A szombati Pedagógiai kávéház rapid-randijára egy olyan ötlettel készültem, a Pinterest alkalmazást használta fel linkek ízléses bemutatására. A korábban remekül működő, de azóta már nem elérhető delicious stackek mintájára gondoltam egy Pinterest falra felrakni a diákoknak szánt linkeket. Azután rögtön az első asztalnál Németh Nóra mutatott egy erre sokkal jobban használható oldalt a Pearltrees nevűt (ITT TALÁLHATÓ). (Még azt is hozzátette, hogy diákjai szerint a Pinterest túlságosan Barbie-s, és ebben van is valami.)

A Pearltrees alkalmazásban képeket, megjegyzéseket és weboldalakat menthetünk el, ezekből lesznek a gyöngyök. Ezeket a gyöngyöket azonban fákká rendezhetjük, egy klasszikus gondolattérkép módjára. Az eredmény egyszerre rendezett és látványos. Ahogyan jó webkettes alkalmazáshoz illik, itt is megoszthatjuk a fáinkat, dolgozhatunk együtt másokkal, átvehetjük mások gyöngyeit és kereshetünk mások fái között is, tehát azokkal a képességekkel is rendelkezik az alkalmazás, amivel a közösségi könyvjelző szolgáltatások.

Mostanában egyre többször hallhatunk arról, hogy egy szakdolgozat, vagy éppen egy doktori nem pontosan az, aminek elsőre látszik. Az erkölcsi (és erkölcsös) nevelés fontos része, hogy megértessük a diákokkal, hogy egy feladat megoldása nem azt jelenti, hogy keresek az interneten valamit. Édes, hogy többen azt mondják, amikor kiderül, hogy 'azért másoltam ki, mert ennél jobban én sem tudtam volna megírni'. És ebben van valami: ha már megírták egyszer jól, miért veselkedne neki egy 15 éves gyerek ugyanannak a témának ... . Éppen ezen gondolkodtam, amikor belebotlottam egy angol nyelvű plágium-kereső oldalba, a neve Plagtracker (ITT TALÁLHATÓ). Nem használható korlátlanul, mert egy idő után fizetős, de azért érdemes kipróbálni. Egyszerűen bemásoljuk az esszét, és más meg is kapjuk az egyezést (magyarul a SZTAKI készített hasonló oldalt KOPI néven - ITT ÍRTUNK róla). És hogy az ellenőrzött esszék milyen százalékban bizonyultak lopottnak? Ezt a lapozás után mondom el :)

Aggódó levelet kaptunk nemrég, amelyben egy kolléga olyan alkalmazást keresett elkeseredetten, amely képes arra, hogy egy képet több egyenlő részre vágjon. Szerencsére - mint mindig - most is sikerült megoldást találni az interneten, és arra gondoltunk, talán másnak is hasznos lehet majd ez az oldal, ha például saját puzzle-t szeretne készíteni. Javaslatunk a PicSlice nevű alkalmazás (ITT TALÁLHATÓ), ahol ráadásul a képszeletelés csak az egyik (bár a legkülönlegesebb) funkció, hiszen tudunk még képekből részeket kivágni, valamint képeket újraméretezni is. Feltölthetünk saját képeket is, de ha egyszerűen beírjuk bármely online megtalálható kép címét, akkor abból is egyszerűen készíthetünk puzzle játékot. Miután a képet feltöltöttük, nem kell mást tennünk, mint megadni, hogy hány darabban szeretnénk látni, és már készül is a felszeletelt kép. Végül egy tömörített (zip) fájlban tudjuk a képszeleteket a gépünkre tölteni.

„Igen fáradságos; sok időt igényel; nehézkes a használata; a tervezés és előkészítés sok energiát és időt igényel. „ Ez így igaz, mindaddig, amíg bele nem jön pedagógus és gyerek egyaránt a classmate pc-vel való munkába. De MEGÉRI!  Eleinte valóban sokat kell a laptopos órákra készülni, előkészülni- laptopokat időben feltölteni; megtervezni és kiépíteni a legoptimálisabb rendszert az eszközöknek; elosztókat, akkumulátorokat kikészíteni , arra az eshetőségre felkészülve, ha óra alatt merülne le egyik-másik gép; szünetben kapcsolódni a tanárhoz; fájlok(képek,dokumentumok,prezentációk), webcímek átküldése…  A legfontosabb a TÜRELEM magunkkal és a gyerekekkel szemben is. Én mindig dupla órákat tervezek, ha a tanulói laptopokkal szeretnék dolgozni, főleg kicsiknél fontos ez.(az óráról egy rövid film is készült, ez ITT MEGTEKINTHETŐ).

Az utóbbi évek technológiai újításai közül a fejlesztett valóság, az AR (augmented reality) volt az, amelyiktől talán a legtöbbet várták az oktatás megújításában. Bár a gigantikus áttörés még nem jött el és az AR dúsított tankönyvek inkább számítanak kuriózumnak mintsem bevett gyakorlatnak, tagadhatatlan, hogy a technikának nagy lehetőségei lehetnének. A dolog lényege, hogy a kamera által látott képre valamilyen plusz tartalmat vihetünk rá, így az eszköz (mobiletelefon, webkamera) egyfajta varázsszemüvegként mutatja meg a dolgokat. A dolog széleskörű elterjedésének egyik gátja talán az, hogy az AR elkészítéséhez elég komoly számítástechnikai ismeret, programozási kapacitás kell.

Vagy legalábbis kellett, ugyanis végre megjelentek olyan eszközök, amikkel nagyon könnyen készíthetünk ilyen alkalmazásokat. Az első ilyen a helyfüggő (GPS alapú) fejlesztett valóságok elkészítését teszi lehetővé. Még indig nem egyszerű a dolog, de kis kitartással bárki elkészíthet egy olyan térképe, ami a mobiltelefon képernyőjére vetít rá információkat. Ehhez legelőször a Hoppala nevű oldalra kell regisztrálnunk (IDE KATTINTVA).

Aki elég régőta követi a web változásait emlékezhet még arra a hőskorszakra, amikor az amúgy elég statikus weblapokat az animált gif képek dobták fel. A .gif egy képtömörítési eljárás volt, aminek egyik előnye az volt, hogy nem csak egyes képeket, hanem képek sorozatát is lehetett vele tömöríteni, így kezdetleges animációs hatást is el lehetett érni. Természetesen senki ne gondoljon HD filmekre, azokban a sávszélességben szegény időkben (a többség még egyszerű telefonvonalon, modemen keresztül netezett) csak anagyon kicsi és pár képből álló animációk fértek el egy lapon. Ennek a korszaknak állít vicces emléket az Index "megújult" dizájnja (ITT LÁTHATÓ), borzasztó, de tényleg voltak ilyen weblapok.

Ahogy aztán egyre gyorsabb lett az internet el is tűnt az animált gif, hiszen már lehetett rendesen videókat is terjeszteni rajta (például a YouTube-on). Pár éve azonban megint megjelent ez a forma a weboldalakon, blogokban. Mostanra ugyanis már olyan gyors lett a net, hogy pár másodperces filmeket könnyedén elbír ebben a fomában és akkornincs szükség videómegosztó oldalra, kodekekkel szenvedésre, csak képként feltöltjük és már ott is mozog. Előnye ennek a megoldásnak, hogy akár e-mailben is küldhető egy ilyen animált kép. Abban is biztosak lehetünk, hogy minden böngészőben látható is lesz. Ha van egy kis videónk, azt például átalakíthatjuk az Online Convert segítségével (IDE KATTINTVA), így készült ez a (kicsit sötét) animált gif is:

Gyakran emlegetett fogalom manapság az IKT és az oktatás kapcsán a személyes tanulási hálózat (PLN), az a különféle közösségi kapcsolatokból font hálózat, ahonnan a tanár a saját szakmai fejlődéséhez szükséges információkat és motivációt kapja. Nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy ilyen hálózatot építsünk (maga a TanárBlog is része sokak PLN-jének), néha azt érzi az ember, hogy úl sok is:

Vannak, akiket követek a Twitteren és persze néhány kulcsszót (hashtaget) is szemmel tartok, jönnek a Facebook státuszfrissítések és ott is tagja vagyok pár csoportnak, közben jó lenne egy-két blogot is figyelni, hogy mi az érdekesség, az újdonság, ezeket esetleg RSS-ben követem. Persze vannak olyan diákcsoportok is, amikkel Facebookon (is) tartom a kapcsolatot.  Nem véletlen, ha valaki úgy érzi, ennyi minden elárasztja. A HootSuite nevű oldal (IDE KATTINTVA) abban segít, hogy kiigazodjunk ebben az információáradatban.

Érdekes írás jelent meg a PLOS ONE tudományos folyóiratban, a kutatók leírták, hogy miként lehet párezer forintos befektetéssel a mobiltelefonokból egészen elfogadható mikroszkópot készíteni (ITT OLVASHATÓ). Természetesen nem kalsszikus (kétlencsés) mikroszkópról van szó, hanem egy nagyon erős nagyítóról. De olyanról, amivel a sejtek is szépen láthatóvá válnak. A dolog lelke egy miliméteres átmérőjű gömblencse, amit főleg a száloptikában használnak. Itthoni forgalmazót nem találtam, de külföldről 25 dollár körüli áron rendelhető (például INNEN vagy INNEN).

A Wired magazin fényképes útmutatót is közöl az elkészítésehez (IDE KATTINTVA a cikk alján). Ugyanitt az is látható, miként készülhet egy mobiltelefonból egy optikai rács segítségével spektrométer.

A szabadesést tanultuk éppen diákjaimmal fizikából, nagyon szép és izgalmas téma, de nem könnyű pontosan bemutatni, hogy miről is van szó. A klasszikus tollpihe és kalapács kísérlet csak a Holdon működik (ITT A VIDEÓ), nálunk betesz neki a fránya légellenállás. Mérni sem könnyű a gravitációs gyorsulást, hiszen túl nagy a kis g, a mi mérettartományunkban nagyon gyorsan esnek le a testek.

Ekkor jött az ötlet, hogy használjunk egy mikrofont az idő mérésére. Egy spárgára kötöttünk csavarokat egyenlő távolságokban, elégettük a spárgát és mrögzítettük a koppanások hangját. Szabad füllel persze ez még nem igazolja, hogy a szabadesés egyneletesen változó mozgás, de itt jött segítségünkre a számítógép. A felvett hangot betöltöttük az ingyenes Audacity szoftverbe (INNEN LETÖLTHETŐ) és megnéztük, hol vannak a csúcsok, ez a program ezredmásodperces pontosággal adja meg a koppanűsok idejét. Ezt láttuk:

Sokat használjuk a Google Form (űrlap) szolgáltatását kutatáshoz, kapcsolattartásra, sőt még arra is, hogy visszajelzéseket, adatokat gyűjtsünk különböző programokban résztvevő tanároktól, diákoktól. A minap azonban a Cool cat teacher oktatási blogon megjelent egy blogposzt, amely eléggé megijesztett és elgondolkodtatott (ITT OLVASHATÓ a poszt - angolul). Röviden arról volt szó, hogy a Googe Form-okat adatvédelmi szempontból ellenőrző program egyszerűen letiltotta egy fontos, sok tanárt érintő projekthez készült űrlapjaikat. Minden úgy működik, hogy vannak bizonyos szavak (szerencsére magyarul - úgy látszik - még nem tudnak), amelyeket nem tartalmazhat az űrlap (ezek személyes adatok, pl. email, név, felhasználónév stb.). Ami még rosszabb: nincs figyelmeztetés, sem pedig lehetőség arra, hogy a letiltott Form-ok adatait visszakaphassuk (ha mégis szeretnénk, akkor egy publikus fórumon kell - állítólag - a Form linkjét közzétenni, ami vicces, hiszen pont azért lett letiltva, mert 'érzékeny' információkat gyűjtött). Egy szó mint száz, óvatosan mentsük el a Google Form-ban gyűjtögetett adatainkat, és legyenek alternatíváink (a fenti blog olvasói sok megoldást ajánlottak egyébként).