Nagy verseny, hogy vajon mi lehet az a hagyományos iskolai keretekben, ami a legjobban távolítja azt el attól a fajta tanulástól és tanítástól, amit jobb híján 21. századinak szoktunk nevezni. Mindenki fel tudja sorolni, hogy milyen képességekre lenne szükség: együttműködésre, kezdeményezőkészségre, problémák felismerésére és megoldására, a tudásszerzés képességére és így tovább, majd mindenki felteszi a kezét, hogy de hát ez sajnos itt és ilyen keretek között lehetetlen. Merthiszen a NAT és a kerettanterv, az érettségi követelmények, az éves mérések, az óraszámok és az osztályozás és így tovább. Herkulesnek csak tizenkét feladatot megoldania, a 21. századi tanárnak ennél jóval többet kellene, de vajon melyik lehet az ősbűn, a hagyományos oktatásnak az a vonása, ami teljesen ellehetetleníti, hogy valódi tanulás és tanítás történjen az iskolákban?

Az utolsó héten az iskolámban témahetet tartottunk és arra a meggyőződésre jutottam, hogy az, ami leginkább akadálya a tanításnak a 45 perces tanóra. A témahét mifelénk azt jelenti, hogy az adott héten csak egy témával foglalkoznak a diákok, tehát nincsenek is klasszikus értelemben vett óráik, hanem minden tevékenység az adott téma köré szerveződik. A témát az adott évfolyam tanárai határozzák meg és ők azok, akik a hét menetrendjét is megtervezik. Érdekes látni, hogy mint a szirének hangja, úgy csábítja az embert a 45 perces frontális előadás lehetősége és alig van olyan témahét, ahol ilyesmi egyáltalán ne lenne. Pedig azokban az esetekben, amikor sikerül megszakítani ezt a keretet, egészen hihetetlen dolgokra képesek a diákok, így volt ez a mi Ki mit tud?-unk esetében is.

Sok vitát generál a házi feladat, mint iskolai műfaj. vajon van-e értelme, hasznos gyakorlás, és az iskolában megtanultak rendszeres, irányított konszolidációja, vagy csupán egy kínzóeszköz, amelyet kegyetlen tanárok találtak ki, hogy a gyermekek életét elviselhetetelenné tegyék. Nos, kétségkívül van ilyen és olyan házi feladat is, mi most arra válllkoztunk, ohgy egy meta kutatás segítségével megkíséreljük megválaszolni, hogy kell-e egyáltalán házi feladat, ha igen, akkor kinek, mikor, milyen munkát adjunk otthonra, illetve a kutatások eredménye alapján kimondható-e, hogy milyen a jó házi?

A micro:Bit legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy tulajdonképpen végtelen sok mindenre használható. Már maga az alap is nagyon sokrétű, de könnyedén csatlakoztathatunk hozzá egyszerű elektronikákat amikkel azután tényleg végtelen lehetőség nyílik meg. A legutóbbi adventi vásárunkon például egy lézeres céllövöldét készítettünk micro:Bitek használatával. Az eszköz, amit használtak, egy néhány száz forintos lézermutató volt, ezenkívül még szervó motorokra, fényérzékeny ellenállásokra, vezetékekre és ellenállásra volt szükség. A lapkák nélkül az egész ezer forint alatt megúszható. A vásáron hét órán át mindenféle fennakadás nélkül működött és minden látogatót elkápráztatott a játék.

A maker mozgalom ígérete az volt, hogy mindenki képes lesz majd megvalósítani az elképzeléseit. A 3D nyomtatás, a mikroelektronika, lehetőséget ad arra, hogy komoly ipari felszerelés nélkül is készülhessenek egyedi tárgyak, eszközök. Ezt segíti az is, hogy a maker mozgalom valódi, befogadó közösségként is működik. Tele van az internet szabadon letölthető tervekkel, oktatóvideókkal. Talán ennyiből is egyértelmű, hogy kevés dolog illeszkedik jobban a 21. századi pedagógia alapelveihez, mint a modern barkácsolás. Az ehhez szükséges eszközök egyre több iskolában is jelen vannak, de kérdés, hogy vajon mire mennek vele a diákok. Az én tapasztalatom az, hogy nagyon sokra. A mi iskolánkban, egy digitális tárgyalkotás szakkör keretében ismerkedhetnek meg ezekkel az eszközökkel. A diákok szeptemberben láttak először ilyesmit, kezdetben vektorgrafikával és lézervágással foglalkoztunk, majd jött a 3D tervezés, első lépésként a Tinkercad programmal.

Számomra is megdöbbentő volt, hogy milyen gyorsan kezdték el használni, milyen gyorsan kezdték el feszegetni a határait. Azt is gondoltam, hogy érdekes lenne, ha a munkájukat valamilyen külső megmérettetésnek is kitennék, hanem csak a tanáruk adna visszajelzést arra, amit csinálnak. A Printbles oldalon 3D modelleket gyűjtenek, mindenki megoszthatja másokkal a saját alkotásait. Időről időre különböző témákban versenyeket is hirdetnek, és az jutott eszembe, legyen egy ilyen pályázat a szakkör egyik feladata. Az aktuális verseny egy asztali zen kert elkészítése volt. A diákok mindegyike érdekes tervet készített, egy csapat egészen kitett magáért. A tervükbe egy arkhimédészi csavart is beépítettek, amivel kézi hajtású vízesés is volt a zen kertecskében. A modell összeállításáról még egy videót is feltöltöttek. Legnagyobb meglepetésünkre a verseny díjazottjai közé kerültek.

A nyelvtanulásnak is vannak unalmasabb, és érdekesebb részei. Nem mindenki szereti például az emberek külső eírását tanulni, vagy éppen a ruházatot magolni. Külön nehézség, ha olyan csoprtnak próbálod ezt tanítani, akik korban már nem annyira picik, ám a nyelvtudások nagyon alacsony. Aztán egyszer csak beesett a tökéletes megoldás. Személyre szabható, dinamikus felületen lehet karaktereket építeni, még regisztrálni sem kell hozzá, és meglepően sokoldalú.

A nagy Kahoot!-láz idején sok tanár hamar rájött arra, hogy az online kvízek használata akkor a legkényelmesebb, ha azt a diákok állítják össze. Magam is adtam ki ilyen feladatokat, amiben kvíz kellett készíteniük például az összefoglaló órához. A végeredmény szinte mindig lehangoló volt. Nem sokban különböztek attól a burgonya fajtákra kérdező kvíztől (megnézhető IDE KATTINTVA), amit egyszer kifejezetten viccből raktam össze. A kérdések többsége adatokra, szavakra, magukban lényegtelen részletekre kérdezett rá. Ilyesmik mint: Milyen magas a Kékes? A) 1014 m B) 1015 m C) 1016 m. Egy újabb érdekes adat! – mondhatná rá Galla Miklós.

A digitális kompetenciák fejlesztése ma már minden szaktanár feladata a NAT szerint, és nem korlátozódhat kizárólag az informatikaórákra. Részben helyes, hogy ezt már az alaptanterv szintjén kimondjuk, csakhogy az egyébként sok oldalról gúzsba kötött pedagógus már eddig is nehezen képes a tananyagot elsajátíttatni a diákokkal, ha még erre a digitális kompetenciák fejlesztése is rákerül plusz teherként, könnyen belátható, hogy nem feltétlenül érjük el a magasztos célt. Ezért is gondoltuk, hogy helye lenne egy teljesen újragondolt informatikai tantervnek, amely alkalmazkodik a diákok aktuális igényeihez, és három szinten, modulárisan segíti az IKT-kompetenciák fejlesztését. A lapozás után egy teljesen újragondolt digitális kultúra (informatika) tantervet találsz, amely nem csupán digitális kultúra órán, hanem bármilyen órán remekül elővehető, fejleszthető. Ha ezt kiegészítjük egy olyan értékelési rendszerrel, amely képes a nem dig.kult. órán történő tanulást is visszajelezni, akkor teljes az innováció! :)

Vajon mi működik az oktatásban, mit érdemes bevezetni, milyen innováció 'ragad meg'? Ezek mind olyan kérdések, amelyek minden tanárt, szülőt (jó esetben iskolaigazgatót és fenntartót). Foglalkoztatnak. Bárcsak lenne egy olyan gyűjtemény, amely megmondja, hogy mibe érdemes belevágni a fejszénket. Ebben a cikkben egy olyan hatalmas meta-kutatást mutatunk be, amely sorra vesz 30 különböző lehetslges pedagógiai innovációt, és három szempontból elemzi: mennyire drága a bevezetése, mennyire megalapozott a tudományos háttere, illetve milyen hatása van - hány hónapot 'tesz hozzá', vagy éppen 'vesz el' egy diák iskolai életéből. A lapozás után érdemes böngészgetni, mert remek ötleteket ad, és megnézhetjük, hogy mennyire hasznos az, amit éppen mi szeretnénk bevezetni. Az oldal angol nyelvű.

Kevés olyan agyzsibbasztó dolog van, mint amikor valamilyen adathalmazt kell megtanulni, de sajnos gyakran elkerülhetetlen. Ezeket tanítani sem túl szórakoztató, de tanulni talán még rosszabb. Most például a légkört alkotó gázok és azok tulajdonságai voltak ilyenek, amit a nyolcadikosoknak meg kellett tanulniuk. Szerencsére eszembe jutott gyermekkorom játéka az autóskártya és az is, hogy miként lehetne alkalmazni erre a helyzetre. Persze az ötlet könnyen alkalmazható bármilyen más dologra, aminél több adatot is meg kell tanulni.

Jó hír a gamifikáció iránt érdeklődőknek, és a nem érdeklődőknek sem rossz, szóval érdemes tovább olvasni! :) Az elmúlt időszakban egy Erasmus pályázatnak (#Gamifactory) köszönhetően intenzíven tudtunk dolgozni azon, hogy a tanári közösségünknek elkészíthessünk egy színes, izgalmas, szakmai csomagot a játékosításról (gamification) és kitekintésképpen a játékalapú tanulásról (Game-based learning). Ezt osztjuk most meg veletek most nektek!