• A nagy AI svindli

    Vezércikk - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Az iskola vége, vagy új paradigma? Hatékonyan segíti a tanulást, vagy egyszerűen egy újabb eszköz a csalásra? És ezzel együtt feladat a tanárnak, hogy kiszűrje az AI-val megírt házi feladatokat, és beadandókat - mintha nem lenne elég feladata, dolga manapság! A mesterséges intelligencia iskolai használata a határtalan optimizmus és csodavárástól egészen az apokalipszis vizionálásáig sokfajta reakciót vált ki az oktatás körül élő és dolgozó emberekben. A diákok gyakran azt gondolják, hogy ezentúl nem kell már esszét írni, fogalmazni, sőt olvasni sem. A tanárok rettegnek a sok AI-val megírt beadandótól, vagy lelkesen keresik azokat az alkalmazásokat, ahol egy perc alatt, egyetlen mondatból óravázlatot ír nekünk egy messterséges intelligencia. Az oktatás irányítói remek eszközt láthatnak az AI-ban, hiszen egyszerű tömegtermelésre kiválóan alkalmas, és viszonylag olcsó. Ja, és nem kérdez vissza, nem gondolkodik. Egy magyartanárt nehezen lehet esetleg arról meggyőzni, hogy lelkesedéssel tanítsa Herczeg Ferencet, egy AI alkalmazással nem lesz ilyen problémánk. És aztán itt vannak azok a cégek, akik megérezve, hogy az AI valami egészen új, izgalmas, és sokoldalú, az alap AI modellekre építve, és azok technológiáját használva oktatási alkalmazásokat készítenek - napok alatt, ezrével. Ebben az írásban ezeknek az előnyeit, veszélyeit járjuk körbe, sok gyakorlati tippel, amelyek segítenek eligazodni a sokezer AI alkalmazás dzsungelében.

    Bővebben...

  • Európában is elérhető a Claude - az egyik legmenőbb AI nagy nyelvi modell

    Hírek - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Magyarországon (és Európában általában) eddig nem volt elérhető az egyik legnyagyobb nagy nyelvi modell AI terméke, a Claude. Mától ez megváltozott, hiszen magyarok is tudnak regisztrálni rá. A Claude hasonló a ChatGPT-hez, vagy Co-pilot-hoz, azok, akik mindhármat használták eddig pl. az USA-ban, azt állítják, hogy a Claude adja meg a 'leginkább emberi' felhasználói élményt. Van ingyenes verziója. Érdemes kipróbálni, tényleg picit más (IDE KATTINTVA érhető el).

    Arra, hogy milyen öldöklő a verseny az AI piacon, mi sem jobb példa, mint hogy szintén ma (2024. 05. 14.) indította el újabb verzióját a ChatGPT-nek is az OpenAI, ami így már tud keresni az interneten, és sokkal jobb minőségbaen fordít és gyorsabb (ez a fizetős ChatGPT 4o) Valóban, mindhárom állítás igaz, bár véleményem szerint az AI-val támogatott kereséseknél (rövid összehasonlító tesztelés után) még mindig sokkal jobb a Perplexity AI (ITT TALÁLHATÓ.

    Szóval sűrű eddig ez a hét nagy bejelentésekben! És még csak kedd van.

    Bővebben...

  • Hogyan írjunk szakdolgozatot? Umberto Eco újragondolva AI-val

    Tippek, trükkök - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Lehetett sejteni, hogy nem marad majd olyan eleme az életünknek, ahová a mesterséges intelligencia nem teszi be a lábát. Ez néhol kellemetlen, esetenként kifejezetten káros, ám az nagyjából látszik, hogy a most elérhető (ChatGPT 4-szintű) alkalmazások kifejezetten jól használhatóak asszisztensként, így kutató asszisztensként is. Képzeljük el: cikket, komolyabb iskolai beadandót, netán szakdolgozatot kell írnunk, és találunk egy olyan eszközt, amelynek csak feltesszük a kérdésünket, és már adja is a válaszokat, forrásokkal, ráadásul úgy, hogy az összes hivatkozás azonnal elérhető, kattintható, letölthető, továbbgondolható. Egyetemistaként nagyon szórakoztatónak és hasznosnak találtam Umberto Eco 'Hogyan írjunk szakdolgozatot' című könyvét. A fárasztó, időigényes részét a kutatásnak most akár pár percre csökkenthetjük - abban csak bízhatunk, hogy az esszék megírása már nem csak ennyi ideig fog tartani. Az eszközt teszteltük, a lapozás után részletesebben is bemutatjuk, ráadásul a ChatGPT 4 tudásával meg is versenyeztetjük!

    Bővebben...

  • Lehetséges problémák a bejelentkezéssel

    Hírek - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    . GÉPHÁZ KÖZLEMÉNY!

    Kedves Olvasóink! Azt tapasztalhattátok esetenként, hogy a bejelentkezés után ('Jelentkezz be'), nem nyílnak meg a cikkek, hanem a 'Kipróbálom' nagy piros gombja csak.

    A hiba a Donably rendszerében van, folyamatosan kommunikálunk velük, és azt ígérték, hétfőn (május 13.) kijavítják. Mi igyekszünk minél határozottabbak lenni velük, de a hibát csak ők tudják elhárítani. Addig is, amíg ez megtörténik, türelmeteket és elnézéseteket kérjük. Amennyiben van egy olyan cikk, amit nagyon szeretnétek elolvasni, és azonnal szükségetek lenne rá, kérlek, írjatok nekem (Prievara Tibor), és elküldöm akár egyesével, személyesen, mindenkinek.

    Bővebben...

  • Fogalmazást írtunk ‘versenyre’ - CSAK AI-t volt szabad használni. Ez lett belőle

    - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Amikor a mesterséges intelligencia helyét keressük az oktatásban, jelenleg talán az van kicsit jobban kitalálva, hogy egy tanár hogyan tudja használni (pl. Remek értékelő táblázatokat lehet vele gyártani, vagy képeket viccesen, izgalmasan manipulálni). Emellett a félelem van még jelen, mégpedig attól, hogy ‘jaj, mi lesz, ha a diákok ezentúl ChatGPT-vel írják meg a beadandó esszéket. Gondoltam, hogy fordítok egyet a dolgon, és egy olyan órát terveztem, ahol CSAK ChatGPT-vel volt szabad írni a diákoknak - természetesen tervezni, szerkeszteni lehetett. Meglepően izgalmas, tanulságos óra lett, lapozás után elolvashatjátok a részletes beszámolót róla, így bárki megteheti az első bátortalan lépést az AI integrálása felé a tanulásba - nem csak a tanításba!

    Bővebben...

  • Szóbeli felvételi szimuláció AI-val

    Vezércikk - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Azon gondolkodtam, hogy tudnék olyan órát tartani angolból, ahol a diákok gyakorolhatnak a különböző szóbeli egyetemi felvételikre, ám ezúttal kifejezetten ‘motivációs felvételi beszélgetést’ szerettem volna valahogy szimulálni. Rengeteg ilyen anyag van, persze, de az én igényeim ennél specifikusabb voltak - azt szerettem volna, hogy minden diák számára teljesen személyre szabott felvételi kérdéssort tudjunk összeálltani, ami konkrétan arra az egyetemre, és arra a karra vonatkozik, ahová ő jelentkezni szeretne, mégis nem egymás mellett futó 16 párhuzamos tanórát szerettem volna megtartani, hanem egy teljesen koherens, mégis tökéletesen differenciáló megoldásra vágytam. Naná, hogy az AI segített, mutatom is, hogyan. Összegzés: egy jó ötlet, gépek a gyerekek előtt, ingyenes ChatGPT vagy Copilot account, és tökéletesen tervezett egyéni tanulási útvonalak úgy, hogy a differenciált tananyag folyamatosan, mégis egy csoportban tartott órán alakul. Készülés egyébként 0 perc, hatékonyság 100%. Emellett tettem néhány érdekes megfigyelést arra nézve, hogy milyen hatással van az órára az, ha AI-val dolgozunk - van pár meglepetés benne.

    Bővebben...

  • Túl a tiltáson, a mesterséges intelligencia használatának szintjei az iskolában

    Internet a tanórán - 8 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    a13A technikai újdonságokkal kapcsolatban az iskolában az első reakció többnyire a tiltás. Nem lehet használni a dolgot és kész. Így volt ez a számológéppel, az internettel, a mobiltelefonokkal is és természetesen így van a mesterséges intelligencia esetében. Ez már csak azért is érdekes, mert ezek az eszközök az iskolán kívüli világban nagyon gyorsan szerepet kapnak, miközben az iskolának erre az életre kellene felkészítenie a gyerekeket. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az iskolai tananyag és a használható ismeretek egyre távolabb kerüljenek egymástól, az iskola egyfajta rezervátumává váljon a korábbi technikai korok által megkívánt képességeknek. A mesterséges intelligencia minden korábbinál gyorsabban forgatja fel a világot, egészen másfajta intellektuális képességek fontosak már ma, mint voltak tegnap és jó eséllyel az elkövetkező évek is átrajzolják majd a boldoguláshoz szükséges készségek térképét. Ha már ilyen gyorsan pörögnek az események, talán érdemes lenne előre gondolkodni azon, hogy miképpen lehet az iskolai munkában szabályozni a mesterséges intelligencia használatát, ehhez adunk egy jól használható keretet. A legtöbb intézmény, még ha szabályozza is valahogyan a mesterséges intelligencia használatát, akkor is olyan házirendben, szabályozásban gondolkodik, ami általánosan, minden helyzetre alkalmazható, legyen ez az MI forrásként használata és a forrásmegjelölés módja, vagy a drákói szigorral betartatott tiltás. A mi véleményünk szerint pedagógiai folyamatok ennél sokfélébbek.

    Bővebben...

  • Biztonságos? Mesterséges intelligencia biztonsági szintjei

    - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    A nagy AI ‘forradalom’ kellős közepén nagyjából két táborra szakadt a világ - vannak, akik félnek tőle, és vannak, akik szerint megváltoztatja a világot mindörökre. Az igazság talán, ahogy ez lenni szokott, a két véglet között van, mindenesetre kétségtelen, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása jelent sok kockázatot. Ezt természetesen maguk a fejlesztők is belátták, akik ezeket a behemótokat létrehozták. Olyannyira, hogy sorban jönnek ki azok a leírások, amelyek megpróbálják az AI alkalmazásokat biztonsági szempontból kategóriákba, szintekre sorolni. Az alábbiakban a Claude 3 nevű LLM fejlesztőjétől, az Anthropic nevű cégtől hoztuk el azt a 4 (vagy talán 5?) szintből álló modellt, ahol láthatjuk, hogy hol tartunk most, és azt is, mire számíthatunk a közeli és a nem túl távoli jövőben. Érdekes olvasmány!

    Bővebben...

  • Mesterséges intelligencia az iskolában - használjuk, ne használjuk, mire használjuk?

    Vezércikk - 8 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Ahány szakértő, ahány ‘futurista’, annyi szcenárió arról, hogy vajon hogyan írja át az iskola működését. Vannak, akik örömmel, és naponta osztanak meg 4-5, vagy akár 10 újabb AI eszközt, amit (bár nem használnak), ajánlanak. Itt ugye mindig kérdés az, hogy addig rendben van, hogy létezik egy klassz AI megoldás, de arra nem igazán kapunk választ, hogy ez az iskolai mindennapokban hogyan is nézhet ki. Mi itt a TanárBlogon nagyon sokat gondolkodunk azon, hogyan lehet értelmesen, a tanulás szolgálatába állítani az AI-t, ami egy fantasztikus eszköz IS lehet. Amiben talán az, amit mi mondunk, más kicsit, az nem más, mint a tantermi tapasztalat. Bevisszük az órára, kitaláljuk a módszertanát, és ez alapján ajánlunk olyan AI alkalmazásokat, amelyek valóban segíthetik a tanárok mindennapjait, és így sokkal hatékonyabbá tehetik a pedagógiai munkát. Ebben a rövid összefoglalóban a mesterséges intelligencia helyét próbáljuk kijelölni, az alkalmazás (vagy csak simán az AI-hoz viszonyulás) különböző szintjeit meghatározva. Bónuszként pedig megosztunk egy olyan gyűjtő oldalt, ahol mindenki kedvére szemezgethet a most elérhető, több mint 15 000 AI alkalmazás között!

    Bővebben...