Appfejlesztő verseny Budapesten - kövesse élőben
Hírek - 11 éve
Hogy mik nem történnek, miközben az érettségik lázában égnek a középiskolák! Tizenöt ország angolos app-fejlesztő csapata verseng egymással, hogy ki tudja a legjobb angoltanulásra használható, ráadásul a társadalmi felelősségvállalás finom szövetével hálózott alkamazást készíteni. A verseny 2015 május 4-8. között zajlik, a csapatok bemutatkozó filmjeit már most meg lehet tekinteni (ITT TALÁLHATÓAK). De ez mind semmi, mert a szervezők a pénteki (május 8.) bemutatót, ahol minden csapat bemutatja az ötletét pár percben, ÉLŐBEN KÖVETHETIK az érdeklődők (délután 2 és 4 óra között) . Hol ebben a TanárBlog? Az asztal másik oldalán, a zsűriben :) És akinek még ez sem elég interaktivitás, az a bemutatók ideje alatt szavazhat is kedvenc appjára!
Folytatom a
Idén is (talán az utolsó alkalommal) lesz Sulinetwork konferencia. Ezúttal Székesfehérváron április 17 és 19 között. Az ingyenes eseményre regisztrálni
Sokat írtunk már az Ofice Mixről, arról a Powerpoint kiegészítőről, amivel teljes e-learning rendszert építhetünk (
Mozgalmat indítunk! Régóta gondolkodunk már azon, hogy miként lehetne kitárni az iskola kapuját, hogyan lehetne behozni jobban az életet az iskolába. Úgy látom, hogy a technikai eljutott arra a szintre, amikor ezt már valóban lehetővé teszi. A Skype a mindennapok része, a széles sáv nem luxus ma már. használjuk hát fel a videótelefont arra, hogy szakértőket hívjunk be az iskolába. Ehhez nem kell más, csak egy adatbázis olyan szakértőkkel, akik alkalmasint (nem hiszem, hogy évente egy-két alkalomnál többről lenne szó) hajlandók 20 percen diákokkal beszélni a saját szakmájukról, a saját szakterületükről. Gyűjtsük össze együtt!
Sokféleképpen lehet megpróbálkozni a reál tárgyak, reál szakok népszerűségének növelésével, hazánk az óraszámemelés és a kötelező érettségi tűnik a megoldásnak, máshol mással is próbálkoznak. Ilyen cél szolgál például a First Lego League a felsősöknek, középiskolásoknak szervezett robotépítő verseny. A versenyben LEGO robotokat kell építeni, amik egy adott pályán hajtanak végre feladatokat. Ezen túl minden csapatnak egy saját innovációs ötlettel is elő kell állnia és azt is értékelik, hogy milyen a csoporton belüli együttműködés.A sikerhez szükség van a jó konstrukcióra és az ügyes programozásra is. Iskolánk csapatával idén eljutottunk az európai döntőbe, amit Münchenben rendeztek. A két nap összefoglalása három percben:
Itt van, osszuk, használjuk, töltsük le. hiszen most már minden diák (akinek van oktatási azonosítója - ezt egyébként a diákigazolványon is megtalálhatjuk) most teljesen ingyen, akár öt eszközre is letöltheti a Microsoft Office 365-öt. Azaz a teljes Office elérhetővé válik, beleértve a Lync-et is többek között. Kár lenne valóban kihagyni, ráadásul a regisztrációs folyamat megejtően egyszerűnek látszik, valóban mintha az lenne a cél, hogy egyszerűen és gyorsan célt érhessünk. A regisztrációs oldal (ahonnan tölteni is lehet)
Nagyszabású konferencia készül március 20-án és 21-én Budapesten az ELTE-n természettudományokat tanító tanároknak. Az ingyenes esemény egyes napjaira külön is lehet regisztrálni. A konferencia ingyenes, sőt még ebédet is adnak! Részletek 




