Az ország első és legnagyobb online iskolai versenye
Hírek - 10 éve
Évek óta zajlik az Országos Elsősegélyismereti Verseny, talán a legnagyobb hazai online verseny, kitalálójával és szervezőjével, Marsi Zoltánnal beszélgettünk.
TanárBlog: Hogyan jött az ötlet, hogy belevágj egy ilyen versenybe?
MZ: Erre a kérdésre a legkönnyebb válaszolni, ezt már igazán jól begyakoroltam, hisz szinte mindenki ezt kérdezi meg először. Sokan valami lelki traumás élményre számítanak, a válasz azonban ennél sokkal egyszerűbb. Egyetemi éveim alatt túravezetésből életem meg, a magashegységi területekre elvárt volt némi elsősegély-ismeret. Ennek kapcsán vettem részt egyszer egy olyan képzésen, amelyen az egyik oktató dr. Mártai István főorvos úr volt. Nagyon motiváló és inspiráló volt számomra főorvos úr személyisége, előadásmódja, elhivatottsága és felvetettem neki a verseny gondolatát. Ő gondolkozás nélkül igent mondott. Akkor csak egy aprócska hobbinak indult, mára azért jelentősen kinőtte magát.
A digitális készségek fejlesztése, a digitális nevelés egyre nagyobb szerepet kap a XXI. század társadalmában. Az EMMI kezdeményezésére a köznevelésben 2016. április 4-8. között első alkalommal kerül sor a Digitális Témahétre (DTH) a digitális pedagógia terjesztésének jegyében.
A MakerBot és a FreeDee Printing Solutions meghirdeti a 3D nyomtatási ismeretek hazai elterjedését célzó programját, a ‘MakerBot a tanteremben!’ oktatási intézmények számára kiírt pályázatot, amely keretében 10 db MakerBot Replicator 2 és fődíjként egy darab ötödik generációs MakerBot Replicator típusú 3D nyomtató talál gazdára a pályázó iskolák között. Emellett a győztes intézmény egy tanárának technológiai oktatása a 3D Akadémián szintén a nyeremény részét képezi. Részletek
Sokaknak lehet ismerős az Országos Elsősegélyismereti Verseny, az OEV. Több mint tíz éve zajlik már, az első fordulók az interneten, a döntők élőben. Olyan témáról van szó, ami méltatlanul kevés figyelmet a klasszikus tanmenetekben, miközben az életben szükséges és a diákokat is érdeklő dolog. A verseny jó alkalom arra, hogy a diákok fejlesszék ezirányú ismereteiket. Az idei évben is lesz verseny, a 7-12. osztályosok
Nagy örömmel mutatjuk be a TanárBlog legújabb konkurens oldalát, a Digipédiát :) Persze ez csak vicc, hiszen minden olyan kezdeményezésnek, amely megpróbálja előbbre vinni azokat az ügyeket, amelyek (legalábbis nekünk itt, a TanárBlogon) fontosak, helye van a TanárBlogon. Az oldal szerkesztőjétől, és üzemeltetőjétől, Bujáki Tibortól kértük azt, hogy mutassa be blogját. A lapozás után az általa írt, szerkesztetlen bemutatkozás olvasható. Az oldal pedig
Sokat és sokszor lelkendeztünk már az Office Mixről, ez az a Powerpoint kiegészítő, amivel egy egyszerű diasor is interaktív előadássá varázsolható.
Idén is megrendezésre kerül a kódolás órája, aminek az a célja, hogy a diákokkal megismertesse és megszerettesse a számítástechnikát, a programozást.
December 3-án s 4-én kerül megrendezésre a nagy Skype marathon, a Skype-a-thon. A cél, hogy minél több osztály beszélgessen minél több osztállyal, akár a jól ismert Mystery Skype formátumba, akár más keretek között. A program oldalán (
Mától több mint 150 ezer tanár és oktató ingyen használhatja a Microsoft legmodernebb, felhőalapú Office 365 programcsomagját öt PC-n vagy Mac-en, illetve további öt különböző mobileszközön, legyen szó tabletről vagy okostelefonról. A Microsoft a magyar gazdaság versenyképességének fejlesztéséhez szeretne hozzájárulni az oktatási rendszer újabb, 4 milliárd forint értékű támogatásán keresztül.
Kitaláltunk egy újat. Mi van akkor, tettük fel a költői kérdést magunknak, ha meghirdetünk egy 'szabadfogású' tartalomfejlesztési pályázatot, ahol középiskolások és egyetemisták - külön kategóriában - bármilyen témában fejleszthetnek digitális tananyagot. Mindezt az 




