A Pintér-mátrix 2 - Mi a gond a tervezettel?
Vezércikk - 2023. március 15.
A politika számára sokszorosan nehéz terep az oktatás. Viszonylag sok pénzt felemészt (a skandináv országokban a GDP 8%-át, nálunk 5-öt sem), minden családot érint, szinte mindenkinek van vele kapcsolatban első kézből élménye, viszont a valós eredmények eléréséhez nagyon hosszútávú és alapos gondolkodás kell, az oktatáspolitika igazi dimenziói messze túlnyúlnak a politika jellemzően négy éves, választástól választásig tartó horizontján. Így válik az oktatás a látványos gesztuspolitizálás ideális terepévé, az érdemi intézkedések helyett a hangzatosak kerülnek előtérbe, így lesz sokkal több szó arról, hogy melyik író legyen a kötelező olvasmányok között, mint arról, hogy egy megváltozott világban milyen készségekre lesz majd szüksége a gyerekeknek és miként kellene az iskolának erre felkészítenie őket. Bő negyven éve az oktatáspolitika egyik kedvenc szava az elszámoltathatóság, azaz az igény, hogy a tanárok valamiképpen legyenek felelősek a tetteikért. Többek között ezzel a jelszóval vezették be az Egyesült Államokban a standardizált tesztelésnek azt a rendszerét, ami azóta látványosan rontott az oktatás helyzetén, de majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy bármilyen másfajta oktatáspolitikáról egyáltalán szó lehessen. A Pintér-éra intézkedései tökéletesen megfelelnek ennek a mintázatnak, az évekénti mérések mellett a tanári önértékelésnek nevezett rendszer is elszámoltathatóvá kívánja tenni a tanárokat, úgy, hogy az a fizetésben is meglátszódjon. A tervezett rendszerrel sok probléma van:
Az első és talán legfontosabb probléma, hogy nem partnerekként kezeli a tanárokat. Csak és kizárólag a tanárok felelősségét említi, az oktatásirányítás felelőssége, szerepe elő sem kerül. Ez a viszony nem a demokratikus rendszerekre, hanem jobb esetben a felvilágosult abszolutizmusra, rosszabban az, ezt inkább hagyjuk is, hogy mire jellemző.
A tervezet szerint az értékelésnek egyetlen következménye a büntetés vagy a jutalom. Eszerint egy tanár csak azért nem teljesít jól (már amennyiben ezek az indikátorok azt jelentik, hogy jól vagy rosszul teljesít), mert nem akar jól tanítani. Ha majd a fizetése múlik rajta, akkor majd jobban fog. Mint a klasszikus viccben: Tud úszni? És ha megfizetem? Ez a kizárólag a büntetéssel és a jutalmazással operáló rendszer valójában semmiféle valós változást nem tud elérni. Szó sem esik arról, hogy a rosszabbul teljesítő tanárok milyen segítséget, szakmai támogatást kapnak majd, ami a legfontosabb lenne. Ezzel szemben csökken a fizetésük, ami miatt majd még több túlórát kell vállalniuk, a végeredmén tehát, hogy a rosszabbul teljesítő tanárok tanítanak majd többet. Ha valóban a fejlődés lenne acél, akkor az alulteljesítő tanárok szakmai mentort kapnának, sőt akár órakedvezményt is, ami alatt továbbképezhetnék magukat, ilyesmiről természetesen szó sincsen.
Ahogyan a mondás tartja: Minden összetett kérdésre létezik egy világos, egyszerű és rossz válasz. Nincsen ez másképpen a tanári munka minőségének mérésével sem, hiszen kevés összetettebb feladat van ennél. Egy tanár nagyon sokféle feladatot ellát, természetesen fejleszti a diákjai intellektusát, de nagyon fontos a mentálhigiénés funkciója, sőt még a helyi közösségben játszott szerepe is. A tanári munkát pár számba préselni bizonyosan hibás megközelítés. Olyasmi, mintha a leírt rímek száma alapján szeretnénk eldönteni, hogy Petőfi vagy József Attila volt-e a jobb költő. Ráadásul ez a rendszer még arra sem igen alkalmas, hogy az egyedi különbségeket figyelembe vegye. Vannak iskolák, évfolyamok, tantárgyak, ahol a bukás szinte sosem fordul elő, máshol kifejezetten gyakori. Vannak tárgyak, amikből sok verseny van és van olyan, amiből alig, és így tovább szinte mindegyik példaként előhozott mutató olyan, ami nagyon mást jelent különböző tanároknak.
Abban a pillanatban, amikor a különféle mutatók ilyen húsbavágóak lesznek felmerül a kérdés, amit már kétezer évvel ezelőtt is feltettek: Quis custodiet ipsos custodes?, avagy ki fogja őrizni az őröket? Ha a teljesítményértékelés alapja a hiányzások száma, akkor valahogy ellenőrizni kell, hogy biztosan minden hiányzás rögzítésre került-e, ha a bukások csökkenése a cél, akkor valamiként ellenőrizni kell, hogy jogosan ment-e át mindenki. Természetesen ha az ellenőrzők teljesítményértékelése azon alapul, hogy hány csalót kapnak el, akkor őket is ellenőriznie kell valakinek, hogy a csalók tényleg csaltak-e és így tovább a végtelenségig. Nem véletlen, hogy azok a rendszerek, amik nem a bizalomra épülnek törvényszerűen járnak együtt az apparátus és az adminisztráció korlátlan növekedésével. Láthattuk ezt már a KLIK felállításakor is, ami csak tavaly 14 milliárd forintba került költségvetésnek, azaz nekünk. Remélhetőleg majd a teljesítményértékeléshez is új osztályokat, adminisztrációs felületeket kell létrehozni, felállítani, felszerelni, és amikor majd azok nem működnek jól, a megoldás a bővítésük lesz.
Amikor egy ilyen bonyolult folyamatot megpróbálunk néhány indikátorba, számba egyszerűsíteni azonnal a szocialista tervgazdálkodás csapdájában találhatjuk majd magunkat. A mongol szöggyár tanmeséje szerint, amikor az ország egyetlen ilyen gyárának tonnában írták elő a tervet csak és kizárólag húsz centis szögeket gyártottak, amikor érzékelve a problémát a következő ötéves terv már darabszámot adott meg, a gyár csak egy milliméteres készített. Itt is, ha kiemelünk pár dolgot, majd mindenki arra fog koncentrálni és arra optimalizálja a munkáját.
A legnagyobb baj az egésszel, ami a leginkább teszi álságossá az egész szisztémát, az az, ahogyan közben a tanárokat kezeli. Jelen pillanatban a kormány éppen felszámolni készül a tanári önállóság maradványait is. A szabadon tervezhető órakeret gyakorlatilag nulla (ami van, azt elviszi az összefoglalás, dolgozatírás és az esetlegesen elmaradó órák), tankönyvet nem lehet választani, a tanterv sem ad választási lehetőséget a tanárnak. Az új tervek szerint a tantestületek már a házirendről sem dönthetnek, de még a diákok fegyelmi ügyeiben sem. Ebben a környezetben önértékelésről és önfejlesztésről beszélni legalábbis komikus.
Lehetne másképp? Igen, hamarosan mutatunk egy példát is arra, hogy miként.
