátrium és a víz reakciója lassított felvételen. Az ötletgyűjtemény napról-napra növekszik.

  • Mobiltelefon tervezés angolórán

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az EdHeads szimulációját használtam a minap és nem bántam meg! A feladat: idős embereknek kell számukra megfelelő, jól használható mobiltelefont tervezni. Rendkívül tudatosan, okosan összerakott anyagról van szó, használható már B1, de akár C1+ szinten is. Az első körben megkapjuk a feladatot, majd megnézhetjük a piackutatás eredményeit. Itt kapunk grafikonokat, kérdőívek eredményét, de fókusz csoport interjúk rövid összefoglalását is. A projekt részletes leírása a lapozás után!

    Bővebben...

  • Teachmeet december 8-án

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    December 8-án tartottuk a TanárBlog első pedagógiai kávéházát, ahol többek között egy nagy Teachmeetre is sor került. Ez az a forma, ahol rövid, 3 perces előadásokat tartanak tanárok egymásnak majd az előadások után következik a közös beszélgetés. Ez alkalommal is sok érdekes dolgot hallhattunk és párat sikerült rögzíteni is. Az egyes előadások most összefűzve tekinthetők meg itt a TanárBlogon.

    A Teachmeet előtt egy kerekasztalbeszélgetést is tartottunk a 21. századi pedagógia lehetőségeiről hazánkban. A gyakran parázs vita egy óránál is tovább elhúzódott, rövidített változata most szintén megtekinthető itt a TanárBlogon, természetesen a Bővebben után.

    Bővebben...

  • Kartondobozok - megható és tanulságos történet

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Mi kell ahhoz, hogy a gyerekek kreativitása kibontakozhasson? Sir Ken Robinson szerint egy teljes és azonnali iskolareform (ITT BESZÉL RÓLA), Caine Monroy szerint pár kartondoboz. Caine 9 éves, Los Angelesben él, érdemes megismerni a történetét: Caine apjának autóalkatrész kereskedése van, a kisfiú sokat üldögélt a bolt előtt. Egy nap nekiállt kartondobozokból játékgépeket készíteni, olyanokat, amiket ő a játékteremben látott. Így épült fel a bolt előtt Caine játékterme. A fiúcska ott ült a bolt előtt és várta, hogy jöjjenek a vevők (apja még saját céges pólót is csinált neki). Pár hónapig nem jöttek, de aztán érkezett egy ember, aki éppen kilincset akart venni a kocsijához és akit elkápráztatott a játékok kreativitása. Írt róla a Facebookon és hamarosan egy Flashmob szerveződött, több százan jöttek el, hogy Caine játéktermében játszanak.

    Az eseményről film is készült, terjedt az interneten, felkapták a hírműsorok. Azóta Caine játékterme ott van Los Angeles látványosságai között, szervezett csoportok is látogatják. Már ez magában is elég érdekes történet, de még nincs vége. Az a bizonyos első vásárló, Nirvan Mullick nem állt meg a rövidfilm elkészítésénél, hanem mozgalmat indított. Megkérte a gyerekeket a világ minden részéből, hogy készítsenek ők is ilyen játékokat, filmezzék le és mutassák meg egymásnak. Október 6-án tartották az első Karton-napot világszerte, 2013-ban október 5. a kitűzött dátum. Minderről részletesen lehet olvasni IDE KATTINTVA. A Bővebben után megmutatjuk a filmeket is.

    Bővebben...

  • Újabb magyaros ötletcsomag a TanárBlogon!

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Tovább hömpölyög az Anyanyelv-pedagógia cím folyóirat és a TanárBlog közös rovata, a Magyaros ötletek. Itt olyan cikkek találhatóak, amelyek nem kerülnek ki a főoldalra, ezért érdemes a rovat linkjét elmenteni! Újdonságok, érdekességek is születtek, mégpedig: a nyelvrokonság izgalmas tanításához kaphatunk ötletet ITT. Szükség van-e vajon a digitális szövegértés tanítására? Erről ITT TALÁLHATUNK érdekességeket, ITT PEDIG drámapedagógiai ötleteket leshetünk el. Természetesen további cikkeket is olvashatunk még a rovatban, például EZT a kreatív írásról, vagy EZT, ahol egy tanulmányban 12. osztályos diákok kreatív fogalmazási munkáit elemzi a szerző. Érdemes kattintani és visszatérni időnként!

  • Kincsvadászat Classmate PC-vel

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Minden nap rengeteg kincset gyűjtögetünk az iskolában, gyerek és tanító egyaránt, de ma képzeletbeli utazásra indultunk közösen egy kincses térkép megszerzéséért és a kincsért. „Hajóra fel!” S ha az utazáshoz eszköznek mindenki egy Classmate Pc-t kap, szárnyalunk a széllel. Mennyivel izgalmasabb így gyakorolnunk a matematikát!  A kikötőből elindulva kapaszkodónak, mentőövnek legelőször a Notebook fájlban egy százas táblát találhatunk, amelyhez minden oldalról vissza lehet kanyarodni a beszúrt hivatkozások révén is. A matrózok életkorainak sorba rendezésével már az első mérföldet meg is tettük a tengeren.(IDE KATTINTVA egy rövid videó található a gyerekekről munka közben - a szerk.)

    Bővebben...

  • 2013 a pozitív egészek között

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Itt van egy új év, 2013, az első matematikaórán (főleg, ha éppen a számelmélet a téma) érdemes egy kicsit foglalkozni vele. Első látásra is egyértelmű, hogy 2013 nem prím szám, az osztói ugyanis: 1, 3, 11, 33, 61, 183, 671. Ebből már azt is láthatjuk, hogy 2013 hiányos szám, hiszen az osztóinak összege kisebb nála. Tudjuk, hogy 2013 valójában MMXIII, de az már keveseknek egyértelmű, hogy egyben 11111011101 és 31023 valamint 7DD vagy 50D is (a kettes, ötös, tizenhatos és húszas számrendszerben).

    Hogy mindezt hogyan tudhatjuk meg könnyen? Elég csak ellátogatni a beszédes nevű Positive in Integers oldalon (IDE KATTINTVA) az első egymillió számnak van saját oldala és megtudhatunk róluk minden fontosat. A fentebb leírtakon túl azt is, hogy Fibonacci számról van-e szó.