Lassan egy éve tartó pedagógiai projektem első öt részében azt próbáltam elmesélni, hogy miért gondoltam azt, hogy új módszerekkel és mást lehet érdemes tanítani, mint eddig, illetve bemutattam, hogy ennek az új rendszernek milyen elemei voltak. Addig jutottunk legutóbb, hogy a diákok saját tanulási útvonalukat megtervezhetik, bármit beadhatnak, amit szeretnének, és kapcsolódik az angoltanuláshoz, illetve bemutattam egy értékelési rendszert (pontrendszert), amely segítségével kiküszöböltük a negatív értékelést, és gyakorlatilag korlátlan lehetőséget biztosítottam a diákoknak. Ebben az új rendszerben szintén sokkal nagyobb felelősség hárult a gyerekekre, hiszen ők (is) irányíthatták a saját tanulásukat. Éppen ott tartottunk, hogy adva van 2-3 hetente 80 diák, akik 80 különböző tanulási útvonalon 80 különböző állomásra érnek el. Hogyan kérjük ezt számon?

Aki az utóbbi negyven évben tanult pedagógiát, valószínűleg találkozott már a tanulási célok Bloom-féle osztályozásával (részletesebben magyarul ITT). Lényege, hogy a gondolkodási tevékenységeket hat jól elkülöníthető és egymásra épülő részre osztja ezek a következők: felidézés - megértés - alkalmazás - elemzés - értékelés - létrehozás. A legalacsonyabb szintű az ismeretek felidézése, a legmagasabb új dolgok létrehozása. Mindegyikre szükség, a sorrend nem értéket, hanem csak növekvő komplexitást jelez.

Az IKT eszközöket használva is érdemes azon elgondolkodnunk, hogy az egyes alkalmazások a tanulás milyen szintjét, milyen szeletét szolgálják hatékonyan. A Google kereső például a felidézés eszköze, az Excel inkább az elemzésé és az értékelésé. Szerencsére mások is elgondolkodtak már ezen, így készült el például egy 70 oldalas tanulmány is a digitális Bloom taxonómiáról (ITT TALÁLHATÓ). Ha nincs kedvünk hosszan olvasgatni, akkor érdemes megnézni egy prezit (IDE KATTINTVA) a webkettes eszközök Bloom-rendszeréről.

A Comenius tanárasszisztensi program keretében 13 hetet töltöttem Finnországban. Ez idő alatt egy turkui szakközépiskolában angoltanárként ismerkedtem a finn oktatással és ellátogattam egy általános iskolába is. Néhány érdekesség:
• Finnországban az oktatás mindenki számára ingyenes. A diákoknak általános iskolai tanulmányaik befejezéséig az állam ingyen biztosítja a tankönyveket, az iskolai étkezést és a bérletet is. Az ingyenes étkezés a középiskolás évek alatt is biztosított. Az ebéd egészséges és friss alapanyagokból készül, változatos és nem hiányozhat a salátabár, rozskenyér és tej a főétel mellől. (Rengeteg érdekesség a lapozás után - a szerk.)

Az átalakuló oktatási rendszerünkben megjelent a tanári felügyelet, és a tanárokat támogató rendszer szükségessége is. Tény, hogy kevés olyan iskolarendszer van, ahol a tanárok olyannyira ellenőrzés nélkül dolgozhatnak, mint nálunk, de mégis sokaknak kellemetlen hangzású a szakfelügyelő megjelenése. Pedig a szakmai támogató rendszernek nem kell ellenségnek lennie, sőt kifejezetten segítheti is a IKT használat, a 21. századi pedagógia elterjedését. A texasi Robyn Hrivnatz (akivel tavaly nyáron Seattle-ben volt szerencsém találkozni) munkája pontosan ez. Arról kérdeztük, miként is működik a szakmai támogató rendszer náluk.

TB: Elmondanád, hogy mi a munkád, pontosan mivel is foglalkozol?
Robyn: Az elmúlt 13 évben oktatással foglalkoztam, tanítottam felső tagozatban és középiskolában, természettudományt és angolt. Jelenleg a texasi Richmondban a Lamari Független Egyesített Iskolakerület alkalmazásában vagyok oktatás technológiai szakértőként, négy iskolában (felső tagozat és gimnázium) segítem az új technikák alkalmazását. Szakmai segítséget adok a tanároknak és IKT eszközöket is felhasználó foglalkozásokat tervezek, amiket az iskolában használnak fel.

Sokat és sokan beszélnek arról, hogy milyen is a tinédzserek viselkedése, mit miért tesznek, illetve hogyan változik az életük a digitális világ terjeszkedésével. Én mindig érdeklődve hallgatom, olvasom ezeket a beszámolókat, de mindig marad bennem némi hiányérzet: vajon mit gondolnak erről maguk a tinédzserek? Hogyan viszonyulnak ők maguk ehhez az élethez, illetve miként látják a felnőttek szerepét ebben a körben? Erről igazán hiteles beszámolót csak maguktól a gyerekektől kaphatunk. Szerencsére elkészült egy film, amely pont ezt adja meg nekünk: bekukkanthatunk egy tinédzser online életébe - egy pszeudo-szerelmi történet keretén belül. IDE KATINTVA megtekinthető a mű, melynek címe Csongi és Barna Samu írta és rendezte, aki maga is rendszeresen aktív tinédzser. Érdemes végignézni, szerintem sokkal hitelesebben mesél az online-offline világ kapcsolatáról, mint bármilyen kutatás!

A PISA felmérések között találtunk egy érdekeset, amely nem csupán a nyomtatott szöveg olvasását méri, hanem a „képernyőről” olvasást, avagy a digitális szövegértést is. A lapozás után összefoglaljuk az angol nyelvű PISA gyorsjelentés legfontosabb és legérdekesebb eredményeit. A tanulság pedig az, hogy a digitális olvasás már külön készségnek számít, amelyben sajnos a magyar diákok nincsenek az élmezőnyben. Lássuk a részleteket!

Miután lefektettük az alapelveket, elkészítettem a virtuális osztálytermünket, kitaláltam azt is, hogy az egyéni tanulási útvonalak hogyan is működhetnének a gyakorlatban, nem volt más hátra, mint a rendszer beindítása. Ebben a fejezetben erről lesz szó, illetve röviden kitérünk a jeges rémületre is! Nagyon fontosnak tartottam, hogy a rövid-, közép- és hosszútávú célok egyensúlyban legyenek. Nem volt elég azt mondani, hogy mindenki tanuljon a saját kijelölt útvonalán, és találkozunk az év végén. Ez nyilvánvalóan a legtöbb diáknak azt jelentette volna, hogy nincs angolból ’házi’(értsd:  nem kell semmit csinálni, majd év végén 1 nap alatt összedobunk valamit). További hosszú leírás a lapozás után található!!

A tanításunknak sok olyan részlete van, ami nem állja ki a 21. század próbáját, de a számomra legzavaróbb momentum az értékelésünk. Nem csak az a baj, hogy az iskolai értékelés nagyon sok időt elvesz a tanítástól, hanem az is, hogy álságos és hazug rendszer. Egyre több tapasztalat támasztja alá, hogy az értékelésünknek nincsen sok köze a tudáshoz. (Erről magam is írtam itt és érdemes elolvasni egy oktatáskutató írását is.) Nem tudom elfelejteni John Holt Iskolai kudarcok című könyvében leírt tapasztalatait sem. Holt úgy gondolta, hogy a valódi tudást az olyan dolgozatok mérik fel, amikre nem készülnek előzőleg a diákok. Hamarosan rájött, hogy miért nem íratnak ilyen számonkéréseket a tanárok, a pocsék eredmények miatt.
Magam is próbálkoztam azzal, hogy (bejelentés nélkül) megírattam egy több hónappal korábban tanult tananyagból egy dolgozatot. A legmeghökkentőbb nem is az volt, hogy milyen rossz eredmények születtek, hanem a diákok felháborodása, úgy érezték alapvetően tisztességtelen, amit csinálok, hiszen ők azt a tanayagrészt a témazáró dolgozattal már letudták, esetleg majd az érettségin kerülhet elő, de ott is csak nagyon leszűkített formában. Még nagyobb volt a diákok felháborosdása, amikor egy dolgozatban (az adott témához kapcsolódó) más tantárgy illetékességébe tartozó tudást kérdeztem. Úgy érezték, áthágom a játékszabályokat, ha a biológia dolgozatban a történelemhez tartozó információ kérdezek, még akkor is, ha maguk is belátták, hogy az adott információval rendelkezniük kellene.

Mivel a 21. századi tanár projekt egyik alaptétele, hogy a diákok organikusan, a saját  tempójukban és a saját érdeklődésüknek megfelelően fejlődhetnek, eljutottunk a rendszer egyik legérzékenyebb pontjához. Amikor elgondoltam mindezt, arra következtetésre jutottam, hogy akkor bizony nem tehetek mást, mint a gyakorlatban is megvalósítom az ’egyéni tanulási útvonalakat’, azaz mindenkinek kijelöljük a saját útját, majd segítjük ezen végigmenni. Ez nagyon szépen hangzik, de közel sem ilyen egyszerű a gyakorlatban. Sőt, olyan problémák is felmerülnek, amelyekre soha nem gondoltam (pedig, utólag gondolhattam volna).  A ’21. századi tanár’ kritikus fejezetéhez érkeztünk (az első három rész ITT, ITT és ITT található)

Az előző két részben (ITT és ITT) kénytelen voltam elvi alapvetéssel terpeszkedni az olvasó figyelmére, mivel azt gondolom, hogy egy ilyen (az én szakmai életemben) nagyszabású változást nem lehet enélkül leírni. Most azonban kiszabadulunk az elméletek szorításából, és kimerészkedünk az iskolai hétköznapok forgatagába. Azért azt ne felejtsük el, hogy egy olyan rendszert szeretnénk kikísérletezni, amely készséget fejleszt, differenciál, lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek saját tempójukban haladjanak, és legfőképpen nem feltétlenül stresszeli halálra őket (erre szolgál az értékelés újragondolása). Szintén nagyon fontos, hogy mindezt főállásban, heti 22+ óra tanítással egy állami középiskolában szeretnénk megvalósítani, ahol nincsenek különlegesen jó feltételek (1 használható számítógépterem –  a másik is használható, de ott informatika órák vannak szinte mindig, 2-3 használható interaktív tábla, több teremben kivetítő vászonnal  – nagyjából ennyi a rendelkezésre álló technika.