Olyan gyorsasággal robbant be az életünbe a mesterséges intelligencia, hogy csak akpkodjuk a fejünket. Jó eséllyel még csak a töredékét látjuk annak, ahogyan átalakítja a világunkat, de már az a pár a dolog, amit most látunk is azt mutatja, hogy az AI nem csak valami divathóbort lesz mint az ice bucket chellenge, hanem társadalmat átalakító hatás. Ukrajna Ai vezérelt drónrajokkal harcol a szbadságáért, a magyar slágerlistát pedig sokáig vezette az AI-generált Maci együttes dala. Biztos, hogy nagyon megváltozik az, amit az alkotásról és a tudásról gondolunk, ami pedig azt jelenti, hogy iskola feladata is megváltozik. A kérdés már csak az, hogy miként.

Turbulens időkben jól jöhetnek a hasonlatok, metaforák, amik segíthetnek megérteni azt, mi is történik velünk és miként lenne érdemes reagálni minderre. Ebben a cikkben két olyan metaforát mutatunk be, amik valahogyan megvilágítják ezt az új helyzetet érdekes módon mindkettő a főzés világából merít.

Nem az oktatás az egyetlen olyan terület, ahol az elvek és praxis ütközik, de az is biztos, hogy az iskola működése bőséges példával szolgál erre. Az elvek és a gyakorlat párharcából rendre a gyakorlat kerül ki győztesen. Az elmúlt évek visszatérő tapasztalata volt számunkra például, hogy amikor arról beszéltünk, mit is jelentene a korszerű oktatás azt a választ kaptuk kollégáktól: Mindez szép és jó, de amellett, amit a NAT előír, egyszerűen nem fér bele. Ilyenkor mindig rámutattunk arra, hogy mindaz, amiről mi beszélünk (kritikai gondolkodás, önszabályozás, problémamegoldás, valós problémák beemelése az oktatásba, egyéni tanulási útvonalak stb.) vastagon benne van az érvényes NAT-ban és kerettantervben, ahol az egyes tantárgyak általános céljai vannak, ott ez mind szerepel. Persze tény, hogy utána jön egy szinte taxatív felsorolás rettenetes mennyiségű tényről és adatról. Felhívtuk a figyelmet, hogy tény, hogy a szabályozásnak ez a két eleme teljes ellentétben van egymással, de az a tanár döntése, hogy melyiket preferálja. A reakció többnyire egy cinkos mosoly volt, hogy értik a tréfát. minél jobban erősködtünk, annál inkább így reagáltak. Mindez annak kapcsán merült fel bennem, hogy az új miniszter meghallgatása kapcsán azonnal fellángolt a vita a mindennapos testnevelésről (ami persze nem mindennapos, hanem heti öt óra, de ezt hagyjuk is). Egy kolléga például ezt írta:

Én, mint testnevelő, teljesen egyetértek a nénivel...
Van 13-14 tantárgy, amik közül csak a testnevelés mozdítja ki a padból a gyereket, az ad neki testi élményt, játékot, kikapcsolódást, esetleg fegyelmet is, esetleg helyes tàplàlék , folyadék beviteli szaktanácsadást, meg egyéb hasznos dolgokat... Már ha a testnevelő tényleg pedagógus és nem csak szaktanár...
Naná hogy mindenről a testnevelés tehet, a hölgy szerint...
Nem a szülő, aki nem vitte játszótérre, úszásra, ovis tornára, judora…
Nem tanította meg kúszni, mászni, hengeredni, a megfelelő fejlődési szakaszában...
Aki gyorséttermi kajákkal tömte, cukros üdítőkkel itatta, majd a suliba úgy vitte 6 évesen, hogy utál minden mozgásformát, vagy alkalmatlan bármire...
Tehát itt az idő eltörölni a testnevelést, mert valós képet mutat! A szülőkről....

Mindenki egyetért abban, hogy túl sok órája van a diákoknak, túl sok a tananyag és minden szaktanárnak van ötlete, hogy mely más tantárgyak anyagát, óraszámát kellene csökkenteni. A matekosok szerint a magyart vagy törit, a töris szerint az informatikát, az informatikatanár szerint az angolt és így tovább. Ördögi kör ez, amiből nincs kitörés. Mégis lenne egy érdekes történet arról, hogy lehet kilépés belőle, bár nem feltétlenül egyszerű. Iskolámban (AKG) a természettudományok kifejezetten sikeres tárgynak számítanak. Elég ellátogatni a honlapra is, az alapításkor komoly harcok és viták zajlottak az óraszámok elosztásáról. Az alapítók közül a természettudományokat tanítók belementek abba, hogy a kivételezett az angol nyelv és az informatika legyenek, azok a tárgyak, amik a 80-as évek végén magasan a legfontosabbnak tűntek. Ennek következtében egy AKG-s diáknak csaknem feleannyi természettudomány órája van, mint egy átlagos gimnazistának. A 2000-es évek legelején, odakerülve, kollégáimmal már adottságnak vettük ezt a helyzetet és azon gondolkodtunk, hogy ebben a keretben hogyan lehet a leghatékonyabbnak lenni. Így született meg a saját komplex természettudomány tantervünk, ami nagyon más módon közelítette meg a tantárgyat, mint a korábbiak, amelyek tulajdonképpen a gimnáziumi anyagot, a megszokott tantárgyakra bontott szemléletben próbálták belepréselni a kisebb időkeretbe.

Ehelyett megpróbálkoztunk azzal, hogy valóban komplex módon közelítsük meg a tárgyat. Elsőkénti is átgondoltuk, hogy valójában mi a célunk vele. Biztosak voltunk benne, hogy nem az, hogy tudja egy diák a végére, hogy milyen a Vénusz tengelyferdesége, hány kiralitáscentruma van a 2-3-dietil-5-propil-nona-1-7-diénnek, és az sem, hogy pontosan tudja a bükkfa és gumi gördülési együtthatóját. Azt is tudtuk, hogy ezek lehetnek fontos eszközök, amik nélkül nem lehet felépíteni azt, amit természettudományos gondolkodásnak nevezünk meg, de magukban az oktatás céljai nem lehetnek. Messze nem olyan könnyű arra a kérdésre, hogy miért kell ezt a tantárgyat tanítani és miért pont ezt kell benne tanítani? kicsit kritikusan is válaszolni. A tanterv egészen hihetetlenül nagy tehetetlenséggel rendelkezik. Generációk tanulták a petúniát és a nyulat, függetlenül attól, hogy ezek éppen előfordultak-e vagy sem. Hasonló öröklött tehetetlenség a tantervek örök gumicsontja, a kötelező olvasmányok ügye, végtelenségig lehet arról vitatkozni, hogy mi legyen kötelező, addig sem kell azzal foglalkozni, hogy a gyerekek nagy része már egyáltalán nem olvas semmit. Próbáljunk meg a fentebbi kérdésre úgy válaszolni, hogy abban sem a hagyomány, sem a megszokás, sem megszokott rutin nem szerepel. A kicsit kritikusabbak nem egyszer felteszik például a kérdést, hogy miért kell folyóírást tanítani? Erre a leggyakoribb válasz mostanában az, hogy azért mert az fejleszti a finommotorikát és valamifajta kognitív készségeket. Ez a célvonal mozgatásának a klasszikus példája, és természetesen azonnal adja a kérdést, hogy honnan tudjuk, hogy a folyóírás fejleszti ezt a leghatékonyabban és nem a LEGO vagy a horgolás. Egészen megdöbbentő, hogy milyen sok kézenfekvőnek és triviálisnak vett állításunk mögül hiányzik a valódi meglapaozott (tudományos igényű, nem anekdotikus) tény.

De visszatérve a mi természettudomány tantervünkre, a mi válaszunk a kérdésre az volt, hogy a természettudomány a világ megismerésének egy módja. Tulajdonképpen egy eszközkészlet, amivel meg tudjuk ismerni a körülöttünk levő világot. Nem csak ez az egy ilyen eszközkészlet létezik, szintén a világ (belső és külső) megismerését szolgálja a művészet, a matematika és a társadalomtudomány is. A mi tantárgyunk célja az, hogy megismertesse a diákokat a világ megismerésének ezzel a módjával és képessé tegye őket ennek az eszközkészletnek a használatára. Ezt nevezzük kifejezetten tág értelemben természettudományos gondolkodásnak és ennek a fejlesztése lenne a tantárgyunk célja. Newton törvényei például nem csak arra jók, hogy képesek legyenek soha nem létező idealizált helyzetekről szóló példákat (a középiskolai fizika furcsa világában nincs súrlódás és szinte minden tárgy pontszerű, minden gáz ideális), hanem arra is, sőt elsődlegesen arra, hogy megtapasztalják a, konstruktivistául szólva, paradigmaváltást, amit a velünk született arisztotelészi modell lecserélése jelent. Ez volt az a vezérelv, aminek mentén kidolgoztuk a tantervet és már sokkal könnyebb volt lemondani például olyan tudáselemekről, amik korábban az egyes tantárgyak sarokpontjainak tűntek. Maga teljes tanterv itt olvasható. A komplex természettudomány bevezetése óta eltelt huszonkét év és azóta nagyon sokat változott, alakult, legutóbb egy teljes háromhetes szakaszt alakítottunk át és biztos, hogy még bőven van mit alakítani rajta.

A több mint húsz év viszont arra elég, hogy valamiféle következtetéseket vonjunk le a hatékonyságról. Tény, hogy nagy versenyben, jó társadalmi háttérből érkező, motivált gyerekeket tanítunk, de az is biztos, hogy megállják a helyüket a hasonló iskolákkal összehasonlítva is. Kétszer is kijutott saját kutatásaival a Nobel-díj átadójára diákunk és nagyon sok versenyben értek el kiemelkedő eredményt. Még a mi tantervünkhöz sokkal kevésbé illeszkedő OKTV döntőjében is ott vannak. Az évfolyamok 20-25%-a tanul tovább műszaki-tudományos pályán. Vannak közöttük, akik Airbus-nál terveznek szárnyprofilokat és olyanok is, akik a gerincesek térbeli tájékozódásának evolúcióját tanulmányozzák post-doc-ként Dániában. Egy társadalomtudományi-közgazdasági fókuszú iskolától ez nem rossz.

Mielőtt bármi félreértés lenne, egy pillanatig sem gondolom, hogy ezt a tantervet kellene akkor bevezetnie minden magyar iskolának. Abban viszont biztos vagyok, hogy minden iskolára ráférne, hogy átgondolja mit és hogyan szeretne tanítani. Az óraszámok csökkenése pedig ebben a helyzetben, mint a fenti példa is mutatja talán, olyan kényszer lehet, ami kifejezetten jótékonyan hathat. Mielőtt bárki harcba szállna az óraszámokért érdemes végiggondolni, hogy valójában mit és miért akarunk az adott tárgy keretei között csinálni és mi annak a leghatékonyabb módja. Nagyon könnyen lehet, hogy a kevesebb gyakran több.

Mondogatjuk egy ideje, hogy a mesterséges intelligencia és a vibe-kódolás egy új oktatási paradigma lehetőségét adja meg. A tanárok számára a használható (IKT) eszközöket csak a fantáziájuk korlátozza, semmi más. Ez persze nem mindig jelenti azt, hogy könnyebb lenne a tanítás, sőt, hiszen kitalálni, hogy mire is lehetne szükségünk gyakran a legnehezebb feladat. Vannak olyan pontok, ahol teljesen egyértelmű, hogy az AI és a vibe-kódolás mekkora segítség lehet, ilyen például a feladatok generálása. A régi szép időkben mindenféle tantárgyból fontosak voltak a feladatgyűjtemények, legyen szó matematikáról, nyelvi gyakorlásról vagy akár genetikáról a gyakorláshoz jól jöttek ezek a könyvek, amikben sorjáztak a feladatok, nem egyszer az otthoni munka, egyéni gyakorlás is ezekből történt, de ezek korlátozták azt is, hogy miből és hány feladat áll a rendelkezésünkre. De mi lenne, ha léteznének a személyes tanári igényeinkre szabott és korlátlan feladatgyűjtemények? Megmutatjuk, hogyan lehet ilyet csinálni.

Eleddig főleg arról írtunk, hogy miként lehet egyszerű, vagy egyre összetettebb weboldalakat kódolni. Ehhez többnyire a html környezetet és a Javascript programozási nyelvet használtuk. Vagyik használta a mesterséges intelligencia, hiszen mi magunk egy bitnyi kódot sem írtunk, hanem abban segített nekünk a ChatGPT, a Gemini vagy éppen Claude. A vibe-kódolásra is igaz, hogy evés közben jön meg az étvágy, körülnéztem, hogy miknt lehetne ezeken a kereteken kicsit túllépni.

Természetesen megint egy pedagógia helyzet volt az, ami miatt mesterséges intelligenciát ragadtam. Hetedikes diákoknak tanítottam 3D tervezést és a TinkerCad oldalon terveztek is maguknak állatfigurákat, de jó lett volna ezekkel kezdeni is valamit. Kinyomtatni nem feltétlenül lett volna értelme mindegyiket, jó eséllyel csak műanyagszemetet termeltem volna, de valahogy jó lett volna mégis használni a modlleket. Arra gondoltam, hogy jó lehetne egy lóverseny szerű játék, amit a saját modelljeikkel játszhatnak, de ilyet már az eddig megszokott technológiával nem lett volna könnyű megcsinálni. Mutatom, mi lett a megoldás.

Rengeteg előadást, képzést, workshop-ot tartunk, és most egy érdekes jelenséget kezdünk tapasztalni - ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyre erősebb türelmetlenség. Most, ohgy sok mindent tud, már elvárás gyakran, hogy mindent tudjon, és azonnal. Mivel rengetegszer hallottuk már, elmondták különböző megoldások fejlesztői, tudjuk azt is, hogy a jól használt AI azonnal, és főleg a mi gondolataink hullámhosszára kapcsolódva, ad megoldásokat minden kérdésünkre. Ha ugyanis többet kell tölteni vele, akkor az már ablakon kidobott idő, ahelyett, hogy kávézhatnánk a kollégákkal, vagy játszhatnánk az udvaron a kutyával. Véleményem szerint ez egy elég veszélyes irány, azt is elmondom, miért.

Sokat lehet aggdni azon, hogy milyen szörnyű hatásai lehetnek a mesterséges intelligenciának és ebben mi is jók vagyunk: elönt minket az igénytelen AI-moslék, erőfeszítés nélkül lehet csak kicsit rossz dolgokat gyártani és elbutít minket, ha gondolkodás nélkül használjuk és megelégszünk a valódi dolgok látszatával. De minden egyes veszély mellé oda lehet rakni egy fantasztikus lehetőséget is. Minden egyes hibáktól hemzsegő Notebook LM grafika mellé oda lehet tenni egy olyan alkalmazást, ami egy valódi pedagógiai helyzetre ad valódi választ, olyat, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

A vibe-kódolás a tanításban teljesen új perspektívákat nyit meg, ha értelmesen használjuk. Ha van egy elképzelésünk arról, hogy kilyen eszközt és milyen tanítási céllal szeretnénk, akkor fantasztikus lehetőség, hogy nem kell grafikusra és programozóra várnunk, hanem megcsinálhatjuk magunk, amit akarunk. A Nobeé-díjas Carl Wieman 2002-ben indította el a PhET kezdeményezést, amivel a természettudományok tanítását kívánte megreformálni. Az oldalon olyan interaktív anyagok, szimulációk találhatók, amiket a tanításban lehet közvetlenül felhasználni. 24 év alatt 173 ilyen készült el, magam is nagyon sokat használtam közülük.

Egy angol tanár nekikezdett vibe-kódolva ilyeneket készíteni és már 28 található az oldalán. Ezek is mind valós pedagógiai helyzetekre készültek megoldásként és remekül működnek. IDE KATTINTVA lehet megnézni őket. Érdemes.

Régi probléma és nehézség, hogy nem igazán készítenek jó minőségű audiót az erre szakosodott oldalak - vagy igen, de regisztráció, és gyakran előfizetés kell a használatukhoz. Most egy olyan megoldást mutatunk, ami segít ezen, és elég jó minőségben, rengeteg nyelven képes írott szövegeket hanganyaggá konvertálni. Van magyarul is, én eddig csak az angolt teszteltem, az kifejezetten jónak tűnt. Nem mondom, hogy teljesen hihető volt, de az intonáció is a helyén volt, és tudtam vele hanganyagokat készíteni az órákra - már csak azért is, mert le lehetett tölteni mp3 fájlként és fel tudtam használni akár vibe kódolt alkalmazásokhoz is. Nézzétek meg, megéri szerintem!

A címerek szinte mindenki fantáziáját megmozgatják. Akár anakronisztikusnak is tűnhet, a középkor egy itt maradt darabjának, de mégis valahogy mindenki számára érdekes, fontos dolog. A diákok figyelmét is remekül le lehet kötni a címerekkel, érdekes lehet utánamenni, hogy egy-egy címer miért pont azt ábrázolja, amit, sőt akár izgalmas tervezési feladat lehet új címert tervezni. A most bemutatott oldal ebben ad segtséget.

Bármilyen tantárgyról is van szó, egészen biztos, hogy a használt fogalmak pontos ismerete elengedhetetlen a sikeres tanuláshoz. Sok zavart okozhat például, ha anélkül kezdenek el diákok fogalmakat használni, hogy pontosan tudnák, miről is van szó. Gyakori probléma például a gondolattérképpel is, ami amúgy egy remek eszköz, hogy a diákok ugyan felirkálnak a megadott témakörben mindenféle szót, de úgy, hogy tudják pontosan azok jelentését, már nem képesek értelmesen rendezni azokat. Az sem segít minden esetben, ha definíciókat adunk meg, kislexikont készíttetünk, nem csak azért, mert meghatározásokat írni és tanulni unalmas, hanem azért is, mert egy meghatározást meg lehet úgy tanulni, hogy nem érti az ember. Bemutatunk egy olyan módszert, ami segíthet a fogalmak jobb elsajátításában és akár már alsó tagozattól jól használható egészen egyetemig.

Még mielőtt igazán indulna 2026, egy picit visszapillantunk az elmúlt évre és bemutatjuk 2025 legtöbbet olvasott cikkeit a TanárBlogról. Fontos megjegyezni, hogy egy ilyen lista mindenképpen torzít, egyrészt előnyben vannak azok a cikkek, amik az év eleje felé jelentek meg, hiszen több idejük volt olvasókat gyűjteni, másrészt azok a cikkek, amik mindenki számára teljesen elérhetőek természetesen több látogatót vonzanak. De még így is érdemes lehet végigböngészni a listát, hátha lemaradt valaki valami érdekesről.

• Egy vicces példával mutattuk be, milyen az, amikor szabadon engedik az AI-t, miért fontos, hogy ne legyen automatikus a használata.
• Bemutattuk, hogy miként használtunk egy klímaváltozásról szóló társasjátékot egy egész osztállyal.
• Vibe-kódolással készítettünk interaktív szimulációt nyelvórákra.
• Már az éve elején figyelmeztettünk arra, hogy eláraszt minket az AI-szemét
• Reagáltunk a kormányzati felvetésre, hogy tantárgy legyen az AI.
• Kritikusan írtunk a tartalmatlan AI alkalmazásokról.
• Bekerült a listára egy év végi cikk is, a mikrofogadalmakról.
• Bemutattunk egy kutatást a mobilok hatásáról az iskolában
• Nagyon büszkék voltunk az AI az oktatásban könyvünkre.
• Felhívtuk a figyelmet egy veszélyes hoax-ra.
• Végezetül megnéztük, kell-e tartanunk az AI-tanároktól.

Ígérjük, hogy az új évben is legalább ilyen érdekesek leszünk!