Egy ötlet arra, hogyan segíthet ténylegesen az AI egy diáknak
Tippek, trükkök - 10 hónapja
Sokszor kapjuk meg képzéseken azt a kérdést, hogy VALÓJÁBAN hogyan segít az AI a diákoknak, ehhez nbéha az is társul, hogy a mesterséges intelligenciát úgyis csak a csalásra használják, inkább azt kellene kitalálni, hogyan lehetne kikerülni teljesen a beépüléést az oktatásba. Mivek folyamatosan, és többféle kontelxtusban is használunk a diákjaimmal AI eszközöket, bebizonyosodott, hogy azért vannak olyan helyzetek, amikor igenis hasznosak tudnak lenni. Adott volt egy egyedi helyzet, egy olyan diákkal, aki sikeres sportolóként napi 5-6 óra edzés mellett gyakorlatilag csak az otthon, iskola és az edzés közötti utazás alatt tudott tanulni (ha nem este 10-kor szerette volna elkezdeni). Leültünk, és kitaláltunk egy olyan módszert, amely AI segítségével képes nagyrészt megoldani a problémáit. A lapozás után részletesen bemutatjuk, hogy mit is találtunk ki, és hogy működött.
Bár majdnem minden a mesterséges intelligenciáról szól, azért másból is áll az élet! Ma például egy zseniáls, és rendkívül egyszerűen használható, oldalt mutatunk meg, ahol például csak 'katonai' hangeffektusból 1093 van, állatok, harangok, rengeteg minden. És ami még ennél is szebb, lehet a hangokból 'mix'-et készíteni, akár 10 hangot is egymásra pakolhatunk, és egy 'számként' letölthetjük, elvihetjük. Felvehetünk egy olyan mixet, ahol 5-6 különböző hang található (mondjuk harangok a távolban, emellett szarvasok bőgnek egy autópálya mellett), és ezt visszafejtethetjük a diákokkal. Vagy akár ők maguk készíthetünk audió mixeket. Az oldalt a lapozás után mutatjuk!
Ami pár hónapja még teljesen elképzelhetetlennek tűnt, az ma már reálisan elképzelhető lett: mi történik, ha Amerika és Európa között megszakad az együttműködés? Egyáltalán jó-e az, hogy Európa, különösen az informatika területén olyannyira rá van utalva az amerikai cégekre? A válasz valószínűleg az, hogy nem, ahogyan az sem jó, ha a mindennapokban olyan cégeket támogatunk, akiknek a politikai szerepvállalásával nem tudunk egyetérteni. Korábban már
Gombamód szaporodnak az AI alkalmazások az élet minden elképzelhető területén. Nem csoda tehát, hogy egyre több olyan gyűjtemény is megtalálható az interneten, amely kifejezetten ezeket kategorizálja, értékeli, gyűjti, ajánlja stb. Van olyan is, ahol AI-val gyűjtik az Ai alkalmazásokat, szóvel teljesen posztmodern lett a világi körülöttünk bizonyos szempontból. Ugyanakkor az elvitathatatlan, hogy nagyon sok hasznos eszköz, vagy csak jó ötlet található ezeken az oldalakon. Mi most összegyűjtöttünk hetet a lapozs után, több tízezer oldalt, eszközt, alklamzást ajánlva.
Amikor az OpenAI elkezdte azt tervezni, hogyan vezesse be a ChatGPT 4-es verzióját (vagy talán még a 3.5-est), aggódtak a társadalmi hatása miatt, féltették a sokktól a világot, hiszen már látható volt, hogy a ChatGPT 3 is elég nagy megrázkódtatást okozott. Mintegy a baj elébe menve, azt találták ki, hogy megpróbálják bemutatni, hogyan lesz az AI hasznára az emberiságnek, és többek között az oktatásnak. Megkeresték hát a Khan Akadémiát, és kidolgoztzak egy személyre szabható tutor rendszert, amit Khanmigo-nak neveztek el (a spanyol conmigo - együtt szóból. Sajnos a Khanmigo szolgáltatásai nem elérhetőek magyar felhasználók számára, és az iskolai verzió nem is olyan olcsó. Most azonban elkészült a 'Khanmigo light', ami szabado hozzáférhető, és bár nem olyan, mint az igazi, de mégis egy érdekes alkalmazás. Mutatjuk a lapozás után, hogy hol találhatjátok, és hogyan tudjátok beüzemelni.
A nagy nyelvi modellek mellett egyre nagyobb teret kapnak a kisebb, egy-egy feladatra specializálódott eszközök. A TanárBlogon folyamatosan teszünk közzé mostantól ilyen alkalmazásokat, amelyek különböző pedagógiai helyzetekben tudnak segítségünkre lenni. Ma egy lakberendező alkalmazást mutatunk, ahol nagyon könnyen lehet egész jó minőségű lakás- vagy házbelső terveket készíteni.
Kiváló eszköz lehet a gondolattérkép, ha egy témában szeretnék kicsit jobban elmélyülni, vagy akár az első lépéseket megtenni a megértésében. Létezik már több olyan alkalmazás, amely képes gondolattérképeket készíteni, ám ma egy olyan oldalt mutatunk, amely ezekhez képest azzal az előnnyel (is) rendelkezik, hogy ingyenes, regisztráció nélkül használható, és pillanatok alatt készíti el a gondolattérképet. Részletek a kattintás után!
Talán már senki nem emlékszik rá, de a mesterséges intelligencia első hétköznapi használata nem a ChatGPT és társai voltak, korábban megjelentek a képeket generáló alkalmazások, mint például a Dall-E (két és fél éve
Mindent tud már az AI, és a zeneszerzés is egy újabb terület, amelyet lassanként meghódít. Nekem ezt sok szempontból fájdalmas látni, bár szerintem a zenefogyasztási szokások pl. már a Spotify megjelenésével is gyökeresen átalakultak. AmIkor még walkman-t hallgattunk, egy szám áttekerése komoly dilemma volt, hiszen falta az elemet, így inkább az ember egy gyengébb számot is végighallgatott. Holvan ez már, nem ismerek olyan embert, aki egész albumokat végighallgat. Na mindegy is, ez a cikk nem erről szól, hanem arról, hogy bemutasson egy újabb eszközt, amely segítségével lehet AI számokat generálni. Nemj esztétikai élvezet, hanem pedagógiai megfontolások mentén.




