• Most mi kérünk

    Hírek - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    tamogassKedves TanárBlog Olvasó!

    Az elmúlt több mint tíz évben igyekeztünk a tőlünk telhető legjobb szakmai minőségben (bár kétségtelenül sok elgépeléssel) közel 5000 cikkel, 2000 oldalnyi letölthető szakmai kézikönyvvel, videókkal, óravázlatok százaival, képzésekkel, workshopokkal, előadásokkal, TeachMeet-ekkel segíteni a magyar tanártársadalmat. Hatalmas siker számunkra, hogy mára hetente 15 000, évente több mint 70 000 kolléga olvas legalább párszor minket és eddig mintegy ötezren vettek részt továbbképzéseinken.

    Rengeteg tervünk van a jövőben, és szeretnénk még többet, még jobban, és továbbra is teljesen ingyen megosztani Veletek, az olvasóinkkal. Többek között minél több oktatási intézménybe elvinni a Digitális Iskola programot, amit már nagy erőkkel tesztelünk.

    Ehhez szeretnénk most mi a ti segítségeteket kérni. A TanárBlog mellett az E-tanoda és a BörtönSuli működtetése és bővítése is az általunk nemrég létrehozott alapítványon keresztül történik. Az alapítványunk neve A 21. századi pedagógiáért Alapítvány. Arra kérünk mindenkit, aki megteheti, hogy egy kisebb (1000 - 5000 Ft) közötti összeggel segítse a TanárBlog és éppen futó programjainak fennmaradását.

    Számlaszámunk: OTP Bank 11705008-21083749

    Ha segítetek nekünk, kérlek írjátok a megjegyzésbe a neveteket és email címeteket, mert szeretnénk mindenkinek egy kis szakmai meglepetéscsomagot is átnyújtani virtuálisan.

    Bővebben...

  • Újabb átverések Facebook kapcsán, figyeljünk oda

    Hírek - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A napokban történt mindkét eset, talán hasznos megosztanom, mert azt láttam, hogy sok kedves ismerősöm is áldozatul esett. Az egyik igencsak hagyományos, de mégis meglepően hitelesnek tűnő csalás; emailt kapunk, amelyben ez áll: "Facebook-fiókod jelszavának alaphelyzetbe állítására vonatkozó kérést kaptunk. A jelszavad módosításához kattints ide. Másik lehetőségként beírhatod a következő visszaállító kódot". Ugye azt tudjuk, hogy van olyan, hogy szól a Facebook, ha fura helyen szeretnének belépni a fiókunkba (pl. New York-ból, amikor mi mindig Budapestről szoktunk), vagyis nem is annyira meglepő ez a levél. A lapozás után a levél is megtekinthető kép formájában. Nagyon meggyőző, és automatikusan már kattintanánk is. Mondjuk az feltűnhet, hogy a feladó címe security@facebookmail.com, de még ez sem annyira zavaró talán. További érdekességek a lapozás után!

    Bővebben...

  • Pornó és szexuális felvilágosítás - így csinálja a PornHub

    Hírek - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sokan és sokat panaszkodnak arra, hogy a felnövekvő generáció elsődlegesen a pornóoldalakról szerzi információit a szexről. A kérdés az, hogy mit tehetünk, illetve kell-e ezzek bármit is tennünk. a PornHub nevű népszerű pornóoldal (napi 70 millió felhasználót vonz változatos tartalommal) gondolt egy nagyot. Ha már úgyis sokszor elég béna a szexuális felvilágosítás az iskolákban, vagy a családokban, és a felhasználók dőlnek az oldal tartalmaira, miért is ne a PornHub-on belül csináljanak egy szexuális felvilágosító projektet. Joggal feltételezték, hogy azt, aki az oldalt látogatja, ez a téma valószínűleg megmozgatja. Mivel ez mégiscsak egy oktatási portál, a kezdeméynezésről a Masahble oldalán lehet részletesebben tájékozódni , illetve aki szeretne beleolvasni a Sexual Wellness Center anyagaiba, IDE KATTINTVA teheti.

    Bővebben...

  • Dolgozzunk együtt! Önkénteseket keres a TanárBlog BörtönSuli projektjéhez

    Hírek - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    bs Kedves TanárBlog olvasók! Újabb projektünk van, dolgozzunk együtt, ha van kedved. Az úgy volt, hogy lassan egy éve leültünk az Adj Hangot Egyesület képviselőivel, akik a váci börtönben a Rács FM néven ismert börtönrádiót szervezik és üzemeltetik. A kérdés az volt, hogy mivel lehetne még izgalmasabá, hasznosabbá tenni a rádióadót. Azt találtuk ki, hogy talán egy 'iskolarádió'-szerű műsor lehetne a megoldás. A szavakat tett követte, és egy kis csoport elkezdett tananyagok fejlesztésén dolgozni. Végül úgy döntöttünk, hogy nagyon rövid, maximum pár perces, anekdota-alapú történetmesélés lesz a megoldás, amit a rádió folyamatosan tud játszani a börtönben. Azaz: aki úgy érzi, hogy szívesen segítene abban, hogy ilyen rövid (max. 1 oldalas) történeteket ír iskolai tankönyvek, egyéb forások alapján, kérem jelentkezzen a tanarblog KUKAC gmail PONT com címen, vagy keressen engem, Prievara Tibort a Facebook-on. Őszintén bízunk benne, hogy a BörtönSuli projekt segítségével ismét sikerül a tudást, a tanulást, és a tanulás lehetőségét továbbadni. Gyertek, dolgozzunk együtt!

    Bővebben...

  • Pályázat természettudományokat oktatóknak

    Hírek - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kepIzgalmas pályázatot hirdetett meg a STEM Alliance nevű szervezet, amiben az európai természettudomány-tanárok all star csapatát kívánják összegyűjteni. A pályázat részletei IDE KATTINTVA olvashatók. Három kategória van, pályázni lehet a természettudományokat, a tudományos pályát népszerűsítő események megszervezésével, ilyen eseményekről írott beszámolókkal és olyan videókkal, amik természettudományos oktatási ötleteket mutatnak be. A határidő február 28.

    Bővebben...

  • Legyünk sarkkutatók!

    Hírek - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    edu-arcticKi ne szeretne sarkkutató lenni? Most végre minden özépiskolásnak lehetősége van rá, az EDU-ARCTIC projekt keretében. A programhoz a magyar iskolák és iskolások is csatlakozhatnak, ha regisztrálnak ITT. A projekt résztvevői maguk is sarkkutatók lehetnek, részt véve a kutatómunkában. További részletek a honlapon (IDE KATTINTVA). (A projekt a Scientix portálról is elérhető.) Ha kellően izgalmas sarkkutató programot talál ki egy diákcsapat, elutazhat valamelyik valódi kutatóállomásra!

    Bővebben...

  • Podcast a (természettudományos) oktatásról

    Hírek - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    szertarNagy megtiszeltetésünkre a Szertár tudományos ismeretterjesztő oldal meghívta a TanárBlog 50%-át, hogy rendszeresen jelentkező podcastjukban vendégeskedjünk. A beszélgetés fő csapásiránya a természettudományok korszerű oktatása volt, de (a műsor második felében) sok szó esik a technika szerepéről a tanításban, a sikeres oktatási reformokról. Akinek van hozzá kedve és éppen ráér a szünetben IDE KATTINTVA hallgathatja meg az egy órás adást. Vagy akár itt is:

    Bővebben...

  • Kodu kupa

    Hírek - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kodu kupaSoat írtunk már a Kodu nevű ingyenes játékkészítő környezetről, amiben a programozás alapjait tanulhatják meg gyerekek. Idén egy versenyt is hirdet a Microsoft 9-12 éves gyerekeknek, amiben minél ötletesebb, minél izgalmasabb, minél kreatívabb játékot vagy interaktív történetet kell készíteniük. A részletek IDE KATTINTVA olvashatók, a nevezés határideje november 10. Az alábbiakban némi segítség a Kodu használatához:

    Bővebben...

  • Megint meghekkelték a tanítást

    Hírek - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    htcSzeptember 24-én már másodszor rendezte meg a Microsoft nagy virtuális konferenciáját Hack the Classroom (Hekkeljük meg a tanítást!) címen. A világszerte követett eseményen többnyire arról volt szó, hogy miként lehet a már meglevő eszközökkel, a mindenki számára elérhető alkalmazásokkal megújítani a tanítást. A nyitóelőadásban John Kao arról beszélt, hogy miért van szükség az innovációra nevelésre, hogyan válhat ez az oktatás új paradigmájává.

    Bővebben...

  • <19 Szabadfogású számítógép verseny

    Hírek - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    <19 versenyA 19 éven aluli korosztályt célzó verseny Magyarországon egyedülálló. Kategóriák és megkötések nélkül, bármilyen produktummal lehet nevezni, ami számítógéppel, vagy más digitális eszközzel készül, legyen az akár rajz, videó, animáció, zene, játék, honlap, portál, kiegészítő alkalmazás, mobilkommunikációs fejlesztés, robot, saját készítésű szoftver vagy hardver, illetve bármilyen egyéb informatikai megoldás.

    Nevezési határidő: 2016.október 17. (hétfő éjfél)
    Részletek: verseny.c3.hu
    vagy keress minket a FB-on: /19SzabadfogasuSzamitogepVerseny

    Bővebben...