21. századi tanár – 5. rész (a rendszer beindul)

Szintén ott volt a jegyadás kötelezettsége. Amint leírtam, mindent úgy szerettem volna megvalósítani, hogy a közoktatás törvényes keretei között maradjak. Tudom, hogy vannak valódi szabadságharcosok, akik nem osztályoznak, és nem törődnek semmilyen szabállyal, de én nem ezt az utat választottam most, pont azért, mert azt szerettem volna, hogy esetleg más kontextusban is mködhessen ez a rendszer. Ha pedig nem hasból írok be jegyeket a naplóba, akkor bizony ki kell találnom egy olyan rendszert, amely képes a folyamatos értékelésre, és lehetőséget ad arra, hogy megfeleljek az iskola iránt támasztott törvényi kötelezettségeknek. Hogy ezt pontosan hogyan is csináltam, azt a következő részben, az értékelésnél fogom elmesélni részletesen, most elég annyi, hogy az osztályzás nyűge egy fontos szempont volt a rendszer működtetésénél.

Úgy döntöttem tehát, hogy a félévet 2-3 hetes időszakokra osztom, és mindig ezen belül gondolkodunk csak. Mivel a gamification elvét próbáltam átültetni az oktatásba (erről is külön fejezet szól majd), ezeket az időszakokat szinteknek (level) hívtuk. Minden szinten mindenkinek bizonyos számú pontot kellett elérnie, és ezek alapján kaptak végül osztályzatot. Azt, hogy mi mennyi pontot ér, előre egyeztettük.

Ezen a pontot szokott az a kérdés felmerülni, hogy ha mindenki saját tempójában csinál mást, akkor mi történik az órán? Nos, az egyéni tanulási útvonalak az otthoni, egyéni munkára vonatkoztak elsősorban, az órán volt egy könyvünk, illetve rengeteg ’beszéltetős’ feladatot, vagy éppen projektet csináltunk.

A könyv és az egyéni tanulási útvonalak kapcsolata

Ez talán a legnehezebben kitalálható rész a rendszerben, nálam így működött:

Egy szinten 20 pontot lehetett elérni (illetve a felső ponthatár nem volt megadva, mindenki bátran túlteljesíthette a szint követelményét), de a pontokat a szint végén jegyekre váltottam át. Az átváltás a rendszer bevezetésekor így történt: 20-16: 5, 15-11:4, 10-6: 3, 5-1: 2, 0 vagy kevesebb: 1.

Adott tehát egy 2-3 hetes időszak, amely alatt minimum 16 pontot kell a gyerekeknek elérniük ahhoz, hogy ötöst kaphassanak (az értékelés és az osztályozás kapcsolatáról szintén a következő fejezetben szólok majd). Mivel lehet pontokat szerezni? Én arra igyekeztem figyelni, hogy minden szinten legalább 20 pontnyi megszerezhető pontot felkínáljak. Egy tipikus szint pontszerzési lehetőségei így néztek ki:

-két ’szódolgozat’ – 5- 5 pont

-beadandó írásbeli fogalmazás (5 pont)

-szint végén beszámoló abból, amit elvégzett (10 pont)

-bármi egyéb, amit be szeretne adni

A szintek során a legfontosabb talán az volt, hogy a saját tanulását mindenki sokkal inkább irányíthatta, mint addig, illetve bármivel kiegészíthette a pontjait. Ez a rész szerintem működött egyébként, mert lassanként kialakult némi érdeklődés a gyerekek egy részében, és valóban olyan dolgokat adtak be, ami foglalkoztatta őket (pl. rock számok szövege angolul az iskolai heavy metal banda egyik tagjától, vagy éppen versfordítások, netán vámpíros novellák). Meglepően nehezen sikerült azt megértetnem, hogy csak amiatt, mert valami érdekes, még lehet ’tananyag’. Elfogadtam például azt is, ha valaki megnézte angolul a How I Met your Mother című sorozat legújabb részét (ami még csak angolul elérhető), és abból írt összefoglalót, illetve szólistát. A célom ezzel az volt, hogy a formális és az informális tanulás között megpróbáljam elmosni a határokat. Ez – nagyon lassan – talán sikerült. Először ezzel sem igazán tudtak mit kezdeni, sokkal nehezebbnek tűnt az, hogy ő kitalálja, hogy mi érdekli, és arról írjon,mint hogy megírjon valamit, ami nem érdekli, viszont nem kell gondolkodni rajta. Teljesen nyilvánvalóvá váltak a rendszer rövidtávú hátrányai – nehezebb önállóan gondolkodni, mint készen kapott gondolatokat elfogadni (vagy kényelmesen elutasítani).

A pontrendszer, illetve az, hogy bárki, bármikor hozhatott bármilyen plusz feladatot ugyanakkor elég sokat segített nekem a rendszer legitimitásának megteremtésében. Nem lehetett ugyanis már mindig a tanárra mutogatni, hiszen az, hogy milyen jegyet kaptak a szint végén leginkább a diákokon múlott. Nem sikerült a szódolgozat? Megoldás: válassz ki te egy könyvből 20-25 szót, kifejezést, és számolj be abból. Vagy írj egy esszét, novellát, verset, összefoglalót egy drámából, vagy éppen fordítsd le egy gép használati utasítását magyarra. Minden beleszámít az értékelésbe. Ha végül mégsem sikerült pontokat szerezni (mert ilyen is volt), mindenki csak magára mutogathatott, hiszen csak azért nem voltak pontjai, mert nem tett semmit értük. Az teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a ’kallódó’ gyerekek ettől nagyon szenvedtek, hiszen eddig legalább az a tudat ott volt számukra, hogy a tanár miatt nem jók a jegyeik. Ezt a kényelmes tudatot a rendszer sajnos kihúzta alóluk, így újabb stratégiákat kellett kidolgozniuk, és újabb magyarázatokat arra, hogy miért is nem dolgoznak (érdekes módon a hónapok során ez csitult és lassan elmaradozott, mivel egy idő után megtanulták használni a rendszert, és már nem azon munkálkodtak, hogy kijátsszák azt).

Az elv tehát az volt: nem kell mindenkinek ugyanazt tudnia, de valamit tudnia kell. Itt kapott el először a  valódi pánik és jeges rémület. Mégpedig azért, mert itt éreztem először, hogy ebben a rendszerben sokkal kevesebb a rálátásom arra, hogy mit csinálnak a diákok. Itt nem csak lózung az, hogy nem a tanár irányít, TÉNYLEG sokkal kevésbé tudtam ellenőrizni, hogy mit is csinálnak. Megtörtént ti., hogy a rendszer lehetőségeivel élve valaki nem tanulta meg a könyv szavait esetleg, és beadta üresen a szódolgozatot. Kétségtelen, hogy másnak beadott esetleg helyette egy 50 szavas fogalmazást, de azért mégis igen erősen dolgozott bennem a ’tanár-ösztön’, meg féltem is attól, hogy nem tanulnak semmit (biztos van olyan egyébként, aki valóban nem tanult semmit, vagy csak nagyon keveset, de abba az illúzióba sem szeretném magam beleringatni, hogy ők a ’régi’ rendszerben agyontanulták volna magukat. Szintén vigasztalt kicsit a tudat, hogy valóban nem az a fontos, hogy mindenki ugyanazt a 20 szót / kifejezést tanulja meg hetente, hanem az a lényeg, hogy fejlődjön a szókincsük.

Szintén lehetőséget adott a rendszer ara, hogy egyes gyerekekkel bizonyos problémákra koncentráljunk egy-egy szinten. Volt olyan, akinek például a fogalmazások nem nagyon mentek. Ő megtehette azt, hogy egy két hetes szint során csak a fogalmazásokra koncentrál, és ír minden másnap egyet. A pontokat ezért megkapja és esetleg abban a két hétben nem tanul szavakat (kivéve persze az íráshoz kapcsolódó kifejezéseket). Így nem kellett szétforgácsolni az idejét, én folyamatosan segítettem javításokkal és két hét alatt valóban sokat fejlődött az íráskészsége. Ennek azon a szinten éppen a szótanulás lett az áldozata. Utólag azt gondolom, megérte. Mert ugye a pontok a fogalmazásokból is összejöttek. A nagy kérdés az volt végig, hogy vajon csak azzal foglalkoznak majd, hogy kikerüljék a munkát, vagy arra használják a rendszer adta szabadságot, hogy hatékonyabban osszák be az energiájukat és az idejüket.

A legutolsó szempont itt az értékelés szigora. Az iskola, ahol tanítok ’jó’ iskolának számít, elég motivált gyerekekkel, szép eredményekkel, komoly felvételi mutatókkal. Ez azt is jelenti, hogy van némi ’jegy-fétis’ a gyerekek között, azaz csak az ötös a jó jegy. Ezzel több gondom is akad. Egyrészt hatalmas a nyomás, hogy jobb jegyeket adjak, különben sok esetben konkrétan sírás a dolog vége (mondjuk egy hármasért). Ez nagyon zavart, hiszen nem azért adtam ’rosszabb’ jegyet, mert személyes problémám volt a gyerekkel, csupán szerettem volna jelezni, hogy amit írt, az még nem egészen jó, vagy még nincs azon a szinten, ahol akár lehetne, vagy lennie kellene. Erre pedig a hagyományos értékelése rendszer ezeket a számokat adta nekem. Egészen őszintén gondolom azt, hogy annyi minden van, ami miatt egy 16 éves kamasz sír vagy depressziós, én komolyan nem szeretnék egy újabb ok lenni ezen a listán. Ugyanakkor az sem megy, hogy mindig mindenki ’ötös’, mert akkor egyrészt nem dolgoznak, de – ami még veszélyesebb – valóban elhiszik, hogy ez nekik remekül megy.

A pontrendszer egy csapásra megoldotta ezt a problémát, mivel gyakorlatilag kiiktatta a negatív értékelést. Gondoljunk bele, ha valami nem sikerült jól, simán adhattam rá ’1-est’ – ami esetleg 0, vagy 1 pontot jelentett), hiszen nem a naplóba beírt 1-es lett az eredménye, hanem úgy értelmezték, hogy a 20 pontból megvan már egy. A naplóban pedig ennek semmi nyoma sincs, hiszen csak a szint lezárásakor kaptak jegyet. Ez sajnos egyesekben beindított némi patópálosodást, hiszen ha nincs semmi (közvetlen!) következménye annak, ha nem készülnek a szavakból, akkor nem fognak. Aztán majd csak lesz valahogy. Amint ez a rendszer lényegéből adódik – nem lesz valahogy, ha nem csinálnak valamit. És ezt elég nehéz volt megemészteni sok gyereknek. Volt némi ellentmondás is abban, ahogy megnyilvánultak gyakran, hiszen nem lehetett egyszerű hirtelen a saját munkájukért felelősséget vállalni. Egy ideig néhányan sokkal nagyobb energiákat fordítottak arra, hogy a ’rést’ keressék a rendszerben, és megpróbálják igazolni – leginkább önmaguk előtt – hogy a rendszer áldozatai és ezért nem tudnak tejesíteni.

Hozzá kell tennem, hogy szerintem részben igazuk volt, ha nem is úgy, ahogy gondolták. Nagyon nagy feladat hirtelen átváltani egy saját magát menedzselő tanulási modellre akkor, ha eddig elég volt passzívan elfogadni azt, amit mondtak nekik. Erre nem lehet eléggé alaposan felkészülni. Én minden szint után (álnéven) minden diákot megkérdeztem arról, hogy mit tart jónak, rossznak, igazságtalannak, hasznosnak, érdekesnek, elvetendőnek vagy megtartandónak a rendszerben. Ezeknek a kérdőíveknek az eredményei alapján a rendszert tovább finomítottuk minden szint után az ő visszajelzéseik alapján. Ez talán azért is jó volt, mert azt üzente, hogy itt valóban beleszólhatnak a dolgokba és számít a véleményük, illetve azt próbáltam üzenni, hogy nem ellenük találtam ki a rendszert, hanem azért, hogy közép- és hosszútávon hatékonyabban és eredményesebben tanuljanak, később pedig dolgozzanak. Ezt nagyjából – úgy érzem – sikerült is megértetnem a legtöbb diákkal.

Fékek és ellensúlyok

A rendszer részeivé váltak tehát a szintenkénti visszajelző kérdőívek, a virtuális osztályteremben közzétett folyamatos kiegészítő anyagok, a szintén itt megtalálható leírás az éppen aktuális változásokról (egy példa található a fejezet végén).  Emellett két fontos elemet kell még kiemelnünk; a rendszeres blogposztokat, illetve a pontrendszert nyilvántartó publikus Excel táblázatot.

Blogposztok

Amint írtam már, eléggé féltem attól, hogy az új rendszer nem munkára, hanem semmittevésre sarkallja majd a diákok többségét, ezért úgy döntöttem, hogy hetente két alkalommal be kell számolniuk arról, hogy mit végeztek el. Erre tökéletes fórumnak tűnt a Ning virtuális osztályteremben található ’saját blog’ funkció. Alapvetően sokszor elmondták már konferenciákon nekem, hogy milyen jó, ha a diákok blogolnak, de nem értettem soha pontosan, hogy miért is … az világos, hogy publikálnak, lesz közönsége (vagy nem; ismerve a blogok számát), de mindig az a kérdésem ilyenkor, hogy miről is írhatnak ők blogot, hogy az másokat érdekeljen. Ráadásul a blog rendszeres munkát, odafigyelést igényel, nem csoda, hogy annyi az elhagyatott, kiégett blog a világhálón. Viszont, ha a blogokat arra használom, hogy hetente két alkalommal beszámoljanak arról, hogy mit is alkottak addig, és éppen hol tartanak a tanulási útvonalukon, akkor hirtelen lett is szerepe a blogoknak. Számomra rendkívül könnyű visszakeresni, hogy ki aki posztolt és ki az, aki nem, mit posztoltak, kinek kellhet segítség stb. Szintén érdekes, hogy így látják, hogy ki mit csinál, és egymás munkájából akár inspirációt is meríthetnek. Azt is megengedtem, hogy átvegyék egymás anyagait, és újraposztolják őket. Ez nem volt zavaró, hiszen a szint végén az összes elvégzett anyagot egy dokumentumban össze kellett gyűjteniük, majd ’leadni’ egy közös mappában a Skydrive felületén. Ez lett az adott szinten az ő portfolio-juk, és ez szolgáltatta a ’szintzáró beszámoló’ anyagát. Hogy ezt miként csináltuk, már valóban csak a következő fejezetben mesélem el.

Pontnyilvántartó Excel táblázat

Mivel folyamatos értékelést választottam, a jegyek nem jelennek meg a naplóban, csak a szintek végén, az viszont nagyon fontos, hogy a diákok láthassák, hogy éppen hol állnak, illetve ne legyen abból gond, hogy én máshogyan számolok, mint ők. Erre azt találtam ki, hogy egy nyilvános wxcel táblázatban vezetem a pontokat. Ezek voltak a táblázat részei:

Név       Szint pontjai      Események (log)

Az utolsó oszlop rendkívül fontosnak bizonyult, mivel itt lehetett azt követni, hogy mi mindent csinált a diák, és hogy ezért mennyi pontot kapott (pl. szódolg: 3, fogalmazás: 4, novella: 2, kiselőadás: 5 stb). Így nem fordulhatott elő az, hogy véletlenül elszámoltam a pontokat, és ebből vita lett. Valamivel több energia, mint a naplóban vezetni a jegyeket, de nem sokkal több! Ők pedig állandóan láthatják, hogy hol is tartanak, és még mennyi pontra van szükségük. Az Excel táblázat eléggé adta magát, és nagyon könnyen lehet publikusan megosztható táblázatokat készíteni a Microsoft Web Apps felületén (a Skydrive-ról egyetlen kattintással elérhető), vagy akár a Google Drive táblázatkészítő programjában.

Láthatjuk tehát, hogy a rendszer egyes részei már állnak, a kérdés az, hogy mindezt hogyan lehet értékelni: 80 diák 80 útvonalon haladva 80 különböző állomásra ér oda – hogyan tudjuk mindezt mérni?



Melléklet (példa a rednszer szabályainak rövid leírására – angolul)

1 To get a ’Green pass badge’ at the end of the 2 weeks you need 20 health points ( … 20-15, … 15-10, … 10-5, … 5-0, … minus points)
2 TCC-s carry 10 HPs
3 Vocab quizzes carry 5 HPs
4 You are free to do ANYTHING else you want and hand it in, speak about it – subject to talking to me about it first.
5 HPs are carried on (if you do 25, you have to do less the next round, but if you do only 15, you’ll need 25 in the following 2 weeks)
6 If you are ill, you are entitled to trust points (10 points for a week’s illness and 6 point for 3 days of illness)
7 You can only get negative points for not showing up on time – optional -, not having prepared for the class, not being ready with the homework. TCCs and Voc. Challenges DO NOT CARRY negative HPs (10 points for a green pass, 7 for a blue pass, 5 for an orange pass, 2 for a red pass, 0 for a black pass)
8 You can have a time-out anytime (e.g. if you don’t need any more points, you may not do a test – and get a black pass, which is 0 HP)
9 You can ask for a challenge anytime you want to – subject to talking to me – you don’t need the concensus of the whole group!
10 You have to take into consideration the lessons and their structures (e.g. there might be no time for 6 presentations on a Friday, just because you need 5 more HPs)