Kifordított osztályterem - egy példa
Tippek, trükkök - 14 éve
A TanárBlogon igyekszünk lépést tartani a pedagógia, módszertan újdonságaival, és ezekről megpróbálunk sűrűn beszámolni. A világ híreiből (és saját kutatásainkból) egyre inkább az szűrhető le, hogy az IKT használatának kérdése nem is annyira az IKT-tól függ, hanem a tanár pedagógiai szemléletétől. Ezért is írtunk a 'kicsit másképp mindent' elvről egy cikket. Erre - véleményem szerint - nem válasz egyes IKT eszközök bemutatása, mert ettől nem, vagy csak kevés dolog változhat. Pontosabban ennek is van szerepe, létjogosultsága (mi is csináljuk már 6. éve itt), de most már többről kell beszélnünk, mint a Quizlet-ről, vagy a GPS órai használatáról. Az egyik érdekes gondolat a kifordított osztályterem (flipped classroom), ahol megfordul a házi és a tanóra szerepe. A tanár (képernyő)videón felteszi a tényanyagot, amit el kell sajátítania a diákoknak, akik az órára már kérdésekkel jönnek, így az anyag 'leadása' lesz a házi. Ezért (is) kifordított. Ez nyilvánvalóan nagy váltás, és félelmetesnek is tűnhet. A lapozás után mutatok eg olyan példát, amit itthon, gimnáziumban terveztem és próbáltam ki - úgy látszik sikerrel. Mindezt anélkül, hogy teljesen kifordult volna az osztályterem önmagából :)
Korábban már írtunk többször is a Photosynth nevű programról (
Az Innovatív Tanárok Fóruma európai rendezvényén volt szerencsém Bruce Dixon előadását meghallgatni, aki a 21. századi készségekről (mi másról) beszélt. Nagyjából mindenki ugyanazt mondja el egyébként a témában, nagyon nagy változatosság ebben nincs: együttműködés, a tanár szerepének drasztikus átértékelődése, IKT értelmes használata, és személyre szabott tanulási útvonalak. Meg persze a gamification. Ami külön érdekes volt az előadásban az a példa volt, amit Bruce hozott. Egy alsós diáknak szánt házi feladat volt, hogy egy ősi indián tűzcsiholó eszközt készítsen. Nem ment neki igazán, ezért csinált egy videót arról, ahogy nem sikerül, majd feltette a YouTube-ra. A reakciók, kommentek alapján villámgyorsan siekrül t a kívánt célt elérni. A videó
Egy kollégám jött oda hozzám minap a tanáriban, és egy gyerek írását tartotta elém kérdően. 'A mit szeretnél elérni az életben?' kérdésre ez volt a gyerek válasza: 'Szeretnék internetes mém lenni.' Mi ez? - kérdezte kissé ijedten a kolléga? Örülni kell ennek, esetleg lebeszélni a gyereket? Veszélyes ez rá? És ránk? Megnyugtattam, hogy annyira nagy baj nincs a gyerekkel, és igazából talán nem is szeretne mém lenni :) No de lássuk, mi is az a mém, és mi közünk nekünk, tanároknak, hozzá? A mémek rendkívül elterjedtek - ami nem csupán érdekes, hanem a mémek lényegéből fakadó szükségszerűség. Hiszen a mém pont ez: emberről emberre (szájról szájra) terjedő kulturális elem. Vagyis az internetes folklór egy része. Ilyen például egy manipulált kép, amely több változatban hihetetlen gyorsasággal terjed az interneten. A lapozás után következnek példák, illetve néhány ötlet az órai felhasználásra is.
A Microsoft PIL Akadémia révén rengeteg új virtuális osztályterem indult az elmúlt 2 hétben, sok iskolában. Többen kérdeztétek, hogy mi legyen a következő lépés? Ha a gyerekeknél elmúlik az újdonság varázsa, egyszerűen leszoknak róla, és elhal. A lapozás után csokorba szedtük azokat az ötleteket, tippeket, lehetőségeket, amelyek segítségével életben tartható a virtuális osztályterem. Sok hasznos tipp (és biztos néhány haszontalan) a lapozás után!
Amikor a webkettes világról van szó a legtöbben a Twitternél húzzák meg a határt. Érthető, hogy mire jó a YouTube, egy blog vagy a Wikipédia, na de Twitter, az tényleg csak a kockafejűeknek való. Mire jó, ha mindenki ontja 140 karakterben, hogy éppen mit reggelizett? Tény, hogy ez a dietetikusokon kívül nem sokakakt érdekelhet, de szerencsére a Twitter sokkal, sokkal több ennél.
Annyi érdekesség jön szembe, hogy kifejezetten furcsa érzés, hogy a teljes mértékben, minden szempontból teljesen értelmetlen online vállalkozást is sikerült felfedeznünk. Egy mikroblogon találtunk Márk evangéliumából részleteket. Ez eddig rendben, viszont egy amerikai olvassa fel - magyarul, úgy, hogy láthatóan nem tud magyarul (mindez I
Nagy bejelentést tett a Pearson (Longman kiadó, ha valaki így ismeri még). Egy olyan teljesen ingyenes tanulás szervező rendszert (LMS) csináltak, amely egy hagyományos rendszer minden előnyével rendelkezik, a felhőben van (vagyis nem kell letölteni szoftvert hozzá, és nem kell semmit bűvölni rajta, mint pl. a Moodle-en), viszont tökéletesen együttműködik a Google oktatási alkalmazásaival. Ez nagyo sok jót jelenthet, hiszen két elég komoly cég fejlesztéséről van szó, és már a béta él is. Sajnos még nem lehet belenézni, de már egy bemutató videó felkerült YouTube-ra, illetve rá lehet nézni a funkciókra. Az új oldal neve Open Class (
Rengeteg helyen látható comic sans betűtípussal, rengeteg témájú kiírás. Legutóbb például az influenza járványról függesztettek ki az iskolámban egy kedveset, szintén comic sans-ban. Egy külön weboldal szakosodott arra, hogy elmagyarázza, hogy ez miért helytelen. Ha Ön nem egészen piciket tanít, és mindent comic sans-ban ír, akkor bizony egyike a sok CS bűnözőnek. Az elég vicces, angol nyelvű oldal 




