Amióta megjelentek a nagy nyelvi modelelkre épülő chatbotok és ezzel a mesterséges intelligencia belépett az életünkbe egyszerre lehet arról hallani, hogy hamarosan feleslegessé teszi a tanárok munkáját, de arról is, hogy a tanárok legjobb pajtása lehet majd, ami minden problémájukra válszt ad a dolgozatok összeállításától és javításától kezdve a differenciálásig. Közben arról is sokat hallhattunk, hogy mennyire nem egyszerű jól használni ezeket az eszközöket. Új szakmaként jelent meg a prompt szakértő, aki képes jól kérdezni a mesterséges intelligenciát és már képzések is indultak erről. Mi úgy gondoltuk, hogy arról, miként érdemes a mesterséges intelligenciától kérdezni, érdemes lenne megkérdezni a mesterséges intelligenciát. Mutatunk is ehhez egy bárki által használható remek promptot!

Amikor a 21. századi készségek kerülnek elő, szinte mindig előkerül a kreativitás is. Sir Ken Robinson is azt hagsúlyozta, hogy az iskola legfontosabb feladata a kreativitás fejlesztése kellene, hogy legyen. Ezzel mindenki egyetért, de igazából hogyan lehet fejleszeteni a kreativitást? Hogyan lehet növelni? Egyértelmű, hogy csak akkor lehet, ha erre lehetőséget adunk. A 21. szőzadi iskola egyik lényege kell legyen az olyan projektek használata, amiben szerep jut a kreativitásnak. De hogyan lehet segíteni a kreativitiást? Elég, ha a tanár azt mondogatja: Legyél kreatív!, nem olyan ez, mint amikor a rendező arra utasítja a színészt, hogy Légy spontán!, aztán várja a remek alkotást?

Érdekes lehet, hogy mit kezdett ezzel a problémával ötven évvel ezelőtt a modern zene egyik legmeghatorozóbb alakja Brian Eno, aki Peter Fuchs médiaművésszel együtt dolgozta ki a kreativitást elősegítő részútos stratégiákat. Száz kis kártyát készítettek, mindegyiken csak egy-egy mondat, egy-egy javaslat szerepel, ami segíthet továbblökni a megakadt kreatív folyamatot. A gyűjteményt azóta is széleskörűen használják.

Mostanra elég elterjedt lett a gamifikáció fogalma (pedagógusok között is), ugyanakkor ahogy köznapiasodik, úgy tágul, hígul is az értelme. Ma már gyakorlatilag mindent gamifikációnak hívunk, a Kahoot!-tó-l a fogócskázásig. Ez persze nem feltétlenül baj, ugyanakkor érdemes egy kicsit megvizsgálni a gamifikáció és a motiváció lehetséges összefüggéseit. Vajon káros-e, ha pontokat adunk a gyerekeknek? Külső motivációs eszközzel valójában demotiváljuk őket, ha jelvényeket kapnak a jegyek helyett? Ehhez Yu-kai Chou keretrendszerét hívjuk segítségül, amely számunkra kényelmesen megkülönböztet fehér és fekete kalapos gamifikációt. Vajon mivel teszünk jót, és mivel ártunk, ha gamifikálni próbálunk?

A klímaváltozás korunk egyik legfontosabb kérdése, egyik legnagyobb kihívása. A 21. századi pedagógia egyik fontos elve, hogy valós problémákkal, valós adatokkal dolgozzunk a diákokkal, mert akkor lesz a számukra is egyértelmű, hogy amit tanulnak, annak értelme van. Ezért lenne fontos, hogy a klímaváltozásról ne csak az elvek sziintjén (üvegházhatás) és ne is csak általánosságban beszéljünk. Az is fontos szempont, hogy a diákok átérezzék, ez az egész nem csak a korallzátonyokon élők problémája és nem is csak a tájfun övezetben élőknek lényeges. Ezért is lehet nagyon hasznos, ha valahol a saját országunkra vonatkozó pontos és valós adatokat tudunk találni.

Ahogy haladunk egyre előrébb a mesterséges intelligencia világában, újabb és újabb alkalmazási lehetőségek bukkannak fel és versenyeznek a figyelmünkért ... és a pénztárcánkért. Hasonló kicsit a helyet ahhoz, mint amikor hatalmas és népszerű gyűjtő oldalakon adták közzé az újabb és újabb web 2.0 alkalmazásokat, és szinte lehetetlen volt követni, éppen mi is az aktuális hype tárgya. Most egy egyszerűen használható, elég jól működő AI alkalmazást mutatunk be röviden, amely közel 50 funkcióval segíti a tanárok munkáját - értékelő táblázatoktól, óravázlatokon át egészen egy YouTube videóhoz elkészített automatikusan generált feladatlapig.

Jó eséllyel naponta jelenik meg egy-egy olyan alkalmazás, ami az AI-t próbálja használni. Meglehet, naponta jelenik meg olyan, ami az oktatást célozza meg. Ma már válogathatunk az olyan alkalmazások között, melyek feladatokat gyártanak, diasorokat készítenek, szószedetekkel állnak elő és így tovább. Az oktatási innovációk szinte mindegyike azt ígéri, hogy segít abban, ami a modern pedagógia Szent Grálja, a differenciálásban. Miközben a személyre szabott tanulás már régóta fennen hangoztatott elv lenne, annak praktikuma fájóan hiányzik. Ezért is lehet érdekes egy olyan alkalmazás, ami kifejezetten a figyelemzavarosokat célozza meg. Mivel sokrétű eszközről van szó, ezért mindenféle órán lehet használni, mi egy vicces irodalmi példát is mutatunk hozzá.

Nagy verseny, hogy vajon mi lehet az a hagyományos iskolai keretekben, ami a legjobban távolítja azt el attól a fajta tanulástól és tanítástól, amit jobb híján 21. századinak szoktunk nevezni. Mindenki fel tudja sorolni, hogy milyen képességekre lenne szükség: együttműködésre, kezdeményezőkészségre, problémák felismerésére és megoldására, a tudásszerzés képességére és így tovább, majd mindenki felteszi a kezét, hogy de hát ez sajnos itt és ilyen keretek között lehetetlen. Merthiszen a NAT és a kerettanterv, az érettségi követelmények, az éves mérések, az óraszámok és az osztályozás és így tovább. Herkulesnek csak tizenkét feladatot megoldania, a 21. századi tanárnak ennél jóval többet kellene, de vajon melyik lehet az ősbűn, a hagyományos oktatásnak az a vonása, ami teljesen ellehetetleníti, hogy valódi tanulás és tanítás történjen az iskolákban?

Az utolsó héten az iskolámban témahetet tartottunk és arra a meggyőződésre jutottam, hogy az, ami leginkább akadálya a tanításnak a 45 perces tanóra. A témahét mifelénk azt jelenti, hogy az adott héten csak egy témával foglalkoznak a diákok, tehát nincsenek is klasszikus értelemben vett óráik, hanem minden tevékenység az adott téma köré szerveződik. A témát az adott évfolyam tanárai határozzák meg és ők azok, akik a hét menetrendjét is megtervezik. Érdekes látni, hogy mint a szirének hangja, úgy csábítja az embert a 45 perces frontális előadás lehetősége és alig van olyan témahét, ahol ilyesmi egyáltalán ne lenne. Pedig azokban az esetekben, amikor sikerül megszakítani ezt a keretet, egészen hihetetlen dolgokra képesek a diákok, így volt ez a mi Ki mit tud?-unk esetében is.

Sok vitát generál a házi feladat, mint iskolai műfaj. vajon van-e értelme, hasznos gyakorlás, és az iskolában megtanultak rendszeres, irányított konszolidációja, vagy csupán egy kínzóeszköz, amelyet kegyetlen tanárok találtak ki, hogy a gyermekek életét elviselhetetelenné tegyék. Nos, kétségkívül van ilyen és olyan házi feladat is, mi most arra válllkoztunk, ohgy egy meta kutatás segítségével megkíséreljük megválaszolni, hogy kell-e egyáltalán házi feladat, ha igen, akkor kinek, mikor, milyen munkát adjunk otthonra, illetve a kutatások eredménye alapján kimondható-e, hogy milyen a jó házi?

A micro:Bit legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy tulajdonképpen végtelen sok mindenre használható. Már maga az alap is nagyon sokrétű, de könnyedén csatlakoztathatunk hozzá egyszerű elektronikákat amikkel azután tényleg végtelen lehetőség nyílik meg. A legutóbbi adventi vásárunkon például egy lézeres céllövöldét készítettünk micro:Bitek használatával. Az eszköz, amit használtak, egy néhány száz forintos lézermutató volt, ezenkívül még szervó motorokra, fényérzékeny ellenállásokra, vezetékekre és ellenállásra volt szükség. A lapkák nélkül az egész ezer forint alatt megúszható. A vásáron hét órán át mindenféle fennakadás nélkül működött és minden látogatót elkápráztatott a játék.

A maker mozgalom ígérete az volt, hogy mindenki képes lesz majd megvalósítani az elképzeléseit. A 3D nyomtatás, a mikroelektronika, lehetőséget ad arra, hogy komoly ipari felszerelés nélkül is készülhessenek egyedi tárgyak, eszközök. Ezt segíti az is, hogy a maker mozgalom valódi, befogadó közösségként is működik. Tele van az internet szabadon letölthető tervekkel, oktatóvideókkal. Talán ennyiből is egyértelmű, hogy kevés dolog illeszkedik jobban a 21. századi pedagógia alapelveihez, mint a modern barkácsolás. Az ehhez szükséges eszközök egyre több iskolában is jelen vannak, de kérdés, hogy vajon mire mennek vele a diákok. Az én tapasztalatom az, hogy nagyon sokra. A mi iskolánkban, egy digitális tárgyalkotás szakkör keretében ismerkedhetnek meg ezekkel az eszközökkel. A diákok szeptemberben láttak először ilyesmit, kezdetben vektorgrafikával és lézervágással foglalkoztunk, majd jött a 3D tervezés, első lépésként a Tinkercad programmal.

Számomra is megdöbbentő volt, hogy milyen gyorsan kezdték el használni, milyen gyorsan kezdték el feszegetni a határait. Azt is gondoltam, hogy érdekes lenne, ha a munkájukat valamilyen külső megmérettetésnek is kitennék, hanem csak a tanáruk adna visszajelzést arra, amit csinálnak. A Printbles oldalon 3D modelleket gyűjtenek, mindenki megoszthatja másokkal a saját alkotásait. Időről időre különböző témákban versenyeket is hirdetnek, és az jutott eszembe, legyen egy ilyen pályázat a szakkör egyik feladata. Az aktuális verseny egy asztali zen kert elkészítése volt. A diákok mindegyike érdekes tervet készített, egy csapat egészen kitett magáért. A tervükbe egy arkhimédészi csavart is beépítettek, amivel kézi hajtású vízesés is volt a zen kertecskében. A modell összeállításáról még egy videót is feltöltöttek. Legnagyobb meglepetésünkre a verseny díjazottjai közé kerültek.