• Mi is van ezekkel a tabletekkel?

    Hírek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    cclEgy hónapja jelent meg és jelentős port kavart az OECD tanulmánya a laptopok iskolai használatáról. Mi is írtunk róla és meg is fogalmaztuk az értelmezésével kapcsolatos aggályainkat (ITT), az OECD kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a technika bevezetése magában az iskolákba nem sokat jelent. A neo-ludditák úgy érezték, hogy végre igazolva lett amit mindig is mondtak: a technika elbutít, elidegenít, árt. Valójában pedig csak arról volt szó, hogy a technika magában semmit nem jelent, ha nincs hozzá megfelelő pedagógia, ha nincs hozzá megfelelő elképzelés, hogy miért is kellene.

    Pár napja megjelent egy újabb kutatás, az eredménye kevésbé bombasztikus, így jó eséllyel nem fogja majd megjárni az országos médiát és a blogoszférát, pedig nagyon alapos és nagyon megfontolandó dolgokról szól. A kutatást a European Schoolnet végezte két éven át nyolc ország több mint negyven iskolájában. Az iskolákban különféle felállásokban, különféle szcenáriókban vizsgálták az IKT eszközök használatát, a kutatók hosszas megfigyeléseket végeztek az osztálytermekben, interjúkat készítettek, felméréseket csináltak. Az eredmények elolvashatók projekt oldalán (Creative Classrooms Lab).

    Bővebben...

  • Így tanulunk mi! - Konferencia, tudáspróba és kiállítás tanároknak és diákoknak

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    nkp Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Microsoft Magyarország szakmai konferenciát és szakkiállítást szervez a Modern Iskola magazin közreműködésével. A rendezvény célja, hogy a digitális oktatást népszerűsítse, segítséget nyújtson az IKT eszközökkel támogatott módszertani megoldások terjesztésében, a jó gyakorlatok bemutatásában és a pedagógusok horizontális tudásmegosztásában. A konferencia egyben az OFI TÁMOP 3.1.15 kiemelt projektjének záróeseménye. A rendezvényen ünnepélyes keretek között elindul a komplex tanítást-tanulást támogató Nemzeti Köznevelési Portál (NKP), melynek célja, hogy élményközpontúan tegye elérhetővé a jövő tanulási eszközeit és ingyenesen biztosítson hozzáférést digitális tananyagokhoz és oktatási segédletekhez. Az NKP fő feladata, hogy összehozza az oktatás kulcsszereplőit: a pedagógust, a diákot és a szülőt.

    Bővebben...

  • A kódolás hete - programok és pályázat

    Hírek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    eu code weekLassan hagyomány már a Programozás hete, amit minden évben októberben rendeznek meg. Idén 10. és 18. között kerül sor rá. A célja, hogy minél többen ismerkedjenek meg a programozással, kapjanak kedved hozzá. A program oldalán tájékozódhatunk arról, hogy milyen rendezvények lesznek (IDE KATTINTVA) és ugyanitt jelentkezhetünk az általunk szervezett programmal is. Egy kódolós programhoz még számítógép sem kell feltétlenül, az algoritmikus gondolkodás offline is tökéletesen bemutatható. Idén az IVSZ még díjazza is azokat az iskolákat, akik a legjobb programokat szervezik. Erről így írnak:

    Bővebben...

  • Nyakunkon a KórházSuli konferencia - október 3.

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    okt3 Már csak pár nap és indul a KórházSuli program egy várhatóan remek konferenciával. Ennek időpontja 2015. október 3. 10-17 óra között Budapesten az Eötvös József Gimnáziumban (Budapest, Reáltanoda utca 7, 1053). Nagyon nagy öröm, hogy lassan 200 kolléga, diák, érdeklődő jelezte érkezését, azonban még mindig nem késő jelentkezni, mivel pár szabad hely még van. Jelentkezési lap ITT TALÁLHATÓ! Várjuk tanárok, diákok, szülők, érdeklődők jelentkezését, Részletes program és további információk IDE KATTINTVA érhető el!!

    Bővebben...

  • Tehetséggondozás 10-19 éveseknek - pályázzatok!

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    templeton Rendkívül érdekes kezdeményezésre bukkantunk, a neve Magyar Templeton Program, és tehetséges fiatalokat keres. Ahogy írják: "egyedülálló, elsőként Magyarországon induló, személyre szabott tehetségfejlesztő programban, a Magyar Templeton Programban vehetnek majd részt 2016. március 1-től egy egész éven át.". Nem hangzik rosszul. Kezdetnek nem kell mást tennie a programba vágyóknak, mint ellátogatni az oldalra, regisztrálni, és az ott látható tesztet kitölteni (mindezt IDE KATTINTVA lehet megtenni). Ha elég jó az eredmény, behívnak a szóbelire, és ha az is sikerül, egy valóban izgalmas közösség részesei lehetnek a fiatalok. Egy tesztkitöltést feltétlenül megér!!

    Bővebben...

  • Nagykövetek lettünk

    Hírek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    ivszNagy megtiszteltetés számunkra, hogy az Informatikai Vállalkozások Szövetsége nekünk ítélte a Digitális Oktatás Nagykövete címet. Ezt az elismerést idén osztották ki először a Gyúrós Tibor emlékdíj részeként. Leírása szerint: "a címet minden évben az a személy kapja, aki a hazai digitális oktatás fejlesztéséért legtöbbet tett. Vagyis, a díjjal azt az oktatás területén kiemelkedő tevékenységet nyújtó személyt kívánjuk kitüntetni, aki nagyban járul hozzá az IKT alapú oktatás elterjedéséhez, eszközrendszerének, pedagógiai-módszertanának megújulásához."

    Bővebben...

  • Microsoft Innovatív Pedagógus Program 2015. Most jelentkezz!

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    mie2015Indul a Microsoft Innovatív Pedagógus Program új évada, ahol szeretettel várunk új jelentkezőket is. Közel 500 pedagógus vett részt a tavalyi képzésben, idén új szerkezettel, talán még érdekesebb, hasznosabb programokkal várunk mindenkit. A program ingyenes, semmilyen költség nincs. Mit ad nekünk a MIPP? Nos kétheti rendszerességgel Office Mix-ben elkészített előadásokat, tananyagokat küldünk az pedagógia és az IKT érdekes szeleteiről. Ezekről szintén kéthetente webináriumon beszélgetünk. Rengeteg óravázlatot, ötletet igyekszünk megosztani, és idén 'IKT gyorsszervíz' is lesz, azaz bárkinek szívesen ajánlunk, akár a holnapi órájára weboldalakat, eszközöket bármilyen tantárgyból. Tervezünkjelenléti képzéseket és a legújabb, és legérdekesebb alkalmazások használatát is segítünk megtanulni, értékelés, tesztelés, visszajelzés, IKT, megosztás és még ki tudja hány témakörben ebben az évben. Mit kell tenni a jelentkezéshez? Semmi mást, mint 20 mp alatt kitölteni azt a jelentkezési lapot, amely IDE KATTINTVA érhető el.

    Bővebben...

  • Most itt a lehetőség: megnyílt a Microsoft Innovatív Pedagógus pályázat!

    Hírek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    mie Itt van, eljött, lehet jelentkezni. A Microsoft hívja a világ innovatív tanárait. A MIE (MIcrosoft Innovative Educator) program, három éves, nem kér sokat, de ad, ráadásul segít a világban olyan innovatív ötletekhez jutni, amelyek csak előre tudják mozdítani minden pedagógus munkáját. Ezeket a sorokat úgy írom, hogy egy évig birtokolhattam ezt a címet, indulhattam Barcelonában az innovatív tanárok világbajnokságán, rengeteg webinárium, felkészítő anyag, óravázlat futott be hozzám, kapcsolatot találtam sok izgalmas projekttel, kollégával, a világ minden tájáról. Most a program három évre szól, IDE KATTINTVA elérhető az - angol nyelvű - jelentkezési lap. Fontos, hogy az 500 szavas bemutatkozás, és annak a rövid leírása (esetleg videóban elmondott rövid szösszenet linkjének beszúrása, Sway vagy Office Mix készítése) nem kell, hogy angolul legyen, hiszen a pályázatokat itt, Magyarországon bírálják el. Érdemes jelentkezni, veszíteni nem lehet, nyerni viszont sokat!

    Bővebben...

  • Scientix - használjuk, amíg lehet!

    Hírek - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    crashLassan zárul a Scientix program, az EU természettudomány-oktatást segítő projektje. Ennek egyik része a fordítási szolgáltatás, bármely, az oldalon talált anyagot lefordítanak bármilyen EU-s nyelvre, ha legalább hárman kérik azt. Ehhez regisztrálni kell az oldalon és már kérhetjük is a magyar nyelvű anyagokat. ITT ÍRTUNK például a mérnöki tervezést tanító, remek anyagokról. Érdemes böngészni egy kicsit, mert nagyon sok jó anyag van!

    Bővebben...

  • Tovább bővül a Digitális Módszertár - pályázhatunk!

    Hírek - 9 éve

    Írta: Prievara Tibor

    tempus Immár három éve kért fel a Tempus Alapítvány, hogy segítsek kidolgozni egy digitális ötlettár, óravázlatgyűjtemény alapjait. Nekem akkor a legnagyobb félelmem az volt, hogy még ha sikerül is összegyűjteni párszáz ötletet, vajon van-e folytatás? Hogyan tud frissülni, életben maradni egy ilyen oldal. Nos, az idő megadta a választ, hiszen idén már a harmadik alkalommal írják ki a pályázatot, és most is - moint mindig - még pénzdíj is van. Az eddigi ötletek IDE KATTINTVA találhatóak, az új pályázat (amely határideje 2015. augusztus. 20.) ITT ÉRHETŐ EL.

    Bővebben...