Többször írtunk már mi is arról a tényről, hogy online szolgáltatásért nem szeretünk fizetni. Az csak úgy van. Jön. Működik. Amíg senki nem várja el, hogy egy kávézóban vagy egy könyvesboltban csak levehessen egy könyvet és kisétálhasson vele, addig az online felületeken mindez sokak számára elképzelhetetlen (főleg, ha szolgáltatásról, és nem pl. online megrendelt termékről van szó), sőt egyenesen felháborító. Sokszor kapunk ilyen leveleket: 'Fizetős lett a Kahoot! Most mit csináljak??'. A válasz: Fizess elő! Persze, tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen ezt nem a pedagógusnak, hanem a munkáltatónak, az iskolának kellene fizetnie. Ezért is próbálunk, sokszor és sok formában, (minimum) intézményi szinten tervezett digitális pedagógiai koncepció mellett érvelni. Ha ilyen létezik, a kiadások, a 'bevásárlás' működhet tervezetten, nem esetlegesen, pl. úgy, hogy már 10 tanárnak van külön Google classroom-ja, mire valakinek eszébe jut az intézményi regisztráció, vagy már 5 tanár dolgozik a #school-on (külön), és kezdhet mindent előről, amikor az iskola intezményi rendszert állít fel, és még sorolhatnám. Ugyanakkor a kérdés marad: fizessünk, vagy ne fizessünk?

Cikksorozatunk abban próbál segítséget nyújtani, hogy a sommás ítéleteken túl egy kicsit cizelláltabban tudjuk átgondolni, mi is történt velünk a karanténoktatás ideje alatt. Az első cikkben (IDE KATTINTVA) az online keretrendszereket vettük górcső alá, most pedig a projektekről lesz szó. Amikor kiderült, hogy online kell tanítani és az is, hogy ebben a rendszerben a klasszikus formák (frontális oktatás, számonkérés, ellenőrzés) nagy része nem vagy csak nagy megszorításokkal alkalmazhatók sokak gondolták úgy, hogy itt az alkalom átállni a projekt oktatásra. De vajon mitől lesz egy projekt projekt? Ennek eldöntésében segít az alábbi szempontrendszer.

Pár hete publikáltunk itt a TanárBlogon néhány olyan természettudományos projektet, amiket akár otthon is megcsinálhatnak a diákok (IDE KATTINTVA). Úgy látszik, nem csak nekünk jutott eszünkbe, hogy ez jó alkalom lehet arra, hogy a diákok maguk végezzenek érdekes vizsgálatokat, hanem másoknak. Most két angol nyelvű oldalt ajánlunk, ahol remek projektek leírásai érhetők el.

Kedves Olvasónk! Tudjuk, hogy a digitális munkarend mindenkire nagy súllyal nehezedik, értjük, és átéljük magunk is (minden oldalról) a problémákat. Úgy döntöttünk, hogy a TanárBlog több tízezres olvasótáborától érkezett levelek, visszajelzések, kommentek, kérdések alapján (ebből több ezer volt!) összeállítunk egy arcképcsarnokot a digitális munkarendben fellelhető különböző tanártípusokból. Fontos, hogy az alábbi rövid írások karikatúrák, azaz nem kritizálni, megbántani szeretnénk senkit, egyszerűen a túlzásokban próbáltunk humorforrást keresni. Azt is őszintén hisszük, hogy minden tanár több kategóriába is sorolható, amelyek között lehet átjárás. Azt is tudjuk, hogy mi magunk is ott vagyunk ebben az arcképcsarnokban. Egy szó, mint száz: kérünk, akként olvassátok, ahogy mi szántuk: szatirikus, önkritikus reflexiónak a jelenlegi helyzetre.

Nem találkozhatunk a diákjainkkal, mégis valahogy azon kellene dolgoznunk, hogy a digitáis oktatásban azért történjen tanulás. Most egy egyszerűen használható, jól működő ötetet adunk a visszajelzés hatékonyabbá tételére. Ha komolyan vesszük, hogy a digitális munkarendben is szeretnénk élhető, a diákok számára hasznosítható tudást építeni, ehhez ez az apró ötlet sokban hozzájárulhat.

A karanténban ülve az egyik legrosszabb dolog (tanárnak, gyereknek egyaránt) a tehetetlenség érzése, az az érzés, hogy odakint valami történik és mi semmiképpen nem lehetünk befolyással rá.Ezen segíthet, ha elgondolkodunk, milyen módokon javíthatnánk a helyzeten. Sokat beszéltünk itt már a maker szemléletről, ami az egyszeri embernek is lehetőséget ad arra, hogy valamilyen új dolgot, új tárgyat hozzon létre. Most a micro:Bitet hívtuk segítségül, ezt a kis mikrokontrollert, amit könnyedén lehet beprogramozni bármire. Elkészítettem 3 vírusos projektet vele és egy videóban osztottam meg a diákokkal, várva az ő ötleteiket is.

Leigh Van Valen evolócióbiológus vezette be a sötét királynő elméletet a biológiába, ami a nevét az Alíz tükörországban szereplőjéről kapta. Egy ponton ugyanis Alíz és a királynő alatt futni kezd a táj és ekkor mondja azt, hogy ”Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj.” Van Valen szerint ez jellemzi a legjobban a zsákmányállatok és a ragadozók viszonyát, az evolúció során mindkettő változik, egyre jobb vadász vagy egyre jobban menekülő állat lesz, de a távolság köztük nem változik. Később az elméletet a társadalomtudósok is átvették, alkalmazva azt például a fegyverkezési versenyre, amiben mindkét fél, irgalmatlan erőfeszítéseket tett azért, hogy a köztük levő status quo ne változzon. Hasonló lehet a helyzet a vizsgáztató és a vizsgázó között is. Vagy legalábbis volt március 13-áig.

Ahogy telik az idő, és az első sokkon talán kezd mindenki túllenni, újabb és újabb kihívások előtt állunk. Eddig az volt a kérdés, hogy vajon lesz-e élelmiszer, és hogyan néz ki az, hogy mindenki egy lakásban van 0-24-ben összezárva. Nemsokára olyan kérdések is felmerülnek, hogy 'vajon mikor tudok fodrászhoz menni?', vagy 'hogyan szervezzük a nyaralást?'. Minden iskola, tanár, diák és szülő küzd jelenleg azzal, hogy kialakuljon egy olyan életritmus, a mindennapi tevékenységeknek egy átalakuló rendje, amelyben a körülményekhez képest értelmesen és hasznosan lehet eltölteni az időt. Az elmúlt hetek tapasztalatait összefoglalva megpróbálunk pár kérdést és lehetséges megoldást is a TanárBlog olvasói elé tárni.

Ez most amolyan filozofikus bejegyzés lesz, de ígérem, hogy a végére nagyon konkrét következtetésekre is eljutok. Így a digitális munkarend második hetének végén talán nem árt egy lépést hátra is tenni és onnan rápislantani arra, mit is csinálunk most.

Egy ideális világban a lehetőség és a felelősség kéz a kézben jár, ahogyan ezt már Pókember is megtanulta: A nagy hatalom nagy felelősséget is jelent. Akiknek sok lehetősége van, sok döntést kell meghozniuk, azok ezért nagy felelősséget is viselnek, akiknek keveset, azok meg nem. De mi történik akkor, ha felborul az egyensúly?

Ahogy haladunk előre a karantén világban egyre szembetűnőbb, hogy mennyivel színesebben kell tanítanunk ahhoz, hogy a diákok motivációját fenntartsuk. Nagyon hamar tudnak unalmassá válni a megszokott feladattípusok, formák és többnyire nincs meg az a keret, a tanóra, ami valamilyen szinten munkára kényszerítené a diákokat. Fokozottan igaz ez a számonkérésre, ahol nagyon nehéz megtalálni azt a formát, amiben az egyfelől változatos lesz, másfelől pedig a valós tudást tükrözi. Pedig ez utóbbira most mindennél nagyobb szükségünk van. Az egész szituáció mindenki számára új, így különösen szükséges, hogy visszajelzést kapjunk arról, a megtanulandókból mennyit és milyen mélységben tudtak elsajátítani a diákjaink, hiszen így leszünk képesek kalibrálni a tanításunkat.