9,9 millió nyomában
Vezércikk - 14 éve
Ha jól emlékszem a Facebookon jött szembe velem az isaszegi csatáról készült videó, lett is cikk belőle itt a TanárBlogon. Láthatóan ugyanaz a csapat készítette, mint korábbi mohácsi csatáról szólót (arról is írtunk). Meg szerettem volna nézni, hogy mit csinál még a Történelmi Animációs Egyesület, ami ezt a két filmet is készítette, de az oldaluk (e-history.hu) nem működött. Rákerestem hát a neten és nagy örömömre, nem csak azt találtam meg, hogy átköltöztek a Facebookra, hanem azt is, hogy szerződést kötöttek a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal is, az erről szóló sajtóközlemények itt és itt találhatók. Ebben a sajtóhírben nem esett ugyan szó az animációkról, viszont valamilyen stratégiai játékot emlegettek, amihez sorra készülnek az érdekes csaták. A játék neve Harcmezők, de érdekes módon a sajtóhír nem mutatott rá, hogy hol érhető el a játék. Még az internetes keresők sem segítettek, bármilyen szavakat írtam be, csak sajtóhíreket kaptam linkek nélkül.
Pedig engem nagyon érdekelt, hogy milyenek ezek a játékok. Nem maradt más hátra, mint közérdekű adatigényléssel fordulni az Archívumhoz, ebben segített a Ki mit tud? oldal, ahol nagyon egyszerűen nyújthatóak be a kérelmek az állami szerveknek. Az én adatigénylésem és az eredménye ide kattintva található. Ha már amúgy is kérdezgettem, hát az is érdekelt, hogy mennyibe került ez egész, hány adóforint ment el rá. Az átküldött szerződésből kiderül, hogy a Nemzeti Archívum bruttó 9,9 millió forintot fizetett összesen három dologért: egy 50 csatát bemutató flash alapú játékért (ez lenne a Harcmezők), egy kereskedelemben kapható játékszoftverhez készített magyar vonatkozású kiegészítőért, valamint öt darab animációs film (25-30 percesek) elkészítéséért, amik magyar hadtörténelem nagy csatáit mutatják be az Árpád-háztól a 16. századig. Nagy örömömre az Archívum válaszában az is benne volt, hogy hol találhatók meg a stratégiai játékok: ide kattintva.
Minden nap rengeteg kincset gyűjtögetünk az iskolában, gyerek és tanító egyaránt, de ma képzeletbeli utazásra indultunk közösen egy kincses térkép megszerzéséért és a kincsért. „Hajóra fel!” S ha az utazáshoz eszköznek mindenki egy Classmate Pc-t kap, szárnyalunk a széllel. Mennyivel izgalmasabb így gyakorolnunk a matematikát! A kikötőből elindulva kapaszkodónak, mentőövnek legelőször a Notebook fájlban egy százas táblát találhatunk, amelyhez minden oldalról vissza lehet kanyarodni a beszúrt hivatkozások révén is. A matrózok életkorainak sorba rendezésével már az első mérföldet meg is tettük a tengeren.(
Megjelent legújabb kiadványunk a 21. századi szülő!. A rövid könyvecskében tanácsokat adunk minden szülőnek, hogyan tudja a számítógépet, az internetet a gyerek tanulásának szolgálatába állítani. Számos gyakorlati jó tanács, ötlet segíti a szülőt abban, hogy igazán segíthesse a gyereket. A kiadvány az alábbi linken ingyenesen letölthető.
Lassan egy éve tartó pedagógiai projektem első öt részében azt próbáltam elmesélni, hogy miért gondoltam azt, hogy új módszerekkel és mást lehet érdemes tanítani, mint eddig, illetve bemutattam, hogy ennek az új rendszernek milyen elemei voltak. Addig jutottunk legutóbb, hogy a diákok saját tanulási útvonalukat megtervezhetik, bármit beadhatnak, amit szeretnének, és kapcsolódik az angoltanuláshoz, illetve bemutattam egy értékelési rendszert (pontrendszert), amely segítségével kiküszöböltük a negatív értékelést, és gyakorlatilag korlátlan lehetőséget biztosítottam a diákoknak. Ebben az új rendszerben szintén sokkal nagyobb felelősség hárult a gyerekekre, hiszen ők (is) irányíthatták a saját tanulásukat. Éppen ott tartottunk, hogy adva van 2-3 hetente 80 diák, akik 80 különböző tanulási útvonalon 80 különböző állomásra érnek el. Hogyan kérjük ezt számon?
Korábban írtunk már a Szemtanú című történelemkönyvről (
Egy barátom lánya kapta meg karácsonyra a Kluty Animation című könyvet, ami elsődlegesen a tárgyanimácók készítéséhez ad ötleteket. Olvashatunk benne arról, hogy miként animálhatunk hétköznapi eszközökből, gyurmából, kivágott papírfigurákból vagy akár élő személyekkel is remek filmecskéket. Amiért most idekerült az nem a könyvajánls, hanem a könyv wevoldala (
Etika vagy hittan órára egyaránt érdekes és hasznos lehet az a kisfilm, ami a Református Egyhéz megbízásából készült el. A címe A fiú és a betlehemi történet parafrázisáról, újrameséléséről van szó. Mária és József stopposok, az istálló helyett egy autópálya parkolóban születik meg a gyerek, nem három király állja körül, hanem kamionsofőrök és prostituáltak. A film a saját oldaláról érhető el (
Nehéz helyzetbe került Anglia a második világháborúban, mikor a németek tengeri blokád alá vonták. Egészen addig a szigetország élelmének 60%-a a tengeren túlról származott, ezért át kellett alakítani a teljes mezőgazdaságot, hogy pótolni tudja a kiesett termékeket. Erről szól a BBC nyolc részes dokumentumfilmje a Wartime Farm, a sorozatban egy történész és két régész próbál úgy élni, amiként a vidéki gazdák éltek egy farmon a háború évei alatt. A sorozat weboldala is érdekes (




