• Digitális transzformáció és a mobiltelefonok

    Vezércikk - egy hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Nincs hangosabb és fontosabb kérdés a 2024-es tanév kezdetekor, mint a mobiltelefonok használata, szükségessége, elvétele, 'tiltása', korlátozása. Ebben sokan (mi is) és sokszor megnyilvánultak, én most arra gondoltam, hogy nem jogi (jogos-e), logisztikai (kivitelezhető-e) vagy éppen emberi jogi (alapjog-e a telefon), netán közgazdasági (ki fogja kifizetni a megrepedt képernyőt) oldalról közelítenék, hanem megpróbálom azt körüljárni, hogy mire is lehet használni a telefont, és valójában mire használják az iskolában. Ehhez a Tanárblog Facebook csoportjában kértem tippeket, ahol a digitális pedagógia és a tanítás iránt elkötelezett pedagógusok beszélgetnek egymással - igen aktívan! - így nem csoda, hogy 1 nap alatt közel 100 válasz jött, sok kommentben 3-4 felhasználási mód is. Ezekről szeretnék most szólni, de úgy, hogy mindezt hozzákötöm az iskola digitalizációjának szintjeit leíró, ismert és bevett ún. SAMR modellt, és megpróbálom meghatározni, hogy az iskolai mobilhasználat jellemzően melyik szinten van jelen, 'bővíti', vagy 'átalakítja' a tanítás folyamatát. Mindegyik szintnek két al-szintje képzelhető el: a bővítés esetében a helyettesítés és a kiterjesztés, az átalakításnál a módosítás és az átértelmezés. lássuk hát, mire jutottam.

    Bővebben...

  • Mobiltelefonokról és tiltásról (ami nem is tiltás valójában)

    Vezércikk - egy hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Sok gondolat, érzés, szakmai és politikai érv kavarog most körülöttünk, és lassan a mobiltelefon is politikai hovatartozás alapján lesz kívánatos, avagy sem az iskolában (azt már régóta tudjuk, hogy aki biciklizik, az liberális, az autósok viszont konzervatívak - vagy csak lusták 🙂.

    Ez véleményem szerint nem sokat segít a tisztánlátásban, és jönnek olyan szakmailag nonszensz és igencsak butuskának ható megjegyzések, mint "Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!”, vagy "Bejött a tanár, leadta az anyagot, hát megtanultuk! Nem is értem!”. Aki ilyet mond, nyilvánvalóan nem ért az oktatáshoz, nem szakember, csak hirtelen reflexből ilyenek jutnak az eszébe. És ez káros nagyon, mivel a telefonok iskolai használatáról ezen a szinten kár vitázni is, ugyanakkor azt az érzetet keltheti az emberben, hogy ezek a telefonok használatának korlátozása melletti legfontosabb érvek. Pedig nem ezek.

    Itt, a TanárBlogon is megkérdeztünk titeket, hogy mire használjátok a telefont. Nagyjából 3 kategóriát állíthatunk fel: tankönyvek kiváltására, tartalom megosztására, ezen olvasnak pl kiadmányokat stb. Ezután vannak az interaktív alkalmazások, pl. a Kahoot, ahol a diákok koppinthatnak és pl. feleltválasztós teszteket oldhatnak meg. Ebben a két kategóriában az a közös, hogy ezt egy laptopon ugyanúgy el lehetne végezni, csak sokkal hatékonyabban - egy érettségi tesztet telefonon olvasva sokkal kényelmetlenebb, nehézkesebb megoldani, mint egy nagyobb képernyőn. Hosszabb szöveg olvasása szintén sokkal nehezebb. És van végül a harmadik szint, amihez valóban sokkal jobb, és hatékonyabb a telefon: egy növényhatározó app egy erdei iskolában, fényképek készítése a szabadban, vagy videó felvétele, és még egy sor alkalmazási lehetőség, amihez a gép nem jó, vagy nem életszerű, és mégis a 21. századi pedagógiai elvek mentén halad.

    Ehhez kapcsolódik az a talán már kevéssé vitatott tény, hogy a telefon elsősorban tartalom fogyasztására alkalmas eszköz, korlátozottan alkalmas tartalom előállítására (pl. ha egyes diákok telefonon jegyzetelnek, mások laptopon, érdemes összevetni a jegyzetek minőségét). Azaz, talán kimondhatjuk, hogy a sok telefon (és kizárólag telefon) jobban segíti a tudástranszfert, mint a felfedező, ún. 21. századi tanulást - talán elsőre paradoxonnak tűnően.

    Itt van aztán a tény, hogy amikor van laptop, és van telefon, személyes tapasztalatom, hogy a tanárok legnagyobb része a telefont használta, és nem vetette elő a diákokkal a gépeket, hiába voltak nagyon gyorsan elérhetőek. És többek között ezért gondolom, hogy a telefonok minél szélesebb körű használata nem biztos, hogy jó út. Nem a telefonokhoz kellene így ragaszkodni, hanem egy értelmes digitális transzformációhoz, ezeknek az eszközöknek az tudásépítést támogató használatához. Ahol pl. háttérbe szorul a Kahoot, mert már nem gondoljuk, hogy feleletválasztós tesztekkel kell visszajelezni a tanulást. Ahol nem kell egészen apró betűket olvasni telefonokon, mert sokkal kevésbé hatékony, mint nagyobb képernyőn, kényelmesen. Ahol nem jönnek a telefonokra folyamatosan értesítések, és a tanulás közben nem ír meg gyorsan 6 insta üzenetet a diák az órán.

    Mert nem hiába hívják ‘attention economy’-nak (‘figyelemgazdaságnak’), ami körülöttünk zajlik, hiszen a pénz, az érték ebben a gazdaságban a figyelmünk, az egyes oldalakon eltöltött idő, és az aktivitás. És ezért mindent meg fognak tenni, (és sikerülni fog) ezeknek a cégeknek elrabolni a diákok figyelmét. Nem úgy, ahogy egy galamb, vagy egy hóesés, hanem ún. attention engineer-ek segítségével, adatalapon, mindent megmozgatva, hogy még 5 reklámot lenyomjanak a torkunkon.

    Ha pedig ez így van, akkor lehet, hogy a telefonok ‘betiltását’ (ami valójában NEM betiltás, csak így drámaibban hangzik) nem biztos, hogy helyes irányból közelítjük. Sem a minisztérium, sem a tiltakozók. Amiért harcolni, tüntetni kellene, és amit követelhetnénk, az a hatékony, értelmes digitális transzformáció, elég laptop az iskolákban, megfelelő infrastruktúra, a pedagógusok felkészítése, annak a megértése, hogy azzal, hogy a kiadmányokat telefonon nézik, a PPT-t ott osztják meg, Messenger csoportokban kommunikálnak a diákokkal, és feleletválasztós teszteket oldatnak meg telefonon, valójában nem egy új pedagógiai paradigmában mozognak, hanem egy kicsit fogyaszthatóvá teszik a teljesen unalmas, és elavult módszertant.

    A HVG cikkéből pár idézet, hogy mi van a világban: “Különösen az UNESCO tavaly nyáron publikált jelentése hatására. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének szakértői azt szűrték le a különféle nemzetközi vizsgálatokból, hogy bár lehet hasznos is a technológia az osztályteremben, a túlzott és főleg a nem a tanári iránymutatás szerinti mobilozás egyértelműen a teljesítmény rovására megy, és rossz hatással van a tanulók érzelmi stabilitására. Olyannyira, hogy már az is elvonja a diákok figyelmét, ha tudják, hogy elérhető közelségben van a telefonjuk.”

    “A magyarországihoz hasonló, szigorúbb korlátozásnak – amikor már az intézménybe lépéskor elveszik a mobilokat – azért is van egyre több híve világszerte, mert az eddigi szórványos próbálkozások pozitív eredménnyel jártak. Egy idén publikált felmérés készítői például meglepődve tapasztalták az Egyesült Államok kétezer oktatási intézményében, hogy a kezdeti ellenállás után a korábban szinte kütyüfüggő kamaszok sokkal többet beszélgetnek egymással, és a tanulmányi eredményeik is javultak. A hasonló francia kísérletek során is arról számoltak be a tanárok, hogy „lenyűgöző változást” tapasztaltak a diákok koncentrációs képességében.”

    Azaz, annak a deklarálása, hogy a telefonok nem (vagy csak ritkán) modern pedagógiai paradigmát támogatnak, hanem fenntartják, és kicsit gyorsabbá teszik a 100 éve is hasonlóan zajló folyamatokat, nem biztos, hogy ördögtől való, és lehet, hogy ennek lehet helye, hasonlóan ahhoz, hogy nem lehetnek hamutálak az iskolai folyosón. Az, hogy ezt logisztikailag meg lehet-e valósítani, más kérdés, a jelenlegi feltételek mellett valószínűleg nem. De ha azon gondolkodunk el, hogy mit szeretnék tanítani, mit kellene és hogyan tanulni 2024-ben, akkor lehet, hogy a telefonok - a normális feltételek mellett - egyszerűen kikopnának, és nem arra használnánk őket, mint most - egy meghaladott pedagógia konzerválására. Azaz, a tiltás nem megoldás, még ha Magyarországon nincs is tiltás, és az egész telefonos őrületet az igazgató az rendelet 5. paragrafusának értelmében egy évre felül is írhatja (ha jól olvastam, erre hivatkozott a Madách is). Ugyanakkor a vita rossz dimenzióban zajlik jelenleg, és félő, hogy a leegyszerűsödik a ‘liberális biciklista’ és a ‘fideszes autós’ szintjére.

    Bővebben...

  • Kahoot helyett - izgalmas kvízjáték

    Internet a tanórán - 3 éve

    Írta: Prievara Tibor

    kep Megnéztem, 2014 szeptemberében írtunk először a Kahoot!-ról, ami azóta sem vesztett a népszerűségéből. Tulajdonképpen a Kahoot! a digitális oktatás kapudrogja, ami már számtalan tanárt vett rá a módszertani frissítésre. Nem véletlen, hogy gyorsan akadt sok követője, olyan oldalak, amik a kvíz formátumot teszik könnyen alkalmazhatóvá az osztályteremben. A lapozás után egy vicces, izgalmas alternatívát ajánlunk, ami - főleg a kisebbeket, de gimnazistákat is simán - nagyon szórakoztatja.

    Fontos ugyanakkor azt is megjegyeznünk, hogy -ha lehet - keressünk az alkalmazásnak értelmes helyet, teret, a tanóráinkon, ne csak azért vigyük be, hogy bevigyünk valamit.

    Bővebben...

  • Biológia feladatokat készítünk, én és az AI

    Letölthető anyagok - 6 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    kortizolRendkívül izgalmas időt élünk, amikor itt van egy új eszköz, a meseterséges intelligencia és még nem tudjuk igazán, hogy miként is kellene használni. Van tehát terepe a próbálkozásnak, a kísérletezésnek. Amikor előkerültek a szabadon használható AI-re épülő oldalak az első gondolatom nekem is az volt, hogy milyen jól lehet majd ezeket feladatok készítésére használni. Nem is kellett sokat várni, meg is jelentek a feladatgeneráló AI-k, amik nekem viszont igazi csalódást okoztak. Végtelen mennyiségben ontották ugyan a feladdatokat, de nem túl jókat. Jelelmzően egy-egy ismeretre, kiragadott tudáselemre kérdeztek rá egy anyagból. Leginkább a diákok által készített Kahoot!-okra emlékeztetve. Nem csoda, ó feladatot csinálni nem egyszerű.

    Most újra nekivágtam, de nem azzal az elvárással, hogy majd az AI lesz a varázsló, ami helyettem megcsinálja a feldatot, hanem inkább úgy kezelve, mint egy ügyes, de nem túl képzett asszisztensem lenne. Végzős biológusoknak, akik emelt szintre készülnek akartam feldatot készíteni, ezért azzal kezdtem, hogy megadtam neki a témakörhöz releváns érettségi témakör vázlatát, mondván, hogy ezek az ismeretek, fogalmak azok, amiket a diákoknak tudnia kell. Azt találtam ki, hogy a feladat legyen egy orvos helyzete, megérkezik a beteg, ők kérdéseket tehetnek fel, vizsgálatokat végezhetnek, majd diagnózist kell felállítaniuk és terápiát is kell javasolniuk.

    Bővebben...

  • Fehér és fekete kalapos gamifikációról

    Vezércikk - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Mostanra elég elterjedt lett a gamifikáció fogalma (pedagógusok között is), ugyanakkor ahogy köznapiasodik, úgy tágul, hígul is az értelme. Ma már gyakorlatilag mindent gamifikációnak hívunk, a Kahoot!-tó-l a fogócskázásig. Ez persze nem feltétlenül baj, ugyanakkor érdemes egy kicsit megvizsgálni a gamifikáció és a motiváció lehetséges összefüggéseit. Vajon káros-e, ha pontokat adunk a gyerekeknek? Külső motivációs eszközzel valójában demotiváljuk őket, ha jelvényeket kapnak a jegyek helyett? Ehhez Yu-kai Chou keretrendszerét hívjuk segítségül, amely számunkra kényelmesen megkülönböztet fehér és fekete kalapos gamifikációt. Vajon mivel teszünk jót, és mivel ártunk, ha gamifikálni próbálunk?

    Bővebben...

  • Vissza a múltba: Kötelező képzés 2024-ben 2018-as tematikával

    Vezércikk - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    A minap egy kötelező képzésen kellett részt vennem, hiszen kb. másfél évvel ezelőtt egy remek laptopot kaptam közoktatásban tanító tanárként, és hát ehhez dukál a profi képzés. A platform nemrég nyílt meg a csoportom számára, kik nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába - végre megtudhattuk, hogy mi az a Kahoot!, és azt is, hogy egy számítógéppel mit is kell (lehet) csinálni az órán, vagy általában az oktatásban.

    Ahogy megnyitottam az első tananyagot, hihetetlen deja vu érzés fogott el. Biztos voltatok már így; amikor elolvastok egy szöveget, és azt gondoljátok, hogy 'ezt magam sem mondhattam volna másképp'. A szomorúság akkor öntött el, amikor kiderült, hogy nem is mondtam, hiszen a saját írásomat olvastam viszont tananyagként (Nádori Gergellyel közösen írt A 21. századi iskola (2018) című kiadványról van szó).

    Persze lehetne kicsinyesen azon lamentálni, hogy egy RRF projektben valószínűleg elég tetemes összegért elkészített kurzus szerzőinek vajon miért nem telik saját gondolatra, és miért kell egy másik írást átemelni, de ez alapvetően hízelgő is lehetne. Mégis szomorú vagyok most, és azt is elmesélem, miért.

    Természetesen a szerzők szerint ez teljesen oké, hiszen, ha megnevezem a forrást (amit kétségkívül megtettek), akkor mindenkitől azt a szellemi tulajdont hasznosítom újra, és értékesítem egy EU-s projektben, amelyiket csak szeretném. Eszembe jut hirtelen több alternatív megoldási lehetőség is (pl. írni a szerzőknek, megegyezni velük, engedélyt kérni, vagy csak közölni, hogy használjuk az anyagait, esetleg megkérdezni, hogy nem jutott-e eszükbe 2018 után valami újabb, kurrensebb tartalom - ezek a megoldások kétségkívül mind sokkal bonyolultabbak lennének, egyszerűbb simán lenyúlni, majd bízni abban, hogy nem derül ki, vagy ki is derül, hát mindegy - hiszen a forrást megjelöltük).

    A korrektség kedvéért, a tananyag több részből áll, a mi könyvünk alapján az első, pedagógiáról, módszertanról szóló részt vették át (azt sem 100%-ban), a második rész már konkrét eszközökről szól (minderről később még lesz szó).

    Szóval nem tehettem róla, de ahogy olvastam a saját írásunkat kurzusként, és kattintgattam a teljesen értelmetlen ellenőrző kérdésekre (90%-ot sikerült elérnem, szerintem nem rossz eredmény), azon vettem észre magam, hogy a ború okát keresem. Vajon az fáj ebben, ahogy a könyvünkkel bántak? Sajnos arra kellett rádöbbennem, hogy nem, nem az fáj. Hanem minden más.

    Először is nézzük magát a koncepciót. A digitális tanulás 2020 márciusában robbant be mindenkinek az életébe, amikor egyik napról a másikra át kellett állni a COVID miatt digitális oktatásra. Ezt - mint utólag kiderült - példaértékű szakmai minőségben hozta a magyar közoktatás, ITT éppen Maruzsa Zoltán elégedettkedik, az érettségik sem sikerültek rosszabbul, mint az előző évben szóval minden remekül működött - mondták. Nézzük meg a reakcióidőt egy kicsit - 2020 márciusában kötelezővé teszik a digitális oktatást, az ehhez szükséges eszközt (laptopot) 2022-ben kiosztják, majd a képzést, ami KÖTELEZŐ mindenkinek, aki laptopot kapott (nehogy ne tudjon vele mit kezdeni) 2024-ben elindítják - ráadásul mindezt egy 2018-as könyv tematikájával. Azért ez szomorú, nem?

    Mindenesetre elég jól jelzi a nagy ellátórendszerek rugalmasságát, és alkalmazkodóképességét egyes helyzetekhez. Az, hogy a mesterséges intelligenciáról például egyetlen szó sincs, cserébe az Érettségi.com oldalt ajánlják, ahol angol nyelvből többek között a ‘banking services’ című remek írást találhatjuk - ami nem más, mint egy gazdasági leírás a bankok működéséről. Ez gyakorlatilag az internet őskorába repít minket vissza, amikor a statikus oldalakon máshol megjelent szövegeket duplikáltak sokan, és ezt digitális fejlesztésként tartották számon. Amivel nincs is semmi baj, de legalábbis fura, hogy 2024-ben egy digitális kompetenciákat tanítani kívánó kurzusban ilyen tartalmakról kell írnom - hogyan használnám fel a ‘digitális oktatásban’. A válasz egyszerű: nyilván kinyomtatnám, és az órán lehetne mondjuk egyesével lefordíttatni a mondatokat a gyerekekkel. Ennyit a modern pedagógiáról 2024-ben.

    Azzal persze senki nem foglalkozik, hogy az első - nagyrészt általunk írt - pedagógiáról, módszertanról szóló általános részt bármilyen szinten összekösse az eszközökről szóló folytatással. Ha bárki akár csak a legkevésbé is komolyan gondolta volna az első részt, biztosan nem ír ilyen másodikat. Középiskolai nyelvtanárként nekem a Duolingo, Xeropan és az Érettségi.com közül lehet választani. Azaz vagy statikus, nyomtatható tartalmakat nézegetek, vagy egy teljesen felépített, önjáróan működő, tanórai nyelvtanításra korlátozottan alkalmas tananyagot - hiszen a Duolingo pont azért van így kitalálva, hogy otthon mindenki naponta 10 percet nyomogassa - egyedül, világos felhasználói élményt nyújtó, lineáris tananyaggal. Vagy talán beszélgessenek a gyerekek a Xeropan csetbottal az órán? És ne egymással? Teljesen értelmetlennek érzem, hogy olyan alkalmazásokat kelljen lapozgatnom, amelyek pont az iskolai munka helyett vannak, és önálló tanulásra készültek. Vagy netán már olyan világra készülünk, ahol a tanár (vagy takarító, asszisztens, vagy aki éppen kéznél van) bemegy az órára, bekapcsoltatja a gyerekekkel a számítógépet, akik majd önállóan tanulnak egy online rendszerben?

    Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy az adaptivitást hogyan is értelmezik még sokan. Pár éve egy nagy oktatási konferencián voltam, ahol egy vezető dicsérte az adaptivitást az NKP-ban. Azt mondta, hogy remek lesz, mert ha a diák egy videót kiválaszt, akkor a rendszer tudja majd, hogy milyen tartalmakat (videókat, témakört stb.) ajánljon a tanulónak. Azaz, ha jól értem, arról van szó, hogy a digitális oktatással a gyerekeket egy viszonylag szoros buborékba zárjuk be, ami jobban korlátozza őket, mint egy Facebook algoritmus. Csak érdekesség, hogy ugyanezen az előadáson hallottam anno azt is, hogy milyen fantasztikus SNI-s anyagokat készítettek az NKP-ban, és erről sajnos egy képet is mutatott, amit sikerült lefényképeznem. Persze nem elvárható, egy 60+ os, komoly oktatási vezető férfitól, hogy a South Park rajzfilmeket ismerje, de azért sokan mosolyogtak a képen - sőt, még mi is írtunk a South Park karakter generátorról régebben.

    Összefoglalva, nincsenek jó híreink. Egy olyan tananyagban, amit 2024-ben 100000+ tanárnak kötelezővé tesznek, szomorú, hogy 2018-as alapokra innovatívnak 2005-ben is csak nehezen nevezhető weboldalakat kell nézegetni, és gondolkodni kreatív felhasználásukról a tanórán. Ami azonban számomra a legzavaróbb, és legkínosabb: az látszik ebből a tananyagból, hogy valójában senki nem gondolta át, hogy mit is kellene tanulnia ennyi tanárnak egy 30 kredites kurzuson, hanem innen-onnan koncepciótlanul összevágtak egy anyagot, majd gyorsan elkészítették. Csak legyen meg, egy újabb pipa egy Excelben valahol. Az, hogy nem lehet komolyan venni a második részt annak, akik az elsőt érdemben elolvasták, nem számít. Mint ahogy az sem, hogy a tesztkérdések hihetetlenül egyszerűek, egy komoly pedagógiai paradigmaváltásról szóló első rész kapcsán pl. vissza kell emlékezni szó szerint egyes elemeire a szövegnek - az, hogy ezzel semmit nem tudunk meg a pedagógusok valódi megértéséről, láthatóan senkit nem zavar. Ahogy ezt Phil Collins énekelte régen: ‘Do as I say, don’t do as I do’ - azaz szabad fordításban: Ne azt figyeljék, amit csinálok, hanem azt, amit mondok’.

    Bővebben...

  • Honnan tudják, hogy tudják?

    Vezércikk - 3 éve

    Írta: Nádori Gergely

    tudasA nagy Kahoot!-láz idején sok tanár hamar rájött arra, hogy az online kvízek használata akkor a legkényelmesebb, ha azt a diákok állítják össze. Magam is adtam ki ilyen feladatokat, amiben kvíz kellett készíteniük például az összefoglaló órához. A végeredmény szinte mindig lehangoló volt. Nem sokban különböztek attól a burgonya fajtákra kérdező kvíztől (megnézhető IDE KATTINTVA), amit egyszer kifejezetten viccből raktam össze. A kérdések többsége adatokra, szavakra, magukban lényegtelen részletekre kérdezett rá. Ilyesmik mint: Milyen magas a Kékes? A) 1014 m B) 1015 m C) 1016 m. Egy újabb érdekes adat! – mondhatná rá Galla Miklós.

    Bővebben...

  • Az oktatás modernizációjának legnagyobb ellensége: a digitalizáció

    Vezércikk - 2 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kepEmlékszik még valaki a Hot Potatoes szoftverre? 1998-ban jelent meg és valami egészen fantasztikus dolgot tudott: többszörös választásos teszteket lehetett készíteni vele! Azóta eltelt 24 év és a szoftver még mindig él és virul, már éppen a hetedik verziójánál tart. A szoftverrel persze nem csak A, B, C, D választásos kérdéseket lehet már készíteni, hanem párosítást, sorba rendezést és szövegkitöltést is. Aztán 2012-ben megjelent a LearningApps (a keresztségben a Tankockák nevet kapta), amiben már sokkal szebben néztek ki a többszörös választásos, esetleg a sorbarendezős vagy szövegbehúzogatós feladatok. Egy évvel később pedig már publikus volt a Kahoot! is, amiben a többszörös választásos teszteket versengve lehetett megoldani. És azóta is se szeri, se száma az olyan digitális eszközöknek, amik tulajdonképpen többszörös választásos tesztek valamiféle körítéssel (ilyen például a Duolingo vagy a Xeropan, ami várhatóan a nyelvoktatás problémáit fogja megoldani kis hazánkban). Az oktatás digitalizációjának fő csapásiránya ez immár negyedszázada.

    Bővebben...

  • Túl a Kahoot!-on

    Internet a tanórán - 3 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kepTalán nem túlzás azt mondani, hogy a mostanában iskolába járók a Kahoot!-nemzedék. Ez az egyszerű program letarolta az oktatást, ahol volt internet és kivetítő előbb-utóbb előkerült. Sokszor a Kahoot! volt a trójai faló, amin keresztül a mobiltelefonok bekerülhettek az órára. Bevallom, nekem ma már némi szomatikus tünetet okoz, ha meghallom a zenéjét, de azt látom, hogy a diákjaink még mindig, túl az zeredik játékon is élvezik. Ezért is lehet hasznos a Bamboozle (IDE KATTINTVA), ami egy kicsit variálja az már jól ismert rendszert. Ez a játék jobban hasonlít a klasszikus kvízekre, a kérdések mezők mögött rejtőznek és a csapatok választják azokat. Vannak azonban ravasz csapdák is, olyan mezők például, amivel az ellenfél kap pontokat. Ha egy kis változatosságra vágyunk, biztosan bejön majd.

    Bővebben...

  • Az ingyenesség csalóka fénye

    Vezércikk - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Többször írtunk már mi is arról a tényről, hogy online szolgáltatásért nem szeretünk fizetni. Az csak úgy van. Jön. Működik. Amíg senki nem várja el, hogy egy kávézóban vagy egy könyvesboltban csak levehessen egy könyvet és kisétálhasson vele, addig az online felületeken mindez sokak számára elképzelhetetlen (főleg, ha szolgáltatásról, és nem pl. online megrendelt termékről van szó), sőt egyenesen felháborító. Sokszor kapunk ilyen leveleket: 'Fizetős lett a Kahoot! Most mit csináljak??'. A válasz: Fizess elő! Persze, tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen ezt nem a pedagógusnak, hanem a munkáltatónak, az iskolának kellene fizetnie. Ezért is próbálunk, sokszor és sok formában, (minimum) intézményi szinten tervezett digitális pedagógiai koncepció mellett érvelni. Ha ilyen létezik, a kiadások, a 'bevásárlás' működhet tervezetten, nem esetlegesen, pl. úgy, hogy már 10 tanárnak van külön Google classroom-ja, mire valakinek eszébe jut az intézményi regisztráció, vagy már 5 tanár dolgozik a #school-on (külön), és kezdhet mindent előről, amikor az iskola intezményi rendszert állít fel, és még sorolhatnám. Ugyanakkor a kérdés marad: fizessünk, vagy ne fizessünk?

    Bővebben...