Diszlexiásnak lenni
Tippek, trükkök - 10 éve
Egyre több az olyan diák, akit részképesség gyengeséggel, leggyakrabban olvasási nehézséggel, diszlexiával diagnosztizálnak. Ugyan az ő fejlesztésük szakember feladata, de ez ritkán tökéletes megoldás. Nem is jut minden iskolába fejlesztő pedagógus és többnyire nincs is ott az órán, hanem külön foglalkozik a gyerekkel. Ezért is lehet fontos nekünk hétköznapi taároknak is, hogy megértsük, sőt megtapasztaljuk, milyen is lehet diszlexiásnak lenne. Ebben segít Danial Britton brit grafikus projektje (ITT TALÁLHATÓ). Britton elkészített egy olyan betűtípust, ami visszaadja, hogy mit láthat, mit tapasztalhat egy diszlexiás. Tanulságos élmény.
Csak remélni tudom, hogy már minden TanárBlog olvasó jól ismeri a OneNote programot. Én lassan fél éve használom virtuális osztályteremként a
A Dictanote nevű kiegészítő (vagy app, ha úgy töltenénk le) kiválóan segítheti a munkánkat, főleg ha jegyzetelésről van szó, és lusták vagy lassúak vagyunk gépelni. A program annyit tud, hogy leírja nekünk, amit mondunk. És lássuk be, ez nem kevés. Már régebben is írtunk az akkor még nem Dictanote néven ismert alkalmazásról, ám akkor még közel sem éreztük, hogy teljesen használható lenne (főleg magyarul). Most viszont azt kell mondanunk, hogy de. Én személyesen próbáltam ki, egy tudományos cikkből készítettem vele jegyzeteket és valóban megéri. Legközelebb már ezt fogom használni, mert keveset hibázik és kétszer annyi jegyzetet tudok egységnyi idő alatt elkészíteni. Az alkalmazás
A hasznos webes tartalom gyűjtése mindig is hasznos tevékenység volt. Voltak az RSS feed-ek régebben, a Google read is ilyen volt, lehetett gyűjtögetni az oldalakt, rendszerezni és egy helyen minden megtalálható volt. Én az iGoogle piaci kivezetését a mai napig gyászolom, de mindegy is, nem rólam szól ez a poszt. Mindenesetre nehéz volt (annyira, hogy nem is sikerült) visszaszokni a böngészőben elmenthető bookmark-okhoz. Helyette aztán lett
Aki már hallott egy osztálynyi diákot hangosan felröhögni egy órán lejátszott YouTube videó után, az értékelni fogja ezt a tippet. Azt ugyanis nem tudjuk szabályozni, hogy a kapcsolódó videók milyenek legyenek, és volt már egy-két kínos (vicces) pillanat ebből, amikor a videóhoz kapcsolódó 'vicces' tartalom jelent meg. Erre nem lehet felkészülni, hacsak a
A Venngage oldalán kezdők is készíthetnek viszonylag izgalmas infografikákat. Minimális angoltudással, a megadott template-ek alapján rengeteg tíusú infografika készíthető. A Venngage (
Kezünkbe jutott egy Lumia 1020 típusú mobiltelefon és nekiláttunk feltérképezni, hogy mi mindenre is tudja használni egy tanár ezt az eszközt. A következő hetekben időről időre beszámolunk majd róla, hogy milyen alkalmazást, milyen felhasználási módot sikerült találnunk. Az első nagyon hasznos alkalmazás amit felfedeztünk a Lumia Beamer nevet viseli és 




