Ostobaság lenne azt gondolni, hogy a tanároknak nincs szükség arra, hogy fejlődjenek, tanuljanak. Miközben a csapból is az folyik, hogy a 21. században milyen gyorsan változik a világ, milyen gyorsan strukturálóik át az, hogy mi a fontos, értékes tudás, azt állítani, hogy egy tanárnak bizonnyal elegendő, amit az egyetemen megtanult nem tűnik vállalható álláspontnak. A szakmai fejlődésnek az alapja pedig az, hogy tudjuk és lássuk, hogy állunk, mi az, amiben fejlődnünk kellene, egyszóval egyfajta állapotfelmérés, ha úgy tetszik értékelés. A tanári munkát értékelni, azt visszajelezni tehát szükséges, de nagyon nem mindegy, hogy miként. Korábban már írtunk arról, hogy milyen gondok vannak a Belügyminisztérium által meglebegtetett tervezettel, most arról töprengünk, hogy milyen lehetne egy ideális rendszer.

A politika számára sokszorosan nehéz terep az oktatás. Viszonylag sok pénzt felemészt (a skandináv országokban a GDP 8%-át, nálunk 5-öt sem), minden családot érint, szinte mindenkinek van vele kapcsolatban első kézből élménye, viszont a valós eredmények eléréséhez nagyon hosszútávú és alapos gondolkodás kell, az oktatáspolitika igazi dimenziói messze túlnyúlnak a politika jellemzően négy éves, választástól választásig tartó horizontján. Így válik az oktatás a látványos gesztuspolitizálás ideális terepévé, az érdemi intézkedések helyett a hangzatosak kerülnek előtérbe, így lesz sokkal több szó arról, hogy melyik író legyen a kötelező olvasmányok között, mint arról, hogy egy megváltozott világban milyen készségekre lesz majd szüksége a gyerekeknek és miként kellene az iskolának erre felkészítenie őket. Bő negyven éve az oktatáspolitika egyik kedvenc szava az elszámoltathatóság, azaz az igény, hogy a tanárok valamiképpen legyenek felelősek a tetteikért. Többek között ezzel a jelszóval vezették be az Egyesült Államokban a standardizált tesztelésnek azt a rendszerét, ami azóta látványosan rontott az oktatás helyzetén, de majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy bármilyen másfajta oktatáspolitikáról egyáltalán szó lehessen. A Pintér-éra intézkedései tökéletesen megfelelnek ennek a mintázatnak, az évekénti mérések mellett a tanári önértékelésnek nevezett rendszer is elszámoltathatóvá kívánja tenni a tanárokat, úgy, hogy az a fizetésben is meglátszódjon. A tervezett rendszerrel sok probléma van:

Remek játékot ajánlunk ma, kicsit hasonlít a GeoGuessr nevű alkalmazásra, de az sajnos fizetős lett, regisztrálni kell rá - bonyolult. A Cityguesser(ITT TALÁLHATÓ ) egy kicsit kevésbé kidolgozott, egyszerűbb, mégis remekül hazsnálható - áén nylevtanításban szoktam kommunikáció, képek leírása, történetmesélés tanítására használni. Az ötlet nem bonyolult, ledobnak a világ egyes részein (választhatsz, hogy bárhol, de lehet szűkíteni Európa vagy Amerika nagyvárosaira, valamint van híres épületek, emlékművek játékmód is. Emellett ha szeretnénk osrszágokra koncentrálni (pl. Oroszország, Ausztrália stb.), ezt is megtehetjük. Ebben a játékban nem a Google Maps alapján navigálhatunk, hanem egy videót kapunk az adott városról, és ebből kell kitalálnunk, hol járunk.

Alig tértünk magunkhoz a COVID alatti online oktatás okozta sokkból, amikor egy újabb csapás érte a pedagógiát: megérkezett, és rohamosan terjed a ChatGPT, ismét újraírva mindent, amit az iskoláról, a pedagógia szerepéről gondoltunk. Eddig mondhattuk azt, hogy 'jó, jó a tesztek nem működnek az online oktatásban, de majd az esszék!'. Erre jön ez, és 20 mp alatt kiváló esszéket ír. Aztán gondolhattuk azt, hogy a kreativitás fejlesztése lehet a cél, de a ChatGPT szintén 20 mp alatt ír remek, érzelemdús verseket a macskák ellen Leonard Cohen stílusában. Mit nyerünk, mit vesztünk, és mi marad nekünk?

Senki nem vonhatja kétségbe, hogy az amerikai polgárjogi harc az egyik legsikeresebb társadalmi mozgalom volt az elmúlt évszázadban. Miközben mind a mai napig nagyon sok dologban van még megkülönböztetés fehérek és feketék között, még nincs ötven éve, hogy Rosa Parks nem volt hajlandó átadni a fehéreknek fenntartott helyet egy buszon Montgomery városában. A pogárjogi mozgalom egyik legfontosabb szervezete az NAACP (National Association for the Advancement of Colored People) 1909-ben jött létre és például ők képviselték Parksot is a kulcsfontosságú ügyben. Az utóbbi időben egy újabb frontot nyitottak a az egyenlőségért folyó harcban, a szövegértést. Virginiai szervezetük a helyi oktatási tanácshoz fordult nyílt levélben, amiben leszögezik, hogy az írni-olvasni tudás alapjog és a statisztikák alapján könnyen kimutatható, hogy az iskolarendszer nem adja ugyanazt a színesbőrű diákok, mint a fehéreknek. Állításuk szerint azzal, hogy az iskolák elmaradott módszerekkel és rossz körülmények között tanítják olvasni a diákokat, azok alapvető jogai sérülnek, különösen azért, mert az alacsonyabb társadalmi státuszú családok gyerekei jobban rá vannak szorulva az iskolára abban, hogy megtanuljanak jól olvasni, így válik az oktatás elhanyagolása rasszizmussá.

Az adat az új olaj mondják sokan, hozzátéve azt is, hogy amiként a nyerolaj sem ér semmit finomítás nélkül, úgy az adotak sem érnek semmit, ha nem tudjuk megfelelően megjeleníteni őket. Persze ez sem nagy újdonság, az adatvizualizáció egyik úttörője Florence Nightingale volt, aki látványos grafikonokkal győzködte a brit képviselőket az eglszségügyi reformokról. Mára már az adatértelmezés és megjelnítés egyike lett a fontos 21. szőzadi képességeknek, amiket érdemes tanítani az iskolában is. Ebben lehet nagy segítség az ingyenes RAWGraphs alkalmazás (IDE KATTINTVA).

Most, hogy a hazai kulturkampf is ráfordult az irodalom után a történelem oktatásra is (ami például ebből a beszélgetésből is érzékelhető, a köztévében beszélnek arról, hogy 2010-ig a történelemoktatás tisztán kommunista volt), érdemes megnézni, hogy miként van ez más országokban. Különösen érdekes lehet, ez az USA esetében, hiszen a nyelvórákon országismeretből is előkerülhet pár hagyomány, így a hálaadás napja is. Ha máshonnan nem, a hollywoodi filmekből miondenkinek ismerős lehet, hogy a gyerekek indiánnak és zarándoknak öltöznek és nagy vígan eszik együtt a pulykát és a kukoricát. Kár, hogy ez a kép csúnyán torzítja mindazt, ami valójában történt és egy nagyon hamis képet ad a diákoknak. Szerencsére sok egyéb oktatási anyag is elérhető, olyanok, amik akár a nyelvórán is hasznosak lehetnek.

Tisztelt Szülő!

Az utóbbi hetekben sok szó esett az oktatás helyzetéről és arról, hogy a tanárok miként tiltakoznak. Félő, hogy úgy tűnhet, ez a tanárok ügye, aminek a középpontjában a bérek kérdése áll. Szeretnénk elmondani, hogy a probléma a legjobban Önöket és az Önök gyermekeit érinti, a tanárok fizetése az egésznek csak egy fontos, de talán nem is a legfontosabb része. Az alábbiakban megpróbáltuk összeszedni, hogy mi mindenről marad le éppen most az Ön gyermeke, és Ön.

Lemarad az Ön gyermeke arról, hogy egy 21. századi munkahelyen jó esélyekkel induljon, és versenytársa lehessen más oktatási rendszerben nevelkedett diákoknak.

Leamarad arról, hogy gyermeke megtapasztalhassa, hogy a tanulás folyamata azzal jár, hogy néha hibázunk. Ha egy diáknak egy darab egyes érdemjegyet hét darab ötössel lehet csak kijavítani (ér kiszámolni), azzal azt üzenjük, hogy nem hibázhat, és büntetjük a próbálkozásért.

Emlékszik még valaki a Hot Potatoes szoftverre? 1998-ban jelent meg és valami egészen fantasztikus dolgot tudott: többszörös választásos teszteket lehetett készíteni vele! Azóta eltelt 24 év és a szoftver még mindig él és virul, már éppen a hetedik verziójánál tart. A szoftverrel persze nem csak A, B, C, D választásos kérdéseket lehet már készíteni, hanem párosítást, sorba rendezést és szövegkitöltést is. Aztán 2012-ben megjelent a LearningApps (a keresztségben a Tankockák nevet kapta), amiben már sokkal szebben néztek ki a többszörös választásos, esetleg a sorbarendezős vagy szövegbehúzogatós feladatok. Egy évvel később pedig már publikus volt a Kahoot! is, amiben a többszörös választásos teszteket versengve lehetett megoldani. És azóta is se szeri, se száma az olyan digitális eszközöknek, amik tulajdonképpen többszörös választásos tesztek valamiféle körítéssel (ilyen például a Duolingo vagy a Xeropan, ami várhatóan a nyelvoktatás problémáit fogja megoldani kis hazánkban). Az oktatás digitalizációjának fő csapásiránya ez immár negyedszázada.

Sokat lelkendeztünk már a micro:Bit nevű mikrokontrollerről. Nem nagyon van még egy olyan elérhető árú eszköz, amivel ilyen könnyen lehtne a diákoakt bevezetni az elektronika, programozás világába. Nemrég megjelent a v2-s változata, ami több memórián, beépített hangszórón, érintésérzékeny logón kívül más izgalmakat is tartogat. Ezek egyike az adatrögzítés képessége. Sokan, akik erre-arra akartuk használni a micro:bitet beleütköztünk abba a korlátba, hogy nem képes megjegyezni adatokat. Ha rögzítünk is valamit, például egy fizikai méréshez, azok csak addig lesznek meg, amíg a kis eszköz be van kapcsolva. Amint lemerül az elem, vagy valamiért megszűnik az áramellátás az addig rögzíett adatok elvesznek.