Magyarország a világ közepe
Internet a tanórán - 5 éve
Kevés becsapósabb dolog van térképeknél. Amikor egy gömb (vagy méginkább geoid) felületet síkban akarunk ábrázolni, elkerülhetetlen, hogy valahogyan ne torzítsunk. A leggyakrabban használt Mercator-vetület például a sarkok felé sokkal nagyobbnak mutatja a dolgokat, mint amilyenek azok valójában. Ezért van aztán, hogy sok diák (és felteszem nem egy felnőtt is) azt gondolja, hogy Grönland nagyjából akkora mint Afrika, vagy hogy Kanada sokkal nagyobb, mint az USA (valójában nagyjából egyforma méretűek). A torzítást talán segít megérteni, ha nem a megszokott központtal késítünk el egy vetületi térképet és ezt meg is tehetjük IDE KATTINTVA. Elég csak egy országra bökni, vagy bármely pontra a térképen és már láthatjuk is, hogyan nézne ki a térkép, ha az a pont vagy ország lenne a középpontja. Magyarország középponttal például így nézne ki, egészen izgalmas méretű Szvázifölddel.
Most, hogy már az alsósok is az online térbe kényszerültek kifejezetten hasznos lehet ez az oldal, amit Fleischer Sára ajánlott a figyelmünkbe, semmi nagy dolog, nem mesterséges intelligencia és kiterjesztett valóság, csak egyébként ismerős eszközök gyűjteménye. Az U-46-os iskolakörzet oladlán találhatunk egy remek kollekciót (
Karantén idején talán mindenkinek több ideje van filemket nézni, elég ha csak az eddig utazásra szánt időt csoportosítjuk át erre. persze nem mindegy, hogy mit nézünk mi és mit néznek a diákjaink is, a hatvannyolcadik netflixes bűnügyi sorozat nem biztos, hogy jót tesz. Ezért is remek, hogy a Nemzeti Filmarchívum az Alapfilmek oldalon (
Még nem írtunk a Koronavírus kisokos című oldalról, de reméljük, hogy jobb későn, mint soha. Ráadásul mostanra eléggé felduzzadt a kérdések és a válaszok száma. Átlátható, világos szerkezetű oldalon, esztétikus külsővel, érdekes tartalom az, amit kínál. Összesen 12 különböző témában, rengeteg kérdést vet fel, és válaszol meg nekünk. Az alapoktól, egészen a különböző oltásokig. Az oldal
A Once Upon a Picture
A zeneelmélet nem tartozik a legkönnyebben és a legnagyobb lelkesedéssel elsajátított anyagok közé. Talán ezen is segíthet egy kicsit a Chrome Music Lab (
BLM - egyre többen ismerkednek meg ezzel a rövidítéssel. Black Lives Matter - azaz a fekete életek is számítanak. A már hónapok óta tartó tüntetésfolyam és világszintű felháborodás pontos megítéléséhez, értelmezéséhez (történelmi kontextusban) azonban talán nem minden magyar diáknak áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű információ. A The New York Times egy kiváló (leginkább képanyagból, esszékből, cikkekből álló), gyűjteményt állított össze, amit The 1619 Project néven tett közzé (




