Robotverseny

Hírek - 2015. március 13.

Írta: Nádori Gergely

fllSokféleképpen lehet megpróbálkozni a reál tárgyak, reál szakok népszerűségének növelésével, hazánk az óraszámemelés és a kötelező érettségi tűnik a megoldásnak, máshol mással is próbálkoznak. Ilyen cél szolgál például a First Lego League a felsősöknek, középiskolásoknak szervezett robotépítő verseny. A versenyben LEGO robotokat kell építeni, amik egy adott pályán hajtanak végre feladatokat. Ezen túl minden csapatnak egy saját innovációs ötlettel is elő kell állnia és azt is értékelik, hogy milyen a csoporton belüli együttműködés.A sikerhez szükség van a jó konstrukcióra és az ügyes programozásra is. Iskolánk csapatával idén eljutottunk az európai döntőbe, amit Münchenben rendeztek. A két nap összefoglalása három percben:

A verseny a Deutsche Museumban rendezték, ez Németország legnagyobb múzeuma, több hajó és repülő is megtekinthető a termeiben. Talán nem véletlen, hogy ott, ahol ilyen múzeumok vannak 600-an indulnak egy ilyen versenyen (az egész világon 26 000 csapat indul, ebből 16 000 Észak-Amerikából). A fantasztikus szervezésbe csak egy apró hiba csúszott, a magyar helyett a bolgár zászlót akasztották ki.

Az innováció idei témája a tanulási nehézségek leküzdése volt, a mi csapatunk olyan mobilalkalmazást talált ki, ami bármely könyv betűit kicseréli egy a diszlexiások számára könnyen olvasható betűtípusra, nagy sikerünk is volt vele. Végül a 24 csapat közül a 20. helyet szereztük meg, de így is fantasztikus élmény volt részt venni a versenyben.