Geotábla virtuálisan
Internet a tanórán - 11 éve
A geotábla nagyon sokrétű szemléltetőeszköz a matematika tanításához. Egy táblán szögek vannak és ezekre rakhatunk gumikat, akár otthon is elkészíthető. Nagyon hasznos lehet az alakok, formák, de a törtek, alapvető geometriai fogalmak tanítására is. Akár betűket is kirakhatunk belőle. Legalább olyan sokrátű eszköz, mint a számolórúd,és ahogyan azzal, a geotáblával is lehet csak szórakozásból is játszani, építeni. Előfordulhat azonban, hogy nem jut mindenkinek, nincs elég gumi, ilyenkor segíthet a virtuális geotábla (IDE KATTINTVA), ami ugyanúgy leköti a gyerekeket.
A Google térkép vicces szolgáltatással bővült, hiszen most Pac-mant játszhatunk a térképen közlekedve. Sajnos nem minden várossal működik, de már Budapestre is megérkezett. A térkép bal alsó sarkában található a
Az eQuizShow oldalán (
Arról, hogy a népzene és a néptánc igazi nemzeti kincs nem nagyon lehetne vitát nyitni. A népzenét mindenki legalábbis érdekesnek tartja, sőt, ha egy kis Quimby-vel keverik még, még a buliban is énekli. A néptánc pedig az a tánc, amit hajlandó bárki megtanulni, ha éppen úgy adódik. Ezért is örömteli, hogy már az interneten is elérhető az a hang és film adatbázis, amit a Hagyományok háza állított össze (
A cím mindent elmond, a Six Word Stories oldalon (
Valóban és nem csak nevében brilliáns a Brilliant maps nevű oldal (
Pár éve voltak nagyon népszerűek a chat programok, mindenki (főleg a diákjaink) az MSN-nen, esetleg az ICQ-n lógtak, ma már aFacebook esetleg a Google Hagnouts vette át ezt a szerepet. Ekkoriban több tanár is próbálkozott azzal, hogy valamiképpen bevigye a chatelést a tanításba. Voltak projektek, ahol idegen nyelven chateltek a diákok, esetleg olyanok, ahol különféle irodalmi szereplők bőrébe bújva tették ezt. Az viszont biztos, hogy a matematikaórán nem gyakran került elő a chat. Ezen segíthet a Jasymchat nevű szolgáltatás, ami kifejezetten a matematikai csevegésre készült (
A középiskolai felvételikben nagyon gyakran kerülnek elő a közmondások, szólások. Egy volt tanítványom adta az ötletet, hogy ezeket (vagy legalábbis jó néhányat közülük) remekül lehet tanítani a németalföldi festő, idősebb Bruegel festménye, a Közmondások alapján. A kép
Az itt látható térkép jelent meg pár napja az RTL Klub Híradójában. Kicsit furcsa helyre került benne Románia és Rákoshegy is országot váltott. Ennek kapcsán találtam rá az ELTE honlapján egy olyan gyűjteményre, ami az elektronikus és nyomtatott sajtóból gyűjti a hibás térképeket (




